Egri Népújság - napilap, 1925/2
1925-08-14 / 183. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG 1925. augusztus 14. »A közvetlen kocsi« A Magyar Királyi Államvasutak Igazgatóságának levele Eger város polgármesteréhez az »Egri Népújság« cikkére. Eger, 1925. augusztus 13. Eger város polgármesteréhez a következő levél érkezett: Nagyságos Dr. Trak Géza polgármester úraji Eger. Az »Egri Népújság» folyó évi junius hó 10-őn megjelent 129. számában, «A közvetlen kocsi« cimü cikkében foglalkozik a Budapest egri közvetlen kocsi kérdésével. Cikkíró azt a kívánságot tolmácsolja, hogy a már jelenleg rendszeresített vonatpár mellett még egy második vonatpárnál is rendszeresittesaék a szőban- fordó viszonylatban közvetlen kocsi. A cikkíró szerint ez a kívánság annál inkább teljesíthető, mert ez az államvasutakra nézve több költséggel nem jár. A közleményben foglaltakra alábbiakat van szerencsém Nagyságodnak nagybecsű tudomására hozni: A közlemény írójának abban igaza van, hogy az általa javasolt megoldási mód többlet-kocsi beállítását nem kívánná, mert a jelenleg közlekedő 2 kocsival mind a két vonatpár ellátható volna. Helytálló cikkirőrak az az állítása is, hogy a javaslat elfogadása esetén a jelenleg Egerben végzett tolatási teljesítmény elesnék, mert a közvetlen kocsi Egerből ugyanazzal a szerelvénnyel fordulna vissza, amellyel Egerbe érkezik. A kocsinak a második vonatpárhoz való beállítása azonban nem is ebből a szempontból, hanem azért ütközik nehézségbe, mert Füzesabony és Budapest keleti p. u. állomásnak amúgy ia súlyos helyzetét még jobban megnehezítené. A helyzet elbírálásánál ugyanis nemcsak azt az időt és mozgást kell figyelembe venni, ami Füzesabonyban magához a kocsi átsorozásához szükséges, hanem számolni kell az ennek folytán előálló, egyébként elkerülhető mozgásokkal is, melyek végeredményben böltségtöbbletetis okoznék. Budapest keleti p. u.-on pedig súlyosbodnék a helyzet az által, hogy a közvetlen kocsit az érkező vonat szerelvényének végéről az induló vonat végére, tehát az ellenkező oldalra, a jelenlegi 1 vonatpár helyett 2 vonatpárnál kellene ki, illetve besorozni. Leküzdhetetlen akadályát képezi a második kocsi rendszeresítésének az is, hogy a visszűt- ban, Füzesabonyban a 9137 ez, vonat érkezése és a csatlakozó 417 sz. vonat idulá&a között 1 óra 41 perc időköz áll fenn, mely idő allatt a kocsit állandó felügyelet alatt kellene tartani, télen pedig külön fűteni. Megállapítható különben, hogy az általunk bizonyos áldozattal rendszeresített kocsi közlekedése az utazó közönség jogos igényeit már kielégíti s a második kocsi rendszeresítésével inkább már túlzott, csak egyes személyek kényelmét szolgáló kívánságot teljasitenénk, ami már intézetünk pénzügyi érdekeiből sem volna indokolható. Budapest, 1925. július hő 11-én. A forgalmi főosztály igazgatója. Munkások vészkiáltása! részünket minden örömödből, engedd meg tehát, hogy most a legnagyobb örömödben osztozzunk, amikor hosszú, rögös megyei szoláglatodnak koronájaként a kormányzói bizalom a díszes főispáni székbe ültetett hosszas közszolgálati érdemeid méltó jutalmad]. A főispánt kinevezéssel külsőleg távozol körünkből, de továbbra is szorosan fog hozzád fűzni bennünket a szeretetnek elszakíthatatlan sok fonala, s amidőn arra kérünk, hogy magas bizalmi állásodban bennünket és érdekeinket továbbra is hathatósan védelmezni méltőz- tassál, legfőbb kérelmünk mégis odairányul, hogy bennünket továbbra is állandó tiszttársi szeretedben tarts meg. A jő Isten éltessen!» Ezután Braun Károly városi főjegyző, polgármesterhelyettes, Babocsay Sándor m. kir. kormányfőtanácsos, v. országgyűlési képviselő, Csekó Gábor prelátus kanonok, nagyprépost, Leöchey Géza vármegyei testnevelési felügyelő, majd pedig a Hevesmegyei Takarékpénztár r. t. képviseletében Gáspárdy Gyula vezérigazgató vezetése alatt Bar- chetti Károly és Wind Géza tisztelgéseit fogadta a főispán. Ezután az egri Mansz és a Szociális Misszió Társulat nagyszámú hölgyküldöttsége együttesen tisztelgett az űj főispán és felesége Isaák Gyuiáné előtt. A Szociális Misssiő Társulat nevében Puchlin Lajosné, a Mansz nevében pedig Tóth Imréné mondottak finoman ötvözött beszédeket. Bárdos József dr. a Mansz titkára a magyer asszonyok köszöntését, Frindt Jenő érsekirodai aljegyző, a Szociális Missió Társulat titkára, a mis- siős hölgyek ős a'caerkészek meleg üdvözletét tolmácsolta. A szőlők állása. A szőlők állapotáról a Borászati Lapok a következőket írja: Az ország területén uralkodó zivataros, tzeles, esős időjárás következtében a peronospora, oidi- um és zöldrothadás fellépte s az ezzel kapcsolatosan jelentkező bogyőhullás az idei borterméshez fűzött vérmes reményeket lényegesen leszállítja. A Borsod, Heves, Nógrád, Zemplén Pest, Veszprém, Zala és Somogy vármegyékben tomboló jégverés ezen vármegyék szőlőiben 50 százalékig menő kárt okozott. Közepes — az elemi csapások következtében nagy területeken középen aluli termés várható. A bor ára minőség szerint Malli- gand-fokonkint 400—900 korona, ami literenkint 4000—12,000 korona között váltakozik. Borkereslet lanyha, csupán a helyi fogyasztásra szorítkozik. A végső kétségbeesés hangján fordulunk a magyar társadalomhoz. Eddig könyörögtünk; adjatok, adjanak munkát, mely- nék becsületes végzése után kenyér jut az asztalunkra, gyermekeink szájába. Munkát! Hangzik keresztül az országon, mert az ad kenyeret, ez ad nyugalmat és ment meg a gyalázatos pusztulástól. Eme folyton morajlő kívánságunkra a mindig visszatérő felelet : nincs, nem adhatok! A kormány, az állami élet feje gondolkozik, tanácskozik, tördeli a kezét és réveteg tekintettel néz eíőre, hogy nem-e jön valami véletlen csoda, amely ezt a kérdést megoldja. Es ez a véletlen sehonnan sem bukkan elő. Marad minden a régiben, sőt ami változás bekövetkezik, az csak a helyzet rosszabbodását jelenti. A társadalom lomha tömeg. Egyes, széles látókörű, nemea- szivü tagjai rázzák a fejüket, a kétség tépi a lelkűket, de a céltalan sopánkodásnál tovább nem jutnak. Ha meg is mozdul a társadalom némely érzékeny részecskéje, csak a való szomorú tények konstatálásáig jut. Hangot ad jámbor kívánságoknak, szerény sóhajtásoknak és ezzel a jól végzett munka érzetével teszik be maguk után az ajtót. A munkaadók a szanálás cir- kulusai szerint szintén szükebb körre vonták eddigi tevékeységi területüket. Gépeket állítottak le, munkásokat eresztettek szélnek, tisztviselők íróasztala maradt üresen. Bárhova tekintünk, mindenütt csak a nagy tanácstalanság mered ránk és nincs senki, aki ennek a nagy, végtelenül fájó, fajunkat, nemzetünk gyökerét pusztító, betegségnek széleskörű gyógyításához fogna. Még azok sem, akiknek ez hatalmában állana. Fájó szívvel állapítjuk meg, hogy a keresztény magyar munkásságnak tizezrei, de a nyári munkaidő elmúltával mondhatjuk százezrei, ipari és mezőgazdasági munkások, a legteljesebb bizonytalansággal néznek a kegyetlen tél felé. Munkájuk, keresetük, kenyerük nincs. A kamrájuk, (ha van) üres 1 Maguk és gyermekeik rongyosak. Fütenivalőjuk hiányzik! Éti ezzel szemben élni kell, a házbért fizetni muszáj, a gyermek nem ismeri a nincsen-t. Semmi a kézben és ennyi elháríthatatlan követelmény kopogtat az ajtómon és ha nem nyitom ki, rámtöri azt. Most az élet kegyetlen háborúját vívja a magyar munkásság. Hová, merre menjen. Otthon nem tudják foglalkoztatni, világgá nem mehet mert másült is mostoha a helyzet. De a tanácstalanság közepatte is tenni kell valamit ! Tenni azt, amit a keresztény felebaráti szeretet parancsol. Adni, akinek az Isten adott földi javakat, akiknek magtárban gyűl a föld java, kamrákban, pincékben, tevődik el a fogyasztás idejére, akiknek most van és mindig lesz mit a tejbe aprítani, azoknak, akiknek kötelezettségük van a Nemzettel, a jövővel, azokhoz fordulunk az emberi őrzésre, a keresztény felebaráti szaretetre való apellá- lással és arra kérjük őket; — Ne hagyják a sző szoros értelemben éhsnveszni a magyar munkáét és családját. Önhibáján kívül került e helyzetbe, Ez ma a legnagyobb áldozat. Mentsétek meg a drága értéket, mert ez dolgozik, termel, erejét, életét, nappalát ős éjjeli nyugalmát is odaadja, sőt az egész életét is, melyből neki csak nagyon kevés öröm jut! Mit tegyenek ? Ahol csak lehet, teremtsenek munkaalkalmat, ahol pedig nem lehet ez utón segíteni, ott sem szabad a sorsára engedni, hanem a józan ész, becsületes szív parancsára, már most meg kell kezdeni azt a nagyarányú akciót, amely a ránk következő vészes időkön átmenti a magyar keresztény jobb sorsra érdemes munkás családokat. Minden városban, falun alakuljanak meg azok a munkásmentő bizottságok, melyek csak e nagyjelentőségű kérdésekkel foglalkoznak. Ezek, mint a társadalmi betegség gyógyítói, ott legyenek, ahol legnagyobb a szükség és a nemzet, a jövő érdekében végzik a legértékesebb
