Egri Népújság - napilap, 1925/1
1925-01-22 / 17. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG 1925. január 22 M——WBI—lfc SEB „Apó agyonütötte nagyapót!“ Halálra verte édesatyját, azután 13 éves fiával vállaltatta magára a véres tettet. Napfényre került az öt éve elkövetett bűncselekmény titka. (Az Egri Népújság tudósítójától.) A sajtótörvény módosítása az új büntető novellában. Budapestről jelentik ; A már benyújtott büntető novella javallata a kir. Kúria egy tanácsára bízza a lapbetiltások ügyét. Felelős szerkesztő és nemzet- gyűlési képviselő egy személyben senki sem lehet. A törvényhozási tagságot és a felelős szerkesztői állást összeférhetetlennek mondja az új törvény. A miskolci Magyar Jövő székhazának felavatása. Országra szóló ünnepség keretében avatták fel vasárnap Miskolcon a Magyar Jövő impozáns sajtópalotáját. Az ünnepségen nemcsak a keresztény sajtó, hanem a magyar keresztény politika nagyságai is megjelentek. A lelkes ünnepségen Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök a hungarizmusról, Wolff Károly dr., a főudvarnagyi bíróság elnöke, a magyar öntudatról, Mi- lotay István, a Magyarság felelős szerkesztője, a sajtó feladatáról mondottak klasszikus beszédeket. Az ünnepséget négyszázterítékes vacsora követte a Koronában. A miskolci lap ünnepségéről és Puskás Jenő felelős szerkesztőről nagy szeretettel emlékeznek meg a fővárosi keresztény lapok is. A szociáldemokraták a nyugdíjas és B) listás közalkalmazottakra vetették magukat. Ismeretes, hogy a nemzetközi |szociáldemokrácia mindenütt megjelenik, ahol bajt, elkeseredést vagy elégedetlenséget tapasztal. De nem azért jelenik meg, hogy segítsen, hanem csak azért, amiért a kígyó az első emberpárnak és amiért a rombolás kisérlő szelleme szokott megjelenni. Csak azért tehát, hogy a segítés Ígéretével magáévá tegye a könnyen hívőket. Legújabban a nyugdíjas és B) listás közalkalmazottakat igyekszik megnyerni magának a szociáldemokrácia. Ezek azonban nem hajlandók belépni a vörösek nemzetközi szakszervezetébe még akkor sem, ha arannyal csalogatják őket. Románia nem kap angol kölcsönt. Londonból jelentik: Kvintilla Bratianu román pénzügyminiszter több napja Londonban tartózkodik és angol kölcsönt akar szerezni Románia számára. Londoni pénzügyi körök előhozzák, hogy Románia új törvényeivel nagyon megkárosította az angol petróleum-érdekeltségeket és köl- ssönről csak azután lehetne beszélni, ha előbb ezt a hibát helyrehozná a bukaresti kormány. Gyakran előfordult az utóbbi évek bűnügyi történetében, különösen a falusi nép körében, hogy főbenjáró bűncselekmények elkövetését az igazi bűnösök kiskorú gyermekekkel vállaltaí- ták magukra, hogy elkerüljék az igazságszolgáltatás sújtó kezét. Ez történt Tar falujában is öt évvel ezelőtt, amint az alábbi tudósításból kitűnik: Borzalmas gyilkosság ügyében Ítélkezett a napokban az egri kir. törvényszék. Erki József 40 éves földmíves állott a bíróság előtt. A legszörnyűbb bűnnel, saját édesapjának megölésével vádolták. A vád szerint egyik legkisebb hevesmegyei faluban, Tar községben, 1920 október 27 éjjelén Erki ■ József összeveszett atyjával, az öreg Erki Antallal. Erki József benn a szoba ablakánál, apja pedig kinn a folyosón, az ablak előtt állott. Mikor Erki József a szoba sarkából fejszét vett a kezébe, atyja behajolt az ablakon és így kiáltott: * Látom, hogy fejszével akarsz agyonütni! Itt vagyok, ide üss ni /» A vádlott erre a kezében lévő fejszével atyja fejébe csapott, aki súlyos sebével saját lakásába vánszorgott és a konyhában összerogyott. A vádlott felesége — aki a véres tett óta már elhalt és Erki József másodszor is megnősült — 13 éves fiát, ifj. Erki Józsefet átküldte a szomszédba. A gyermek ijedten mondogatta a szomszédoknak : — «tTáj, apó agyonütötte nagyapót/» Mikor a gyermek visszajött« apja szigorúan dorgálta, hogy miért ment árulkodni, hisz ő el akarja fordítani a dolgot. Ezután elment Sándor János és Becze János községi hitesekhez, akiknek azt jelentette, hogy az öreg Erki Antalt a 13 éves ifj. Erki József leütötte. Mikor hazament, a járomszöggel újból megverte és összerugdoeía vérében fekvő atyját. Majd otthon kioktatta fiát, hogy vállalja magára a dolgot, mert ő ezért kevés vagy egyáltalán semmi büntetést sem kap. Az apagyilkos még jobban is akarta leplezni bűnét. A vérző sebektől borított öregember mellé vasvillát és egy forgőpisztolyt helyezett, melyet előbb a pincében lőtt ki. A helyszínen megjelent hiteseknek ezután azt igyekezett bebeszélni, hogy ezekkel a veszélyes eszközökkel üldözte az öreg a gyermeket, aki emiatt önvédelemből ütötte agyon nagyapját. A véres ügy ebben a hazug formájában került akkor a gyöngyösi kir. járásbíróság, mint a fiatalkorúak bírósága elé. Itt a 13 éves gyermeket atyja kitanításából folyó védekezése alapján, mely úgyszólt, hogy a néhai Erki Antal vasvillával akarta a fiút agyonütni és az ekkor ütötte meg a fejszével, nem büntették meg, hanem próbára bocsájtották. Évek teltek el. Erki József, a kocsmáző és családja tagjaival is durván bánó földmíves, már azt hihette, hogy büntetés nélkül marad az apa agyonverése. A fiú azonban a múlt évben bevallotta mostoha anyjának az igazat. A titok kipattant. És így került Erki József most a bíróság elé. Az apagyilkos még mindig tagadta tettét. Még mindig azt hangoztatta, hogy nem ő, hanem a fia volt a tettes. A tanúk vallomása és a boncolási jegyzőkönyv adatai szerint azonban az egri kir. törvényszék bűntető tanácsa halált okozó súlyos testisértés bűntettében bűnösnek mondotta ki idősb Erki Józsefet és ezért öt évi fegyházra Ítélte. A bíróság az ítélet indokolásában elmondja, hogy nem látta beigazolnak, miszerint a vádlott azzal a szándékkal ütötte volna atyját, hogy annak életét kioltsa. Az Ítéletet úgy az ügyész, mint a védő megfelebbezték. Az Egri Polgári Dalkör farsangi nagy táncestélye. Az Egri Polgári Dalkör február hó 14-én tartja nagy farsangi tánsestélyőt a Kath. Legényegylet és Keresztény Iparoskor összes helyiségeiben. — Az erre [szóló meghívókat már a napokban szétküldi a rendezőség. A táncot a Dalkör énekszámaiból és egy kiváló egy felvon ásos vígjátékból összeállított nívós műsor előzi meg. Mintegy 30—40 [táncolnivágyó fiatalemberből álló vigalmi bizottság teljes erővel állandóan fáradozik azon, hogy az eddigieket felülmúló kedves mulatságot biztosíthasson az estély vendégeinek. Az estély iránt már most is általános az érdeklődés és minden jel arra mutat, hogy ez az estély egyike lesz az idei farsang legjobb mulatságainak. A részletes műsort és a rendezőség munkálkodását később ismertetni fogjuk. Trockíj eltávolítása miatt zavarok készülnek Szovjet- oroszországban. Amszterdami jelentés szerint Moszkvában halállal fenyegetik a hatalmon lévő vörösöket a Trockij -hívei, amiért vezérüket eltávolították. Tegnap három álarcos férfi megtámadta és megölte a Cseka egyik vezetőtóí. A tetteseknek nyomaveszett. Trockij eltávolítása miatt nagyobb zavargások készülnek. Chorin Ferenc meghalt. Budadestről jelentik: Chorin Ferenc főrendiházi tag a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, kedden este 83 éves korában meghalt. A vármegyei közigazgatási bizottság új albizottságai. A közigazgatási bizottság albizottságait az 1925-ik évre a következőképen választotta meg Hevesvármegye közigazgatási bizottsága: 1. Árvaügyi felebbviteli küldöttség rendes tagjai: Babocsay Sándor, Borhy György, Dutkay Pál, gróf Keglevich Gyuia, póttagok : Beniczky György, Ridár- csik Imre. 2. Fegyelmi választmány rendes tagjai: Babocsay Sándor, Dutkay Pál, Magyary Pál, Rusztek Károly; póttagok: Beniczky Gy., Tóbiás József. 3. Gazdasági albizottság tagjai: Borhy György, Dutkay Pál.Graefl Jenő, Piósz István. 4. Megyei pótadó felszólamlási küldöttség tagjai: Graefl Jenő, Dutkay Pál, Babocsay Sándor, Beniczky György. 5. Börtönvizsgáló küldöttségek tagjai: Egerben: Dutkay Pál, Babocsay Sándor, Tóbiás József, Puchlin Lajos, dr. Szokolay Lajos, dr. Kassa Endre. Gyöngyösön : gróf Keglevich Gyula. Hevesen: Plóíz István. Pétervásárán: Beniczky György. Tiszafüreden: Graefl Jenó. 6. Kórházvizsgáló bizottság tagjai: Egerben: Török Kálmán. Gyöngyösön : Gr aefl Jenő. Pász- tőn: gróf Keglevich Gyula. 7. Az egri törvényszéknél működő felügyelő bizottság tagjai: Babocsay Sándor, Tőrök Kálmán, póttagok: Puchlin Lajos és dr. Szokolay Lajos. 8. Az adóügyi bizottság rendes tagjai: Borhy György, Graefl Jenő, Török Kálmán, Babocsay Sándor, póttagok: Piósz István, Ridárcsik Imre. Az ecsédi önkéntes tűzoltó testület zászlószentelése. Az ecsédi önkéntes tűzoltó testület tisztikara február hó 2-án a kastélyiskola termeiben zászlószenteléó ünnepséget tart. Az ünnepség estéjén pedig a tűzoltófelszereles és zász- lóal p javára táncmulatságot rendez.