Egri Népújság - napilap, 1925/1

1925-05-13 / 107. szám

2 EGRI NÉPÚJSÁG 1925 májúi 13 szem, hogy az útügyi programra akadálytalanul végrehajtható leEZ, a jövőre nézve pedig ezen nehéz átmeneti időre, ez év első felére megfelelő tőkegyűjtés ut­ján fogok a nehézségek eloszla­tásáról gondoskodni. A múlt évben szervezett négy uj utbiztoii állás b&töltetvén, a próbaidőre alkalmazott utbizto- sok általában beváltak, egyedül Oláh Mihály nem felelt meg a hozzá fűzött várakozásoknak s igy állásáról le fog mondani. Hevesvármegye közgazdasági állapota. Jezierszky Mihály vármegyei gazdasági felügyelő a következő jelentést tette a vármegye köz­igazgatási bizottságának : A múlt hónap száraz időjárá­sát a hőnap végével kezdődő csapadékos időjárás váltotta föl. A már igen súlyos károkkal já­ró szárazság után beállott csa- padéko* időjárás a terményekre igen jő hatással volt, bár nem mindenütt volt a csapadék meny- nyiséga kielégítő. Az őszi vetések általában rit­kák, az esős idő hatása alatt azonban sokat javultak. A tavasziak jól keltek, bár néhol egyenlőtlenül, de jól fej­lődnek. — A hazai burgonya és tengeri vetések jól keltek, erő­sen fejlődnek. — A dohány pa­lánták kiültetése moit van fo­lyamatban. — A rétek legelők az utóbbi csapadékra fejlődés­nek indúltak, szintúgy a mes­terséges takarmány nsmüek. A hegyi szőlők jól teleltek s ma már a kedvező időjárás foly­tán a szőlők hajtásai elég szép fejlődésben vannak, pedig az éj­jeli erős lehűtések miatt a faka­dóé későn indult. A csapok alsó rügyeiben a tücsök egyes he­lyeken a szemek kirágásával elég jelentékeny kárt okozott. Más gomba, [vagy állati kárté­tel eddig nem jelentkezett. A homoki szőlők állapotáról ugyanezek mondhatók azzal a hozzáadással, hogy a homokon a rügyeket pusztitó kendermag bogár ez évben kevésbbé jelent­kezett, mint más években. — A szőlő tavaszi első időszaki munkái, mint a metszés, trágyá­zás, kapálás, pótlás a maga ide­jében megtörtént alacsonyabb napizámbérek mellett. A homoki szőlőkben már permeteznek is. A szőlők jelenlegi ’állapotát ál­talában biztatóknak kell tekin­tenünk. A jószág egészségi állapota kielégítő, az állatárak esése megállott. «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy' Isteni örök igazságban ; Hiszek Magyarország feltámadásában!« A közigazgatási bizottság ünnepelte az alispánt 40 éves jubileuma alkalmából. Eger, 1925. május 13. Hevesvármegye közigazgatási bizottsága ma délelőtt 10 órakor Isaák Gyula alispán elnöklete alatt tartotta rendes havi gyű­lését. Török Kálmán prépost- kanonok napirend előtt szólal fel. Üdvözli Isaák Gyulát a köz- igazgatási bizottság nevében. Méltatja azt az eredményes, ön­zetlen munkát, melyet 40 éven Égő májusi nap fényében für­dik s vén vármegyeháza, ódon- kurucos idők hangulata árad az ősi falak közűi. A rokokő-évek mindent szépítő kezét látom a könnyed hajlású vonalakkal ékes vasrácsos kapun. A vármegyeház szeretetre méltó úrnőjét akarom fölkeresni. Isaák Gyulánő alispánnét. A nők, az egri és hevesmegyei nők társa­dalmi tevékenységéről szeretnék írni és ehhez interjút akarok kérni a laéltőságoa asszonytól, aki majdnem mindegyik nöegyesü- letünknek elnöknője. A feszes tartásű, szolgálatkész megyei hajdú jelenti, hogy a méltőságos asszony nincs fenn a lakásán: kis unokájával foglalkozik oda­lenn a megyeház árnyas udvarán, a parkban. Valóban ott találom a hŐBZÍn- hsjú úrnőt. A méltőságos asszony, az előkelő körök körübálványo- zott *Jozefin-néni>-je, unokájá­val üldögél a hűs lombok alatt. Elnézem: Ez az asszony csodá­latosan gazdag lélak. > Mint most kis unokáját, egész életén át olyan jóságos szeretettel simo­gatja a gyengéket, a gyámolta­lanokat, az árvákat, az elesetteket, a szegényeket. A szíve, a lelke és a szeme is olyan simogató, mint most a keze. Szivesen, szeretettel felel kér­déseimre. Kérem, hogy csak így a kertből és nagy vonalakban ismertesse velem asszonyaink társadalmi tevékenységét. A Szociális Misszió Társulattal kezdjük. Ennek is elnöknője a méltőságos asszony: — A társulatban különböző szakosztályok működnek. Eddig a hadi özvegyek és hadi árvák sorsát is itt enyhítették. Ezt a munkát most az állam vette át. A csecsemő védelmet szintén nem­régiben a Stefánia Vöröskereszt Egylet vállalta át tőlünk, úgy, hogy ma a Szociális Misszió Tár­sulat leginkább karitativ ügyek­kel foglalkozik. A gyermekek és elaggottak védelme képezi fő- gondjál. keresztül tisztvisalőtársai osztat lan szeretetétől övezve, csend­ben a'vármegye felvirágoztatá­sa érdekében véghezvitt. Egy­ben Isten áldását kérte a jubi­lánsra. Isaák Gyula meghatottságtól remegő szavakban mondott kö­szönetét az ünneplésért. Ezután ez alispáni jelentés következett. — Visszatartjuk az iskolás gyermekeket a kóborlástól. El­látjuk őket ruhával, cipővel. A szülőknak, akik rosszűl bán­nak gyermekeikkel, lelkűkre be­szélünk, hogy jő irányba nevel­jék őket. Első áldozás előtt szin­tén foglalkozunk a gyermekekkel. Minden karácsony előtt 120—130 iskolás gyermeket látunk el Eger­ben cipóvei és ruhával. — Az öregeket úgy gyámo- lítjuk, hogy minden hóban 120 elaggottnak fizetjük ki a lakását. Sajnos, nem is lakások ezek leg- többnyire, hanem odúk. De mégis fedél. A gyámoltalan öreg fér­fiakat és nőket felekezeti kü­lönbség nélkül segítjük. Ameny- nyire lehet, ellátjuk őket cipővel, ruhával és meleg papucsot is majdnem mindnek szerzünk. Ha betegek, kórházba szállításukról gondoskodunk, vagy elhelyezzük őket a szegényházban, őszön­ként gyónást és áldozást végez­tetünk velük. Ekkor kapják a «szeretet-reggelit.» — Minden anyagi eszköz nél­kül végezzük ezeket. Egyedül a kegyelmes úrra (itt az érseki palota felé intett a méltőságos asszony) és a főkáptalanra tá­maszkodva, végezzük ezt a mun­kát. Alapunk nincs is hozzá. A társadalmi ekciő pedig keve­set hoz. — Az ifjúkori bűnös leányok­hoz is feljárnak a kedves hölgyek a fogházba minden vasárnap délután. Léleknemesítő könyvek­ből felolvasást tartanak nekik. Arról is gondoskodnak, hogy mindegyik érintkezésbe léphes­sen saját vallása papjaival. — A múlt őszön megalakítottuk a társulatban a fogházmissziót. Vasárnaponként 130—140 férfi­nak és nőnek tartanak a fogház egyik nagy termében felolvasást Lelkűkre beszélnek. Érintkezést keresnek családjaikkal. Segítik, ha nyomorgók, ha elhagyottak. Ha pedig a rabok kijutnak a fogházból, a hölgyek iparkodnak, elhelyezni őket a tisztességes életben. A legmelegebb elismerés hang­ján emlékezik meg ezután a mél­tőságos asszony a Mansz.-ról, melynek hölgyei hazafias és kul­turális irányú munkálkodásuk­ban oly nagy és szép eredmé­nyeket értek el. Leginkább a szövőipart terjesztik. Most öt szövőgép működik náluk. Az Egervidéki és Hevesmegyei Nőegylet, melynek Isaák Gyu­ládé szintén elnöknője, most nem működik. Ez a 70 éves intéz­mény pedig csodaszép történelmi múltra és gazdag eredményekre tekinthet vissza. Árvaháza most lakás céljaira szolgál. A kom­munizmus csúf vihara az árva­ház felszereléseit is elseperte. Pedig a szép épület nem bérház szerepre, hanem arra van pre­desztinálva, hogy itt árvaház legyen. Az Izraelita Filléregylet és az Izraelita Nőegylet szép áldá­sos működéséről emlékszik meg ezután szeretettel, [nagyrabecsü­léssel Isaák Gyulánő. Még to­vább [hallgattam volna kedves méltatását, de új látogatók jöt­tek a méltőságos asszonyhoz. Elbúcsúztam azzal a kéréssel, hogy legközelebb folytatjuk az interjút. Mint egy alloage-parókás, baba­arcú rokokó-dáma, olyan volt, mikor az udvarról mégegyszer kalapot emeltem. A hőszín haj alatt friss, üde, fiatal arc, fiatalos rsgyogáBÚ szemek. Az arc, a szem, a lélek tükre, azt mondják. A lelkemben a méltőságos asz- szocy elbeszélése nyomán egy francia refrain visszhangzik az egri [asizonyokről, akik csend­ben, reklám nélkül végzik mun­kájukat : Plus fait douceur, que vio- lance. , (k.) Egriek Limanowánál. A Magyar Katonai Közlöny legújabb száma Limanowáről, az 1914 december 11.-én történt dicsőséges magyBr fegyvertény­ről közöl hosszabb, értékes is­mertetést Vitéz Doroghy (Daub- ner) Sámuel ny. altábornagynak, a Limanowánál hősiességével ki­tűnt m. kir. 78. honvédgyalog- dandár volt parancsnokának tollából. A történelmi nevezetességű harcok leírásában, melyek az ősi magyar névre az egész világ szemében újabb babérokat ter­mettek, nem egy egri nevet találunk. A gyalogdandár egyik részét képező 10. honvéd gyalog­ezrednek itt Vitéz Kádár (Kobek) Béla ny. tábornok volt a parancs­noka. A második zászlóalj segéd­tisztje Petrik Ernő főhadnagy (most százados) volt. A század- parancsnokok között Benkóczy Emil tart. hadnagy nevét is ol­Az egri nők segitő keze. Beszélgetés Isaák Gyuláné alispánnéval asszonyaink társadalmi tevékenységéről.

Next

/
Thumbnails
Contents