Egri Népújság - napilap, 1925/1
1925-04-25 / 93. szám
1925. április 25. ■mszmaa *ess«*ea«aa^3»eis EGRI NÉPÚJSÁG 3 latok, tusfestések, szén és ceruzarajzok teszik teljessé. Csillag József technikájában, thémáinak megválasztásában új és egyéni, de nem hódol semmiféle izmusnak, megmarad mindenütt igaznak, magyarnak, őszintének mesterkéltig, raffi- náltság nélkül. Erős hittel írjuk, hegy ez az egri kiállítása csak egy kis állomás az úton, mely a nagy tehetségek teljes kibontakozásához, a teljes művészi megnyilatkozáshoz vezet. K. Nőemancipáció. (Lapunk egyik előkelő barátja beszéli el a következőket:) Csütörtökön délben a Kovács János utcán át vitt az utam. Egyik ház előtt szekér állott, rajta helyes arcú, 7—8 évesnek látszó kis leány. Ruhája rendes, sőt már a jövő óv valószínű divatja szerint való. T. i. szok- nyácskája egy araszszal még rövidebb mint ahogy a mai divat előírja. A leányka gyermeki bizalmassággal tárta felém karjait s megszólított: »Bécsi, vegyen le.« — ügy látszik, felmászott a szekérre e nem tudott lejönni. Leemeltem, s letettam a járdára. Illedelmesen megköszönte. Én tovább indultam. A láDyka utánnam szaladt: »Bácsi, adja nekem azt a cigarettát«, — mondotta, a számban levő cigarettára mutatva. Meglepetten kérdeztem: »minek az neked ?* .Hát elszívom.« • Szoktál te cigarettázni ?« »Szoktam bizony.« »Hány éves vngy ?• »Tiz.« (Alighauem tódított egy p5r évet.) Nehány másodpercig gondolkodtam, azután — bár furdalt a lelkiismeretem, — odaadtam a félig elszívott cigarettát. Tapasztalatokat akartam gyűjteni. A kis leány szájába vette a cigarettát, s egy delnő kacérsá- gával fejét hátrahajtva, szemét félig lehunyva, száját összecau- csoritva szívta a cigarettát és fújta a füstöt. És mosolyogva követte tekintetével a kifuvott füst szétfoszlását. »Jó-e.?« — Kérdeztem. »Jó.. Megvártam, mig végig szívja a cigarettát, azután elgondolkodva ballagtam tovább. Arra gondoltam, hogy vannak-e ennek a kis lánynak ezü- lei ? S ha igen, ugyan ki lehet az spja? Ki lehet az anyja? Azután meg arra gondoltam, hogy mi lesz ebből a csinos kis lányból 8—10 év múlva ? De már erre nem jő gondolni! A szerkesztőség postája. — Kéziratokat nem adunk vissza. — M. K. Örülünk, hogy a jég megtört. Lfgyen szerencsénk minél gyakrabban. — Dr. P. E. Mi tagadás, mi inkább H, győzelmét óhajtjuk s nem féltjük tőle a német katholtcizmust. — Ci. Csak kedden este nyolckor. — At. Verset csak kivételesen közlünk. A jelen esetben indokolatlan volna a kivétel. HÍREK — Eger, 1925 áprili* 25.j— Új városi tanácsos Egerben ? Egyik miskolci laptársunk a feö vetkező hírt közli mai számában : — Hírek a városi közigazgatás köréből. Simsák János, Eg6r város tanácsnoka, csütörtökön Miskolcon járt és tanulmányutat tett, Plank Miklós dr. kíséretében, az itteni szegőnyápoldában. Az egri tanácsnok nagy elismeréssel nyilatkozott erről a miskolci szociális intézményről. — Meglepetéssel olvastuk a hírt éa siesve kérdeztük a polgármesteri hivataltól, hogy mikor választotta meg Eger város képviselőtestülete Simsák János városi tanácsost. Itt azután megtudtuk, hogy sajtóhiba történt, még pádig alapos, mert Miskolcon nem Simsák J ános, hanem Dr. Simony «Nándor volt Eger város tanácsának megbízáséból éa tárgyalt többek között a miskolci színtársulatnak Egerhez kapcsolódásáról i«. Szóval másütt is látogat Leiter Jakab, nemcsak az Egri Népújság portáján. Az i926. évi képviselőválasztók névjegyzéke. A vármegyei központi választmány f. hő 29 én, szerdán délelőtt 11 órakor a Vármegyeház tanácskozó termében ülést tart. Az ülés tárgya : az 1926 évi nemzetgyűlési képviselőválasztásra jogosultak ősz- szeirása. Az Egri Dalkör Ózdon. Az Egri Dalkör a múlt évben megkezdett, kitűnő sikerű vidéki hangversenyeit a folyó évben is folytatja. Tavaly Hatvanban, Gyöngyösön és Mezőkövesden szerepelt. Idei 8lső hangversenyét Ózdon tartja a Rimamurány— Salgótarjáni Vasmű Rt.-nak a múlt évben 22 milliárd költséggel épült gyönyörű kullúrházá- ban, a Vasyyári Olvas* Egylet meghívására, a Kauf/man-Fő gél vonósnégyes közreműködésével. Dr. Fehér Lajos, a Dalkör ügyvezető elnöke éa Marossy József, a Dalkör gazdája, csütörtökön jártak Ózdon ás előkészítették^ fényesnek Ígérkező hangversenyt, amely iránt ügy ózdon, mint környékén általános az érdeklődés. A reáliskolában szülői értekezlet lesz, f. hó 26-án (vasárnap) fél 11 órakor Vucskits Jenő tanár A szeretetről és fegyelmezésről tart előadást, majd az osztály- főnökök adnak felvilágosítást az érdeklődő szülőknek fiuk viselkedéséről és tanulmányi haladásáról. A szülők, szállásadók és érdeklődők szives megjelenését kéri az igazgatóság. Szénát loptak. A felsőtárkányi cseódőrörsön Kakuk Gyula ős társa felsőtárkányi lakosokat fel jelentették, mert a múlt hó 10-től folyó hó 10-éig a község tulajdonát képező szénából 3 és fái mótermázsát elloptak. Az eljárás megindult. A vasárnapi lövészverseny nyereménytárgyai a Balkay-testvérek főutcái divatüzletének kirakatában már megtekinthetők. A lövészet kezdate vasárnap délelőtt 10 órakor. Utána társas ebéden vesznek részt a lövöldében a Polgári Lövész-Társulat tagjai. Az* aranykorona mai árfolyama dollárparitásban: 14 612 papir- i korona. "‘Művészi képkiállitás a Kaszinóban. Szerdáig naponta reggel 9-től délután 5 óráig díjtalanúl megtekinthető a kecskeméti művesz- telep tagjainak képkiállítása. *Háziiparosok 1 Felkérjük vármegyénk háziiparosait, hogy a minden község székházénál található hirdetményt nézzék át és annak értelmében járjanak el a kiállítást illetőleg. Bejelentéseket Makrányi Gyula cFr. városi tanácsos úrhoz Gyöngyösre május hó 1 éig kell irányítani. Kívánatos, hogy háziiparosaink olyan szép számmal és olyan szép anyaggal szerepeljenek, mint a múlt évi kiállításon, akkor az anyagi, mint az erkölcsi siker ismét biztosítva lesz, mint a múltban. A Hevesvármegyei Gazdasági Egyesület háziipari szakosztálya. *A Pesti Tőzsde új számának szenzációja bárő Korányi Frigyes nagy nyilatkozata a mező- gazdasági hitelügy mai stádiumáról. A bécsi tőzsde talpraálli- tásáről, a német bankok helyzetéről, egész sereg új tranzakcióról értesíti olvasóit a Pesti Tőzsde, amely új számában bejelenti azt, hogy Párisban külön szerkesztőséget állított fel. A földárak alakulásáról is nugy tudósítás számol be. Egyes szám ára 5000 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest VIII., Rökk Szilárd-utca 9. *Zoro-Huru vígjáték az Urániában. Ma V*7 és ya9 órai kezdettel a «Flóta és hegedű» című vígjáték kerül műsorra, melynek főszerepeit a két nép*zeiű dán komikus Zoro és Huru játszák. Az előadás bevezetését képezi egy o-Angol híradó». Holnap ugyanez a műsor három előadásban Y25, Va? ős Vs9 órai kezdettel. Jegyek elővételben kaphatók a Mozitőzsdében. Közgazdaság. Pénteki hetivásár. Az uborka premiérje az egri piacon. A mai hetivásáron, dacára a kedvező időnek aránylag kevés eladó jelent meg. Az árak ennek ellenére sem emelkedtek, sőt egyes cikkeknél 30—40 százalékos áresések voltak. A pénzszűke azonban erősen érezteti hatását, mert vevők nem igen jelentkeznek. A terménypiacon: Búza má- zsánkint 450—500 ezer, árpa 350—390 ezer, tengeri 280—330 ezer, zab 490 — 410 ezer korona máztánkint. Rozs nem volt. A tüzelőfélék piacán : Fa, egy kocsi 230—340 ezer, szén, egy kocsi 180—300 ezer korona. A tejpiacon is érezhető áresés volt. Tej litere 4 ezer, tejfel litere 15 ezer, túró csomója 1500, vaj kilója 60 ezer korona. Tojás darabja 800—1000 korona. A zöldségpiacon: Zöldség csomója 1—2 ezer, kilonkint 6 ezer korona, nyári retek csomója 800—1000 korona, spenót, sóska 2—3 ezer korona csomón- kint. Vöröshagyma kilója 5—7 ezer korona, 'zöldhagyma c o- mőja 500—1000, karfiol tdrrabja 15—22 ezer korona. Burgonya kicsiben 1500—1600, nagyban 1200—1400 korona kilo- grammonkint. Kalarábá darabja 600—100Ö korona A friss salátafélék között felfedeztünk három nagyon szerényen meghúzódó uborkát is. Potom 20 ezer K adták volna darabját, ha ugyan vevő jelentkezett volna. Fejes saláta darabja 500-800 korona. A gyümölcspiacon nagyon kis választék van. Alma kilója 10— 12 ezer, dió kilója 18—20 ezer, narancs darabja 3—6 ezer és citrom darabja 1000—1500 K. A húspiacon is végigvonult az olcsősági hullám- Marhahúst kilonkint már 10 ezer koronától 16 ezerig lehetett kapni. Borjúhús 16—20 ezer, sertéshús 28— 32 ezer, zsírszalonna 32 ezer, háj 34—36 ezer és zsír 38 ezer korona kilonkint. Baromfipiac: 1 pár csirke 30 — 70 ezer, sovány liba 60— 100 ezer, kacsa párja 70—110 ezer korona. Halpiac: Harcsa 24 ezer, csuka 20—22, vegyes apró hal 12 — 16 ezer korona kilogram- monkint. Virágfélék: Cserepes virágok: pelargőniutn: 10—36 ezer, apró rózsa különféle színben 10—70 ezer, viola 25—30 ezer, szekfű 25—30 ezer, kalla 50 ezer, cine- rária 12—30 ezer, asparagus 12 — 49 ezer korona cserepenkint. Rózsető nagyság és faj sze- •zerint 12—40 ezer korona da- rabonkint. * A piac azonban a nagy kínálat ellenére igen szomorú képet mutat. A vásárlások zöme 5—10 ezer korona közt mozog, az árúsok szerint is C3ak a legszükségesebb cikkek kelnek. — Hiába a pénzszűke nagyon érezteti a hatását és megtanítja a közönséget arra, hogy most már a vevő kell az eladónak és nem mint régen, mikor az eladók hidalgői gőggel trónoltak a zöldség piramisok tetején. ...z 1 TŐZSDE. Zürich—Budapest 71s/4 Mennyit ér ma a korona? A Magyar Nemzeti Bank jelentése 1 font sterling 344 000 m. I dollár 71530 » 1 hollandi forint 28.380 » l svéd korona 19104 » 1 dán korona 13108 • 1 norvég korona 11 523 » 1 cseh korona 2.113 » 1 svájci frank lS'SOö * 1 francia frank 3.753 » 1 belga frank 3 611 » 1 líra 2.922 » 1 leva 514 » l dinár 1134 » 1 lei 322 » 1 schilling 100 90 » l márka 16865 » 1 zloti(lengyeim) 13.590 * K-át,