Egri Népújság - napilap, 1925/1
1925-03-21 / 66. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG 1925. március 21 tapasztalatok is mutatják igen enyhe leíolyásű, de nagy hátránya viszont a náthaláz terjedésének az a körülmény, hogy nem esik «kötelező hatásági bejelentés« alá. A magyar orvosi társadalom mindenkor kiváló volt önfeláldozó példaadásával és önzetlen szolgálataival csak embertársainak javát és megbecsülését érdemelte ki, úgy, hogy e tekintetben még sokkal komolyabb járványok alkalmával is, mint még mindig érdemes volt az elismerésre a jól kiérdemelt és a fokozott hálára. Dr Temesváry István. Sikerrel járt az egri küldöttség Budapesten a földrengési hitel ügyében. Eger, 1925. március 20. Kálnoky István dr. városi »tanácsos és Szikszay Gyula kir. járácbiró csütörtökön e9te érkeztek vissza budapesti kiküldetésükről Egerbe. Munkatársunk előtt a következőkben számoltak be űtjukről : A deputáciőban részt 'vettek: Dr. Nagy János kanonok nemzetgyűlési képviselő, Kálnoky István dr. városi tanácsos és az egri háztulajdonosok megbízásából Szikszay Gyula kir. járás- bíró. A földrengési kölcsön feltételeinek enyhítése céljából eljártak a Pénzintézeti Központnál, amelynek az utján a hitelt folyósították, továbbá a pénzügyi ős a népjóléti minisztériumnál. A Pénzintézeti Központnál megértésre talált részben a kérelem és a fennálló nehézségek dacára is hajlandóság mutatkozott arra, hogy a földrengési bölcsön és a tatarozási hitel címén folyósított bét milliárd koronából egy milliárd koronát kedvezményes feltételű kölcsönné változtassanak át. A kedvezmény alatt a hosszabb lejáratot értik. A teljes összeg hosszú lejáratú hitellé változtatásának legnagyobb akadályát az képezi, hogy a Pénzintézeti Központ által folyósított hitelek tulajdonképpen a Posta-Takarékpénztár készletét képezik, mely fölött a Pénzintézeti Központnak nincs szabad- rendelaezési joga. Az egri háztulajdonosok ké- relménekegyik példányát Iklódy- Szabó pénzügyi államtitkárhoz, a másikat pedig a népjóléti minisztériumhoz juttatták el. A népjóléti minisztériumban a küldöttség báró Petrichevieh- Horváth államtitkár, majd Fass József dr. népjóléti miniszter előtt jelent meg. Mindketten jő indulattal és megértéssel fogadták a kérelmet. Vass József dr. népjóléti miniszter kijelentette, hogy saját hatáskörében hajlandó a kormány által már folyósított 300 millió koronán felül még további segélyösszeg folyósítása iránt előterjesztést teDni, különösen annak a hatása alatt, hogy a tisztviselőket a segélyek folyósításánál nem elsősorban vették figyelembe. Revizor vizsgálja felül a kölcsönöket. Báró Petrichevieh Horváth államtitkár kijelentette, hogy, miután tudomása szerint panaszok érkeztek be a tekintetben, hogy a folyósított kölcsönök kihitelezésénél nem kizárólag a földrengési károk vétettek elsősorban figyelembe, utasította a Pénzintézeti Központot, hogy a hihitelezések felülvizsgálására egy revizort küldjön ki Egerbe. A küldöttség eljárt az Országos Központi Hitelszövetkezetnél is, ahonnan azt az értesülést szerezte, hogy az O K H. egri fiókja is részesül 500 millió koronás tatarozási hitelben. A nagyobb összeg folyósításának az az akadálya, hogy az O.K.H. helyi fiókja a hitelét már teljesen kimerítette. Néhány szó a náthalázról. Utóbbi időben mind több sző esik a náthalázről. Abból az alkalomból pedig, hogy alig múlt el Budapesten — hivatalos je- lentésgek szerint — a náthaláz járványszerú fellépte, már pár nap óta városunkban is felütvén fejét, aktuálissá teszi ezen megbetegedés rövid ismertetését. A járványtan szerint a »Nát- haláz«nak nevezett erősen fertőző megbetegedés körülbelől hat évvel ezelőtt lett ismeretes, amikor az angol gyarmatokon nagyszámban, mint pándéinia lépett fel, a jelenlegi járvány pedig egész Európában rendkívüli méreteket öltött, különösen Angliában, ahol a lakosságnak közel 60 %-a betegedett meg benne. A járvány 1918- és 1919- ben az egész világon végigvonult s egyedül India lakosságának több mint a felét megtámadta és közel hat millió ember életét oltotta ki. A »náthaláz« a légutak nyálkahártyáinak gyuladásos, fertőző megbetegedése ős a járványtannak főleg gyakorlati okokból az influenza betegségcsoport gyűjtőfogalma alatt ismeretes. A járvány váratlanul, hirtelen és nagy tömegekben szokott fellépni és vagy valamely »Bacillus- hordozó« útján történt fertőzés eredménye, vagy pedig a »viru- lenciájában lefokozott és hosszú időn át látens állapotban levő mikroorganizmusok újra fertőző- képessé válása által keletkezik.« 1920-ban tudományos kísérleteket végeztetett az angol.egész- ségügyi minisztérium és megállapítást nyert az: «hogy az észlelt megbetegedés csak emberre ragályos,» továbbá «igen magas fertözöképességü » Kórokozójaként pedig semmi eddig ismeretes.mikroorganizmus kimutatható nem volt. Ma azonban már egy poiitivumot is tudunk, nevezetesen azt, hogy a jelenlegi náthaláz fertőzésének átvitelében a száj- és orrváladék az egyik főfaktor. Ezek szerint a fertőzés leggyakoribb módja, amint a legújabb tapasztalatok is mutatják, sőt igazolják, hogy a náthaláz terjedése arfertőzőanyagnak köhögéssel, tüsszentéssel (ez az u. n. «csepp-infekciő») és váladékkal beszennyezett ivó-, evő-eszközök és más egyéb használati tárgyak utján történik. A náthaláz elleni védekezésnek tehát legokszerübb módja ezek ismerete után: az orr-, illetve a ssáj váladékok átvitelének megakadályozása, illetve a test természetes védőberendezésének észszerű életmód által való erősítése. Szerencsénkre a jelenlegi járvány, amint azt a budapesti A havasok halottai. Dawos, március 20. (Svájci Távirati Iroda). Csütörtökön dél- j ben dr. Konstanz berlini turistát és vezetőjét egy hőgörgeteg eltemette. A holttesteket ma találták meg. 73 milliárddal csökkent a bankjegyforgalom. A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma a március 15-i kimutatás szerint a március 7 i állománnyal szemben 73.2 milliárddal csökkent a jegyforgalom, ami a Girőbefizetesek, valamint a váltó tárca állomány apadására vezethető vissza. A giróbefizetések lévén az állam számláira 33.6 milliárd, mig egyéb számlákra 61.2 milliárd, összesen 94.8 milliárd pénzjegy folyt be. A A váltó tárca állomány 29 7 mil- liárdal csökkent, az 6gyéb tartozások 3 milliárddal emelkedtek, ezzel szemben devizák és valuták vásárlása révén 7.9 milliárd s az egyéb követelések emelkedése folytán 46 3 milliárd pénzjegy került a forgalomba, sasa asisaai essasaesesssftsasa A Hevesmegyei Orvos Fiókszövetség választmányi és az egri csa- port megbeszélő gyűlést tart f. hó 24.-én kedden d. u. 4, illetve 5 órakor a Vármegyeházán. A borpiacon megállt az árak csökkenése. A Borászati Lapok Írja: Bizonyos fokú könnyebbség mutatkozik a borpiacon ős úgy látszik, a készletek ujabbi megfogyatkozása kisebb vásárlásokra készteti a vevőket. Sajnos» ez a mozgalmasabb hét még nem jelenti egyúttal az árak emelkedését is, de az árak csökkenőié, mintha megállt volna. Tény az, hogy a belföldi piacon a borkészletek csekélyek és ha van is nagyobb készlet, úgy az csupán a fővárosban található. A vidék, úgy mondhatni, teljesen kiürült és csupán a rossz gazdasági viszonyok miatt nem látni ezt a keresletet, melynek ilyen nagy áruhiány esetén mutatkozni kellene. A tél újból hátráltatja a munkálatokat, ami megint munkatorlódásra fog vezetni és nincsen kizárva a munkabérek bizonyos emelkedése, amelynek alacsony volta a fogyasztást is csökkenti. E tekintetben ma inkább káros reánk nézve a nagy munka- kinálat, mert hiszen 25,000 koronás najDszám mellett a vendéglői 20,000 koronás bort nem fogyaszthatja a munkás. Sajnos, a termelőknek ma nincsen pénzük, hogy a szükséges minimális munkáltatásokon kivül egyéb munkákat is végezzenek pusztán szociális szempontból. Kicsinybeni, közvetlen vendéglősök részére elért áraink a következőn:: Somlővásárheiy 15 ezer korona, Szegedfelsőtanya 11—12 ezer korona; kereskedelmi árak : Kalocsa 8—10 ezer korona, Tállya 9—10 ezer korona ab termelő pince. A boldog sziget. Londonból jelentik: Rogers tisztelendő, aki három évig időzött Tristan da Gunha szigetén (az Atlanti Óceán déli részén), most érkezett meg Southampton városába. A három év alatt csak egyetlenegyszer kötött ki hajó a szigeten. Ez is két évvel ezelőtt történt. A szigeten 32 család lakik, mintegy 140 lélek. A lelkész közlése szerint Tristan da Gunha szigetén sem betörők, sem más bűnösök nincsenek és a lakosok mind jő erkölcsben élnek a kicsiny, de boldog földön. Ez talán az egyetlen hely, ahol az eaober nyugodtan kifek- hetik a napra és selyempapirosba csomagolhatja a neuraszténiáját. — Csak pestieket ne engedjenek oda ! A Move Egri Sport Egylet közgyűlése vasárnap, f. hó 22-őn, d. e. 11 órakor lesz a Katolikus Kör dísztermében.