Egri Népújság - napilap, 1925/1
1925-01-04 / 3. szám
1925. január 4. EGRI NÉPÚJSÁG fiara 3 A Porosz Állami Bank botránya. Mint a világ legnagyobb bank botrányát emlegették a lapok azt a csalási esetet, melyben a Porosz Állami Bank több mint százmillió aranymárka kárt szenvedett. Több magasállású férfit letartóztattak az ügyben. Az óriási panamákat a Barmatkon- cern követte el. A gyanúsítottak kihallgatása Szilveszter naptól ma hajnalig tartott. A legutóbbi jelentések szerint a rendőrség és ügyészség túllőtt a célon. Több igazgatót szabadon bocsájtottak. Azt is jelentik, hogy a Porosz Állami Bank nem fog károsulni. sacsaeMr: ebesekke sa A Csanádi püspök átvette egyházmegyéje kormányzását. Budapest, M. T. I. Dr. Glatt- felder Gyula Csanádi püspök, amint jelentettük, újév napján vette át egyházmegyéjének kormányzását. A megszaporodott házassági és fegyelmi ügyek miatt újabban megszervezte a püspöki szeatszéket. A változás szükségessé tette az új kerületek beosztását. A Csanádi kerületben 6 új esperesi egyházkerületet szervezett. HÍREK — Eger, 1925. január 4. — Schioppa nuncius Zírcre készül. Hirt adtunk már arról, hogy a pápa a lila szinü püspöki föveg- gel tüntette ki a zirci apátot és hogy a pápának ezt a kitüntetését Schioppa Lőrinc nuncius személyesen fogja a kitüntetett rendfőnöknek átnyújtani. Az átadás december 27-re volt tervezve , a nuncius gyér gélkedése miatt azonbsn elmaradt A főpap egészsége időközben helyreállott és Újév napján már személyesen fogadta a nála tisztelgő küldöttségeket. A terv szerint a nuncius január 5-én, hétfőn utazik Zircre, ahol másnap, Yizkereszt ünnepén az egész konvent jelenlétében fogja átnyújtani Werner Adolf zirci apátnak a pápa ajándékát. A Gárdonyi Géza Irodalmi Társa ság, mely a magyar tanítóság soraiból alakult, december 29-én délután 5 órakor tartotta meg kilencedik felolvasó ülését Budapesten Simon Lajos elnöklete alatt a Ferenc József Tanítók- házának dísztermében. Simon Lajos elnök előterjesztésére a társaság elhatározta, hogy az irodalmi kiszállásokat tovább folytatja, sőt erőteljesebben szervezi a néptatők segítségével. Erre a célra külön osztályt szervez. Kültagnak Egerből Hammel Árpád vármegyei népművelési titkárt választották meg. A M E. S. E leventéi részére ma délelőtt oktatás és az igazolvá nyok kiosztása. Véresre vert igazoltatók. Budapestről jelentik : Az új esztendő első hajnalán hat igazoltató fiatal embert véresre verlek a Központi Kávéház előtt. A verekedésnek egy bérkocsis vetett véget. Kiknek van képviselőválasztási joguk? Eger város polgármestere hirdetményt függesztett ki, melyben felhívja mindazokat, akik az 1924. évi nemzetgyűlési kép- viselöválasztók névjegyzékébe felvéve nincsenek, ha magukat választőjogosultnak tartják, illetve vélt választó jogosultságuk alapján vallomást kivánnak tenni, úgy f. évi január 10. napjáig az egyéni számlálólapok átvétele céljából, a városházán az anyakönyvi hivatalban a hivataios órák alatt jelentkezzenek. Ugyanott a számlálólapok is kitölthe- tők, illetve elvitel esetén január 10-ig bezáróan kitöltve ugyanoda visezajuttatandők. A Magyar Nemzeti Bank új váltóbírálói Egerben. A Magyar Nemzeti Bank főtanácsa az egri fiók- intézethez a következő új váltó- bírálókat nevezte ki: Gröber Ferenc, Kollmann János, Presz• ler Miklós és Dr. Sebeők Endre. A Katholikus Kör első tea-estélye. Az egri keresztény társadalomnak kedves, kedélyes és neme® esti szórakozást biztosít téli estélyeivel a Katholikus Kör. A társasági élet eleven lüktetéséi mutatja a ma, vasárnap, vacsora után, tehát este 8 óra elmúltával kezdődő tea-est is. Cigányzene, tánc, kitűnő és olcsó borok, hideg büffő, szóval mindaz mi egy kedélyes tea-estélyhez tartozik, ott lesz a Körben. Az Érne kulturális előadása Vasárnap, jan. 4 én, d. e. fél 11 órakor a Kér. Szoc. Egyesületben Danassy Viktor tart előadást az állatok betegségéről és gyógyításáról. A kézműves kamarák ügyében a hetekkel ezelőtt tartón ankét nem vezetett eredményre. Müller Antal kereskedelmi tanácsos, a keresztény iparosok vezére, úgy nyilatkozott a kereskedelmi mi niitzternek a kinevezést Ígérő sorairól, hogy abból azt kell következtetni, hogy . a kézműves kamarából semmi sem lesz. — A kisiparosok ragaszkognak az eredeti elnevezéshez. Állami támogatást nem kérnek, csak azt kívánják,hogy olyan előnyökben részesítsék őket is, mint a kereskedelmi és iparkamarákat. Bor árak Egerben. Városunkban teljesen stagnál a borpiac. A vendéglősök csak kicsiny és inkább alkalmi vételeket eszközölnek. A kereskedelem a nyomasztó helyzetben 9 — 10.000 koronáért vesz fel 11 fokos borokat. A gazdák természetesen csak a legvégsőbb esetben válnak meg boraiktól ilyen árak mellett. A csendőrségtöl a rendőrség vette át az egri szöilöhegyeken a közbiztonsági szolgalatot. A m. kir. belügyminiszter 231.624/1924. számú rendelete folytán Eger város külterületén, ahol a közbiztonsági szolgálatot eddig a m. kir. csendőrség látta el, folyó évi január hó 1 tői, további intézkedésig, a m. kir. államrendőrség őrszemélyzete fogja ellátni ezt a szolgálatot. — Sérelmek ős p maszok a jövőben tehát a m. kir. allamrendőrságiiél nyernek orvoslást, miért is a lakosság ily ügyekben oda forduljon. Egyenlőre szó sincs a zárórák eltörléséről Több fővárosi mulató tulajdonosa a záróra eltörlését kérte a belügyminisztertől. Azt a választ kapták, hogy egyenlőre sző sincs a zárórák eltörléséről. Újév a vármegyén. Újév napján úgy a megyei tisztviselők, mint városunk kiválóságai nagy számmal keresték fel jókivánataikkal Isaák Gyulát, Hevesvármegye közszeretetben álló alispánját. A vármegyén első újévét töltő vármegyei számvevőség tisztikara testületileg tisztelgett az alispánnál, akit Vanyek József szv. főnök szívből fakadó szavakkal üdvözölt. Az alispán viszonozta a jókívánságokat. Majd a számvevőség tisztikara Puchlin Lajos vm. főjegyzőnél tisztelgett, aki a vármegyei szolgálathoz való assimilálódásra és a vármegye közönségéért való lelkes és áldozatos munkára hívta föl a számvevőségi tisztviselők figyelmét. Vasúti arcképes igazolványok ér- V&ayesitése. A tényleges állományból származó nyugállományú katonatisztek és rangosztályba nem sorolt havidíjasok vasúti arcképes igazolványának érvé nyesítésének, mint nekünk illetékes helyről közük az 50 arany- filléres érvényesítési díj csak azokra az igazolványokra vonatkozik, amelyek f. évi január hó 10-e előtt — de legkésőbb 10-én lesznek benyújtva a Vásártér 16 szám alatt. — A később benyújtott igazolványok érvényesítése lényegesen drágább lesz. Árverés a rendőrségen. A m. kir. államrendőrség egri kapi’.ánysá- ga közhírré tette, hogy az 1924. évi december havában talált tárgyakat, mégpedig: 1 db jegyzőkönyv irőnnal, 1 db gyalu, 1 db férfikalsp, 1 db kendő, 1 Kilogramm só, 2 db gyeplő 2 db kantár, 1 darab vasboxer és kiesebb pénzöstizegek. Felhívja a rendőrség a jogon tulajdonosokat, hogy tulajdonjoguk kellő igazolása mailett folyó hó 12-éig a rendőrkapitányság hivatalos helyiségében jelentkezzenek. Ellenkező esetben fentjelzett napon délelőtt 11 órakor nyilvános árverésen el fogják árverezni. Szinielőadás Atkáron. Az atkári róm. kath. Ifjúsági Egyesület Szilveszter estéjén éa újév estén fényes erkölcsi s anyagi sikerrel adta elő G-rő Károly : »Kis madaram« c. népszínművét Az atkári Róm. Kath. Ifjúsági Egyesület pír év alatt csaknem teljesen kész színpadi felszerelést hozott össze e olyan előadáso kát produkál, melyre a Bzomszéd községekből is őrdemesn ;k tartják átrándulni. Az atkári fogy. és ért. szöv. által az Ifjúsági Egyesület részére méltányos feltételek mellett átengaiest helyiségben kifejtendő működés elé a község lakossága a legjobb reménységgel nézhet. A Karácsonyi ünnepek alatt az iskolás gyermekek szépen sikerült pásztorjátéké szerzett a község lakosságának kedves, felejthetetlen perceket. Esküvő. Czeizler Pannika Eger, László Emil Budapest, folyó hő 4-én délután 7*3 órakor tartják esküvőjüket az Újvilág utcai templomban. (Minden külön értesítés helyett.) Időjárás. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint hazánkban a fagy kevés kivétellel megszűnt. Az idő általában borult, kisebb lecsapódások csak a nyugati részeken voltak. Időprognózis: Jobbára felhős, enyhe idő, kisebb lecsapódásokkal. A szénraktár tolvaja. A m. kir. miskolcsi csendörkerület jelenti, hogy ifj. Antal András füzesabonyi lakost feljelentették, mert a füzesabonyi vasúti állomás mellett lévő'széuraktárt több ízben megdézsmálta. A kár még nincs megállapítva. Az eljárást Antal ellen megindították. Az aranykorona hivatalos árfolyama dollárparitásba átszámítva: 1 aranykorona 14.695‘02 papírkorona. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen férjem elhunyta alkalmából részvétüket szívesek voltak kifejezni, fogadják ezúton hálás köszönetemet, özvegy Tőrök Lászlóné. Anyakönyvi ’.hírek. Újszülöttek : Jaksi Gáspár fm. Tstván, Dom- borőcki Antal fm. István, Szakácsi Bernát fm. Sándor, Földi Sándor kocsis László, Minhinger Andor m. kir. honvéd főhadnagy András, Kása Lajos cipész mes tér Zoltán, Dr. Hunyor Sándor kir. törvényszéki jegyző Mária, Bozsik István fm. Ánna, Béta Sándor fm. Mária, Győri György máv. s. tiszt Győző nevű gyermeke. — Jegyesek: Kis István egri és Nagy Erzsébet hevesi lakna. — Házasságot kötöttük : Barta Mihály fai. és Majoros Rozália, Perger István felek tanító és Jokman Erzsébet egri lak. Meghaltak: özv. Koszti Jánosné gzül. Terpai Mária 48 éves, özv. Ficzere Guszíávná szül. Exinger Eleonora 87 éves, özv. Ködmön Jánosné szül. Balog Terézia 78 éves, özv. Zahorecz Istvánná szül. Visoniai Mária fmnő78éves, Prokai Anna dohánygyári munkásnő 33 éves, Ortó Jáno3szabó mester 68 éves, Ury Elemér lakatos segéd 34 éve*, Magyari János cipész 36 éves,Török László nyug. gazdasági int«ző 76 éves, Szarvas Mihály kőműves segéd 38 éves, Bóta András fm. 57 éves, Domboróczky Sándor 14 eves, Vasa Anna 15 hónapos korában. Heti műsor az Urániában Ma három előadáson 4, 6 és 8 órai kezdettel: *Az asszony verve jő* egy féiiízeg papucshős rémdrámája és egy amerikai burleszk. — Hétfőd és kedden: «Betörés a fegyházba» Fix Fox vígjáték 5 felvonásban é* <Judás leánya» dráma 5 felvonásban, főszerep ben Ebba Thomson. — Szerda- csütörtökön : «Peggy gyémántbabája» életkép 6 felvonásban. Péntek, szombat és vasárnap: • A Pál-utcai fiúk* Molnár Ferenc ismert világhírű diákregénye, t-ljesen új feldolgozásban, szenzációs gyermekszereplőkkel. Jegyek az előadásokra elővételben kaphatók a MozitőzsdébeD. A Hatvan II negyed rk. Olvasókör 1925. évi január 6-án d e. 10 órakor saját helyiségében évi közgyűlést tart, melyre a tagok tisztelettel meghivatnak. Elnökség. Meghívó Az Egri Kereskedők Egyesülete ez év januárhó 4.-én délután félnégy órakor saját helyiségében gyűlést tart, melyre az egyesület tagjait ezúttal hivja meg az elnökség. Tárgysorozat: 1. Egyesületi helyiség felőli határozathozatal. 2. Indítványok. Idegfájdalmaknál, reumánál, kösz- vénynél, elhízásnál, cukorbetegségnél a Ferenc József keserűvíz kiválóau jóltevó levezető szerként hat