Egri Népújság - napilap, 1924/2
1924-10-31 / 252. szám
Ára 1500, vasárnap 2000 korona. &ger, 1924. november 1. szombat. XL1. évi. 253. se Előfizetési dl) postai szállítással ZDl bóra . 35.000 K Egén éa félévi cléflrctét! Icgiiéént 105.000 K 1 nem fogadnak eL POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: BREZNAYIMRE. Szerkesztőség: Eger, Licenm Kiadóhivatal: Líceumi nyomda Telefon szám 11. A hősök temetőjében, A munkanélküliek segélye ismét előtérbe nyomúlt. A 33-as bizottság legutóbbi gyűléseben tárgyalták, de a népjóléti miniszter állást foglalt ellene. Sőt tovább ment: kabinetkérdést csinált belőle. Ig'in helyesen tette. A munkanélküliek közvetetlen segélyezése nem lehet állami feladat. Nem lehet pedig azért, mivel tulajdonkóp nem is segélyezésről, hanem eltartásról van szó. Ez pedig nem lehet feladata az egészséges állami életnek. Legfeljebb arról lehet szó, hogy egyes társadalmi rétegeket — ha ugyan megvan hozzá a lehetőség, az anyagi erő — támogat, segélyez az állam. Ez azonban nem azt jelenti, hogy teljesen gondoskodik róluk, hanem csak azt, bogy — mivei minden társadalmi osztályra szükség van, mint a természetes állami fejlődés eredményére — végromlásukat megakadályozza. De nem tarthatja el a munkanélkülieket az állam erkölcsi okokból sem. Hiszen a munkanélküliség a munka demo- ralizálására vezet. Emlékezhetünk rá, hogy az 1018-diki nagy összeomlás után, mikor a fővárosban százezrek éltek a munkanélküli segélyből, nem volt képes a főváros vezetősége arra, hogy az útcákról eltaka- rfttassa a havat. Nem vállalkozott rá munkás, mivel alig kapott volna valamivel több napszámot, mint amennyi a munkanélküli segélye volt. így a tétlenség jobban kifizette magát. Ehhez jött az «Ebszerezmény kutyául vesz» — közmondás gyakorlati megvalő- Bitása. A könnyen jött pénz könnye* ment s végeredményben nem a nyomort enyhítette, hanem a könnyű szórakozást, a léha és erkölcstelen mulatozást iitápolta. Való tény, hogy hazánk közgazdasági zülléséhez az adta meg az első lökést, hogy a vesztett háború után a munkanélküliek százezrei kérték, sőt követelték az államtól eltartásukat. Ezt a szerencsétlen politikát nem szabad ismét életre hivni. örüljünk, hogy már 5—6 esztendő választ el tőle. Angolországban éppen oly bajokat idézett elő a munkanélküliek segélyezése, akárcsak Németországban s mind a két helyen beszüntették. Csehszlovákiának egyik legnagyobb terhe, amely már-már összeroppanással fenyegeti, — a munkanélküli segély. Hogyan tehetnénk meg mi, szegény magyarok, hogy az alig föléledt munkakedvet megöljük a munkátlanság, a tétlenség káros dődelgetésővel. Amint hogy a személyválogatás nélkül kiutalt hadisegély megrontotta különösen a falu erkölesét: úgy tenné még jobban tönkre a munka- nélküli segély a városoknak anélkül sem valami kifogástalan erkölcsi világát. És ha ez mind nem elég, ott van az a szomorú tény, hogy ezt a szegény országot alig lehetett visszarántani az államcsőd örvényének széléről. A munkanélküli segély bizonyára belelökné ebbe az örvénybe. Menthetetlenül belelöknő. Albrecht és Wild. Budapest, M. T. I. Wild József nemzetgyűlési képviselőt tegnap fogadta Albrecht királyi herseg. Eger, 1924. október 31. Mikor ágyutző bömbölt a határon, kéröskörűl égett a világ s az éjiszellő halálhörgést sírt .........és mindenkinek volt v alakije, kiért reszketett, aggódott; — meg tudta Eger közönsége is becsülni azokat a szegény, lerongyolt, agyongyötört sebe sült katonákat, kik a földreszabadult rettenetes pokol vérzivatarából részüket kivéve, falaink között kerestek enyhülést vérző testükre, megnyugvást agyonsanyar- gátolt lelkűkre. Itt, szerető, gondos és irgalmas emberek közé jutottak. Meg volt mindenük, el voltak látva mindennel. A társadalom minden rétegéből egyaránt ápolták gondozták őket. Sokan gyógyulva, — sok kedves emlékkel szivükben és mély hálával lelkűkben, — búcsúztak Egerből; sokan itt maradtak örökre. — Ezeket őszinte részvét kisérte utoló útjokon. És hamar benépesült a »Hősök temetője.* Az a 876 egyszerű kis fakereszt, mintha óriás emlékkő nőtt volna a temetőben, glőriás fény áradt belőlük, mely tiszteletet parancsolt mindenkinek ; az arra járók a kimondott szót s halkabbra fogták : meg ne zavarják a hősök álmait. így volt ez régen. De elmúlt a háború. Fejünk felett forradalmak viharzottak el. Sok minden elpusztult .... és kibalt az emberi szivekből a szeretet, tisztelet s ezzel együtt a kegyelet érzése is. A hősök temetője már nem a szeretettel gondoskodó kegyeletnek tanúskodó bizonysága többé. Egy elfelejtett, mindenki által elkerült hely csupán, hol kopár sírdombok, melyről lelketlen durva kezek a kereszteket is ellopkodták, — némán hirdetik a nemtörődömséget, a minden kegyeletet sárbaiiprő vandalt. Esztendőről esztendőre új keresztekkel kell ellátni a sirokat, mert halottak napjától — halottak napjáig ellopkodják azokat. Omladozó jeltelen airok között kecskék és tehenek legelésznek ; a nemzet 876 hősi halottjának kerítés nélküli temetője rakoncátlan kölykök kedven« játéhelye. így van ez ma. S míg máshol, kis igénytelen községek alig néhány száz lakosa, — tiszteletben tartva hőseit, — összekuporgatott filléreiből emlékoszlopot állít emlékezetükre addig Eger 35.000 lakosának millióiból arra aem telik, hogy hősi halottainak temetőjét karban tartsa. És vannak jótékony mulatságok, előadások ée gyűjtések mindig és mindenre. . . . Csak a hősök temetőjére nem gondol senkitem. Sz áll némán, elhagyottan, mint őriás kérdőjel. »Érdemes volt-e értetek küzdenünk, nélkülöznünk, szenvednünk és meghalnunk?« Ezeréves határainkat nem Trianonban megrajzolt térképen vesztettük el, — hanem idehaza. Idehaza, mi magunk kó- tyavetéltük el. — Nem a népek szövetsége fogja felépíteni, ami rombadőlt, hanem minden nemzet maga kell, hogy begyőgyíssa azokat a sebeket, melyeket a békekötéssel testébe vágtak. De ehhez a magyarnak meg kell erősödnie, lelkét meg kell acéloznia. S ha ez megvan, magától jön a kard, hogy szentelt határainkat bitorló Mindenszentek előtt. bocskoros gyáva hordát egy csapásra szétverje. De fiaink milyen lélekkel indúljanak harcba, testvéreink milyen szívvel fogjanak fegyvert, látva apáik, testvéreik elhagyott sírját?! Nem támad-e bennük önkéntelenül is a kérdés: Hát csak ennyit ér az ember élete? Csak ennyit őr a feláldozott élőt azok szemében, kikért felál- doztatott. A kegyes szívű Érsek űr, minden esztendőben gondol a hősök temetőjére. Eddig minden esztendőben a hiányzó kereszteket pótoltatta, halottak estéjére virággal és fenyődísszel láttatta el a sírokat. A katonaság pedig igaz bajtársi szellemtől vezérelve, magáévá teszi a gazdátlan temető sorsát. Szolgálaton kivül a katonák tisztogatják, ápolgatják azt, amit szívtelen emberek szétrombolnak és minden halottak estéjén gyászünnepséggel tisztelik meg azokat, kik a legnagyobb áldozatét hozták szegény Hazánknak. — Többet mit tehetnének ? Anyagi áldozatra ők képtelenek, de meg ez nem is várható tőlük. Sajnos, akiknek van pénzük, nincsen szívük. Szeretik elfelejteni, hogy a vagyonnal kötelesség is jár; s kik a háború alatt, — míg a magyar katonák páneélfda védte őket, — milliókat sőt milliárdokat gyűjtöttek páncél szekrényeikbe, ma, ha emlékezteti valaki őket a véres napokra, vagy gyűjtő ívvel kopog be náluk: «Eh, smonca!» mondják a a páncélszekrény, miként a szívük, szigorúan zárva marad. Hiába minden felhívás Egerben, hiába sok-sok kalincsolás. A szivek fagyosak, elfeledtek mindent. Virág nélkül, jeltelenül álljanak hát a némán szemrehányó, glőriás sírok ? ! Neményi Ferenc az Egri Hordó- és Faáfügyár igazgatója, Halottaknapja alkalmából 300 nehéz tölgyfa keresztet bo- csájtott a népgondozó rendelkezésére, a hiányos keresztek pótlására. Megszívlelendő példa, mely követésre vár. A nemes, önzetlen, áldozatkész tett pedig dicséri önmagát. Anyák ! Hitvesek! Ti egri lányok! Kiknek a halált osztogató vérzivatarokból a Gondviselés hazasegítette fiaitokat, férjeiteket, jegyeseiteket, vagy testvéreiteket, rőjjátok le hálátok és kegyeletetek adóját egy szál virággal hőseink sírjánál. S ti, kiknek hozzátartozói orosz mezőkön, kietlen Szibériában, Kárpátok völgyében, vagy a Doberdőn jeltelen sírokban pihennek, jöjjetek és gyújtsátok meg a szeretet és megemlékezés apró mécseseit az itt nyugvó hősök sírjain. Sírjátok el könnyeiteket ai itt porladók felett, hiszen egyugyanazon szent hittel, egyugyanazon szent célért, értünk véreztek ők el és egyesülvén a halálban, szellemük egyugyanazon méltó helyen örökké él. Ébredjen újra szeretet az elfelejtett néma sírok felett, hűlljon virág és könny hőseink sírjaira! S azoknak szelleme be- tőltvén lelkeinket, új életre kelve bennünk és fiainkban ; új csatákban, űj győzelmekben, fel fogják támasztani még ezt a porba húllott, reményét és hitét vesztett, — egy mást szeretni ésgmegbecsülni nem tudó, — árva nemzetet!