Egri Népújság - napilap, 1924/2
1924-10-19 / 242. szám
4 EGEI NÉPÚJSÁG 1924. október 19. Közgazdaság. Egy kis csoda-gép. Szerdán délután 2 órakor mutatják be az egri gazdáknak a Fordson-traktort, ezt a kis csoda-gépet a Vincellér-iskola mellett. Nincs kétségünk, hogy erre a bemutatóra minden épkézláb egri gazda kimegy. Hiszen működésben láthatja ForcUon nak ezt a gépét, amely eddigelé mintegy félmillió példányban dolgozik földünk minden részén. Itt szánt, amott vet, másütt boronái. Egyéb helyen arat, más helyen csépel. Malmot hajt vagy fűrészelő gépet, terhet vontat, vagy hóekét tol maga előtt. Aszerint, hogy milyen gépet akasztanak mögéje, vagy milyen gépre viszik át szinte kifogyhatatlan erejét. Csodálatos alkotása a géptechnikának ez a kicsiny, mintegy 11 mázsa súlyú gép, amelynek minden finom részét védőpáncél födi, akárcsak a tekenősbéka testét. Nem is kell hozzá vizsgázott gépész, mivel pár perc alatt bárki megtanulhatja a kezelését Nagy haszna, hogy nem kell utána hordani a gőzkazánba való vizet és kőszenet. Egy hektoliter víz, kevés olaj és 60—70 liter petróleum elég neki egy napra. Ezeket pedig maga viszi egy kis, hozzákapcsolható kocsin. És remekül dolgozik. Könnyebb összetételű és vízszintes talajon 6—7 kát. holdat felszánt egy nap alatt; de még a nehezebb fajta talajból is 5 katasztr. holdat. így tehát bérszántásra is érdemes megvenni. Mezőkövesd határában már 6 ilyen gép munkálja a földet. Komlón most vett egyet pégy gazda. Szántanak, vetnek és boronáinak vele, a nyáron pedig csépeltek és teher fuvarozásra használták. Szóláton, a Brezovay birtokon nagyszerűen bevált ez a kis gép, amely bámulatos eredményeket mutat föl. Az Egyházmegyei Takarék igen nagy szolgálatot tett a magyar közgazdasági életnek, midőn a For dson-tr aktor vezérképviseletét s a gép terjesztését vállalta. TŐZSDE. (Zürich Budapest) 00068 Terménytőzsde. Hivatalos árak: Búza tiszavidéui 76 kgr.-os 457500 — 462500 egyéb 455000- 460000, tv. 78 kgr.-os 465000 - 470000, egyéb 462500 — 467500, rozs 442500- 445000, takarmányárpa 390000 — 410C00, sörárpa 470C00—500000, zab 370000—390000, tengeri 375000-380000, repce 650000-67000«, korpa 220 000—230.000. Lap tulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET Kiadó: ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDA Igazgató: Radii Károly. Egervidéki Fatermeló Rt Iroda: Húspiac-tér 3. Telefon: 36. Telep : Gólya-utca 3. Telefon : 37. Legolcsóbban házhoz szállít minden mennyiségű vágatlan és aprított tűzifát, porosz, borsodi, baglyasaljai ktíszeiet, kokszot és faszenet. — Ugyanott kapható fával égetett szilvásvárad! darabos mész, portlandcement, köpor, tégla, cserép, építőkő, keréktalp, tölgy és cserpalló és különféle keményfaanyagok. Vaggontételben is szállítunk I CUKRÁSZATA Eger, Szécheny-u. és Szent János-utca sarok. Torták, sütemények, páriáit, teasütemény, dessert különlegességek. Stülmer, Suhajda, Smidl, Pissinger, Rab, Floris cukorkák óriási nagy választékban. KcVcsmcgyci jfépbanH Részvénytársaság, Elfő gad BETÉTEKET könyvecskére és folyószámlára (évi vagy heti kosztkamat mellett). KÖLCSÖNT NYÚJT váltóra, folyószámlára, értékpapírra. Vesz és ad értékpapírokat, elfogad tőzsdei megbízásokat Telefonszám: 73. Vh. 210/1924. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bír. vhajtó közhírré teszi, hogy az egri kir. jbiróság 64882/924. számú végzése folytán Virág András és neje javára 1.631,150 korona s járulékui erejéig elrendelt végrehajtás alkalmával lefoglalt és 5.300,000 koronára becsült bútor, borsajtó, kád ingóságok 1924. évi október hó 29-én délelőtt 11 órakor Eger, Kisvölgy utca 27. szám alatt nyilvános árverés útján szükség esetén becsáron alul is eladatni fognak. Eger, 1924. október hó 8-áa. Saárossy Imrs, kir. bir. vhajtú. X JILEK KAROLY X Tűzifa- és szénkereskedése, Eger TŰZIFA- és SZÉNÁRAI: forgalmi adóval együtt, házhoz szállítással mázsánként: Csibaji vagy salgótarjáni darabos szón 64 ezer K Baglyasaljai darabos szón .... 61 > » Legjobb porosz szalon diószón . . 124 » > Száraz, egészséges kemény tűzifa . ürméterenként ............................. 225 » » 20 mázsánál nagyobb vételeknél fokozatos árengedmény. Yagantételakben a legjutányosabban szállít mindenféle hazai és külföldi szenet, kokszot éu kovácsazenet, úgyszintén tizifát is. — Megrendelheti személyesen vagy levuluzőlapon a Borszövetkezet emeletén lévő Irodában vagy pedig a Hunyaditéri dokángtözadében, (Velcsey ház,) hol a szénminták megtekinthetők. Agrár Takarékpénztár Részvénytársaság Eger. Hirdetmény. Az Agrár Takarékpénztár R. T., 1924. október 14-én tartott rendkívüli közgyűlésén elhatározta, hogy alaptőkéjét az eddigi 80,000.000 K-ről 160,000.000 K-rá emeli fel a következő feltételek mellett: A t. részvényeseknek 1 (egy) régi részvény alapján 1 új részvényre elővételi jog biztosíttatik 15.00# K árfolyamon, hozzáadva f. e. január 1 - tői a fizetés napjáig járó 1% kamatot. A részvény- kibocsájtási illetéket az intézet fizeti. A névértéken felül befolyó összegből a tényleges költségek után fennmaradó rész a tartalékalaphoz csatolandó. Az elővételi jog 1924. október 15-től, 1924. október 31-ig bezárólag gyakorolható intézetünk pénztáránál, vagy Budapesten a Magyar Általános Hitelbanknál. Az új részvények ára és időközi kamatai az elővételi jog gyakorlásakor készpénzben fizetendő. Az új részvények 1924. január 1-től részesülnek osztalékban. Az elővételi jog gyakorlásához a régi részvények szám szerint rendezve, az elővételi jog gyakorlását igazoló lebélyegzés céljából benyújtandók. A teljesített befizetésről elismervényt adunk, amelynek ellenében, később közhírré teendő időpontban fognak az új részvények kiadatni. Azon részvényesek, kik elővételi jogukat a kitűzött határidőben nem gyakorolták, vagy a befizetést nem taljesítették, elővételi jogukat elvesztik. Az elővételi jog alapján át nem vett új részvényeknek nem a kibocsájtási áron alul leendő értékesítésével az igazgatóság bizatik meg. Ezen művelet keresztülvitele után alaptőkénk 160,000.000 K, — tartaléktőkénk 1.482,530.000 K, összes saját tékánk 1,642.530,000 K lesz. Eger, 1924. október 14-én. Az Igazgatóság. Árpa- és tengeri-dara búza, rozs, tengeri, árpa, zab, korpa állandóan kapható: Csiky-u. 2. Terményraktár. FELTÜNOOLCSÓARAK! Legolcsóbban, legjobban fedezi őszi szükségletét, hogy ha GERSTL HERMAN Szent János-utca 8. szám Balkay péküzlettel szemben lévő divatéscipőárúházában szerzi be. l-a minőségű fiü box cipő 210.000 K l-a minőségű férfi box cipő 275.000 „ Magasszárú földmives cipők, gyermek és leányka cipők. — női- és gyermek-harisnyák minden divatszínben. Női kötött kabátok és mellények a legszebb kivitelben. Férfi ingek és nyakkendők. Ruhadíszek, rövidáruk és szabó kellékek. Pazar választék! Kézimunka elönyomda. STERNJÓZSEF rt. Budapest Calvin-tér L Alapittatett 1*60. évben. Kizárélag •IsiranéQ mini- ségben a legelé- nyosebb árakon Női és férfi ruhaszövetek ♦ Női-, férfi és gyermek-fehérneműek Vászon és mosóárúk.