Egri Népújság - napilap, 1924/2

1924-10-03 / 228. szám

1924. október 3. EOBI NÉPÚJSÁG HÍREK — Eger, 1924. október 3. — Jogakadémiai magántanár. Temesvári/ Ist­ván egyetemes orvos- és állacntudornak v. százados-orvosnak Szmrecsányi Lajos dr. érsek engedélyt adott, hogy a jogekadé- miín vit. Egészségügyi Közigazgatás cimö tárgykörből msgáotanőri minőségben elő­adásokat tartson. A Tanítónők Szövetségének szerdán d.u. 4 órakor tartott előzetes megbesizőlöBére összegyűltek az eszméért lelkesedő tanító­nők. Kiszely Imre taníiónőképző intézeti igazgató ismertette a szövetség eszméjét és célját. Annak megszervezésére s minél (zéleetbb körben való megismertetésére egy tizenkét tagból álló bizottságot ala­ki iottiik, akik f. hő 9-én csütörtökön d. u. 4 órakor ismét összejönnek, hogy az ed­digi előmunkálatok alapján a további te­endőket megbeszéljék. Okt. 6-án d. e. 10 órakor a ref. ima­házban is lesz ietentisztelet, melyre a tan­intézeteket már meghívták. A tanitónőképző 50 éves jubileumának vasárnapi ünnepi műsorát holnap kö­zöljük. A miskolci esperes! kerület őszi gyűlése. A miskolci etpcresi kerület kedden dél- -előtt tartotta meg Sajószenipáteren őszi papi gyűlését. A gyűlésen, amelyen Rétay Kálmán apátesperes elnökölt, az egész kerület p psága megjelent s egyházi ügye­ket tárgyaltak. A XVI. Kath. Nagygyűlés okt. 12—14-án lesz Budapesten. A Máv ős Délivasut vo­nalain az Orsz. Kalh. Szövetség főijegyet eszközölt ki. A főijegyre jogosító igazol­vány ára 5000 K, a részvételi jegy 10.000 K. Amerikai kölcsönt kinálnak a városoknak. Egy amerikai pénzcsoport ajánlatot tett a városok kongresszusának dollárkölesön adására. Legközelebb ebben az ügyben a kongresszusok elnöke körlevelet iutéz a váiosokhoz, közölve ebben a kölcsön fel tételeit is. A Polgári Dalkör ma este 8 órakor fontos próbát tirt a bélapátfalvi kirán­dulásra. Hol lesz a jövő évi országe3 dalverseny? Illetékesek a jövő évi országos dalver­senyt Székesfejérvárra tervezik. A dalos- versenyen 4000 dalos venne részt és 3 napig tart ina. Ha Székesfejőrvár közön­sége nem hozna elegendő anysgi áldoza­tot erre nézve, akkor a dalversenyt Deb­recenben tartják meg. Hastífusz Eger környékén. Csak forralt tejet fogyasszunk 1 Felnémeten több család­nál hastífusz lépett fel. A nép annyira tu­dat ám hogy a kiutazó járáaorvosnak nem jelenti ba a betegeket. Azokat úgy kellett Guttmann ős Özekkel orvosoknak kikutat- niok. Azok, akik vidékiektől vásárolnak tejet, jól teszik, ha érdeklődnek nincs e a tejárús h .zában beteg ős a tejet csak for­ralt állapotban fogyasszák, mert a forra- latlm tej a hastífusznak leggyorsabb tér­je* z tője. Az Egri Dalkör tegnapi adomány-nyug­tázása helyesen nem 30, hanem 300 ezer koronáról szól. Az fizietek zárórája. A kereskedelmi miniszter vonatkozó rendelete folytán ok­tóber hő 1-től kezdve ez üzleteket este 6 órakor, szombaton 7 órakor, a fűszer és élelmiszer üzleteket pedig este 7 órakor, illetve szombaton 8 órakor kell zárni. A bírák és ügyészek kongresszusa. A Bí­rák és Ügyészek Orsz. Egyesülete október hő 19-án kongresszust tart. Az egri kir. törvényszék és ügyészség is küld képvi­selőt a kongresszusra. A makiári hősök emiékszebrának leleplezése f. hő 5-én, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz. A hazafias és krgyeletes ünnepre Eger­ből is sokan utaznak Makiárra, a közép­ponti hatóságok és a katonaság pedig küldöttséggel képviseltetik magúdat. Intézöbizsttsági gyűlés a II cserkész ke­rületben. Hétfőn, szeptember 29-ón délután 5 órakor tartotta a Miskolc II. cserkész kerület ez LkoUévi első intéző bizottsági gyűlését Sztankóczy Géza ezredes ügyv. elnök vezetése mellett. A gyülé* melegen emlékezett meg sz eltávozott Mázy En­gelbert dr. elnökről, majd a tárgysor sze­rint Bauer Oswald főtitkár tette meg a cserkészkerület nyári negyedévi jelentését. A főtitkár az intézőbizottság minden ma­rasztalása ellenére is megvált tisztétől sokirányú elfoglaltsága miatt, egyben azért is, mert egészségi állapota kívánatossá teszi halmozott műnkétől való mentesíté­séi. Az intéző bizottság a legteljesebb kö­szönet és hálás eíismererés hangján bú­csúzott a kerület kiváló fáradhatatlan fő­titkárától s helyére a közgyűlésig óváry Imre tanárt hívta föl. Kiütéses-tífusz esetek a vármegyében. Kálón Czuczi Sándor, a felesége és Ilona nevű lánya kiütéses tífusz gyanújával megbetegedett és annak eredményéig vesz­tegzár alá helyezik a színes fajhoz tartozó betegeket, akik különbsn jól érzik magukat. Vadlibák húztak végig tegnap a vá­roson, A borulás miatt nem lehetett látni őket, de a gágogásuk jó sokáig tartott, ami azt mutatja, hogy sokan voltak. A libavonulás népi hit szerint időváltozással van kapcsolatban. Bemutató jótókeny célú futball mérkőzés lesz vasárnap délután fél 4 órakor az J5r- sekkertben a jogászok és az egri községi közigazgatási tanfolyam Levente csapatai között. Tekintve azt, hogy mindkét csa­pat erősen készül a mérkőzésre s azt, hogy mindkét csspatban nem egy kifor­rott stiluau ]áték03 van szép ős élvezetes játékra vau kilátás. A községi közig, tan­folyamnak ez a csapata el?ő alkalommal mutatkozik be a nyilvánosság előtt. Malmok és cséplőgépek forgalmi adó alapja- A pénzügyminiszter rendeltei adott ki a malmok által vámőrlés fejében 1924. évi október havában természetben megkere­sett gabona árának megáll, pítása tárgyá­ban. A rendelet szerint általános forgalmi­adó alapjául szolgáló átlagos ár méter- mázsánkint a következő : Rozs (kétszeres) 340.000, árpa 404.0é0 tengeri 382.000, zab 336 000, köles 320 000, tatárka 320.000, ocsu 45.000 K. Ezeket az árakat keli figyelembe venni a Ciéplőgéf tulajdonosok általános forgalmiadó alapjának megállapításánál a gépkereset átlagos értékének, valamint az esetleg még őrlési sdő fejében még 1923. évi október havában beszolgálta­tandó gabona térítési árának megállapí­tásánál is. Utazás és útlevél téli menetrendje meg­jelent. Kapható a Sajtőszövetkezet könyv- kereskedésében és a Líceum és a Szín­ház melletti hírlapárusítóknál. Ára 10 000 korona. Nordisk műsor az Urániában. Ma csak egy napig, egy előadásban, 8 órai kezdet tel: «Utazás a Marsba» a jövő század regénye 6 felvonásban (repriz), főszerep­ben Gunnar Tolna*, a népszerű filmszínész. Hóromszázezer erdélyi menekült él Magyar- ország területén. Dán Ferenc dr. kúriai bird az Erdélyből menekültek egyesületének elnöke, kijelentett«, hogy Csonkamasryar- orsszágon körülbelül 300.000 menekült él, akiknek legnagyobbrésza hivatalnok. H. Pgtris József tánetanfolyama október 6-án, (hétfőn este 6 órakor) nyílik meg a «Koronán». Külön csoportok : B byk, deá­kok felnőttek és haladók részére. Beint kozás minden este 6—8 ig a «Koron«» tánc termében. Lapiulajdonoa: EGRI KERESZTÉNY SAJTŐSZÖVETKEZET Kiadó: ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDA. Igazgató: Radii Károly. FUTÜBÁNÁL =ÁRPA= állandóan kapható. Búzát vásárol kicsinyben és nagyban. Eger, Széchenyi-u. 22 I Jíagy olcsósáf Budapesten! P Barchett la. minőség ......................... 26 500 K Í | Vászon kelengyének.............................. 21.000 » m 140 cm. széles öltiayszövet . . . 98.000 » 0 Télikabát-posztó......................................... 150.000 » & Ágygarnitura............................................ 695.000 » H Esőköpeny .................................................. 375.000 » ÉIMHOF ÁRUHÁZ 1 BUDAPEST, Rákóczi-űt 82. szám. FRISS FRISS SZOLLÖ IÖRKÖLVT ItgnagasaM Baji Jraa Vísírel Napi áron vásárol itat RÉSZLETFIZETÉSRE siőon, vászon, kana- vász és mosó árúkat, női és férfi szöveteket, ágygarniturát és da- maszt-teritőt stb. — Óriási nagy raktár! FRIEDMAN LAJOSNÁL Dobó-u. 24., Varjú B. mellett. Szőlősgazdák részére mustot, bort pincénkben beraktározunk és kezelünk. Szőlőt musttá feldolgozunk. Beraktározott árúkra legolcsóbb kamat mellett előleget folyósítunk. Bővebb felvilágosítást igazgatóságunk nyújt Egri Szövetkezett Bortermelők Részvénytársasága.

Next

/
Thumbnails
Contents