Egri Népújság - napilap, 1924/2

1924-10-01 / 226. szám

1924. október 1. EGRI NÉPÚJSÁG 3 A fizetések uj rendszerének els6 napja Most fizetik első ízben az új inődon, vagyis adóhivatal nélkül, a közalkalmazot­takat, Az előre jósolt sok aggődalom kárba veszett, mert ez amerikai rend igazi randet jelent. A nyugdíjasok is el­sején jutnak fizetésükhöz. Utalványaik már a napokban megérkeztek. Fontos azonban, hogy a posta otthon találja őket, mert meghatalmazottnak nem adják feí a fizetést. Legjobb, ha ezeken a napo­kon otthon várják a kézbesítőt. A hiva­talok utalványai is' megérkeztek. A po*tá nak egyáltalán nem okoz nagy különbsé­get. ez az űj rend Fontos azonban, hogy otthon legyenek a címzettek és ne zavar­ják a postát, mert ott semmihez sem jut hatnak hozzá. A Mansz. október 1 én, szerdán d. u. 5 órakor választmányi gyűlést tart a polg, leányiskolában. Vivé Ctub alakult Hatvanban Hatvanban megalakult a Túrán Vivő-Club. Elnöke Várkonyi Sándor főjegyző, aielnöke Sőtér Gyula lett. A városházán folynak az őszi takarítások. Az iktató-helyiséget és irattárt kezdték a Városházán takarítani. A hivatalszobák »ok porát, mely a tüdővésznek melegágya éppen olyan rendszeresen kell takarítás- ■ «1 ártalmatlanná tenni, mint a lakásokét. Kiben szabad ma bízni ? Barátságos ar­cot vágva állított be egy kőmives egy jó­módú egri gazdához azzal az ürüggyel, hogy a konyhájában levert vakolatot ki­javítja. Miközben a gazda, úgy tíz percre, távozott, az előzékeny mesterfi összegyűj­tötte a szobában elérhető eranynemüeket. Körülbelől kőt millióra menő holmit vá­gott — bizonyára még barátságosabb ar­ccal — zsebre és megszökött. Azonban el­csípték és megindították ellene a legbarát­ságosabb eljárást olyan vendégszeretettel, aminőre őkelme nem is gondolt. A rendőrség ébersége megakadályozta a vásári lopásokat Régóta nem fordúlt elő, hogy a vásár úgy tudott volna elmúlni, hogy a rendőrséghez panasz ne érkezzék vsiamély toivajlásrő!. Pedig az enyvee- feezűek most is kivonúltak és kiszemelték áldozataikat. Csakhogy az államrendőrség nyomozó közegei talpon voltak és éberen szemmellaríották a gyanús alakokat. Amint kísérletet vettek észre, azonnal előállították a leginkább sötét arcbőrű éa mégis fehér- népek közé tartozó személyeket úgy, hogy azok valósággal nem értek rá kárt okozni. A rendőrségnek ez ez előrelátó ébersége a legtiszteletreméltőbb teljesítmény, mely a közbiztonság legjobb biztosítéka. Bosszú. Két földmives legény családi okból eredő ellenségeskedés miatt bosszút forralt egy rokonuk ellen. A Deák Ferenc- útcában lakó legények az egyik korcsmá­ban találkoztak az ellenféllel, akit ügy megdobtak egy kővel, hogy a szerencsét­len húsz napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A vérengző atyafiak ellen megindűlt az eljárás. A zilahi miatyánk. Tekintélyes magyar urat temettek Zilahon. Mint mindenüvé, hol több magyar gyűl össze, a temetésre is detektiveket, csendőröket küldtek ki az oláhok. A szertartás befejezése után két csendőr előlép, a ref. lelkészt ott a teme­tőben letartóztatja és bekíséri a ssendőr- sőgre. A csendőrparancsnok a legdurvább módon szidalmazza a derék magyar pa­pot, amiért a dicső román nemzet ellen lázit s még hozzá temetésen. A pap cső dálkoző kérdésére ráordít: Hát nem azt mondta — »tiéd az ország, a dicsőség és hatalom« — pedig a miénk az ország is, a dicsőség is, a hatalom is! Talált amulett. Vasárnap este 8 órakor az Uránia mozgó keramitján egy úriem­ber amulettet talált. Igazolt tulajdonosa szerkesztőségünkben 5 óra tájban átveheti. Eljegyzés. Nyári Kálmán eljegyezte Holczreiter Jolánkát. (Minden külön érte­sítés helyett.) Szúrkáló fiatalkorú legény. Mennyire ár- talm?s az ifjúságra az italmérések vasár­napi munkaszüneíének általános mellőzése, azt bizonyítja az a rendőrségi jelentés is, mely szerint vasárnap az egyik vendéglő­ből egy fiatalkorú földmives legény jött ki, aki a másikat úgy megszúrta a vállán, hogy az Irgalmasokhoz kellett szállítani. A tettest nyomban elfogták. Elvesztett egy szegény családos asszony 200 ezer koronát hétfőn a Szent János- utcában. A bscsületes megtaláló szíves­kedjék azt szerkesztőségünkbe eljuttatni. Uránia. Ma 8 órai kezdettel: <A lehe­tetlen asszony* regény napjainkból 7 fel­vonásban, főszerepben Gloria Swanson és a «Párisi Olympiász-film*-sorozat újabb filmje 2 felvonásban. Képes Krónika, Érdekes Újság, Rádió Újság, Ma Este, Aller Képes Lapok, Színházi Elet heti képes folyóiratok, Nemzeti Sport és Sport Lap, Milliók könyve, valamint a fővá­rosi keresztény napilapok állandóan kap­hatók a Kér. Sajtószővetkezet könyvkereske­désében. SPORT. Az úszóverseny utóhangjai. A vasárnap lefolyt úszóverseny al­kalmával olyan kóros jelenségeket állapí­tottunk meg, melyeket Eger úszóeportjá- nak fejlődése érdekében sző nélkül nem hagyhatunk. Ez a jelenség a benevezettek starthoz nem állása volt. Ennek a ténynek ós okait Budapest székesfővárosunk egyes kisebb erkölcsi érzésű sportolói által meg­honosított sportszokásokban találjuk. Ott vált ugyanis divattá, hogy számos bene­vezett, néha valódi, de legtöbbször kitalált okok alapján, visszalép az indulástól. Az első körülmény: az igazi ok, zavarja ugyan a tporíprogratnm lebonyolítását, de meg­érthető. A máscdik körülmény hazug, er- kölcsnőlküli, jellembevágő hiba, mely főr- fiatlan, úgynevezett eportprimadonnáknál található meg. Addig, mig ezt a szokást csak hallomásból ismertük, nem törődtünk vele. De most, amikor kedvetlenitő hatását az egri uszodában éreztük, kötelességünk­nek tartjuk kérdést intézni a M E. S. E. vezetőségéhez, hogy mik voltak a starthoz nem állás okai? Az idegen úszóktól ezt nem kérdezhetjük, de saját, városbelieink- hez joggal fordulhatunk ezzel a kérdéssel, miután az idén ha szerény módon is, de anyagilag is lehetővé tettük, békéscsabai és más ezerepiésüket. Tudjuk azt, hogy kötelességünk a tehetséges, sportoló ifjainkat támogatni, de Agy érezzük, fíogy evvel szemben jogunkban áll megkívánni azt, hogy a szezon végén az elért képessé­geiket nekünk megmutassák. Nekünk, akik az uszodát küzdelmeiknek előre örülve kerestük fel. A programra összeállításából azt láttuk, hogy a számok észszerű elhe­lyezése által a vezetőség minden verseny­zőnek alkalmat adott a pihenésre. Mégis fájdalommal tapasztaltuk, hogy egyesek a léhánál is rosszabb pesti szokást vették át és a starttól elmaradtak. Kiváncsiak va­gyunk, hogy ez a tény a szakosztályvezető erélytelenedének, vagy a visszalépők pri­madonnáé, nem sportszerű viselkedésének következménye volt-e? A verseny utólső- számaként beállított póló-mérkőzés úszói­nak viselkedését nemigazolja, mert magu­kat kiúszva így is fürgébbek és erősebbek voltak a budapesti, csak szerencséjük kö­vetkeztében győző, I. osztályú legénység­nél, azután meg nem szabad lett volna elfeledkezniük kötelességeikről, melyekkel az uszodába zarándokoló, nagytömegű, hatalmas küzdelmeket váró közönségnek tartoztak. A pőlőmérkőzés méltatására még visszatérünk, de annyit leszögezünk, hogy épen a visszalépések miatt megritkított mezőnyü, egyéni klasszikus számok nem keltették a nézőkben megelégedést. * Tegnapi 6port közleményünk kiegé­szítésére jelentjük, hogy a Mac és Mese csapatai között folyt vizipolő küzdelem eredménye 4:2 (0:0). Új szerzetesrend a fehérvári egyházmegyében. Eger, 1924. szept. S0. A hires steyli missziós szerzet, az Isten igéjéről nevezett társaság letelepe­dett Budatétányben és ott gimnáziumot és konvikiust nyitott. Az új szerzetesházat október 6-án áldja meg Csernoch János dr. biboros, hercegprímás. A most letelepedett szerzeteseknek Kí­nában, Japánban és Amerikában vannak missziőstelepeik. A magyar missziós háznak Kínától délnyugatra Iévó Középázsiát jelölte ki Róma missziós terület gyanánt, Ezt a részt — üzente a Szentatya — ahol a magya­rok őshazájukat keresik. LEGÚJABB. Pécs, M. T. I. Cserdi-Bükkösd kör­nyékén kitűnő minőségű vastartalmú anya­got találtak, amely kiválóan alkalmas a legjobb minőségű üvegáruk gyártására és így a pangó magyar üvegipar fellendíté­sére. A szakértők a helyszínén szerzett tapasztalataikról memorandumot készíte­nek. A kihasználás pénzügyi részéről a napokban a pécsi piac képviselőinek be­vonásával Pécsett tanácskozást tartanak. Budapest, M. T. I. Cuno gróf német birodalmi kancellár október 6-án este a régi képviselőházban tartandó előadása iránt politikai és gazdasági körökben igen nagy az érdeklődés. Az előadásra a német­magyar társaság meghívta a kormány tag­jait, akiknek legnagyobb része kilátásba helyezte megjelenését. .■SáSS .aSHSBMMW*™ Bria Ejniutairtiii áöndBM Lap tulajdonos: E6RI KERESZTÉNY SAJTÓSZŐVETKEZET Kiadó: ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDA. Igazgató: Radii Károly. HIRDETMÉNY. A Pétervásárai Borpincészet és Kereskedelmi rt- Féterrására. 1924. évi október hó 15-én, délután 4 érakor a Pétervásárai Takarékpénztár rt. tanácstermében RENDKÍVÜLI közgyűlést tart, melyre a részvényeseit tisztelettel meghívja. TÁRGYSOROZAT: 1. Az alaptőke fölemelése és ezzel kapcsolat­ban az alapszabályok 6-ik és 16. § ainak módosítása. 2. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság ki­egészítése. Pétervására, 1924. szeptember hó 4-én. Az Igazgatóság. GOTTSCHLIG ÁGOSTON R.T. Likőrkölönlegességek, rum és coenacgyár BUDAPEST, ajánlja likőrkülönlegességek és rumgyártmányait. Központi telep és iroda: X., Martinovlcs-tér 8—9. sz. Fióküzlet: Budapest, IV., Váczi-utca 22. sz. Szeszgyár és szeszfinomitó: Martonvásár. SAJÁTKÉSZITMÉNYŰ ^ TOPOLYAHALÓ ÉS I KONYHABÚTOROK olcsón eladók. Az asztalos szakmába tartozó minden- : nemű megrendelést és javí tást jutányos áron vállalok. LOSONCZYBÉLA 9 ASZTALOS «ESTES I Papnövelde-u. 3. sz. I

Next

/
Thumbnails
Contents