Egri Népújság - napilap, 1924/2
1924-09-17 / 214. szám
Í824. szeptember 17. EGRI NÉPÚJSÁG 3 SZÍNHÁZ. Bíboros. Medici Jánosnak alakja, pilléren álló szoborként, jelleme gyémántként tűnik ki Parker színművéből. Ne beresnük a történelmi hűséget az évszázadok hátterében. Ma is nagy szükség van a jellem és bölcsesség dicséretére, itt pedig azzal találkozunk. Palágyi Lajos, akit a megérdemlőt! tisztelet és vendégszeretet érzései sugárzottak be a hétfői előadáson, mesteri Medici tudott lenni. A felvonások utáni kihívások alatt, pedig bőven volt része benne, méliőságosan és kedvesen tekintette át a kisded színház tömött páholyait és élénk nézőterét. Palágyi nélkül nem láttuk volna ezt a szép darabot és ha ezt mondjuk, hogy Palágyi mellett minden elhomályosűl, azzal nem akarjuk elvitatni Just Gyulának (Sírozzi), Nemes Bellának (Clarissa), Kürthy Károly- nak (Chigi) érdemét óa tökéletesen megfelelő fölfogását. Csak dicséretére vált a társulat összes tagjainak, hogy e kétségtelenül sok gyakorlást követelő darabot pár héttel a kezdet után szinrehozták. Kedden a Csitri ment. Ma este pedig Az ember tragédiája. Eger városában 1885 óta nem hozták színre. Színházi műsor: Szerda : Az ember tragédiája. Színmű. Palágyi, Greguss és Mariházy fellépésével. Csütörtök: Kabaré-est. Péntek, Szombat, Vasárnap: Gyere be rózsám. Operett. Mariházy elkedvetlenedett A »Miskolci Naplő« Egerben járt munkatársa írja többek közt beszámolójában a következőket, amit minden kommentár nélkül közlünk : Mariházy elkedvetlenedett, talán az egri műkedvelők miatt is — akik utóbb a legjobb darabokat játszották le — azonban mégis eljött Egerbe a társulatával. A kitűnő társulatot az egri szinügyi bizottság a közönség pártoló figyelmébe ajánlotta. A művészkörök és irodalombarátok méltányolták is Mariházy helyzetét, asonban még ma is igen kevés a bérlő közönség. Az elsőrendű erőkből álló, válogatott színtársulatot kellő szinpátiával fogadták ugyan az egriek, azonban a színház üres és rosszűl megy. — Kétszer egymásután Egerben játszani — mondja Mariházy direktor — küzdelmes és nehéz. Baja jobbnak mutatkozott volna, de én Egernek áldozatot hoztam. Kiemelendő eseménye az egri színházi életnek az is, hogy a kiváló társulatnak jelenleg a miskolci színház múlt évadának egyik kedvenc primadonnája: Bellák Aranka a főerőssége. Mariházy büszke is, hogy társulata Bellák Arankával vezet. Különben menyasszony s így még érdekesebb a színpadon. Egyébként a «Három gráciádban mutatkozott be, majd a «Pillangó főhadnagyiban aratott sikert. Csak az a baj, hogy táncaihoz kicsiny neki az eyri színpad. A »Pillangó főhadnagy«-ot majdnem zsúfolt ház tapsolta végig és Mariházy ötül a kivételes anyagi sikernek. De nem örült, mikor a Bellák Aranka testsúlya alatt a harmadik felvonásban az üres ruhaszekrény feneke leszakadt. Később mégis megvigasztalták, — mondván : — Egerben úgyis üldöz a balsors! Veér Imre Pozsonyban érkezett. Prága, M. T. I. A prágai Magyar Hírlap jelentése szerint Veér Imre a magyar köztársasági mozgalom vezetője egy Váradi nevű csehszlovák rendőríisztvi- selő kíséretében Pozsonyba érkezett. Veér Imre Csáki Aladár dr. lévai ügyvédi irodájában kapott állást. Egészsége helyreállása után Veér Párisba szándékozik utazni. HÍREK — Eger, 1924. szeptember 17. — Új kormányfőtanácsos Magyarország kormányzója Stráner Kamillőnak, a Mátra- Körösvidéki h é. vasutak igazgatóhelyettesének a m. kir. kormányfőtanáciosi címet adományozta. Új plébános. Szmrecsányi Lajos dr. egri érsek Káplár Ágoston érseki aljegyzőt egerszalőki plébánossá nevezte ki. A főpásztor, Káplár Ágostonnak kinevezése alkalmából udvari szolgálat iiért — legteljesebb elismerését fejezte ki. Áthelyezés. A pénzügyminiszter Náaosi Imre pénzügyi főbiztost Hatvanból Karcagra helyezte át. A kereskedelmi iskolákat is a nemzet nagy fiatról nevezik el. A kultuszminiszter megengedte, hogy miképpen a gimnáziumok és seáliskolák, a kereskedelmi iskolák is választhatnak pstrónuat maguknak a nemzet nagyjai közül, akiknek aztán nevét viselni fogják. A tanári kar döntését jóváhagyás végett föl kell terjeszteni a miniszterhez. A »Werbőczy« B E. szervezése közbejött technikai okokból egyidőre szünetel, s így az e hő 21-iki alakuló közgyűlés is elmarad. Orvosok külföldi tanulmányútja. A Nép- szövetség belföldi orvosokat külföldi tanulmányútra küld. A népjóléti miniszter már megkereste a városokat, hogy a külföldi részvételre egy egy hatósági orvost jelöljenek ki. A kiküldöttek költségeit a Népszövetség fizeti. A mezőkövesdi főgimnázium felajánlása Jézus szent Szívének. Feíemelően szép, bensőséges ünnepség keretében történt meg az elmúlt vasárnap a mezőkövesdi kir. kath. főgimnázium felajánlása Jézus »zent Szivének. Az ünnepin nemcsak az intézet tanári kara és tar.űiőifjusága volt jelen, hanem az egéez intézeti kápolnát betöltő szép számú közönség is részt vett az ünnepen a tanulóifjúság szülői és hozzátartozói koréból. Mezőkövesd község elöljá- róíága Kiszely Pál dr. főjegyző és Báréi József bíró vezetésével testületileg volt jelen az ünnepen. Az ünnepséget Szent györgyi József főgimnáziumi hittanár magas Bzárnyalású ezentbeszéde vezette be, mely a jelenlevőkre mély hatást tett. Majd Bayer Róbert főgimnáziumi igazgató hat gimnáziumi tanuló kíséretében a kápolna oltárához járult s elmondta a felajánló irhát. A felajánlást szentségei ünnepi nagymise követte, amely az intézeti kápolna új szentségmutatőját is megáldották. A szentmisén az intézet egész tanuló ifjúsága c a helybeli intelligencia igen sok tagja szentáldozáshoz járult. Az intézet énekkara Gaál István főkántor vezetésével négyszólamú egyházi énekek előadásával emelte az ünnepség fényét. A felekezeti iskolák is kötslesek ismétlő- tanfolyamokat tartani. A minisztériumnak tudomására jutott, hogy az olyan községekben, ahol állami elemi iskolák vannak, a felekezeti iskolák az ismétlő tanfolyamok rendezését elhanyagolják, illetve egyáltalán nem nyitnak ismétlő osztályokat. Á minisztérium most rendeletileg ezeket a felekezeti iskolákat is kötelezte az ismétlő iskoláztatásra. Rendelet a Rádióról A hivatalos lap kereskedelmi miniszteri reudeletet közöl, amely szerint rádióállomást csakis a kereskedelmi miniszter engedélyezésével lehet létesíteni. Az Egri Műkedvelők Köre szinügyi bizottsága ma délután 6 órakor Telekessy-u. 7. szára alatt ülést tart. A Falu rossza Mezőkövesden. A mezőkövesdi Kath. Legényegylet sportosztálya szombaton és vasárnap nagy sikerrel adta elő a Falu rosszát. Az utcáról ellopott libák megkerültek. Hajas Antalné egri lakos följelentést tett ismeretlen tettes ellen a miatt, mert 9 drb libáját lopták el az útcáről. Az államrendőrség a megejtett nyomozás után számos orgazda ellen eljárást indított. Kőztisztaságügvi rendeletbe ütköző kihágás a baromfiak utcán tartása. Az egri állam- rendőriégen nyomatékosan őhajtják azt a fölfogást a köziudatba vinni, hogy a baromfiféléknek útcákon és köztereken való tartása, a velük járó szénny miatt, kihágás. A városbeli baromfitartók ennélfogva alaposan gondolják meg, mielőtt baromfiaikat a saját határaikon sül és különösen, ha gyalogjárók közelében merik tartani, mint. hogy e miatt a rendőrhatósággal okvetlenül meggyűlik a bajuk. 13 éves betörő, özv. Bukuli Andrásáé, verőszalai lakos, följelentést tett a rendőrségen, mert kamrájából és pincéjéből 700.000 K. értékű búzát és bort elloptak. A nyomozás nemcsak azt állapította meg, hogy a tettesek a tetőn át törtek be és azontúl álkulceokkal hatoltak előre, hanem azt is, hogy a tettes fiatalkorú. A bűnre képes* hibásan nevelt kam asz teleitta magát a pincében borral, persze a búzát sem hagyta ott. Sőt társait is leitatta a iopott borral. Az eljárás megindűlt a fiatalkorúak bírósága előtt. Szomorú és gyakori jelenség a fiatalkorú bűntettes. Éppen olyan gyakori, mint a rosszűl nevelt gyerek és a gondatlan szülő. Mennyit kell fizetni a közalkalmazottaknak az orvosi bizonyítványért 7 A népjóléti miniszter reudeletet adott ki, amely szerint a közalkalmazott egészségi állapotára szőlő orvosi bizonyítvány kiállítási díja az eddigi 10.000 K. helyett ezentúl 2 aranykor. Halálozás. Dluhopolszky Antal, a Takács- Céh céhmestere, a Dobó István Társaság tagja, f. hó 15-én elhúnyt. Temetése ma, szardán d. u. lesz a Gárdonyi-utca 1. számú gyászházból. Országos vásár. A jászárokszáílási legközelebbi országos vásár f. hő 21 én lesz. Uránia. Ma csak 16 éven felülieknek : <A holnap titka» fantasztikus filmjáték 6 felvonásban, főszereplők: Korda Mária, Werner Krausz és Friedrich Kühne. A műsor bevezetését képezi a «Párisi Olympiász filmsorozat» újabb filmje 2 felvonásban. A M.Á V. menetdíj kedvezménye! Olvasóink érdekét szolgáltuk már akkor is, midőn tudomásukra hoztuk, hogy a tenyészállat-kiállítás tartamára kedvezményesen utazhatnak Budapestre. Még inkább szolgáljuk azzal, hogy felhívjuk figyelmüket az ország legnagyobb szövet- árúházára, mely nagymennyiségű maradékokat bocsájt rendelkezésére a nagy- közönségnek, melyek a londoni Semler cég (London 14 Golden Square) óriási forgalma révén halmozódtak föl és e napokban érkeztek Budapestre. Fenti tény kivételes alkalmat nyújt Eger város közönségének, hogy a legjobb békebeli minőségű kelméket mélyen leszállított alkalmi árban szerezhesse be az 1850. év óta fennálló Semler J. cég Bécsi-utca 7. szám alatti fő- és Koronaherceg-utca 9. szám alatti fióküzletében. Laptulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET Kiadó: ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDA, Igazgató: Rstill Károly. Győződjön meg, hogyha nálunk vesz BÚTORT az egész élstre vásárol, mert csak föltétlenül jót adunk szolid, jutányos árban. Elsőrendű tömör Slavon hálószobák kedvező fizetési feltételek mellett. ■ Erdős és Társa, Budapest, Rákóczi út 24 (Bejárat Vasú. I.) Disznózsír, prima, olvasztott 46000 K Nyukosznál templom