Egri Népújság - napilap, 1924/1

1924-05-09 / 108. szám

2 ______________________________________________JBGK1 N&PÖJSAG M erényletet terveztek Bethlen gróf ellen. Budapest, MTI. Újabb merénylet ter­vet leplezett le a főkapitányság, melyet Bethlen István gróf miniszterelnök ellen terveztek. Mintegy két nappal ezelőtt név­telen följelentés érkezett a főkapitányság­ra, melyben a levél írőj eljelenti a rendőrség­nek,hogy az egyik budapesti gyárban dolgo­zik egy munkásj aki a miniszterelnök sze­mélye ellen revolveres merényletet tervez. A politikai detektivcsoportnak két napi nyomozás után sikerült kikutatni azt a gyárat, ahol az illető munkás dolgozik- Evvel még azonban nem állottak pozitív bizonyítékok rendelkezésre, éppen ezért a politikai detektivcsoport egyik tagja be. állott a gyárba munkásnak. Napokon át dolgozott ott ilyenformán, azután sike­rült megállapítani, hogy a merényletet SSSS SHUTS «1» Az új lakásügyi beosztás, Eger, 1924. május 9. A hivatalos lap tegnapi száma mi­niszteri rendeletet közöl a városok és községek lakásügyi beosztásáról. A városokat és községeket a rende­let három csoportba osztja. Az első csoportba tartoznak az ősz- szes városokon fés az 1920-ban 10.000 la­kosnál nagyobb lélekszámú községeken kívül azok a 4000 lélekszámot meghaladó községek, amelyekre nézve a miniszter a szabad bérbeadási jogot felfüggeszti. Ezeken a helyeken tehát a lakásügyi ren­delet teljes egészében érvényes. Ide tar­toznak: Eger, Gyöngyös és Hatvan. A második csoportba tartozó közsé­gekben a lakásügyi hatóságok május el­sején megszűntek. A lakásrendeletnek itt ezután csak a bérmegállapításra és a fel­mondásra vonatkozó korlátozó intézkedé­sei maradnak érvényben. Ezeken a he­lyeken tehát szabad bérbeadási jog van. Ide tartoznak : Csány, Erdőtelek, Fü­zesabony, Heves, Hort, Káí, Pásztó, Po­roszló, Tiszafüred, Tiszanána. Adács, Apc, Makiár, Pétervására, Recsk, Tarnazsadány ésVámosgyörk köz­ségekben azonban nincs szabad bérbe­adási jog. A többi községben a lakásügyi ren­delkezések semmiféle vonatkozásban nem alkalmazhatók. Jótékonycélú előadás Verpeléten. Verpelét, 1924. május 9. A verpeléti r. k. iskola növendékei f. hó 4. és 6.-án válogatott programmal jőtékonycélú előadást rendeztek, amelynek tiszta jövedelmét emberbaráti és kult. cé­lokra fordítják. A rendezést és betanítást Moorung Dezső igazgató-tanító és Kiinga Berta tanítónő végezték nagy hozzáértés­sel és szeretettel. A hatásos megnyitó beszédet Moőrung Dezső mondotta, majd a A kis vándorok o. jelenetben: Bartus Erzsi, Farkas Pista, Petrény Miklós. Farkas István, Eocsmár József, Kozma Gyula, Cipó Sándor ügyes­kedtek. Majd *Jézus feltámasztja Jairus le­ányát» c. élőkép következett, amelynek Huszti Giza, Zránik Giza, Helgert Erzsi, Simon Erzsi, Nagy Juli, Mammer M. vol­tak a szereplői. — Cucor Margit szép szavalata után *Az őrangyal« c. színjáté­Fógel Ferenc munkás akarja végrehajtani’ aki a gyár munkásai között kommunista propagandát is fejtett ki. Fógel Ferencet előállították a főkapitányságra, ahol val­latni kezdték. Eleinte hallani sem akart arról, hogy őt gyanúsítsák a tervezett merénylettel. Mikor azonban felmutatták előtte a bizo­nyítékokat, egész váratlan vallomással lepte meg a rendőrséget. A főkapitány kérdéseire zavaroB válaszokat adott és politikáról kezdett beszélni. Elmondotta, hogy a feljelentést ő maga irta azért, hogy mint kommunistát tartóztassák le. A ren­dőrorvosi vizsgálat megállapította, hogy Fógel Ferenc elmeállapota nem beszámít­ható. Beszállították alipőtmezei tébolydába. kot adtak elő, amelyben Cipő Juli, Nagy Béla, Simon Róza, Csorba Mari, Rűsz Margit játszottak. — Csorba Rózái szava­lata után Melcher Ilonka, Takács Irén, Kozma Ilona, Nagy Irma adtak elő jele­neteket. — Azután »Ciliké vőlegénye« e vígjáték következett, amelynek Molnár Juli, Mammer Róza, Cipő Anna, Kecsmár Mari, Vencel Marcel, Szikora Ilona, Prokai E„ Zrónik Giza voltak ügyes szereplői. Végül gyönyörű élőképpel fejezték be az előadást. Mi az oka a forgalmi-adó rendelet módosításának ? Budapest. MTI. A szanálási törvény a pénzügyminisztert felhatalmazta arra, hogy a forgalmi adót kiterjessze és a tér- mőnymagvakat is bevonja az adótárgyak közé. A pénzügyminiszter egy küldöttség előtt azt a nyilatkozatot tette, hogy egye­lőre nem fog élni a felhatalmazással. — Evvel kapcsolatban egy fővárosi lap ar­ról értesült, hogy a forgalmi-adó rende­letet az év folyamán megváltoztatják és a forgalmi adót osztrák mintára a vám­nál fogják behajtani. KIS HÍREK a nagyvilágból. Külföld. Állítólag meghiúsult a román­francia szövetség. — Anglia a besszará- biai kérdésben Románia mellett döntött. — Churchill azt indítványozza, hogy a liberálisok és konzervatívok egyesüljenek a munkáskormány megbuktatására. — Az útlevél és vízumkényszer eltörlés«t kívánja Ausztria. — Háborús bonyodalommal fe­nyeget a török francia feszültség. — Mac­donald a szövetségközi konferencia össze­hívását sürgeti. — Elhalasztják az ameri­kai bevándorlási törvény életbeléptetését. — Amerika elengedte a boxerlázadás költ­ségeit. — Egyesül a román néppárt a nemzeti párttal. — Spanyolország diktá­tora a szélsőségek ellen küzd. — Szász- országra és Sziléziára is átterjedt a raj­nai bányászsztrájk. — Kiásták az ősrégi spártai színházat. Magyarország. A Jegybank csak június közepe táján kezdheti meg működését. — Az Akadémia nagy jutalmát Vargha Gyula kapta. — 12-őn indúl Rómába a nemzeti zarándoklat. — Minisztertanács dönt a tö­rök követ lakásügyében. — Országos ün­nepre készül a debreczeni Csokonay-kör. — A Tárnok-utcai gyilkost átkisérték az ügyészségre. — Félórás sztrájk volt a Ganz-gyárban. — A csehek eladják a világhírű Pálffy-gyüjteményt. 1924 május 10 SZÍNHÁZ. Cigánybáró. A Cigánybáró daliami szépségei olyan vonzóak, Mariházyák nagy operettegyüttesa pedig olyan pazar fénnyel csillogtatta mű­vészetét, hogy minden tekintetben rászol­gált azokra a viharos tapsokra, amikben a csütörtöki előadás alatt része volt. A látványosságnak is elsőrendűen rendezett darab sikerénél illő, hogy Ércz- kövy Károly rendező tudását kiemeljük. A kar és a szőlő énekek remek trillái egyaránt osztatlan itetszést arattak úgy Daán Ilona (Czifra), mint Szencsy Mária (Arzéna), vagy Gyöngyösy Mary (Szaffi) szerepében. Kár, hogy Daán Ilona mintha csukott szájjal énekelt volna [Főldváry Sándor (Barinkay) már a közönség szivé­ben él, hiszen mindig ahhoz szól. Játék­ban egymást múlták fölül és ha Szigethy Bandit (Zsupán) mégis külön is megemlít­jük annak oka az, hogy nem tudjuk kiváló alakítását és ötletességét feledni. Úgyszin­tén Egyed Lenkét (Mirabella), aki tipikus játékával derűt teremtene még országos esőben is. ügy Erdélyi (Gróf Carnero), mint valamennyi dádé, még az egri szü­letésű purdék is kiválóan alkották meg a regényes cselekmény méltó keretét. A közönség — leszámítva a zenekar piánői iránt érzéketlen karzatot — őszinte együttérzéssel élvezte a művészi össz­hangot. Ma este a Levendula folytatásának : A kék postakocsinak bemutatója megy bérletszünetben. Műsor: Szombat (máj. 10.) Kék postakocsi. Operett. Máj. 11. (vasárnap) d. u. Cigánybáró. Op. Este: Kék postakocsi. Operett. Hétfő (máj. 12.) Romeo és Julia. Tragédia. Kedd (máj. 13.) Hamburgi menyasszony. Operett. Szerda (máj. 14.) Mihályiné két leánya. Vígjáték. Csütört. (máj. 15.) RipVan Winkle. Operett. Péntek (máj. 16.) Tangó királynő. Lehár- operett. Szombat (máj. 17.) Tangó királynő. Vasárnap (máj. 17.) d. u. Hamburgi meny­asszony. Operett. Vasárnap este: Tangó királynő. Operett. HÍREK Eger, 1924. május 10. Trak Géza polgármester — amint már megírtuk — a tegnap délutáni rk. köz­gyűlésen mondta el igen tartalmas prog- rammbeszédét. A beszédre Breznay Imre tanár, lapunk főszerkesztője válaszolt s kivüle felszólaltak még az iparosok, keres­kedők és földmivesek nevében is. A pro­grambeszéddel s általában a közgyűlés lefolyásával a legközelebbi számunkban foglalkozunk. A Lorántffy estélyre ma érkezik meg az előadó: Révész Imre dr. püspökhelyet­tes és történész. A szélei látókörű előadás iránt nagy az érdeklődés. Révész vasár­nap a ref. imaházban is tart ^beszédet a gyülekezetnek. Az áll. polgári leányiskola növendékei sikerült műsoros estélyt rendeztek csütör­tökön önképzőkörük ez évi lezárójául. Volt szavalat, ének, tánc, zongoraszám és színi előadás s a szereplők egytől-egyig igen ügyesen és kedvesen szórakoztatták a nagyszámban összegyűlt közönséget, akik­nek soraiban ott láttuk Rusztek Károly kir. tanfelügyelőt is. A műsor számainak betanítása s általában az egész előadás sikere Misik Erzsiké tanárnő érdeme, aki semmi fáradságot nem kímélve, sok sze­retetteljes útbaigazítással volt a kis mű kedvelők segítségére. Az előadást egyéb­ként tegnap megismételték. Az áprilisi csapadék vármegyénkben 51 mm. volt a meteorológiai feljegyzések szerint.

Next

/
Thumbnails
Contents