Egri Népújság - napilap, 1924/1
1924-01-04 / 3. szám
2 KÖRI WjEPÜJSAö 1924. január 4. Nagy szerencsétlenség Apátfalván. Két fiatalembert teljesen széttépett a dinamit. — Tanulj, magyar! Eger, 1924. január 3. Megrendítő szerencsétlenségei jelentenek nekünk Bélapátfalváról. Űjesztendő napját ott is megülte a lakosság, öreg, fiatal egyaránt. A korcsma persze, mint minden ünnepnapon, most is megtelt mulatnivágyó fiatalokkal. Az ital, ez a rossz barát pedig meggondolatlan virtuskodásra bujtogatja az embert és gyakran olyan könnyelműségre ösztönzi a fiatalokat, amely sokszor végzetes következményekkel jár. így történt ez most is és a könnyelmű játéknak két derék fiatalember lett az áldozata, akik széttépett testtel, holtan fekszenek az apátfalvi hullaházban, elrettentő például azoknak, akik a virtuskodás ördögi játékába keverednek. Berecz Öreg Károly és Hendrich Sándor apátfalvi bányamunkások az újesztendő estéjén valami különös módon akartak kifejezést adni űjesztendőbe lépésükön való örömüknek. Valahonnan dinamitot szereztek és ezt akarták eldur- rogtatni az ünnep örömére. Azonban nem egyet, hanem mindjárt ötöt egyszerre, hogy annál nagyobb legyen a durranás. Rögtön hozzá is fogtak lakásukon, hogy összekötözzék az öt darab dinamitpatront. Hogy, hogy nem, elég bz hozzá, hogy a patronok összekötése közben felrobbant a dinárait és óriási durranással mind a két fiatalembert darabokra tépte a robbanó erő. Kezük messze elröpült testükről, mellük valósággal kiszakadt a rettentő robbanás folytán. A községben nagy szomorúságot és részvétet keltett az eset, hisz két derék, fiatalembert fosztott meg életétől a legénykedés. A hatóság nyomban megindította a vizsgalatot, különösen abban az irányban, hogy miként jutottak a legények a dina- mithoz ? Az írek kölcsönt adnak termésfölöslegünkre. Budapest, MTI. Tegnap a pénzügyminisztériumban a nagy bankok vezetőinek bevonásával közel három óráig tartó tanácskozás volt a külföldi ős belföldi kölcsön ügyével kapcsolatban. A külföldi kölcsönre vonatkozólag január 18-án 19-én lesz meg a végleges döntés. A pénzügy- miniszter a belföldi kölcsön elvi tervezéseit addigra tisztázni akarja, hogy február folyamán a belföldi kölcsön felvételére kerülhessen a sor. Egyébként a kormány nem döntött a részietekről. Egyes hírek szerint nem lesz kényszerkölceon. A tegnapi értekezleten tárgyaltak a Bank of Ireland vezérigazgatójával, az ir állam részére termés fölöslegünk megvételére vonatkozó ajánlatról is. Ezek szerint már most nagyobb előleg folyósítása várható termény fölöslegünkért. A didergő város. Tele a < bátyi !> — «Hagy háj jak má’ nálatok az éccaka!» — Társkoldúsok. Eger, 1924. január 3. Mindenki a hidegre panaszkodik. Nem csoda, ez a legújabb — nem valami kedves szenzáció. Eddig a drágaság volt a temérdek panasz vesszőparipája, most a szigorú, komoly Télapó, amely ugyan alaposan megrázta a szakáüát a sátoros ünnep örömére. Utak, terek telve vannak hóval; ez alatt roskadoznak a javításra éhes háztetők. Az ablakok jőgvirágosak s az útcán feltúrt gallérral rohannak az emberek. Most ugyan nem állanak meg, hogy megvitassák a politikai helyzetet, vagy letárgyalják a zürichi kurzust s megelégszenek egy-pár szóval és sietnek a maguk dolga után. 1 De azért vannak, akik nem sietnek, akiket nem késztet rohanásra az arcot- maró hideg. Két gyerek jött velem szemben Szilveszter délutánján. Hiányos ruhácska, otromba nagy cipő volt a lábukon. A hátukon «hátyi,» amelyből fehér kenyérdarabok kandikáltak ki. Koldúlő-űton voltak egész nap. A hátyiban már együtt volt a kereset s már hazafelé igyekeztek a Fő-utcán. De nemcsak kenyérrel él az ember — gondolták magukban, így a gyönyörködtető kirakatokat vették szemügyre. Aztán mutogattak, beszéltek, suttogtak : — De jó lenne az a meleg cipó! — De jő lenne az a báránybéléses kabát ... — De az a sütemény is, itt, a kirakatban ... A sok, sok cukor, arany-ezüst- papirba csomagolva . . . Halvány arcuk kipirult a nagy áhítattól, no meg a rettentő hidegtől, de nem siettek, áhítattal nézegették azt a nem nekik való drágaságot ... Ha a fülük le is fagy, de legalább «pihentek, gyönyörködtek a nehéz munka után ... a fényes kirakatok előtt!» A Népkonyhán voltam. Kőt kis fáradt veréb ült az első padban a hatalmas étvággyal kanalazták a krumplinúdlit. Lány mind a kettő. Kék, viseltes süsü volt az egyiknek fején, a másikén szinehagyott vékony kendő. A kék süsüs kislány arca halavány, szenvedő . .. Egyet nyel a finom tésztából, aztán félre pislant hol rám, hol a szomszédjára . . . Aztán odasúg neki: — Hagy hájjak má’ nálatok az éccaka . . . — Mié ? — néz rá a másik . . . — Mer’ anyám meg akart fojtani az éccaka . . . — Mié? — Mer’ szegény, oszt nincs mit enni... Dideregni kezdtem erre a beszédre, pedig elég meleg volt a Népkonyha ételosztó helyiségében. Ismét a Fő-utcán visz az utam. A posta előtt vékonyka gyerekhang üti meg a fülem : — Tessék má’ anni egy kis kenyérre valót . . . Ketten vannak, kőt didergő, vézna penészvirág. Egyik kisebb, másik nagyobb. Aztán, ha kapnak valamit, állnak tovább ott a postaláda mellett és mindenkinek elkesergik fájdalmukat. Újév reggelén «társkoldúsok» járják a várost. Nem egriek. Borízű a hangja mind a kettőnek. Az egyik házból vágódnak ki, amikor eléjük érek. — Kézit csókolom, boldog új évet kívánunk! — mondják egyszerre . . . Én is maguknak s haladok tovább ... Összenőznek, aztán az egyik félhangosan mondja a másiknak: — Miféle szerzet volt-e hé ? Aztán már másoknak kiabálnak boldog új esztendőt olyan nagy igyekezettel, hogy a foguk is belévacog. Végre, van aki szeressen minket is! — íródott a zegri hóstyán Szilveszterkor. — Mi, 6, 7, 8, 9 éves magyarkák, mán azok, akik ösmerjük a zábécét, 03zt a nőstyáu lakunk, meg onnat gyüvünk ba mindig ki a lícijomba, ki meg a halas pijacra, most óvastuk a zegri Népújságbű, akit a vaslábú árúsok kiaggattak, hogy a Nagy János nemzetgyűlési képviselő úr azé számoltatott össze minket a tanító úrral, hogy ki mit eszik, meg hányunk- nak nincsen cipője, hogy kiírhassa a Népújságba. Oszt, óvastuk, hogy az írása végire nem pontot tett, mint máskor szokta, hanem felkijáltőjelet, hogy aszongya itt van 100,000 korona, akit a tulajdon számtűi vontam el, de oda adom, merhogy égeti a zsebit, mikor a kis gyerekek nagy részi pattogós kukoricán, meg sűttökön sínylődik, oszt az ilyen gyerek erőtelen marad, oszt hogy bírná a fagyos szobába kiáltani ezt a cudar telet?! Hát eddig is sínylődtünk, ha nem is mind, mer akit apja, annya szeret, hát csak nem hagyta mefiagyni, meg oszt éhenvesznyi, dehát a zén apám, hogy nem gyütí haza a háborúbú, hát édesanyám is csak akkor főzhet, ha tüzrevaióak van. De me’ hogy ő is beteg, hát csak néha megyen mosni, mag ha híjiák. Oszt egy kis kenyeret süt egy héten, akit a pék mindig drágábban süt, mer a fa neki is drágább. Hát mi nem veszünk fát, de ő nem süthet fa nélkül! Oszt orvosságot écsanyám nem is vesz, merhogy nincsen annyi pézi. Pegyig óvasókönyvre, meg oszt irkára is annyi péz kell, mindig drágábban aggyák, mint eleinte. A Daróczy gyerek, aki Svájcba vöt oszt újra vissza is ment oda, az meséte, hogy ott minden gyerek egyfurmán a ziskolátú kapja a könyvit, oszt az utősó griflit is a ziskola ággyá a svájci gyerekeknek, pedig ottan meg búza se terem, mer hideg van, a sok gyerek rnéöse fázik az öröifös tőibe. Merhogy ott első az oskolás gyerek. Áztat taníjjak, meg oszt jóra serkentik. Ottan máu vagy 400 esztendeje ott tartottak a képviselő urak, hogy valanányan vótak, mind tudtak, hogy a kicsibű lesz a nagy, a kis szamámú a nasszamár, a kis okosbú a zértelmes, a kis ügyesbű a szorgalmatos, meg a takarékos. Mer a csavargöbú csak szemetnőpség, meg proli kerül ki. Oszt aki sajaájja a kis embertú a Zisten malasztját, az a maga házfedeli- nek gondoskogyik gyútogatőrú. Oszt ottan Svájcba mán 400 évi minden gyerek effurmán tanul, oszt ottan nem is irígy- kegyik egyik se. Oszt csak aztat nem ér- tyük, hogy minek muszáj nekünk itten a búzatermő országba mindig rongyos- kodnyi ? Mikor fognak minket is megtanítanyi teheneket fejni, meg órákat ösezeraknyi, meg fúrnyi-faragnyi, ahogy a svájci em-
