Egri Népújság - napilap, 1924/1

1924-06-29 / 149. szám

1924 Jún. 2 9. Ara hétköznap 1000, vasárnap 1500 korona. Eger, 1824. évi. 149. sí. Előfizetési dij posts! szállítássá! К POLITIKAI NAPILAP. Egn hóra. . 25.000 К I Egész és félért előfizetést I Neggedévre 75.000 к I nem fogadunk ei. I Felelő# szerkesztő : 88EZNHY IMRE. Szerkesztőség j Eger, Líceum Kiadóhivatal; Líceumi nyomda. Telefon szám II. A magyar tanító. Eger, 1924. június 28. Nézem a magyar tanítót. Külseje, ruhája, viselkedése, járása, szava, beszéde egyszerű. A megtestesült nemesség. Szeme szelíden mosolyog, melybe sok ezer gyer­mek-szempár tekintett bizalommal, sok fürtös fejecske képe rajzolódott le hár­tyáin. Szíve meleg, önzetlen szereltből lángol : Pétert és Pált, Jóskát és Jancsit egyformán befogadja. Szava harangbúgás, melyre sok apró elme fölfigyel ; ráncos homlokkal lesi a tanítóbácsi mondatát, aki a jő Istenről, a hitről, a hazáról, a családi körről, a munkáról mond csodálatos igaz­ságokat. Magvető a tanító, ki tiszta búzát veteget a gyermeki lelkek fogékony tala­jába s biztos kézzel irtogatja a gyomot. Lassan tekintéllyé lesz : példája az isko­lának. Öröme, boldogsága a kis hadsereg, amelynek körében elfeledi bánatát, az élet terhét e nagy gyermek. Atya ö a kis csa­ládban. Ha kilép e bűvös körből s vissza­tér házi fészkébe, homlokán az élét gond­jai rajzolódnak, lelkére ráborűl az »atra cura«. Síró gyermekek, cipótlen aprósá­gok, üres kamara —* jaj de fájnak neki. Hősnek kell lennie, hogy a szent falak közé lépve, az iskola kapujánál kint tudja hagyni keserveit, csupán jó szívét, tiszta tekintetét, csengő hangját, nyílt homlokát, meleg lelkét — vigye napról-napra, ővröl- évre — míg meg nem görnyeszti a kor — örökké ifjú kié famíliájába, az iskolás gyermekek közé. És az iskolán kívül ? Szövetkezet nélkül alig van falu. Az egyik vezető tényező — a tanító. Isme­retterjesztő előadások sorozata oktatja, neveli, mulattatja a közönséget ■ ismét a tanító kezének művét látjuk itt is. Akciót indít a miniszter, a megye, a hitközség, a falu, a város. . . És a tanító újból ott van. Csend, rend, tisztelet uralkodik a faluban : a népnevelőnek ismét oroszlánrésze van benne . . . És mi a jutalma ? óh, az oly szerény — akár maga a tanító. Elismerés a jók részéről. A közöm­bösek nem veszik észre áldozatos munká­ját ; a rosszak ócsárolják, sajnálják éh­bérét. »Jő az uraknak, nem dolgoznak« axiómával, szappanbuboréknak nézik mun­káját. De a tanítót ez nem zavarja ; megy, halad kitűzött utján, átgázolva minden akadályon, mert szent eszmény heviti, viszi.hegyen-völgyön — a megrokkanásig. Fut, mint a gyermek a szivárvány után, müvével köveket, téglákat hord a Regnum Marian um fölépítéséhez. Legyenek üdvözölve a tanítók Szent Péter és Pál apostolok napján ! Dr. Ci. L. „A Rendnek adom Ma este érkeznek haza az egri Eger, 1924. június 28. Rêdei Geró volt az első, aki meg­érkezett Egerbe az apátválasztás után. ő, mint a ház gondnoka, már nem lehetett jelen az apáti beiktatáson, itthoni köteles­ségei haza szólították. Megérkezése után ; azonnal felkereste őt az E. N. munkatársa, akinek az apátválasztásről a következők­ben nyilatkozott Rédei Geró: — Vasárnap este indultunk innen egy tehervonatihoz kapcsolt személykocsin. Abonyig jkitûnô ütünk volt, de onnan Budapestig bizony nagyon szorongtunk. Budapesten csatlakoztak hozzánk a budai rendbáz tagjai, Székesfejérváron pedig a fejérváriak. Kedves és vidám volt a han­gulat, a kézszorításokból, az arcokból le­hetett már látni, hogy ki, kinek az embere. Jutáson nagy nyüzsgés volt a pálya­udvaron. Itt volt már az egész Rend s a meginduló vonat mintha alig-aiíg bírta volna a sok cisztercitát. Hétfő délben ér­keztünk Zircre s a délutánt pihenéssel töltöttük el. — Kedden délután 5 órakor hivott bennünket össze a kormányzó-perjel a választás tisztviselőinek választó-ülésére. Itt megválasztottuk a 3 szavazatszedöt: Mátray Rudolfot, Saád Henriket és Hor­váth Jeromos dr-t. A jegyző Kiss Albin dr. lett. Tanúk Marossy Arnold, Pölöskey Kornél és Böröcz Marczell lettek. Itt je­lent meg először közöttünk a generális apát Haid Kasszián, aki beszédet intézett hoz­zánk, amelynek alapgondolata a «Ber­nards, ad quid venisti ?» volt. Majd az egyik tanú a Regulából felolvasta «Mi­lyennek kell lenni az apátnak?« c.fejezetet. A másik tanú egy másik fejezetet, a har­madik tanú pedig a választási eljárást. Majd általános föloldozást adott a gene­rális. Másnap reggel 7«7 órakor szent mi­sét hallgattunk, amely alatt mindannyian megáldoztunk. 8 órakor kezdődött a sza­vazás. Csendben, a legnagyobb rendben folyt le s mindannyian nagyon meghatottak voltunk. A szavazás у810 órakor ért véget, amikor a tisztviselők megszámlálták a szavazatokat, amelynek kihirdetésére nem­sokára mindannyian bevonultunk a káp­talani terembe. Itt megtörtént az ünnepies tiltakozás minden szabálytalanság ellen, majd az eredményt hirdették ki: — Adolfus 84 ! A kihirdetés után a generális-apát beszédet intézett hozzánk. Örült a jő vá- lasztátnak és kijelentette, hogy a legjobb választást tették a rendtagok. Aztán me­legen üdvözölte az új apátot, aki elfogad­ván a választást, gyönyörű latin nyelvű át a szivemet...“ ciszterciták az apátválasztásről. beszédben köszönte meg a rendtagok bi­zalmát é.* a generális fáradozásait. — Majd a templomba mentünk, ahol a generális az új apát ujjára húzta az apáti gyűrűt. Aztán fogadalmat tettünk az új apátnak, aki megáldott és megcsókolt bennünket. A gyűrűcsókot azonban ked­ves szerénységgel hárította el. Szem nem maradt szárazon a fogadalomtétel alatt, amikor sorra járultak Werner dr. elé öreg rendtársai, továbbá azok, akik vele együtt vették föl annak idején a szerzetesi ru­hát . . . Lélekbe markoló, gyönyörű kép volt ez, amit soha az életben nem akarok, nem lehet elfelejteni. Werner dr. vonagló, drága, jóságos arca pedig, mintha glóriá­ban ragyogott volna ... Te Deumot mond­tunk aztán s mindannyian, felkisértük az új apáturat rezidenciájába. */«12 órakor gyűltünk össze újból az angqlkerthen, ahol lefotografáitattuk magunkat. — Igen, mondta egyik rendtársunk, de az apáti lánc még hiányzik apáturunk nyakából. Pedig annak rajta kell lennie. Szaladtak aztán Szentes Anzelmhez, hogy kérjen engedélyt a generálistól, hogy az űj apátnak már az installáció előtt, a fo- togrefál&skor nyakában lehessen az arany lánc . . . Persze a generális készséggel teljesítette a kérelmet. Szép kép lesz ! — Korán ebédeltünk, mert a generá­lisnak érettségire kellett utaznia. Ugyanis 6 nem csak generális, hanem tanár is, aki 21 órában tanítja a latint és történelmet a rend egyik gimnáziumában. — Az ebéden Szentes Anzelm mon­dott gyönyörű dikciőt az új apátra, amelyre Werner Adolf dr. a könnyekig meghatva felelt. A Rendnek adom át a szivemet, viszonzásul a bizalomért. Ezért fogok dolgozni csupán, amíg élni enged a Gond­viselő Isten — mondta a többek között s a rendtagok hatalmas éljennel, percekig ünnepelték a jóságos apáturat. — Még a generális-apát elutazásáról akarok valamit mondani. Zirci tartózko­dása alatt igen jól érezte magát s igen meghatotta az apátválasztás sima, előkelő lefolyása. Az apátság négyes fogata — amikor megjelent a rezidencia előtt — elbúcsúztunk tőle. Sorfalat állottunk s úgy haladt le köztünk a lépcsőkön, s mindnyá­junkhoz volt egy kedves szava: — A viszontlátásra ... Rendtársaim legnagyobb része — úgy hiszem — vasárnap estére érkezik haza. ♦ Rédei elbeszéléséhez csak azt fűzzük hozzá, hogy a rendtagokkal együtt egész

Next

/
Thumbnails
Contents