Egri Népújság - napilap, 1924/1

1924-05-09 / 108. szám

2 JíttBi JEfóPUJ&ÁG­1924. május 9. Irodalmi ünnep Szegeden. — Az egri Gárdonyi-Társaság képviselete is ott volt. — Eger, 1924. május 8. Megírtuk már, hogy a szegedi Dugo­nics-Társas ág vasárnap dísz-gyűlésen ál­dozott egykori tiszteleti tagja, Gárdonyi Géza, emlékének s erre meghívta a Gár­donyi-Társaságot is. Egerből Molnár Kál­mán dr. alelnök, Tordai Ányos dr. főtit­kár és Setét Sándor dr. mentek le az ün­nepségre társaságunk képviseletében. Az egrieket tüntető szívességgel és vendégszeretettel fogadták a szegediek s valósággal ünnepelték a kegyesrendi fő­gimnázium dísztermében tartott díszgyű­lésen, amelyen ott volt Szeged társadal­mának színe-java teljes számban. Szalag József dr. kerületi rendőrfő­kapitány, aki szenvedélyes könyvgyűjtő hajlamáról s roppant könyvtáráról orszá­gunk határán tűi is közismert, mint a Társaság elnöke nyitotta meg a díszköz­gyűlést. Kifejtette, hogy Gárdonyira nem­csak Eger tart számot, hanem Szeged is. Ez volt a kirepítő fészke; ott írta első novelláit. . . Melegen üdvözölte az egri küldötte­ket, akiknek nevében Molnár Kálmán dr. alelnök mondott rövid, de nagyhatású beszédet. Az idősebb testvérhez jött a fiatalabb, hogy gyönyörűséggel lássa: Szeged is mennyire becsüli Gárdonyit s miként szolgálja annak kultuszát. Dr. Vésner Károly piarista tanár, a Dugonics Társaság r. tagja, Gárdonyi írói egyéniségét rajzolta meg, kiemelve szín­tiszta magyarságát, pozitív valláserkölcsi és nemzeti világnézetét. Móra Ferenc a Dugonics-T. főtitkára a • Szegedi Gárdonyi« címen emlékezett arról az időről, amelyet a nagy író ott töltött. A kedves humor, az egész előadáson végig­vonuló rajongó lelkesedés, az előadás ki­válósága állandóan lekötötte a díszes kö­zönség figyelmét. Este ezűkebb körű társaságot látott vendégül Szalag József dr. elnök a ka­szinóban, hol fehér asztal mellett sokáig beszélgettek magyar művelődési kérdé­sekről a szíves házigazdával, aki egyéb­ként mint irodalmi Maecenas is általáno­san ismert. A Dugonics Társaság megígérte, hogy a Gárdonyi-Társaság októberi díszgyülé- ■ére eljön s Móra Ferenc főtitkár már is bejelentette, hogy előadást tart Gárdo­nyiról. Hlirika szerint 1926-ban kapnak a tótok autonómiát. Prága. Hlinka András, az autono- miaták vezére a felvidéki kérdésekről egy újságírónak a következőket mondotta : — A mi pártunk nem közeledhetik a kormányhoz. Mi a tótok autonómiáját akar­juk és ragaszkodunk a pittsburgi szerző­déshez. Nem vagyunk rászorulva a csehek tutorságára, m9rt nagykorúak vagyunk. Szlovenszkő a szlovákoké nem a cseheké! Hiszem, hogy a mai tarthatatlan helyzet megváltozik — igen rövid idő alatt. A tőt- ság nyomorog és csak elnyomásban van része, a kivándorláshoz folyamodik. Igen ám, de az amerikai kvóta már betelt, igy hát oda sem mehetnek. De Magyarország­ra sem, mert ide a kormány nem engedi őket. Valószínűleg 1926-ban változik meg a helyzet, amikor a választások elsöprik a koalíciót és biztosítani tudják Szlovenszkő önállóságát. — Az autonom Szlovenszkőban a ma­gyaroknak jő dolguk lesz és a legteljesebb békében fogunk élni a magyarokkal, hi­szen ők is őslakók. A magyar területeken magyar lesz a közigazgatás nyelve és a tanítási nyelv is. Hibásnak tartom a szlo- venszkői magyarok politikáját, mert sok pártjuk szétforgácsolja erejüket. Jó lenne ha egységes autonomista pártba tömö­rülnének. Az aradi vár kazamatáinak borzalmai. Az oláhok félholtra kínozzák a magyarokat Eger, 1924. május 8. A Sz. U. írja, hogy az erdélyi oláh rémuralommal kapcsolatban borzalmas és j megdöbbentő dolgokat mondott el a «Kő- i rösvidék» szerkesztőségében egy munkás, akit rossz csillaga hajtott át a demarkációs vonalon. — Karácsony táján — beszélte a meg­tört ember, — elhagytam Budapestet, ahol mint húsipari munkás dolgoztam és út­levél nélkül átmentem Erdélybe, jobb el­helyezkedési lehetőség reményében. Az oláhok elcsíptek és mint kémgyanúst az aradi várba zártak. Bokáig vízben, férges földalatti cellában éheztem hónapokig, amíg ismét eszükbe jutottam. Ekkor Nagy- szebenbe vittek, ahol puskatussal és bika- csökkel vallattak. Tetőtől-talpig csupa seb­hely és kékveres folt vagyok. Lábujjaim­ról puskatussal verdesték le a körmöt. Koszt helyett olvasatlanul verték rám a huszonötöt, mert ez a sorsa a magyar munkásnak az oláh uralom alatt. En persze így sem vallottam, mert hát nem volt mit vallani. Egyetlen bűnöm az volt, hogy a leit többre akartam be­csülni a magyar koronánál. Pedig inkább éljen a magyar ember szabad otthonában, kenyéren és vizen, de sohase kívánkozzék jobb hazába . . . Nagyszebenből aztán visszavittek Aradra, a földalatti kazamá- tákba. Az aradi várban szenvedő társam volt O. J., a budapesti Szent István-kórház fogorvosa, aki ugyanolyan kálvárián ment át, mint én; pedig szabályszerű útlevéllel ment át aradi rokonaihoz látogatóba. Még ott, a börtön sáncában fogadtam meg, hogy ha még egyszer elérem a hazai földet, bemegyek a legelső újságszerkesz­tőségbe és elmondom, mit láttam és mit éltem át. Okuljanak sorsomon azok, akik a demarkáciőn átmenni kívánkoznak. Áresés az árupiacon. Budapest. MTI. Bár az üzlettelenség miatt több kereskedő kényszer-eladásokat rendez, az utóbbi három héten lényege­sebb olcsóbbodás nem állott be. Legin­kább a cukor olcsóbbodott. Egyes szövet­fajtákat szintén olcsóbban lehet megkapni. A szövetpiacon ugyanis a kereskedők igyekeznek árúikon tűladDi, mert azt hi­szik, hogy a legközelebbi időben az árak csökkenni fognak a világparitásban. A földművelésügyi miniszter képviselteti magát a háziipari kiállítás megnyitásán. Eger, 1924. május 8. Házi ipari kiállításunkban serényen ölynak a rendezési munkálatok. A Mansz elkes hölgyei tegnap óta délelőtt és dél­után műértő kézzel rendezik a kiállítás anyagát, mely a hatalmas líceumi díszter­met teljesen meg fogja tölteni. A kiállí­tásban Eger, Gyöngyös, Heves, Pótervá- sára, Tiszafüred, Kápolna, Kál, Füzesabony Btb. vesznek főleg részt. A nép egyszerű fiainak, leányainak, középiskolai tanulók­nak, űrleányoknak, úrasszonyoknak munkái szerepelnek egyaránt. A kiállítás anyaga sok érdekességet, szépséget tartogat, így remélni lehat, hogy a vármegye érdeklődő közönsége honorálni fogja a nagy fárad­sággal, utánnajárással való munkát. A kiállítás bíráló bizottsága szomba­ton d. után tartja jülését Isaák Gyuláné elnöklete alatt. Vasárnap a kiállítást a főszékesegy­házban 9 órai sz. mise előzi meg, a mely­nek végeztével a Védnökség és a kormány képviselőjének fogadása, a kiállítás ünne­pélyes megnyitása következik. Ez alka­lommal a földmivslésügyi minisztérium há­ziipari szakosztályának képiseletáben Lei­denfrost Aurél min. tanácsos és Czeizler osztálytanácsos érkeznek városunkba. A kiállítás a megnyitás után a kö­zönség által megtekinthető. Belépési díj 1000 kor., diákoknak 500 K. A kiállítás berekesztése máj. 13-án délután történik, amikor a jury bírálatait is nyilvánosság­ra hozzák. Apponyi a külpolitika időszerű kérdéseiről. Pécs, M.T.I. A lapok jelentése szerint a Magyar Egyesület meghívására Apponyi Albert gróf csütörtökön, május hó 8-án délután 5 órakor az egyesület helyiségé­ben előadást tartott Magyarország külpoli­tikai helyzetéről. Ki lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke? Netvyork. Volf. Az elnökválasztásra való előválasztások során Coolidge (San Francisco) 240,000 szavazatot kapott, míg a kaliforniai származású Johnson ra 195,000 szavazat esett. Az oláhok után a szerbek vannak soron. Páris. Wolf. Az Echo de Paris a szerb királyi párnak legközelebbi látoga­tása alkalmából azt jelenti, hogy hason­lóan a román-francia tárgyalásokhoz, Pá­ris és Belgrád között is megindulnak a tárgyalások. Amerikai párbaj Budapesten. Budapest. M.T.I. Fábián István, 23 éves soffőr revolverrel főbe lőtte magát és meghalt. Levelet találtak uáia, amely­ben öngyilkosságáról azt írja, hogy ame­rikai párbaj áldozata lett. A rendőri nyo­mozás megállapította, hogy öngyilkossága előtt őszi Imrének írt levelet és közölte vele, hogy öngyilkos lesz. Ebben a levél­ben azt írja, hogy öngyilkossága okát a Tököli-u. 101 sz. lakó tudja megmondani. Fábián holttestét a törvényszéki orvos­tani intézetbe szállították. a«SM&aaera£KK»aaEMttMa£K*aaa£Ka^^ SZÍNHÁZ. Tegnap, Bzerdán, este a Három grá­cia ment nagy érdeklődés mellett, persze most is kitűnő sikerrel. A hét további napjain a következő darabokat adják elő: Péntek (máj. 9) Szókimondó asszony- ságMariházynéTurchányi Olga felléptével. Szombat (máj. 10.) Kék postakocsi. Op. Vasárnap (máj. 11.) Kék postakocsi. Op.

Next

/
Thumbnails
Contents