Egri Népújság - napilap, 1924/1

1924-05-03 / 103. szám

2 EÖKI NBPüJSAö 1924. májúi 3 Az Egységes-párt értekezlete. Budapest. MOT. A keresztény kis­gazda, földmives és polgári párt május 9-én este 7 órakor az Eizterházy-utcai párthelyiségben értekezletet tart. A párt­értekezleten Bethlen miniszterelnök fogja ismertetni a párt jövő politikai programm- ját, majd letárgyalják a vámtarifáról szőlő törvényjavaslatot, melyet a miniszterelnök terjeszt elő. Szabó előadó jelentésével kapcio* latban a tisztviselő kérdést is megbeszélik. Végül Mayer János pártelnök teszi meg elnöki indítványát. Az értekezlet után pártvacsora lesz, amelyen az egész kormány részt vesz. Itt említjük meg, hogy Bethlen István gróf miniszterelnök tervezett hódmezővásárhelyi beszámolóját május 18-án tartja meg. Útjára elkísérik Vasi József dr. és Pesthy Pál miniszterek, valamint az Egységes-párt számos tagja. A beszámolót délelőtt tartják meg a Fő­téren. Délben küldöttséget fogad a mi­niszterelnök, délután, pedig kiséretével Szegedre megy, ahol fogadtatás és párt­vacsora lesz. A svájci vasúti katasztrófa. Bern, M. T. I. A belinzonai vasúti sze­rencsétlenséggel kapcsolatban a Svájci Távirati Iroda közli dr. Zangernek, a zü­richi egyetemi törvényszéki orvostani in­tézet vezetőjének hosszabb nyilatkozatát. Zanger, aki szakértői minőségben részt- vett az áldozatok személyazonosságának megállapításában, konstatálta, hogy a sze­rencsétlenség nem lett volna oly nagy, ha a kocsik közé nem iktatják be a német közvetlen kocsit, amely gázvilágftásra volt berendezve. Azok az utasok, akik a köz­vetlen kocsiban voltak, a gáz kigyűladása következtében valamennyien áldozatul es­tek a szerencsétlenségnek. Rémhírek a zempléniek között Sátoralja­újhely átadásáról. A Zemplén írja, hogy fantasztikus hírek vannak elterjedve Sátoraljaújhely­nek cseh impérinm alá jutásáról, cserébe Komáromért meg valamelyik bányáért. Sokan már arról is hallottak, hogy az újhelyi hivatalok költözködnek. Persze a hírből egy szó sem igaz s valószínű, hogy helyi spekuláció ered­ménye. medencét. Kijöttem, ledörzsöltem testemet a szabadban s éppen úgy, mint nyáron, felöltöztem a kabinban. Dec. 2l-Sn csillagászati pontossággal köszöntött be a tél 86 fokos hideggel. Előtte való nap roppant erős szól volt. Valóságos szélvihar; s mind a két nap fü- rödtem. Karácsony böjtjén reggel 8 órakor voltam az uszodában 8‘8 fok hidegben, Szilveszter napján reggel félnyolckor 18‘2 fok hidegben fürödtem. Ekkor is úgy, mint rendesen: tornásztam, megfürödtem, sza­badban dörzsöltem le a testemet s a kabin­ban öltözködtem. A vízből kijövet 5—6 «méteres köd oszlop szállott fölfelé testem párolgó felületéről. Ezekben a napokban, mire felöltöztem, csonttá fagyott az úszó­nadrágom úgy, hogy nem lehetett kifa­csarni. Fürdő lepedőm, amellyel törülköz­tem, olyanná fagyott, mint a szárított nyers bőr. Be kellett vinnem a fürdőépület fo­lyosójára s csak mikor kiengedve, megpu­hult, akkor tudtam összecsavarni, hogy hónam alatt hazavigyem. Január vége felé kezdett az idő eny­hülni, ameddig — ha időt szakíthattam reá — naponkint és napnak legkülönbö­zőbb órájában fürödtem meg. Február leg­elején 0 körüli hőmérsék volt pár napig; 3-dikán abban az orkánszerű viharban voltam uszodában, amely a főszékesegyház kopulájának bádog tetejét is lebontotta. És soha, egyetlenegyszer sem érez­tem legkisebb meghűlést sem. Még csak nem is tüsszentettem. Ez idő alatt (leszá­mítva a dec. 18-tól március elejéig terjedő időt) állandóan és órák hosszáig nyitott ablak mellett írtam, gyakran már a haj­nali órákban is. Nem mondok újat, ha azt állítom, hogy — persze egészséges testi szervezet A postai értékcikkek árának fölemelése. Budapest. MTI. Május l-tői kezdve a keresk. miniszter a posta, az értékcik­kek és nyomtatványok árát a kővetkezők­ben állapította meg : Levelezőlap a be­nyomott 20 K-ás díjon fölül darabonkint 50 korona. Szállítólevél a pénzügyi illeté­ken kívül 150 kor., utánvételen szállítóle­vél darabonkint 2000 kor., postai utánvó- teli űrlap 100 kor., hivatalos postai után- vételi űrlap 100 kor., postai megbízási lap 150 kor., postai megbízási jegyzék 50 kor., fedezeti lap 100 kor., árúbevallási lap 50 kor., távirati űrlap közönséges 100 kor., tábori postai levelező lap hivatalos hasz­nálatra 100 darabonkint 20 korona. Leányszöktető gazdász Budapest, MTI. Debrecenből jelentik: A ’debreceni rendőrség hivatalosan érte­sítette a főkapitányságot, hogy a mai nap folyamán Szabó György gazdasági egye­temi hallgató megszöktetett egy úri leányt. A rendőrség a szökevények után nyomoz, de eddig nem sikerült őket megtalálni. mellett, — ez csak megszokás kérdése. Éppen úgy, mint a szabadban fürdés. Ez utóbbi különben élettani alapon is meg­magyarázható. A víznek -j- 24—25 foka • a levegőnek — 18 foka mintegy 42 fok hőmérsékleti különbséget eredményez. Ez azonban, csak látszólagos a vízből kijövőre vonatkoztatva. Első sorban azért, mivel az átmenet csak 1—2 percig tart. Továbbá maga az úszás maga is fokozottabb vér­keringést idéz elő. Ez már magában is hőemelkedést jelent, amelyet fokoz a sza­badban való s legfeljebb 80—100 másod­percig tartó ledörzsölés. így nem lehet rá idő, hogy megfázzék az ember. Mikor pe­dig már fölvette a fehérneműt, ez egyrészt Meidinger-kályhaszerűen tartja meg a test körül a kisugárzó meleget; másrészt az öl­tözködéssel járó mozgás folytán állandóan dörzsöli a testet Egyrészt tehát vissza­tartja a test melegét, másrészt fokozza azt. Ha pedig a test felülete le nem hűl­het annyira, hogy abból betegség szár­mazzék: még kevésbbé hűlhetnek meg a belső szervek (tüdő, máj, vese, gyomor, stb.), mert hiszen azokat még inkább védi bur­kolata, az izom és a bőr. De nem érheti betegség fürdés köz­ben a vízből kiálló testrészeket (fej, nyak, váltak, karok) sem, mivel azok a víz fölött, párába burkolva, meg nem fázhatnak. Ezért nem lehet meghűlni, ha az egri uszodában, télvíz idején, szabadban fürdik az ember. Sőt fázni sem lehet. Az egész csak megszokás kérdése; semmi ördön­gösség ninc3 benne. Minden egészséges embernek ajánl­hatom, hogy kísérelje meg. Kellő vigyázat mellett csak hasznát látja. Breznay Imre. A zsupa-székhelyek kérdése a Felvidéken. Prága, M.TJ. (A felvidéki zsupa bi­zottságok értekezletein, amelyek április hő utolsó hetében folytak le, általános elégedetlenség nyilvánult meg a zsupák székhelyei miatt, továbbá a különböző gazdasági és adminisztratív gócpontok elhelyezésével szemben. A, tátraaljai-zsupa ellenzéki párt­jának képviselői azt követelték, hogy székhelyüket Liptószentmiklősről helyez­zék át Iglőra. Követelésüket a zsupán el­utasította. Több nyomatékkai követelték a tőt néppártiak a Vág-zsupa székhelyének Turőcszentmártonból Zsolnára, a Garam- zsupa székhelyéneK Zólyomból Beszterce­bányára való áthelyezését. A javaslatokkal a bizottságok fog­lalkozni fognak. Bazin és Modor, valamint Szakolcza és Horica pozsonymegyei köz­ségek a járásbíróságért vetélkednek. — Trencsén városa az elvett megyei szék­helyért kárpótlásul az egyik vasúti gócpont Trencsénbe való helyezését követeli. «Huncut magyarszki!* Losonc. Nagy István ragyolci kis­gazda, közsőgbeli gazdatársai nevében a napokban beállított a losonczi államépí­tészeti hivatalba és tolmács utján a cseh hivatalfőnöknél az iránt érdeklődött, hogy mi történt a ragyolciaknak egy esztendő előtt, a vasúti átjáró ügyében beadott kér­vényével. A rosszkedvű hivatalfőnök le­tagadta a kérvény beadását és durván rárivallva Nagy Istvánra »huncut magyar- szki«-nak nevezte és mellbelökések között kidobta a hivatalból. A felháborító esetről jegyzőkönyvet vett föl a magyar kisgazdapárt nógrádi titkári hivatala, amely gondoskodni fog arról, hogy a hivatalfőnök fellebbvaiői is mondjanak véleményt a hivatalos mellba- lökésekről. KIS HÍREK A NAGYVILÁGBÓL. Külföld Az olasz király elismeréssel nyilatkozott a velencei magyar kiállítás­ról. — Tárgyalják az angol költségvetést — Véres kommunista zavargások voltak Németországban. — A szerbek elismerték a görög köztársaságot. — Az orosz-román mozgósítási hireket megcáfolják. — Páriá­ban is rossz a szinházi szezon. — Hírek terjedtek el arról, hogy Hitler megszökött várfogságából. Ezt a hirt azonban meg­cáfolták. — Diaz tábornok olasz hadügy­miniszter lemondott. — A britt szigeteken óriási vihar volt. — Lloyd George támo­gatja a munkáspártot. — A francia válasz­tások napján Halléban német nacionalista tüntetések lesznek. Magyarország. Almássy László nyilat­kozott a kivételes intézkedések szükségé­ről. — Múzeumi könyvtárunk katasztrófába helyzetben van: nincs pénz könyvek vá­sárlására. — Elhalasztották a magyar- jugoszláv tárgyalásokat. — Közgyűlést tar­tott a debreczeni Tisza István-Társaság. — Leégett a rábapüspöki malom. — Fel­szabadították a szénárakat. — 361 millió koronát jövedelmezett a nemzetgyűlés tüdő- vész-akciőja. — Gábor Áron emlékünnep lesz Budapesten. — A révfaluii Duna- oldalon a minap északamerikai mosusz- pockokat fogtak, amelynek hazája Kanada és Alaska. Valószínű, hogy állatkertből szöktek meg és ezek szaporodtak el.

Next

/
Thumbnails
Contents