Egri Népújság - napilap, 1924/1
1924-05-02 / 102. szám
1924. május 2. EGRI NÉPÚJSÁG 3 Károlyi J. gróf a királyi családhoz utazott? Székesfehérvár. Károlyi József gróf, Hunyady és Csanády grófok kíséretében Wienen keresztül Spanyolországba utazott. Május elseje Budapesten. Budapest. MTI. A belügyminiszter mdvalevőleg rendeletileg eltiltotta április -27-től május 2-ig bezárólag az összes fel- ▼onűlásokat, vagy ünnepi összejöveteleket. Ennek ellenére a Népszava a legutóbbi munkaszüuet előtt megjelenő száma, felhívást közölt a munkásokhoz, amelyben ;leÍ8zóllítja őket, hogy május 1-én gyülekezzenek a Milleniumi-szobornál, ahonnan kiindulva tüntető felvonulást rendeznek « városban. Ezen kivül is olyan hírek lerjedtek el a városban, hogy szociáldemokrata munkásság a belügyminiszter rendelete ellenére megkísérli, hogy május 1-én felvonulást rendezzen. Erre való tekintettel egy század legénység és egy szakasz lovas rendőrség szállta meg a Mille- niumi szobor környékét és a városban megerősített járőrök cirkáltak. A szobor körül azonban semmiféle csoportosulás nem történt Az egyébként ott gyülekező munkások a rendőr felszólítására békésen szétoszlottak. Egyébként semmiféle jel nem mutat arra, hogy bármiféle rendzavarás készülne. A város képe a teljes nyugodtságot mutatja. SZÍNHÁZ. Hazajáró lélek. A Mariházy színtársulat, nagy jóakarattal, becsületes igyekezettel dolgozva tartja már napok óta előadásait a Városi Színházban, szinte állandóan kisszámú Közönség előtt. Azt kellene hát hinnünk, hegy ezek után a színtársulat részéről napról napra nő az elkeseredés, a kedvetlenség, — aminek talán a játékon is látszania kell! Hát nem úgy van. A kicsiny publikum nagy lelkesedéssel van a színtársulat iránt, a színészek pedig napról- napra még fáradhatatlanabbak, még nagyobb igyekezettel végzik nehéz munkájukat. Ezt mutatta a szerdai előadás is, amikor Zilahy Lajosnak »Hazajáró lélek« c. 3 felvonásoe színművét adták elő, — még pedig igen fényes sikerrel. Zilahy Lajos igen értékes író. Most a Süt a nap c. darabja megy állandóan telt házak eiőtt Budapesten. Egyik igen avatott tollú kritikusa mondta róla, hogy eddigi darabjai: köztük a Hazajáró lélek is csupán kísérlet, de már a Süt a nap olyan munka, amellyel Zilahy bevonult a magyar dráma- irodalom jeles munkásai közé. A nyelve pedig olyan, hogy Gárdonyi óta nincs senki, aki nagyobb sikerrel Írna magyar nyelven, mint ő. A Hazajáró lélek c. darabja is igen jeles munka. A szeszélyes, való életből egy darab, amelynek hőse egy fiatal asszony, ai gondos, szerető, de öregedő férfi oldalán, az élet csillogó oldala felé vágyik. Két férfit hoz eléje a sors. Az egyik szegény, aki őszinte, igazi szerelemmel van iránta, a másik egy gróf, aki már kiélte magát s az asszonyban fiatalsága délibábját látja ... A férj, amikor megtudja felesége »hűtlenségét,« a szegény szerelmesre hagyja az asszonyt és öngyilkos lesz. Ez azonban nem veheti birtokba a »hagyatékot,« mert az asszony a grófot választja. . . . De csakhamar kiábrándul belőle ős szánalmas élete lesz, — amelyben azonbar mindenkor megmenti a bűntől a »hazajáró lélek,* öngyilkos ura. Végre is eljön az új élet és a szegény fiatal emberrel boldog családi életet kezd. A darab mindvégig érdekes, izgalmas és bővelkedik derűs, majd megható jelenetekben. A kitűnően megkomponált szerepek kitűnő gazdára találtak a művészekben. ÉrczkövyJA mérnök) nagyszerűen játszott és mesteri ügyességgel volt űr lelki tusáin, Sinkó Gizi (A mérnök felesége) könnyedén és hű természetességgel domborította ki az élni akaró asszony jellembeli gyöngeségét, Mariházy (A gróf) kitűnő és kifogástalan játékot produkált, Thurőczy Gyula (Az építész) igen kedves és szimpatikus egyéniség, Egyed Lenke (Házvezetőnő) nagy sikerrel alakította a hűséges alkalmazottat, Hajnal Károly (Házmester) kacagtató volt, mint áljőszágigazgatő, úgyszintén jól játszott Kárpáthy is (Irodaszolga). Műsor: Pénteken, szombaton és vasárnap: Három gráczia. Operett újdonság. Hétfő (máj. 5.) Hamlet. Tragédia. Kedd (máj. 6.) Bajadér. Operett. Szerda (máj. 9 ) Le a fér fiákkal.Víg]. Csütörtök (máj. 8.) Cigánybáró. Op. Péntek (máj. 9) Kék postakocsi. Op. Szombat (máj. 10.) Kék postakocsi. Op. Vasárnap (máj. 11.) d. u. Bajadér. Op. Este Piros bugyelláris. Népszínmű. HÍREK Eger, 1924. május 2. Egri ember lett a pestvidéki rendőrkapitány. Budapestről jelentik : Éliássy Sándor kerületi főkapitány, aki eddig a szombat- helyi főkapitányság vezetője volt, átvette a m. kir. államrendőrség Budapest-vidéki kerületének vezetését. Hámán András apát kanonok a kom- poltirőm. kath. iskola fölszerelésére 500.000 koronát tett le alapítványul. Ezen legújabb adományával ismét bizonyságát adta a nemes lelkű főpap szülőföldje iránt érzett szeretetének. A háziipari kiállítás alkalmával, május hő 11, 12, és 13-án a város fellobogőzza a városház és színház épületét. Mi is kérjük a háztulajdonosokat, iskolák és hivatalok vezetőit, hogy a kiállítás alkalmából a nemzeti lobogót kiiűzetni szíveskedjenek. A középhevesi esperesi kerület tanítói köre f. hő 15-éu csütörtökön Kompolton tartja évi gyűlését, melyet sz. mise előz meg.Tárgy: Elnöki megnyitó, mondja dr. Csepela Lajos esperes elnök ; Eiaskó Béla :A rk. kántorok fizetése; Trajtler Géza: Népművelés; Balázs József tanító: Tornagyakorlatok; Surdnyi Ede dr.: Az iskolai hygienia. Indítványok. A gyűlésen Rusztek Károly kir. tanfelügyelő is résztvesz. A gyűlés után közeöéd, amelyre Banyiczky Dezső kompolti tanítónál lehet jelentkezni május 12-ig. A Jegyzőárvaház műsoros estélye szombaton május 3-án, este 9 órakor kezdődik a Kaszinó nagytermében. Meilinger Dezső festőművész kiállítása vasárnap estig marad nyitva. Felhívjuk a közönség figyelmét, hogy sz idő rövidségére való tekintettel fokozottabb szorgalommal látogassa. A kiállítást egyébként naponta délelőtt és délután állandóan nagyszámú közönség nézi meg, városunk re- prezentásai közül is sokan keresik fel a művészt, hogy meleg szeretettel támogassák, ami sokat emlegetett kulturfölényün- ket bizonyítja. Az államjegyforgalom a Jegyintézet legutóbbi kimutatása szerint ismét 50 milliárd koronával emelkedett, A miniszterelnök tárgyalt Főnekegyesülettel. Budapest. MTI. A miniszterelnök ma délelőtt magához kérette a Főnökegyesület tagjait, akikkel hosssasabban tárgyalt a sztrájk ügyében. A pénzügyi főbiztos a miniszterelnöknél. Budapest. MTI. J. Smidt népszövet- I ségi főbiztos ma délelőtt 11 órakor látogatást tett a mioiszterelnöknél, akinél több mint egy óra kosszáig időzött. A miniszterelnöktől a pénzügyminiszterhez ment, ahol hosszabb időt töltött. A párisi rádió-kongresszus. Paris, M. T. I. Koll Ferenc h. államtitkár Párisba érkezett, hogy a Magyar posta és távírda-igazgatóságot képviselje a Musco Social-ban folyó rádiő-kongresz- szuson. ___________ ______ A z egri lövészek napja. Vasárnap választmányi és közgyűlés kapcsán nyitja meg az Egri Lövőszegylet az idei tevékenységét. Ezzel az alkalommal ugyanott, az Almagyar oldalában, minden idők viharával dacoló ősi hajlékában, megtartja az egylet a barátságos ebédet is. Erre valő jelentkezés végett a vezetőség Gergely és Faragó üzletében ívet helyezett el. — A részvétel díja 22 ezer korona. A gyöngyösi lignitbánya. Kaptuk a következő sorokat: Nagybecsű lapjuk folyó hő 25-i számában egy közlemény jelent meg »Gyöngyös lignitbányfiját bérbeadta a fővárosnak« címmel, mely nem fedvén pontosan a valóságot, mint a dologgal ismerős, célszerűnek tartom annak az alábbiak szerinti helyreigazítását. A Gyöngyös- városi Szén termelő és Értékesítő rt., amely közvetlenül Gyöngyös határában, a városi területek alatt, napi cca 12—15 vaggon szállitőképesBégű lignitbányát müvei, oly megállapodást kötött a fővárossal mely szerint ez utóbbi a vállalatnál 50%-os érdekeltséget vállalt és megfelelő nagyarányú tőkéket visz bele a vállalatba az üzemek fejlesztése érdekében. A vállalatban Gyöngyös városa 308/#-ig, az egri Egyház- megyei Takarékpénztár rt. 10%-ig és ezenfelül gyöngyösi érdekeltségek vannak érdekelve. — A vállalat cége: Budapest— Gyöngyösvárosi Szén termelő és Értékesítő rt. lelt és a főváros részvétele és a momentán befizetett 1800 millió koronának az üzembe valő befektetése a bánya fejlődési lehetőségeit a legnagyobb mértékben biztosítja. — így tehát nem bérbeadásról, hanem érdekeltség vállalásáról van sző ős a gyöngyösiek, valamint a többi érdekeltek ennek a tranzakciónak már azon szempontból is örülhetnek, mert a főváros a termelés teljes mennyiségét is mindenkor kész saját üzemei részére átvenni. A tejárusok számonkérése. A’piaci tejrazzia egyik csoportjának számonkérése most volt a kihágási bíróság előtt. A vegyvizsgáló állomás megállapítása alapján kilenc esetben állapították meg a vizezést. Az e miatt kirótt büntetések együtt 35 napi .elzárást és 1 millió koronán fölül való őszszeget tesznek ki. Az igazságos elbírálás annál szükségesebb, mert a háború erkölcstelen emlékeit, az élelmiszerrel való visz- Kzaélést csak ezzel ez eljárással lehet megszűntetni. Uránia. Ma a «Messalina» — nagy történelmi dráma Róma hanyatlásának idejéből — első részének utolsó két előadása 727 és 7*9 órakor. A második, vagyis befejező rész, a jövő hétfőn és kedden kerül bemutatásra. — Holnap: «Megmozdul a föld» regény a bányaszeletből, főszerepét Priscilla Dean játsza és « Vadász- expedíció az ősvadonban* hat felvonásos filmszetizáciő, melyről bővebbet a falragaszokon olvashatunk. Legelőnyösebben valorizálja tőkéjét, ha az EGYHÁZMEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁRNÁL BUZABETÉTKÉNT helyezik