Egri Népújság - napilap, 1924/1
1924-04-29 / 99. szám
2 EGRI NBFÜJSAG 1924. április 29 I vészi pillanatfölvételnek sikerűit példánya, í A közönség — bármennyire látszott | is rajta, hogy sokalja már a jót is — el- j vitathaiatlanúl őszinte tapssal és együttér- j zéssel követte és jutalmazta a kitűnő előadást. * Warner Adolf dr. búcsúzáéul megjegyezte, hogy a ö. T. működésén észrevehető a szülőföld-szeretet. Ez lehet túlzó, vagy korlátozott, sőt túlléphet a kellő határokon, de mi nemcsak büszkélkedünk a származásunkkal. Megbecsüljük azokat, akik idegenből jönnek közénk. Megbecsülve az elődök alkotását, megőrizve Jaz ősök kultur kincsét, működik a G. T. Bejelenti, hogy a legközelebbi és a Társaság első évének utolsó felolvasó gyűlése május 18-án less. Neveljünk jó jellemű embereket! — Az állami polgári fiúiskola szülői értekezlete. — Eger, 1924. április 28. Vasárnap délelőtt tartotta az állami polgári fiúiskola ez évben második szülői értekezletét. Sok apa é* anya, a növendékek számos hozzátartozója s az egész tiszteletre és pontosságra. Egész nevelői munkánk folyamán törekedjünk továbbá az igazmondás föltétien tisztaságára a mindenkor tapintattal iparkodjunk a gyermekbe hitet, önbizalmat önteni. Ezek a lelki készségek képesítik azután a gyermeket, a leendő polgárt arra, kogy majdan helyes irányú, jó jellemmel — kitartó és hasznos munkása legyen a társadalomnak, hasznos tagja a nemzettestnek. Az értékes gyakorlati megfigyelésen és nagy elméleti tudáson fölépített értekezés igazságai bizonyára termékeny magvakként hullottak a szülői lelkek termő talajába. Keller Aladár igazgató záróbeszédében összefoglalta az előadás főbb gondolatait, azután hosszas megbeszélés következett a tanárok és érdekelt szülők között az iskola növendékeinek viselkedéséről és tanűlmányi előmeneteléről. wosassetMiaMsosssswssiwssww sw»» Egy hollandi újságíró a nemzeti kisebbségek helyzetéről a megszállott területeken. tanári testület megjelent a megbeszélésen, amely bizonyára komoly eredményekkel jár majd az iskola és szülői ház együttműködésére. Ebből a gondolatból indűlt ki Keller Aladár igazgató lendületes megnyitó beszéde is, melyben megállapította, hogy az első értekezlet jótékony hatását örömmel tapasztalta az iskola. A teljes hatást azonban a további megbeszélésektől, közős tárgyalásoktól várják. Ezért veszik majd sorra a kisebb, majd az általánosabb nevelési tételeket. Ezeknek a tárgyalásoknak célja lesz majd, hogy a nevelés végeredményát: az istenadta lelki és testi erőknek, az egyén erkölcsi világának teljes és összhangző kifejlesztését elérjék. Ez adja együttvéve a jellemet, amelynek neveléséről ezúttal sző lesz. Ezután Kleknemé Boltos Ilona, szépen fölépített tanűlmányban értekezett a jellemnevelésről, melynek élvezetes és világos előadásban kimerítő képét nyújtotta. Első sorban az önállóságra nevelés szükségességét mutatta ki, majd óva intett attól, hogy gyermeke elől minden akadályt elhárítson a szülő, mert evvel a túlságos kényeztetéssel az akaraterő kifejlődését nehezítjük, sőt tesszük lehetetlenné. — A példaadás útján neveljünk, — folytatta tovább, — az erkölcsi belátásra, tekintélyPozsony, 1924. április 28. Wirtz Ferenc hollandi ujágirő hatodfél hónapig tanulmányozta Erdélyben és a Bánátban a nemzeti kisebbségek helyzetét. Ottani benyomásairól most hosszabb levélben számol be, amelyből a következő érdekesebb részleteket közöljük: Amikor a Bánátban számtalan alkalommal meggyőződtem arról, milyen méltatlanul bánnak az oláhok a kisebbségek felekezeti iskoláival, felháborodva tértem vissza Bukarestbe és felkerestem a köz- oktatásügyi minisztert, elmondván neki tapasztalataimat és azt a kérdést intéztem hozzá, hogy ö rendelte-e el az iskolák bezárását, vagy csak tévesen értelmezték rendeletéit ? A miniszter azt felelte, hogy nem tudja megérteni, hogy én, mint külföldi újságíró ilyen dolgokkal foglalkozom, hiszen az iskolaügy Románia belső ügye. Erre én kénytelen voltam megjegyezni, hogy olvastam a nagyhatalmak és Románia között 1919. dec. 9-én kötött szerződést, amely a nemzeti kisebbségekre és azoknak iskolaügyére vonatkozóan, Romániával szemben határozottan kötelezettségeket állapít meg. Tehát a kisebbségi kérdés nem oláh belügy, hanem nemzetközi probléma. A miniszter úr erre nem tudott válaszolni. De elmondta, hogy a bánáti iskolákat be kellett zárni, mert azokat kongregációk és szerzetesrendek vezették. Ezek nem állanak a püspökök ellenőrzése alatt, tehát nem tekinthetők felekezeti iskoláknak. Itt aztán már otthon éreztem magam, mert hisz a magyarok mellett éppen a hollandok azok, akik legjobban megértik a felekezeti iskolák rendszerét. Hát igenis, ezek az iskolák felekezeti iskolák! A miniszter erre avval akart érvelni, hogy a bánáti iskolák nagy részét be kellett zárni, mert nem engedheti, hogy sváb iskolákban magyar tanítók magyarul taníthassanak. Hiába érveltem: a miniszter nem akarta tudni az igazságot. Tatarescu államtitkárral is beszéltem, aki egyike azoknak a kevés románoknak, akik őszintén megmondják, amit gondolnak. Tatarescu kijelentette, hogy az autonóm egyházak a Bánátban, Erdélyben és Bukovinában messzemenő hatalommal rendelkeztek a magyar, illetve az osztrák uralom alatt Igen érdekes volt ezt hallani, mert eddig azt mondták, hogy a monarchia urai elnyomták ezeket az egyházakat. Látva pedig az őrt. metropoliták palotáit, a brassói őb nagyszebeni szász iskolákat, gimnáziumokat, — amelyek mind a magyar uralom alatt létesültek, igazán nem tudom megérteni, honnan veszik az oláhok azt a bátorságot, hogy a magyar és osztrák elnyomás ellen panaszkodjanak. Főkép akkor, amikor ők lépnek fel erőszakosan az egyházak kultúrintézményei ellen. Elutazásom előtt még egyszer fölmenMeilinger Dezső kiállítása. Csendben, az egri >műértők« általános részvétlensége mellett nyilt meg vasárnap délelőtt 11 órakor Meilinger Dezső festőművész-földink képkiállítása, a főreáliskola második emeleti rajztermében. Egy igen kicsiny társaság — szinte néhány főből álló — gyűlt egybe a megnyitásra, jelezvén evvel is, hogy Eger közönségéből mégis vannak nőhányan, akik érdeklődnek és őszintén örülnek földijük sikerének. Mert kétségtelenül nem mindennapi művészsikert lehet megállapítani a kiállítás anyagából, mely ugyan •sak 40—50 képből áll, de a kiállított festmények mindegyike Meilinger hatalmas művészi készségéről tesz tanúságot. Jelenlegi lakóhelye Miskolcz, és szülővárosa : Eger nyújtott a művésznek tárgyat értékes alkotásaihoz. De persze, mint a miskolczi Művésztelep megalapítója és úgyis, mint miskolczi lakos, elsősorban a borsodi föld érdekelte és e tárgyú kiállítása anyagának legnagyobb része. Nem baj. Csonkamagyarország minden kis darabja kedves nekünk, mert rajta van a magyar élniafcarás, a magyar sors, a magyar törekvés, a magyar — élet! Mind látszik ez a művész ecsetje nyomán. S ha általánosságban nézzük a szép festmény-anyagot el kell ismernünk, hogy Meilinger avatott utánzója, művészi vissza- adója, a kék, a borús, a szürke, a ködös, a homályos magyar égnek, a magyar levegőnek, a napsütésnek, az ősz pirkadő bokrának, rozsdásodó cserjésének. Gyakran ihleti lelkét a nagy természet minden tárgya, a frissen leesett hó, felsőmagyar- országgá lett földünk minden röge, fűje* fája csobogó vize, színes tájéka. Igen, azok a darab vásznak nemcsak a kivételes tehetség dokumentumai, hanem a magyar, a szomorú magyar élet látható visszhangjai is. A kis társaság alig bír betelni látásukkal. Sokáig el-elnézik a Csabai-utcát (Pasztell), a nagyon kedves és ismerős egri minorita templomot, amely a művésznek kedves témája, amit már többször földolgozott. A téli napsütés, Csárda előtt (Pasztell), Csabai malom, a Reggel (Pasztell), Az érseki palota udvara, a Hófúvás, Az első hó, (ez egyike a legértékesebb munkáknak, amelyet már Lukács százados meg is vásárolt), Ősszel, Sajópart (Pasztell), Reggeli hangulat, Téli délután, Sűrfi köd stb. stb. mind-mind értékes és kedves munkája Meilinger mesteri ecsetjének. A kiállítás anyagában ott látjuk Jankovics Dezsőnek, Eger város ny. polgármesterének arcképét is, amely szintén sikerült munka. Csak az obiigát beállítást sajnáljuk. A kiállításon szép számmal láttunk paBztelleket is. Úgy látszik, hogy a művész az utóbbi időben a festőtechnikának ezt a módját is szeretettel űzi és szerencsés ebben is, éppen úgy, mint az olajban. Általában nagy haladást, fejlődést láttunk a művész munkáin, amelyek igazán érdemesek arra, hogy a legkényesebb ízlést is kielégítsék, de arra is, hogy jóakaró érzéssel, elismeréssel támogassuk földinket nemes, minden tiszteletre méltó munkájában.
