Egri Népújság - napilap, 1924/1
1924-01-12 / 10. szám
2 mm népújság 1924. január 12. adományok és hagyományok, amikkel a város igaz fiai a város intézményeinek megtérítik azt a jót, amit azok előlegeznek. A működés 3 tető-, egy vidéki háztűz, 35 kémény ée 5 egyéb tűzesetre terjedt ki, millárdokat mentve meg a szorgalmas lakosságnak. Két ízben szerepeltek a vidéki tűzeseteknél tűzoltóink. Elemi kárból szükségessé vált közmunkához az őrség kivonult 2 ízben. Mentéshez 58 esetben. Betegszállítást végzett : 148 esetben. Hulla-szállítást 39 íz ben. őrséget szolgáltatott 252-szer. Azonkívül az egész vármegyére kiterjedő hatással működött az egyesület, mikor a 14. honvéd gyalogezred katonáit 19 gyakorlaton kiképezte. Erről a legénység a tisztikar előtt vizsgát is tett. Országos kihatású volt az a tevékenység, amit a jegyzőtanfolyam hallgatóinak képzésével fejtett ki az egylet. Ezekkel 11 gyakorlatot végeztek. Igen okos intézkedés volt az is, mellyel az egri Levente Egyesületek ifjait is bevonták a kiképzésbe. Kiképezték a gőzmalom és a lemezgyár tűzoltóságait. Mindkét kiképzés vizsgagyakorlattal végződött. A díszgyakorlaton kivül 12 külső, úgynevezett taktikai gyakorlat is volt a nevezetesebb ipartelepeken. A saját tűzoltóság kiképzése a május 5 és szeptember 31 közötti időben, heti 3 gyakorlaton folyt. Mindenkinek a becsülése megilleti ezt a munkát, hiszen ki ne tudná, hogy : Mindnyájunkat érhet baleset. ... pnsztttlusH, VesziinH, mint oldott K$íe széthull aemzetiinK— Eger népesedési statisztikájának szomorú adatai — Eger, 1924. január 1!. j Pusztulunk, veszünk! Ha valamikor, ; most igazán elmondhatjuk ezt, ha betekintünk Eger város elmúlt évi népesedési statisztikájába. Szomorú, igénytelen, kicsiny számok tűnnek elibénk, akár a születési, akár a házassági anyaköuyvet nézzük. Aggódó állapotokat takarnak ezek és alig van segitség és mód, ami által remény volna szomorú napjainkban a kicsiny számok megváltozására. A születések száma az 1923. esztendőben 747 volt. Ezzel szemben a halálozásoké 729, a természetes szaporulat tehát: 18. A született gyermekek közül 364 fiú, 383 pedig leány, tehát 20-szal több leány- gyermek született mint fiú. A házasság kötések száma 238 volt az elmúlt esztendőben. Ha ezeket az adatokat összehasonlítjuk a békeévek adataival, szomorú megállapításokra jutunk. Az utolsó béke- esztendők születési statisztikája szerint 1000, 1024, 1030 gyermek született óven- kint, tehát a legjobb esztendőt tekintetbe véve majdnem háromszázzal született több gyermek, mint az elmúlt esztendőben, míg a halálozási szám a 6 és 7 száz köáött mozgott. Ugyanez az eset áll a házasságoknál is. A bákeesztendőkben ugyanis tetemesen több volt a házasságkötések száma mint ma. Ez az esztendő is rosszül indul. E A fiatalkorú, női foglyok. hónapban mindössze 22 gyermek született és már eddig 30 haláleset történt, igy a halálozások száma már 8-cal múlta felül a születésekét. Házasságot ebben az évben mindössze 9 pár kötött. Eljegyzés, kihirdetés alatt van azonban körülbelül 30 pár, így a farsang a házassági statisztikán úgy látszik sokat lendít. Ha e szomorú számok okait vizsgáljuk csupán egyetlen okra vezethetjük vissza a kedvezőlen anyagú statisztikát: a mai nehéz életviszonyokra. A házasuló sorban lévő ’fiatalember százszor is meggondolja, vájjon nem lesz-a rája végzetes lépés a házasság ? Mert a mai keresetből családot alapítani nagyon bajos. . . Csak aki benősül, vagy szabad pályán működik vagy nagy vagyon, öitheti magára Hymen rőzsaláncait. Ilyen ember pedig nem nagyon sok van mai napság. A születési statisztikát is a nehéz vi szonyok bénítják meg. A fiatal pár fél a gyermektől, mely rájuk néz re — sajnos — csak újabb terhet jelent, amit pedig nem akarnak elviselni azért a temérdek örömért sem, amit a kis csöpség nyújt szüleinek. . . . Gyönge lelkek ezek, a mai, kinövésekben bővelkedő korunk nevelte őket ilyenekké! Pedig hát így pusztulunk, veszünk s mi lesz belőlünk, ha meg is fogyunk meg is törünk ? Eger, 1924. január 11. A neveletlenség és a dac jelentkezik a legtöbb fiatalkorúnak magaviseletében, mikor a bűnösök sorsa utólóri őket és a rendőrség, csendőrség, ügyészség kezéből a fogházba jutnak. A fiatalkorú bűnös megjavúlása éppen nem lehetetlen, sőt természetes következmény. Attól függ, kik közé kerülnek. Nyelves, kötekedő, fennhéjázó modorban akarnak ezek a kitanúit, de tapasztalatlan leányok még a letartóztatás után is beszélni feljebbvalóikkal,; akiket a fogház házirendje rendel föléjük. De azután megváltoznak és megismerik azokat a korlátokat, amiket a szabadság idején elfelejtettek. Elég egy tekintet, amit a felügyelőnő szemrehányóan vet rájuk, hogy gondolkozóba essenek és megfontolják további lépésüket. — Hoztam egy vendéget! így, bizalmaskodva próbálja bevezetni a régi fogoly az újat a felügyelönő elé. Szemrehányó tekintet reá a válasz. Ebből megtudja a fiatalkorú fogoly, hogy nem illik megfeledkeznie a kimért, köteles illendőségről. Künn a szabad életben még senki sem tekintene ennyit tisztesség nélkül való hangnak. Ott azonban annak kell tekinteni, mert az ösztönök zabolázására ; való gyakorlatnak, lelki gyógyűlásnak he- i lye az ott. El is röstelli magát rögtön és | megcsöndesűl azonnal a szeles! — Hogy hívnak? hangzik a felügyelőnő kérdése. Nem, mintha nem tudná, mert hiszen az iratok előtte vannak, de mert ezen a formaságon át kell esni. — Hol születtél? Mikor? A dacosan hangzó válaszok között néha egy-egy durva szó is hangzik. — Miért tartóztattak le? — M8r’ elvittük a ruhát, oszt anyám feladott! A faiügyelőnő természetes megillető- déssel szól: — Mennyi borzasztó dolognak kell addig történnie, míg egy anya kénytelen saját gyermekét följelenteni! Azután az új fogolyhoz fordúlva kérdi: — Anyád eltaszított? És mondd, hát kid van még? Erre aztán megrázkódott még a dacoló lélek is: — Senkim a széles világon ...! És elkezdett sírni. — Imádkozzál és adj hálát az Istennek, hogy ha mär ennyire jutottál, legalább ide, hozzánk kerültél. Itt vagyunk négyen. Ha eddig azt hitted, hogy nincs senkid, ezután térj a jó útra és ha javúlsz, mi leszünk azok, akik szívesen viseljük gondodat. Milyen sok apró homokszem alkotja a tenger partján a kietlen sivatagot. Annyi kis jelenség fordúl elő itt, a szabadság tengerétől körülvett szigetben: a fogságban, ami arra való, hogy a megjavűlni akarót figyelmeztesse. Az egri fogház fiatalkorú leányainak nevelésével, munkaszeretetre bírásával, kézügyességre szoktatásával igen finomlelkű és odaadó tevékenységű hölgyek : Pakot Ilona és Skopecz Mária tanítónők foglalkoznak. Valóságos szerzetesi hivatásérzet jelentkezik eme polgári állású hölgyek tevékenységében. Az ő odaadó igyekezetük szolgáltatta azokat a feltételeket, amelyek között olyan légkör támadt a fiatalkorúak büntető otthonában, hogy ebben a javúlás lehetősége megvan. Ez pádig neai csekélység, ha figyelembe vesszük azt, hogy vannak javító intézetnek nevezett intézmények, amelyek nem tudják ezt a légkört megteremteni. A világ minden nagy feladatának van egy-egy kulcsa, amely a megoldást köny- nyűvé teszi. Ennek a kérdésnek, a fiatalkorúak büntető-otthoni gondozásának az a kulcsa, hogy hozzáértő és emberséges érzésű lények álljanak az élén, akik kellő megértéssel, — min; ahogy ez itt is van — közreműködhetnek veszendőnek indúit magyar lányok olyan idomitásában, amiből néhány igen szorgalmas, sőt önérzetes magyar leányt nyer vissza a magyar társadalom — sikerképen. Sok könnynek kell azonközben leperegnie az arcokon é3 sok eszköznek kell meghoznia a belátást, a jobb értelmet, az emberséges felfogást. . Ezekről a sikerekről néhány szép példával legközelebb számolunk be. Munkában a katonai ellenőrző bizottság. Berlin, MTI. A szövetségközi katonai ellenőrző bizottság, mely javarészt angol tisztek vezetése alatt áll, akik civilben működnek, tegnap Berlinben, Münchenben és Frankfurtban ellenőrzést végzett. Adomány. Az Egri Dalkör zongoraalapjára Braun Károly, városi tanácsos 50 ezer koronát ajándékozott.