Egri Népújság - napilap, 1924/1

1924-02-05 / 29. szám

Ára 300 korona, Eger, 1924. február 5. kedd Előfizetési díjak postai szállítással I POLITIKAI NAPILAP. Egg hóra . . 7000 K I Égés* és félévi etfidsctést I N«ggcd évre 20000 k I —- nem fogadunk el. — I Felelős szerkesztő: BBEZNAY IMRE Szerkesztőség: Eger, Líceum Kiadóhivatal: Líceumi nyomda Telefon szám 11. Ylilson, az gyesit Államot; Volt elnSKe, meghalt. Vasárnap reggel terjedt el a világ­sajtóban az a hir, hogy Wilson, az Egye­sült Államok volt elnöke, akinek a világ­háború alatti szereplése soha jóvá nem tehető katasztrófát hozott a középponti hatalmakra, — súlyosan megbetegedett. Newyorki táviratok szerint Wodrow Wilson néhány nappal ezelőtt súlyosan megbetegedett. Az orvosok veszedelmes gyomorbajt állapítottak meg, a beteg álla­pota őráról-őrára lényegesen rosszabbo­dott* A későbbi táviratok pedig azt mond­ják, hogy Wilson állapota tegnapelőtt délután 1 órakor változatlan volt. Azóta pedig gyöngül, de még eszméletét nem vesztette el. Graison orvos kijelentette, hogy a volt elnök még öntudatnál van és a hozzája intézett kérdésekre megfelelő választ ad. London, MTI. A Reuter iroda hiva­talos jelentése szerint Wilson volt elnök meghalt. (Érkezett este 7 óra 30 perekor.) mám A magyarság politikai súlya a megszállott Délvidéken. Szabadkáról jelentik: A vajdasági radikálisok azzal a követeléssel álltak elő Pasicsnál, hogy a Vajdaságban többé ne nevezzenek ki szerbiai vagy montenegrói tisztviselőket, mert ezek sem az itteni vi­szonyokkal, sem az itteni a még most mindig érvényben lévő törvénykezéssel tisztában nincsenek, de azonfelül nem ér­tik a nemzeti kisebbségek nyelvét sem, ami óriási közigazgatási és bírósági zavart okoz és csaK fokozza az elégedetlenséget a nép körében. Bár a radikálisok úgy hir­detik, hogy a nemzet egységének alapján állanak, mégis kötelességük a Vajdaság speciális érdekeit is védelmezni. Ez az alap, amelyet a vajdasági radikálisok egyébként már régóta küveteltek, volna az, amelynek hivatása lenne megnyerni a radikálisok támogatására a vajdasági Ma­gyar-pártot. És a magyar lapok egy két cikkéből úgy látszik, hogy ezt az alapot a közös működés megteremtése céljából a magyar párt hajlandó is volna elfogadni. Máskülönben a magyar párt munkája a választói névjegyzék kiegészítése tekin­tetőben szorgosan tovább folyik a a párt hiszi, hogy minden magyart sikerülnie fog a névjegyzékbe fölvétetni. „Destruktiv“ honatyák. Eger, 1924. febuár 4. A közfelfogás a képviselői méltóság­ról, általában véve az, hogy azt minden honatya legjobb tudása, legbecsületesebb meggyőződése szerint az ország és a köz javára tartozik felhasználni. Ha valaha megcáfolták ezt a közfelfogást, úgy a mos­tani nemzetgyűlés megdöbbentő példákat nyújt arra nézve, hogy ezt a méltóságot mennyire lehet érvényesíteni rossz irá­nyokban. Körülbelül két hét óta olyan hallat­lan feszültség uralkodik, a képviselőház­ban olyan botrányok dúlnak, olyan vádak és személyes támadások hangzanak el, hogy az ország népe meghökkeifve kér­di ; vájjon botrányok rendezése kedvéért, gyűlölködés szításáért, valőszinűtelen vá­dak előráncigálására küldtee a honatyá­kat a [parlamentbe, vagy azért hogy az időszerű feladatokat tudásukhoz képest s a legjobb szándéKkal megvitassák és se­gítsenek dűlőre vinni. Nem szükséges neveket emlegetni, nem szükséges célzásokat tenni, hogy a becsületes józan közvélemény megtalálja azokat, akik a nemzet házában folyó des­truktiv működésben előljárnak s meggondo­latlan heveBkedésükkel, vak szenvedélyes­kedésükkel nem is azoknak ártanak első­sorban, akik ellen dühös támadásaikat in­tézik, hanem éppen az országnak, amely­ről pedig mindegyikük azt szavalja! hogy •sak az ország érdekében beszél, az or­szág érdekében rendezi a botrányokat az •rszág érdekében gyanúsít és rágalmaz adatok nélkül, valószínűleg azzal a köny- ■yelmű mellékgondolattal, hogy ha majd szőrűi a hurok — könnyed bocsánatkérés­sel el lehet intézni az ügyet. Mi, akik csak kividről szemléljük a Házban folyó eseményeket, de meg va­gyunk győződve arról, hogy ha valaha országnak békére, nyugalomra, vállvetett munkára volt szüksége, akkor éppen ez a szerencsétlen mai Magyarország az. Csak elszomorkodhatunk tehát, ha a féktelen­kedésnek, személyi érvényesülésnek azo­kat a megdöbbentő példáit látjuk, amik­kel a honatyák nap-nap után a náluk sokkal józanabb itéletü választópolgárokat illetik. Ilyen körülmények között csak egyet ké­rünk, sót követelünk : hozzanak törvényt azok ellen, akik a képviselői méltóságot a nemzetgyűlés tekintélyének aláásására használják fel. gtataisw^^*MiaiaiRii4Hsa5aaac5aBisaeg D’Annunzio — Turin grófja. Hir szerint D’Annunziót, királyi el­ismerés jeléül, Turin grófjává nevezték ki. Napi politika. A földreformnovella részletes vitája igen lassan halad előre a rengeteg ellenzéki indítvány miatt. Azonkívül olyan rőszvét- lenség nyilvánul meg állandóan a tanács­kozás iránt, hogy bármely pillanatban meg lehetne szakítani az üléseket a tanács­kozóképesség és határozatképesség meg­állapításának kérésével. * Peidl Gyula szociáldemokrata képviselő, aki a napokban Londonba utazott, Bécs- ben interjút adott a bécsi újságíróknak. Kijelentette, hogy útja nem tisztán politikai természetű, mert a napi politikai kérdések megbeszélésén kívül a szakszervezeti in- ternacionále kiépítését is sürgeti. A többek között pedig a következőket mondotta, amit azonban mi elhinni sehogysem aka­runk — mert hiszen Peidl mégis csak ma­gyar állampolgár.«Londonban előadom pár­tomnak a magyar kormány iránt támasztott követeléseit, amely a következő: A teljes jogrend és jogbiztonság (!!) helyreállítása, egyenlő elbánás a bíróságok előtt (!!), az ellenforradalom ős az emigráció likvidálása, s általában a demokratikus fejlődés lehe­tővé tétele.» A debreczeni választás. A debreczeni központi választmány szombaton ülést tartott, amelyen megsemmisítette a Jánossy Zoltán mandátumvesztésével megüresedett harmadik kerületben hétfőn megejtett vá­lasztást. A központi választmány döntését azzal indokolja, hogy a szavazatszedő bi­zottságok elnökei nem tartották meg a tör­vényes rendelkezéseket és a választójogi rendelet pótrendeletében meghatározott jeggyel nem látták el a szavazólapokat. Megállapítást nyert, hogy a szavazókör- zetek közül csupán egyikben jártak el a törvényes rendelkezések szerint és így csak ebben az egy körzetben lettek volna érvényesnek tekinthetők a leadott szava­zatok. — Az uj választás határidejét a köz­ponti választmány február 21-ére tűzte ki. Újabb ajánlások természetesen nem lesz­nek, hanem az első ajánlásnál ajánlott jelöltek : Haendel Vilmos, Magosa György és Nagy Vince között lesz az uj választás. A miniszterelnök Kaposvárott. Hoyos Miksa gróf, nemzetgyűlési képviselő, febr. 10-én beszámolót mond Kaposvárott, ahová Vass József és nagyatádi Szabó István minisz­terek társaságában Bethlen István gróf miniszterelnök is leutazik. A miniszterek február 9-én indulnak Kaposvárra, ahol vasárnap résztvesznek Tisza István arc­képének a városházán leendő leleplezésén is. A megszállott területek költségei. Berlin, MTI. Az első szakértő-bizott­sághoz német jegyzéket nyújtottak át, amelyben részletesen felsorolva kimutatták a megszállott területek költségeit. Ezek havonta 700, 900 millióra rúgnak.

Next

/
Thumbnails
Contents