Egri Népújság - napilap, 1923/2
1923-07-21 / 163. szám
2 iíitfJU NEPUJSAU 1923. jűlius 21. ftz egri giac drágább, mint a budapesti! Tízezerkoronás vaj, ötszázötvenkoronás dinnye. Eger, 1923. július 20. Ami nap nap után az egri piacon történik, az már csakugyan megdöbbentő még a mai gazdasági élet drágulási ira mában is. < Úgy állunk ma már, hogy a budapesti piac sokkal olcsóbb, mint az egri, minden tekintetben. — Egy Budapestről Egerbe érkezett hivatalnok beszéli, hogy Budapesten 5400 koronáért kapott zsírt akkor, amikor itt 6200 koronát kérnek érte. A hús pedig, ha valamivel drágább is, mint Egerben, össze sem hasonlítható az egri hússal, mert az gyönyörű és minden nyomtaték nélkül adják, tehát lényegében az is olcsóbb, mint Egerben. Éppen így van a főzelékféléknél is. A zöldbab, zöld borsó, paprika, tök, káposzta stb. sokkal olcsóbb, mint az egri piacon. A mai hetivásárra pedig rengeteg volt a felhozatal. Vaj azonban kevés volt és a jobb fajta vaj kilójáért 10,000 koronát kértek, vagyis 2000 koronát egy 20 dekás darabért. De láttunk egy 20 dekás darabot 1300 koronáért is, amely habos lévőn, nem kellett senkinek. A tejet, persze lefölözve, 300 koronáért vesztegették. A piac csodája Különben ma az a három görögdinnye volt, amelyet egy vidéki ember árűsított, 550 koronát kérve kilójáért. A három dinnye közül az egyik fel volt vágva. Halvány rózsaszínű volt, látszott rajta a kényszer-érés ! Különben paradicsom is van már bőven, csomőnkint 300 koronáért árúsít- ják. A tökhegyek mázsáin levő cédulán a tök ára emelkedést mutat. A szárazsággal indokolják. Ugyancsak drágább lett a zöldbab, zöldborsó, valamint az uborka is. A zöldpaprika meg botrányosan drága. A valamire való paprika darabja 40 — 50 korona s akad olyan bolond, aki megveszi. Az apróbbak darabja 25—20 és 9 korona. A gyümölcspiac is igen élénk. Megjelent a bődisziíva is a kofák kosarában. 400 koronáért mérik kilóját. A barack 900, a körte 600, az alma 2,50—300 korona kilónként. Az árúsok folytonos drágítása pedig azt mutatja, hogy itt fittyet hánynak minden hivatalos beavatkozásnak s mindenki úgy adja a portékáját, ahogy akarja. A sasvári müvésztelep. — 20 müvésznövendék Sírok, 1923. júl. 20. A kisantant imperialista törekvései nek szerencsétlen áldozata, a megcsonkított Magyarország, élni akarásának és élni tu dásának lendületes bizonyítékait nemcsak avval szolgáltatja, hogy a belső konszolidációra eredményesen törekszik, hanem főképpen avval, hogy kultur főlényét szomszédaival szemben gazdasági leron gyolódása közben is igyekszik megtartani, sót fokozni. A magyar tudomány, irodalom, művészet és sport jelesei előtt már Tiianor, óta is sokszor hajoltak meg elismeréssel a legműveltebb nemzetek lobogói A magyar piktura nagy mesterei közül is többen szereztek a magyar névnek becsületet egész világ előtt. Elsőrendű nemzeti érdek tehát, hogy a folytonosság és fejlődés biztosítása szem pontjából ne engedjük elposványosodni, vagy csődbejutni szellemi életünket, hanem megfeszített anyagi áldozatok árán is ne véljünk ifjú nemzedéket, mely a nemzeti kultúra szent templomában a nagy elődök nagy nyomdokain ágyú helyett a szellem fegyvereivel vívja meg harcát a jövő Magyarországért. A kultusz-kormány igen tiszteletreméltó megértéssel hozta meg az áldozatokat arra nézve, hogy a magyar festőművészet Benjáminjai dolgozni és termelni tudjanak. A Képzőművészeti Főiskolán a leghíresebb mesterek vezetése és felügyelete mellett folyik a munka. Sőt a nagy társadalom és a lelkes Maecenások támogatásával Gyöngyösön, Jászapátin, Párádon, Miskolcion, Pécsett, Kecskeméten vidéki művész-telepek létesültek, hogy a növendékek a fővárosi élet senyvedő nyomorúságából pár hétre kikapcsolódva, emberségesebb körülmények és változatosabb impressziók között, téma- és hanParád kies vidétén. — gulat-gazdag vidéken erősíthessék művészi tehetségüket. A parádi művész-kolónia telepe Sasváron van A mester. Vezetője Glatz Oszkár akadémiai tanár, európai hirö zsánerfestő, ki pár éve • Nagyapó unokáival» cimű képével állami aranyérmet nyert. Münchenben, Velencében, Svájcban, Amerikában többször állí tott ki műveiből; a háború után pedig különösen az északi államokban: Svéd-, Norvég- és Finnországban tette ösmertté nevét és becsessé a magyar festőművé szelet. Képei közül vagy tíz a Képzőművészeti Múzeumban kapott helyet, mint nemzeti kincs. Ezek a nemzeti eszme szempontjából is különösen azért értékesek, mert át és átszőtte a színes palóc-viselet és a magyar népies motívumok válogatott finomságaival. Legutóbb Schioppa nuucius arcképét készítette el. Roppant szolid, munkás, törekvő, szorgalmas ember. Naponkint 7—8 órát dolgozik és él-hal művészetéért. Ő maga Piroska István siroki esperes-plébános vendégszerető házában lakik s innen jár a néhány kilométerre levő Sasvárba, hogy a növendékek stúdiumain a korrektúrát elvégezze és a szükséges művészi útba igazításokat megadja nekik. Munkaközben is mindig beszél. Reinach1 Írja, hogy mikor Leonardo a Monna Lisát festette, állandóan zenészek voltak körülötte, hogy a modell derűsen mosolyogjon. Glatz mester is állandóan szórakoztatja modelljeit. Folyton beszél nekik, s különösen a kicsinyeknek egymásután csevegi el igen mulatságos színészi elevenséggel Grimm, Andersen meséit ás a leggyönyörűbb magyar népmeséket, csak hogy «jól tartson* a modell. Ez az órákhosszáig tartó állandó beszélés, a művészi teljes elmélyedés mellett, igen fárasztó és nagy munka. A mester azonban a modell jóságáért, meg a kedvező szín, hangulat és motívumért semmi fáradtságot sem sajnál. A tanári teendők ellátása mellett maga is vagy 8 igen értékes képen dolgozik Sírokban, melyeket részint Svájcban, részint Svédországban kíván értékesíteni. A növendékek közt. A sasvári művésztelep 20 növendéke Térffy Béla jószágkormányzőnak művészet pártoló nemes elhatározásából a gróf Károlyi-féle kastély egyik szárnyában talált elhelyezést. Aki arrafelé jár, a hegyoldalakon, patak partján, sziklák között, fák árnyékában felállított festőállványok mellől művészi neglizsében kandikáló növendékek igyekezetéből meggyőződhetik, hogy festő-telepen van. Négy hölgy is tartózkodik a kolónián, köblük a miniszterelnök unokahúga, az egyiK Bethlen grófnő. Ezek a hölgyek a férfiakkal nemes versenyre kelve festegetnek. A mester persze »hivatalból« soha sincs megelégedve, sem a milyenséggel,'sem a mennyiséggel, de ez csak amolyan-»módszertani« fogás, mert néhány igen tehetséges is van köztük, amiről a nagy közönség is meggyőződhet a Párádon rendezendő kiállítás alkalmával. A köztük járó mesternek ez a szavajárása: Semmit sem elsietni és mindig rajzolni! . . . Minden percért kár, amit nem a művészetre fordítunk! . . . Ha az idő rossz, elő a skifcc-köuyvekkel 1 Nem szeretem a nagyképűsködő piktorokat! . . Ne sopánkodjanak, hanem mindig és sokat dolgozzanak ! A növendékek minden idejüket a szabadban és munka között töltik, csak aludni járnak a kastélyba. Fekvőhelyük földön elhelyezett szalmazsák, természetesen külön teremben a férfiaké és külön a nőké. Az ebédlő azonban közös. A főzéBt házilag maguk végzik, a spájz készlete pedig a művészetet pártoló adakozók szives ajándékaival egészííődik ki. Általános az óhaj, hogy ősszel, amikor Párádon a fürdő szezonnak vége lesz, a művésztelep átköltözhetne a fürdő egyik villájába, ahol villanyvilágitás és kályha van. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy ősszel az idő gazdagabb színű, mint nyáron. És ennek elszalasztása nagy veszteséget jelentene hangulat és téma tekintetében a törekvő ko lónia tagjaira nézve. A telep festőinek egyik része hivatásos műrésznek készül, másik része rajztanárnak. Maecenások. A művésztelep fenntartása igazán kulturmissziő lévén, hogy az ifjú nemzedék tanulhasson, Maecenásokra van szükség, akik az ezer nehézséggel küzdő államnak társadalmi úton is segítségére sietnek. A környékbeli földesurak emelkedett gondolkodásukkal és nemes jósággal hozzák áldozatukat a művészet oltárára. Térffy Béla jőszágkormányzó a legnagyobb jóindulaftal viseli szivén mindenben a fiatal művészek érdekeit. Bell Miklós nemzetgyűlési képviselő gazdag adományokkal rakta meg az éléstárat, báró Barkóczy Sándor és Pucker István recski földbirtokosok is kilátásba helyezték természetbeli hozzájárulásukat és ajándékukat. Minden remény megvan tehát arra, hogy a művésztelep a magyar kultúrának ez a jelentős fegyvertára, a gondnélküli és nyugodt élet föltételeit nyújtsa azok-
