Egri Népújság - napilap, 1923/2
1923-10-20 / 238. szám
2 üittj&i «EjeujbAu 1923. október 20. nak és ezek érdemlegesen foglalkozzanak az ügyekkel. Legalább is felületesség városrendészeti kérdéseket függőben hagyni, mert ez az utódoknak szokott igen sokba kerülni. Szeretjük-e utódainkat, vagy csak magunkat szeretjük, vagy magunkat se, avagy talán éppen ezzel a kérdéssel nem vagyunk tisztában? Ez a kérdés. Van-e itt egyáltalában városrendezés, vagy csak ezután lesz, vagy még nem volt itt az alkalom arra, hogy ilyen létrejöjjön, vagy még nem született > meg az az ember, aki ennek megalkotására vállalkozhat? Egy város — ha még oly szegény is, sőt minél szegényebb, nem engedheti meg magának azt, hogy sötétségben tapogatózzék. Tervének kell lennie. Egy város, hacsak nem fösvény, (pedig minden fösvény kétszer fizet) évszázadra előrelátva gondolkodik, vagy ha nem gondolkodik, akkor meg van halva. A lapályos részen lévő vasútnak a lapályos részen lévő várossal való Deák Ferenc-úti hágón át való összeköttetése mindönki előtt feltűnő rendkivűliség. Az okát tudjuk. Valamikor nem volt mód rá, hogy ezen változtassanak, hát így maradt és vallhány sietős utas, vagy hámos alkalmatosság használatban van, az mind azért liheg és azért szakad idő előtt, mert a teher útját a fensíkon át határozta meg a sorsharag. Ha aztán egy véletlen ötlet a torzképződményül világra jött egri »alvég» rendezhetőségét napirendre hozza arra igazán itt az idő, hogy szakszerű felfogások csatája után mondjanak róla ítéletet. Mert mi, egri polgárok, akik az adók ezer változatát polgári önérzettel fizetjük, nagyon sajnálnék, ha unokáink azt tartanák rólunk, hogy mi olyan lusták voltunk, mint a mi nagyapáink, akik annyi rengeteg idő alatt még avval sem tudtak tisztába jönni, hogy mit is akarnak hát tulajdonképen Mert annyi bizonyos, hogy annyi cél* szerütlenségeí, amennyit ránk hagytak, nem akarhattak! Vigyázat! Frissen mázolva! Eger, 1923. okt. 19. Az utóbbi évek bankóhalmozási lehetőségei rávették a kapzsi nemzedéket arra, hogy értéktelen bankóit uzsoraka- maíot hajtó ágyba vesse. Nem mindenki tudta az utat ezek felé az ágyak felé. Legkevésbbó tudta a földmíves. Hiszen megszokta, hogy a termésért mélyen kell szántani, fáradni, izzadni, sőt hőnapokon át aggódni és imádkozni. Nem is tudott hinni azoknak, akik pénzét heti kamatra kérték. Gondolta, ez se lehet huncutság nélkül ! De jól is járt, jól is tette, hogy nem hitt abban, amiben semmi, de semmi keresztényi gondolat nincsen : munka nélkül bért kapni. Nem tudta ezt az utat az iparos sem. Az iparos jól megnézi a pénzt, hova tegye, mert ha forgótőkéjét iparától elvonja, kockára teszi, nemcsak a saját és alkalmazottainak tisztességes munkája áll meg, hunem jövője és jő híre, közönségének bizalma is odavész. Nem talált rá az nzsorakamat termelő ágyakra a tisztviselő sem. De ha tudta volna, sem ért rá hivatali munkájától felkelni, az izgató hírek, új feltevések után kutatni. Mert ha tette, akkor megbánta a hivatali munka és vagy eddig, vagy rövidesen elveszthette kenyerét, az A, B, 0, D, X listák rostáin át. Általában a tisztviselőt sohasem jellemzi a kapzsiság. Az igaz, hogy az éhséget sokáig nem tűri. Hiszen azzal már ez a kor igazán tisztában van. hogy nélkülözhetetlen munkájáért a kenyéren jóval felül is van érdeme. De amelyik már kapzsi, az egészen bizonyosan pályát téveszt9tt. És egyáltalában nem foglalkozott ezekkel, aki termelő, munkára fordítja a pénzt, mert annak élethivatásától vonta volna el az erői, ha oda adja pénzét, már pedig azt okos ember nem teszi, hogy maga alatt vágja a fát! Hát akkor kik voltak azok a számosak, akik évekig tarló bankó forradalmat idéztek elő ? Elvonták a levegőt a tüdőbetegektől, az éhezőtől a mindennapi kenyeret, a sivár talajtól a táperőt, a termeléstől a tőkét ! Ez az osztály, amely ezt tette még nem volt eddig osztálya a nemzetnek. Es a bankóforradalom alatt vált ki a népségből, hogy fanatikus lázzal borúljou az aranyborjú elé. Ez a kapzsi tömeg iunen és onnan verődött össze. Nagyobb része erősebb munkától megszökött társadalmi nulla, más része beugratott balek. A köny- nyen meggazdagodás életelvévei leginkább ebszerzeményeket, vagy utolsó rongyokat kockáztató foglalkozásnélkülíek. A nagy veszteségekbe, amikről naponta hallani, a közvetítők élelmessége vitte bele őket. És kik ezek ? Nem jóhírű, bizalomra érdemes férfiak, nem kipróbált, szilárd alapokon működő termelő vállalatok, hanem felelősségre képtelen, mozgó alakok, akik tegnap még a kloakákban bujkáltak, de ma a friss kereseti lehetőségre felbukkantak, harácsoltak és drága ruhákban kezdtek járni. Olyanok ezek mint a frissen mázolt padok a parkban, akikre elfelejtett a kormány idejében — megfelelő törvény- szakasszal, biztosítók követeléssel — figyelmeztető felírást tenni, hogy: Emberek, akik utolsó jő ruhátokban jártok, vigyázzatok itt, arra a frissen mázolt padra, mert ha ráültök. . . . Pedig ahogy a sok hosszúra nyúlt ábrázat mutatja, ilyen padra éppen elegen ültek rá. __________ A Minoriták templomára Lipovniczky István dr. közigazgatási biró és felesége 10,000 koronát adományozott. A koldtílas mint tudomány. Ä párisi koldusélet kulisszatitkai. A munkafelosztás nagy elvénél fogva a párisi koldűsok is megkövetelik a maguk részét az irodalomban s ma már a koldulás a francia fővárosban — jobban mondva mindenütt — szaktudománnyá lett, melyet szorgalmasan kell tanulmányozni annak, ki e téren nagyra akar haladni. S hogy ez a szaktudomány nem is meddő, mutatja az a körülmény, hogy a francia fővárosban két oly lap is jelenik meg, melyeket kizárólag koldűsok számára és csakis a koldulás »művészetével» összefüggő dolgokról írnak. A koldusok párisi irodalmának legjelentékenyebb termékei azonban azok a kézikönyvek, melyek folytonosan űj és javított kiadásban, a koldusoknak szükséges tudnivalókat tartalmazzák. A legismertebb két kézikönyv, a jelenleg forgalomban lévők közül az egyik a • Guide du Grand Jeu« (A nagy ipar kézikönyve) 120 frankért kapható és a vagyonosabb emberbarátok címeit tartalmazza utasításokkal, hogy milyen mtídszerrel lehet őket legbiztosabban megpumpolni. A másik a »Guide du petit Jeu« (A kis ipar kézikönyve), mely kezdő koldusoknak ad utasításokat, kik megelégedve a sűrű »garassal«, a bizonytalan s nagyobb koldulási j művészetet követelő «frankok« után nem ! nyújtják kezüket. Mindkét kézikönyv, mint említettem, folytonosan új és bővített kiadásokban jelenik meg és a szerkesztőség szívesen | fizet honoráriumot azoknak, kik valami váratlan örökségről, vagy pl. hatalmas tőzsdei hausse folytán áldozatkészségre han golt egyénekről új adatokat közlenek velük. A kézikönyv közléseinek jellegére szolgál a következő két példa: . . . utca 16. szám. Riponne János, volt építési vállalkozó (szabadkőműves !). Vagyona 15 millió frank. Radikális, nagyon rokonszenvezik a commune-nal Az Oroszországból megszökött kommunisták bő alamizsnát kapnak. Rongyos ruházat, borzas haj és szakáll ajánlatos. Ha rend- j őrség üldözi, gazdag ajándékra számíthat ! Magával az úrral kell beszélni, mert az asszony royalista érzelmű. Ugyanazon lapon olvassuk a követ- I kezőt: . . . ugyanaz az utca 17-ik szám. Jolibois Napoleon, volt szabómester. Vagyona 2 millió 500 ezer frank. Politikai nézete konzervatív. Vallása: katolikus. Buzgó! A világháború rokkant]ai, valamint a pápai gárda volt tagjai előnyben részesülnek. Arca : teljesen borotvált. Öltözete kopott, de tiszta. Olvasóval ajánlatos nála megjelenni. Ez a két kimerítő utasítás elegendő, hogy a két szomszédos házba ne ugyanazon •alakban meujen egy kéregető. Másrészt azonban csaknem bizonyos, hogy Riponne urat sokkal több kommunista fogja felkeresni, mint amennyit Szovjet-Oroszország termel és Jolibois mindennap kap egy-egy pápai zuávot. A személyes utasításokon és tájékoztatókon kívül a kézikönyvek még sok «hasznos» tanácsot tartalmaznak az öltő zeíról, rendőri szabályokról, azokról a helyekről, melyeket legalkalmasabb elkerülni stb. Egy része a pártfogóknak ugyanis csak oly «bajtársakat» fogad, ki az ollónak és tűnek használatát ismeri s jj ezért célszerű ilyennél esetleg ép ruhára ;. felvarrt egypár folttal megjelenni. Mások a rongyos koldusokat, ismét mások azokat szeretik, kik «egykor szebb napokat láttak.» Utasítások vannak továbbá e könyvekben a kartársi szokásokról, s elő vannak sorolva azok is, kiknek bizonyos emberbarátokra már mintegy előjoguk van. Egyszóval a kézikönyv a párisi koldusok szakismeretének valósággal enciklopédiája. A hazai koldusok is okulhatnak ebből, hogy a nagy hőssz idején pontos értesüléseik legyenek a meggazdagodott, de ajándékozó kedvben nem igen lévő siberekről. Migaz Aladár.
