Egri Népújság - napilap, 1923/2
1923-10-18 / 236. szám
";> "v; • /, ~ •; . Ara 200 korona Eger, 1923. október 18. csütörtök XL évf. 236. sz. Előfizetési dijak postai szállítással £gn hóra . . 5000 K I Egész és Sélévl előfizetést Negged évre 15000 K | — nem fogadunk el. — Hirdetések □ m. 50 K. Kishirdetések szavanként 50 K. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: BREZNAYIMRE Szerkesztőség: Eger, Líceum Kiadóhivatal: Liceumi nyomda Telefon szám 11. Furcsa igazságok Eger, 1923. okt 17. Sok furcsaság van az életben. Vannak furcsa emberek, esetek, divatok, beszédek, — sőt igazságok is. Furcsa dolog, hogy Károlyi Mihály, a nagy függetlenségi, hazafi, népbarát, — elárulta hazáját. Annyira szerette, hogy — megölte. Szerétéiből vagy butaságból — azt majd Acsády uram örökébe lépő történetírók fogják tárgyilagosan megállapítani. A magyar közvélemény ennél az esetnél már ítélt, A Justicia istennője nem a szeretet, hanem a másik felé billentette a mérleget. Károlyi megölte hazáját. Csonk, roncs lett belőle, ó elmenekült, mint a gyújtogató, ki attól fél, hogy a bősz károsultak a tűzbe vetik. Világgá ment. Hontalan. Nincs nyu galma. Dalmáciában, Belgrédban, Bukarestben, Párisban. Szökevény gyanánt bujdo- sik a földön. Igen, ő nincs itt, de birtokai, a Bzép debrői hitbizomány, a parádi kastély, a gazdag mátrai hegyek itt maradtak, bár egy pár kilométerrel tovább Gömör felé, már cseh az űr. Szerencsére ezek itt maradtak. Az állam igényli. Elkonfiakálta e vagyont, állami birtoknak minősítette. Most következik a furcsa eset. Károlyi hitbizományon, Párádon, állami birtokon kisajátítás nincs, megmarad a maga egészében. Van a szomszédságban főpapi, van magánbirtok, ezekből elégítik ki az igényt. Igazán furcsa. De a furcsaságnál is furcsább lesz, ha egy szép napon Károlyi az antant parancsára külön szalonkocsiban ide becsúszik, beleül a birtokba, mii megkímélt a földosztás. És a legfurcsább mégis csak az lesz, hogy Károlyi hirdette Búza Barnával a földosztást, a földéhséget felcsigázta, put tonyből és hordóról proklamálta nemzet- boldogítő tanítását s az ő birtoka csupán rövidlátó bürokratizmusból, régi világba való elv miatt — épségben, sértetlenül marad. Valóban furcsa dolog. Károlyi megcsonkított egy egész országot, az ő birtokát egész Csonkaország nem képes megcsonkítani. ő hirdette a földosztást, de a Károlyié ment marad. És most mondja valaki, Károlyi jövőbe nem látó statusférfiú. Furcsaságok furcsasága, hogy ezt sejtik, mégse merik orvosolni. De ez még nem minden. A kápolnai földosztó gyűlésen az egyik vezérfárfiú Károlyit III. honalapítónak mondotta. Igazán furcsa. Árpád, IV. Béla kicsit másképen csinálták a honalapítást. Ahogy Károlyi tette, úgy még az általa gyűlölt Habsburgok se tették volna. Ugyanakkor a másik, ma vezetó politikus kelet felé fordulva, Egerre mutatott: «HMWWWSM& .iweOfs onnét jön a sötétség, így állapította msg felfedezését. Urak ! e sok furcsaság után könnyű kitalálni, miféle agyvelőkre borult homály. Dr, Cs. L.- «MWS« ‘'aj««*'■$»««» WWa*«««»* Szenet kutatnak Sírok mellett. Látogatás a Szalokma-völgyi szénfüronal. Sírok, 1923. Október. Borongós, szeles, sáros őszi délután indulunk a félórányira fekvő Szalokma- völgybe, hogy a körülbelül négy hónap óta itt dolgozó szénfúró-kirendeltség munkáját megszemléljük. A faluból kiérve hasító élességgel vág szemünk közé a hegyek közt végigsüvöltő szabad szél, mely olyan bánatos nótákat dudorász, mintha a vár és annak három kőszobra szólalt volna meg és siratná a régi, szép idők eltűnt dicsőségét. A széles Szalokma völgyön végigtekintve — élénk fantáziával — már szinte látni véljük a kifejlett szénbánya-vállalat telepét, a tisztviselő és munkásházakat, a villanyvilágítást, a megnyitott tárnában időnkint közlekedő emelőből özönlő munkásokat, a szénnel rakott vaggonokat, füstölgő. füttyentgetó mozdonyokkal ... és mindez pillanat alatt egy szerény kis desz babődévá egyszerűsödik, melyből egyenletes gépzúgás hangzik ki és vékony fehér füstfoszlány lebben bele a szomorú őszi levegőbe. Az építmény előrészán vastag össze támogatott gerendák tetején van az emelő- szerkezet, amely a fúrócsövet emelgeti erős drótkötélen, hátul pedig a lokomobil kéménye nyúlik égnek. Olyan mint egy nagy felkiáltójel, amely azért van a faház tetejének végére téve, hogy felfokozza a szemlélő figyelmét a szénkutatás iránt. Egy vízzel telt árkon áttoroásszuk magunkat és pár perc múlva ott állunk a szellős, hasadékos bódé ajtaja előtt. Messzi- vicsorgó hetükkel van rápingálva: »Idegeneknek tilos a bemenet!« és nyomatékül egy öklömnyi, bizonytalan színű ku- tyakölyök vágtat nekünk, komikus, nagy kutyás berzenkedéssel, úgy bennünket, mint a munkálkodókat vidám mosolygásra késztetve. — A bakteri — mutatja be az egyik jókedvű munkás. — Kié ez a szörnyeteg? — kérdez zük tőle. — Olyan köztulajdon — szól vállat vonva és tovább megy, munkája után. — Tessenek besétálni! — invitál befelé kedvesen a furőmester. Belépünk. Éppen tisztítják a fúrót, vizes, szürke törmeléket vernek ki a vastag csőből kalapáccsal. — Bizony — mondja kérdésünkre Fábián fűrómester űr,— még eddig semmi jelentősebb eredmény nincs. Talán négy hónapja furunk és 150—160 méterre lehetünk lenn, de még mindég azokat a rété geket dolgozza a fúró, amelyek a várhegy tetején vonúlnak végig. Negyvenhat csövünk van, darabonként 360 cm. és mind a negyvenhat belemegy már a földbe. Legfeljebb 200—250 m.-ig mehetünk le ezzel a géppel, mert tovább nem bírja. Kénytelenek leszünk szivógázmotort és vastagabb drótkötelet hozni, bár félő, hogy vastagabb kötélnek a csigája nem fog a fúrt nyilásba belemenni. — És mennyi a munkaidő ? — A munkaidő? — és bámulva néz rám. — Éjjel nappal megyünk, fel felváltva egymást! De hát mit is haladunk egy nap? Ha jó puha a föld 7—8 métert, de ha kemény kő, bizony nem ereszkedünk többet, mint 160—170 cm. t. — Biznak-e a szénhez ? — Nem tudunk semmit. Ha itt nem lesz, furunk még a másik : a Lyukva- völgyben is. Lehet, hogy egy pár lépéssel odább ebben is van szén, például, ha réteg-vetődés történt. Olyan esetem is volt, ahol egyik helyen 80 m. re találtunk szenet, tíz lépéssel tovább pedig már 260 m -t kellett fúrnunk utána. Én megállapítom a szenet, ha tíz méterre vagyunk fölötte, de ha a rétegvetődést elválasztó vonalon furunk, akkor mehetünk lefelé Belzebub hátába, nem találjuk meg soha. — Rengeteg pénzbe kerülhet ez ! — Milliókba ! No de hát ketten vannak hozzá, a Tatabányai és a Magyar Általános ! Felnémetre járunk a természetbeni fizetésén is. . . — És meg vannak elégedve a javadalmazással? — Dehogy vagyunk, kérem, dehogy vagyunk! Hiszen régen mindegyikünk megkereste a napi 3 koronáját, akkor most 30.000 koronát kellene keresni. A természetben való fizetés sokat ér, nem mondom, de a zsiradékot is 1200 K-ért kapjuk és így tovább. Szóval: sokat levonnak a fix-pénzböl. — Hányán vannak? — Egy főaknász, két fűrómester, egy gépész, egy fűtő és tiz munkás. Fele nappalos, fele ójjeles. Közben megkezdik a fúró összerakását. Fábián mester az emelőszerkezetet igazgatja; tőle függ az egész munka. A drótkötélen felhúzatják a géppel a csövet, egymásba csavarják és már szalad is befelé a földbe. A végén levő csavarmenetéé, vastagabb «muff» alá kétágú acélvillát szorít az egyik munkás, mire megáll. Jön a következő cső. Felhúzzák, becsavarják, vagy kulccsal megszorítják, ezután kiütve az acélvillát, a föld gyomra ezt is elnyeli szempillantás alatt, mintha hosszú ezálkolbászokat falatozna egy óriási nagy éhes száj. Elnézzük a szorgos embereket, amint minden percben ugyanegy mozdulatot vé-