Egri Népújság - napilap, 1923/2

1923-10-03 / 223. szám

1923. okióber 3 EGRI NÉPÚJSÁG 3 HÍREK. Eger, 1923 október 3 Idők jele. hogy minden drágul színse napról-napra Mi, akik mindent.ap végiglapozzuk a hi vataloí lapot, alig találunk benne mást mint a különböző díjak és illetékek föl emelését. A trafik, a gyógyszer, a posta távíró. távbeszélő, a só, a hatósági liszt a lakásigazolvány, az útlevél, a dispenzá ció, a mérleghitelesítés a puskapor, a gyújtó s hirteienében nem is tudjuk még minek a drágulását adja hirül a hivatalos lap naponkénti anyaga. Elhisezük, hogy az államnak is való rízálni kell jövedelmeit, de mégis végte­lenül unjuk már a roskadásig való na­ponkénti űjabb terhet. Igazán itt az ideje, hogy jöjjön az a külföldi kölcsön és a hivatalos lap is Írna már valami mást, valami jobbat, — ami nem újabb teher, hanem megkönnyebbülés! Halálozás. Részvéttel vettük a hírt, hogy özv. dezséri Rudnydmsky Pálné, szül. apczi Pólyák Etelka október 1-őn, Egerben elhúnyt. Temetése tegnap, okt. 2 án volt a Fájdalmas temetőben nagy részvét mellett. Az elhunytat a Szabó, Hunyor é* Türk családok gyászolják. Lányi-emlékünnep. Az Egri Dalkör vá­lasztmányi gyűlést tartott szombaton este Isaák Gyula elnöklésével. Elhatározta többek között, hogy november közepén ünnepséget rendez egykori nagyhírű kar­nagyának. Lányi Ernőnek emlékére. Mű­sorát mind Lányi-darabok töltik ki (férfi karok, m jgánánekszámok s a Zeneegylet egy száma), ezenfölül emlékbeszéd lesz Lányi Ernőről. Uj jegyzők Tarnaörsön Engel Emilt, a komlói segédjegyzőt, főjegyzőnek vá­lasztották. Nagy Lajo# lemondott hevesi segédjegyző helyettesítésével pedig Máthé József okleveles jegyzőt bízta meg a fő szolga birő. Az Egri Dalkör zongorájának ára, sajnos, még mindig nem gyűlt össze teljes egé­szében. Éppen ezért elhatározta a választ­mány, hogy levélben kéri minden olyan intézménynek, sőt egyeseknek támogatá eát, amely és akik Eger dicsőségét a ma­gukénak vallják s érette áldozatra is haj­landók. Finn festőművész Mezőkövesden. Wirta- nen festőművész Mezőkövesdre érkezett vasárnap óta Járossy Gyula festőművész kalauzolásával festeget matyőszobákat. Kivívta az egri nevet. Augusztus hő fo lyemán Budapesten Országos Vas- és Gép­ipari kiállítás nyílt meg amelyen az Első Magyar Lakatos és Lemezárúgyár r.-t., városunknak ez a több mint negyedszá tados múltra visszatekintő, virágzó ipar vállalata iz résztvett. Takaréktűzhelyeket, füstcsöveket és egyéb gyártmányokat ál­lított ki, amelyekkel úgy a szakkörök, mint a közönség élénk érdeklődését ma­gára vonta, eredmény jogos önérzettel és örömmel tölthet el bennünket, egrieket: a gyárat a kiállítás zsűrije az első díj­jal, állami elismerő oklevéllel tüntette ki. Derby. Az Országos Agarász Szövet­ség f. hő 14 én és a következő napokon Egerben Derbyt rendez. Október 13-dikán, este 6 órakor az agarak összevetése a Korona szállodában. 14-dikén társasvacsora lesz ugyanott. A fényüzesi forgalmi adó értékhatárát felemelték. És pedig a kimért belföldi bo­roknál literenkint 2500 K ás palackos bor Bál 3000 K ás és ennél drágább borok esnek fényűzési adó alá, még akkor is, ha 1 liternél kevesebb kerül belőlük for­galomba. Nemzetközi bőrjelentés. Kész bőrök: Croupon talp 39.500, lábas talp 29.500, zsíros tehénbőr könnyű 75.650, zsíros te­hénbőr nehéz 45 150, box talp 11.000, blank bőr 34 000 korona. Nyers bőrök: nyers marhabőr 7000—8400, száraz bőr 15—16.000, nyers borjubór fej nélkül 11.500 korona. Az «Aranyborjú» jegyeit csütörtökön reggeltől árusítja a Sajtópropaganda üzlet Az előadás a Városi Színházban október hó 13-án és 14-án lesz. A vagyonváltságföldek haszonbére. A hi­vatalos lap közli a pénzügyminiszter ren­deletét a v-gyonváltságföldek haszonbéré­nek befizetéséről. Minthogy ezek a haszon­bérek búzában fizetendők, az új birtokosok maguk is megállapíthatják a befizetendő összeget, mert a pénzügyminiszter minden hó umlsö hivatalos lapjában közli, a jövő bőnapra érvényes búzaértékev. Az elől járőságok is segédkeznek a haszonbér ki­számításánál. A haszonbért akár az állam- pénztárnál, akár az elöljáróságnál lehet fizetni, de mindenkor ellennyugta mellett. Értesítés. A kereskedelemügyi m. kir. minisztérium a távbeszélő állomások elő­fizetési díjait folyó hó 1 tői kezdődően lOOX-kal fölemelte. Aki a tarifaemelés alkalmából állomását a távbeszélő Üzlet- szabályzat 9. §-ának 5. pontja értelmében felmondani kívánja s a felmondást f. évi október hő 15 ig a m. kir. postahivatalnak béiyegmentes írásban bejelenti, f. évi okt. hő 15 ig még a régi tarifa szerinti előfize­tési díjat fizeti. Az e határidőn túl beje­lentett felmondások esetén azonban az új díjtételek már az életbeléptetés időpont­jától esedékesek. Okúlásul sokaknak. Milyen szépen, mily erősen van fölépítve az emberi test. De csak egy parányi karcolás a kézen és beférkőzik az alig látható seben az élet legádázabb ellensége — a bacillus, mit ha ki nem pusztít a fertőtlenítő szer, könnyen beállhat a halál. Egy egri fiatal­embernek Holló Józsefnek a »Hangya« főüzleto segédjének esete is ezt biaonyítja. Szombaton reggel még semmi baja nem volt, délután már rosszúllétről panaszko­dott, mert egy jelentéktelen sérülésből kifolyólag kézfeje dagadni kezdett. Későn fordult az orvoshoz, így hétfőn este már válláig terjedt a vérmérgezés és már re­ménytelen állapotban került tegnap dél­előtt a műtőasztalra. Az operáló főorvos­nak kijelentette, hogy inkább meghal, de jobbkarját levágatni nem engedi. Meg is operálták, de a baj már annyira elterjedt, a szervezetben, hegy nem lehetett rajta segíteni. Aligha éri meg a reggelt A jőra- való fiatalember iránt nagy részvét nyíl vánult meg. Póruljárt ablakbetörö. Oláh Kálmán felsőtárkányi lakos, f. hó 1-én a község korcsmájában mulatott. A mulatságot jól > befejezendő, alaposan illuminált állapotban meDt a község főutcáján hazafelé és ök­lével egy alacsonyabban fekvő ablakot bezúzott. Oly szerencsétlenül tántorodott meg azonban, hogy jobb karján három eret szétvágtak a széttört ablak szilánk­jai. Súlyos állapotban hozták be az Irgal mások férfikőrházába. A vonatrongálók figyelmébe! A m. kir. államrendőrség közhírré teszi, hogy mivel többször előfordult az az eset, hogy isme­retlen tettesek a személyszállító vonatokat megdobálták, sót a robogó vonatra rá is Mőttek. Éppen azért közli, hogy ilyen ese­tek elkövetői ellen, a törvény teljes szigo­rával fognak eljárni Tolvaj cigányok. A hatvani államrend­őrség 26-án letartóztatta Ráfael Piros, Ferenc és János jászberényi, illetve jász- fényszarui cigányokat, akik Vig Ferenc ottani ékszerésznél 1 ékköves aranyórát, 1 aranygyűrűt és 1 arany nyakkendőtűt akartak értékesíteni. A nyomozás eddigi adatai szerint az ékszereket Ráfael Piros ismeretlen egyéntől lopta. A díszes társa­ságot az egri ügyészségre szállították be. Árúcsempészés. A hatvani rendőrség letartóztatta Torma Géza, Földi Antal, Pálfi Dezső és Harodzsa Mihály szegedi lakosokat, akik nikkel váltópénzt és do hányneműt akartak kicsempészni cseh te­rületté. Egerbe kisérték őket. Részeg fajankók. Aki azt hiszi, hogy azzal mérik a férfierőt, ki mennyi boriké pes meginni, sz még mindig nem tanulta meg, hogy éppen ellenkezőleg áll a dolog. Az a férfi a legerősebb, aki legjobb bor csábításának is ellent tud mondani. így járták meg ketten tegnap, akik a Kaszi­nóban azon vesztek össze gőzös fejjel, hogy hűzza-e a cigány, vagy ne húzza?! A vita vége az lett, hogy az italos üve gekkel úgy összeverték egymást, hogy reggel az irgaltuasoknál kellet: őket első segélyben részesíteni. Ott pedig azt állí­tották, hogy valaki őket megverte Azt sem tudták mi történt velők. Nem valami férfias dolog történt igy velők. Anyakönyvi hírek. Újszülöttek: Tóth Sándor fogházőr László, Zsoldics György földmives Valéria, Pálok Sándor cipész Anna, Nagy János földmives Mária, Bódi József m. kir. államrendőr Mária, Bán Imre nyomda-igazgató Éva, Árvái József földmives Erzsébet, Prokaj Ferencz bolti szolga Mihály, Molnár Gábor kőműves György, Szakács Barnát földmives Rozi lia nevű gyermeke. — Jegyesek: Lakatos Sándor zenész és Barkóczi Emsrencia, Tóth Sándor földmives és Bóta Rozália, Vinczepap József földmives és Fügedi Má ria, Vig János földmives és Tóth Rozália egri lakosok, Csépány Bálint csizmadia egri és Szécsi Anna tiszafüredi lakos. — Házasságot kötöttek: Tóth József ács és Bodnár Mária, Liptai András p. ü, altiszt és Bóta Anna egri lakosok — Meghaltak: Aszlajtner András földmives 63 éves, La­dányi Mária 33 éves, Vasas Mária 3 éves, Kovács József 5 hónapos, Majoros Rozá lia 2 eves, Gömöri András 22 hónapos, Román János 22 hónapos korában. A múlt szeptember hónapban született 60 gyér mek. — Meghalt 59 egyén Házasságot kötött 18 pár — A folyó óv III. negye­dében született 198 gyermek. Meghalt 187 egyén. — Házasságot kötött 47 pár. Orvosi hir. Dr. Koltai Aladás egyet orvostudor, szülész nőorvos rendelőjét éa lakását Tárkányi Béla- (Korona-) űtca 2. sz. alá helyezte át. Gaumont-műsor az Urániában. Ma csak egy napig két előadáson 6 és 8 órai kezdettel Búd «pestet megelőzve »A bánya ördöge« dráma a föld alatt és egy víg játék kerül bemutatásra »Kormos szeren­cse« cimmel. Száz millió koronát, hatvan millió ötven millió, negyven millió koronát is nyerhet az új m. kir. osztálysorsjátékon. Hivatalos árak egész 4000.— kor., fél 2000 kor., negyed 1000 kor. Rendeljen levelező lapon október 8-ig, mert a sorsjegykészlet a nagy kereslet folytán húzás előtt elfogy. A rendelt sorsjegyeket és hivatalos játék­tervet azonnal küld Benkő Bank Rószv. Társ. Budapest, VI. Andrási ut 60. Városfejlesztő gőzfürdője nyitva ma egész nap férfiaknak. Carbid nagyban és kicsinyben, új­rendszerű villamos izzólámpák, Lusztig optikus Fő-utca 9. LEGÚJABB. Danzig önálló pénzt adott ki. — Drágul a szén és cukor. — Szászország­ban erősen terjed a kommunizmus. — Sza­badlábra bocsátották a Kovács testvére­ket. — Poincare újabb hideg hangú be szedet mondott a németek ellen. — Düs­seldorfban a legutóbbi véres incidensnél 17 ember meghalt, 300 megsebesült. — A Ruhr vidékén kedden megindul a ter- melés. SPORT. Választások a Mese ben. A Mese legutóbbi közgyűlése az üresedésben levő tisztsé­gekre az alábbiakat választotta meg: Fő­titkárrá: Erdélyi Lajost, pénztárossá: ifj. Wind Gyulát, ellenőrré: Szilberreiez Ist­vánt, számvizsgálóvá: Wolff Jánost. Labda­rúgó szakosztály vezetővé : Dóka Lászlót.

Next

/
Thumbnails
Contents