Egri Népújság - napilap, 1923/2
1923-07-06 / 150. szám
Ára 40 korona Eger, 1923. július 6. péntek. XL. évf. 150. sz. Előfizetési dijak postai szállítással Egg hóra . . 900 K I Egész és félévi előfizetést Negyed évre 2600 K | --- nem fogadnnk el. f iráetések Q cm. 15 K. Kishirdetések szavanként 15 K. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: BREZNÄYIMRE. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda Telefon szám 11. Otthon és kenyér! Eger, 1923. július 5. Mintha újra a fülünkbe csengene : «Panem et circenses!» Háztelket és földet a magyar nincstelennek ! Divatos jelszó, únosuntalan hangoztatják az államférfiak és politikusok. Tör vényünk is van rá! Sőt most meg is pat- kolják egy novellával, amely a földosztást gyorsítaná. »Túlteng a nagybirtok. — Ez a panasz. A szegény, a »nincstelen« nem tud megélni. Nem boldogul a saját szülőföldjén. Kénytelen másfelé menni sőt kivándorolni. Szóval: otthont és kenyeret a népnek, ez most a jelsző. Már évek óta folyik a földosztás és már bizonyos tapasztalatok is leazűrőd- bettek. Lássuk csak, mit mond a gyakorlat, mit mutat az élet? Nemrégiben Hevesmegye egyik népes alföldi községében jártam. A háztelek már kiosztva, 2 kát. hold szántó pedig már 3 év óta ugyanazon nincstelen kezén évi 120 koronáért. A földeket egyéb híjján az uradalom legközelebb eső —- sajnos, 10 km.-nyire lévő — gazdaságból hasították ki. Azelőtt rendes művelés alatt állottak. S most! ? A lehető legszomorúbb állapotban, minden. Mintha a tatárok jártak volna ott! Dudva és gaz verte fel a földeket. Miveleti növény édes-kevés van; az is ritka és gyenge. Kapájára támaszkodva ott áll a sze gény nincstelen. íme, a kenyér ! Valóságos Márius Karthágó romjain. Hiszen hogy is lehetne itt valami: 10 km.-nyire a községtől? Iga és trágya nincsen. Még a vetőmagot is csak úgy kérte kölcsön. Kézi napszámba jár az igás gazdához, hogy ennek fejében igáját használhassa. Sokszor azonban még a legjobb gazda is alig tudja idejében elvégezni a mezei munkát, hát még szegény nincstelen, aki természetesen csak másodsorban következik. Szomorú állapot ez ! Segíteni akarnak a földmives népen és sok helyen mi lesz belőle! ? A fenti községben és gazdaságban eddig 60 pár aratő és sok cseléd (kb. 100 család = 600 ember) talált állandó és biz tos kenyeret. Most, megkisebbedve, legfeljebb annak a felét tartja el. A kiosztott 1200 kát. hold földért, amelyért l1/* q búza bérösszeget is szívesen adtak volna, a 120 koronányi nevetségesen csekély bért sem fizetik rendesen. Egyáltalában nem fizeti meg a munkát, nem éri meg a fáradságot. Tarló és őszi mélyszántásnak, trágyának, okszerű gazdálkodásnak hire- hamva sincs ezeken az új birtokokon. A földmivelő munkás pedig szorult helyzetében ettől a kis földtől várta rossz sorsának javulását. Most elvesztette egyetlen, utolsó reményét is. A földjéből nem él meg, napszámba nem jár, aratást nem vállal! Mit fog csinálni ? Kivándorol! Hová ? Az ígéret földjére, a dollárok hazájába: Amerikába. így gondolkodik : ha az idén nem sikerül, majd jövőre kerül rám a sor. Valóságos előjegyzések folynak ! A minden módon keresztül erőszakolt földosztás tehát árt a megcsonkított földbirtoknak és — mint a példából látjuk —- igen keveset, vagy éppen semmit sem használ a nincstelennek. Legtöbb kár éri az országot. Csonka nagybirtok; elégedetlen, tehetetlen földmivelő; napszámos, munkás nélkül álló középbirtokos és kisgazda; többtermelés helyett kevesebb, mint eddig volt. Ez a helyzet. Nem mindenütt ilyen sötét ugyan a a kép, azonban az az egy bizonyos, hogy igaerő, trágya, vetőmag, szóval minden nemű fölszerelés nélkül földet tartósan ős jól művelni nem lehet. Ahol a helyzet kezdetben jobb is, ott lassabban következik be a fenti állapot. Mi a tanulság? Bölcs mérséklet. Ne osszuk a földet derüre-borúra. Ne húzzuk az eljárást mindenütt egy kaptafára, mert ahány vidék, annyi szokás! Vegyük mindig tekintetbe a helyi viszonyokat Használjunk mindenkinek, ámde ne ártsunk senkinek ! Adjunk annak, aki rászorult, háztelket és földet. De okkal-mőddal, úgy, hogy csakugyan segítsünk is rajta ; hogy talpra állhasson. Az ország nyújtson segítőkezet az érdemes nincstelennek, hogy otthonát fölépítse és kenyerét megszerezze. Orion. Ágoston. Eger, 1923. július 5. A Ferencrendiek templomának tornyán fekete lobogót lenget a szól. Meghalt a Ház főnöke, a szép, régi templom restaurátora: Prieszter Ágoston. És halála nemcsak a magyarországi Ferencrendet, nemcsak a rend egri Házát borította gyászba, hanem Egernek és környékének sok-sok ezer hivő katolikusát is. Mert Prieszter Ágoston, ez a jóságos ember, ez a csodás energiájú férfiú, ez a mintaszerű szerzetes nemcsak az egri konvent épületét újította meg, hanem fáradhatatlan restaurátora volt a telkeknek is. Halálának hírét megrendülve adta tovább mindenki, aki személyesen, vagy munkáiból ismerte. S a harmadrend tagjai: férfiak és nők, űri hölgyek és egyszerű asszonyok könnyes szemmel beszélnek az elköllözöttről. Buzgón munkálkodott az Űr szőlőjében egész életén át s ahová Rendje állította, mindenütt tudott alkotni valami szépet, valami maradandót, sőt nem ritkán nagyot. Három évvel ezelőtt jött Egerbe s ez a három év elegendő volt arra, hogy a rossz karban levő házat és a viharvert templomot megújítsa. Nem anyagi ereje volt hozzá elegendő, hanem csodálatos nagy hite a Gondviselésben, megnyugvása a Legnagyobbnak legbölcsebb akaratában. És ezt értették meg a nagyok és kicsinyek, a gazdagok és szegények egyaránt. Ezért Prieszter sietett segítségére mindenki, aki csak tehette. Most örök álomra húnyta le szemét, miután végigharcolta a jő harcot. Egyik utőlső akarata az volt, hogy halála után értesítsék a nővérét: «Ágoston meghalt. Találkozunk az örökkévalóságban.» Az engesztelő szt. misét holnap, pénteken, reggel 8 órakor mutatják be lelki- iidveért a Ferencrendiek templomában s földi porhüvelyét délután 4 órakor helyezik örök nyugalomra. * Prieszter Ágostont, aki ura volt a meggyőző szónoki hatásnak e egyúttal a tettek embere, 1886-ban szentelték fel Kalocsán s nemsokára Máriaradnára küldték helyettes házfőnöknek, majd 1897-ben ugyanott házfőnök lett. A Ferencrend megreformálásakor meggyőződéssel fogadta el a reformot s Bajára került hitoktatónak. 1900 ban dunaföldvári, majd 1901-ben ismét máriaradnai házfőnök lett. 1911-ben, ezüstmiséje alkalmával, Csernoch János temesvári püspök szentszóki ülnökké nevezte ki. 1915-ben Mária-Gyüdre, 1917-ben Váczra küldte házfőnöknek a rendi nagykáptalan, majd három év múlva Egerbe, hogy munkás életét itt fejezze be július 4-én este 9 órakor rövid szenvedés után .. . A lélek még mindig kész volt nála, de a test erőtlen. Az ö. v. f. n. «mg .................................................... « Hiszek egy Istenben, biszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen »
