Egri Népújság - napilap, 1923/2
1923-09-05 / 200. szám
2 Earn népújság 1923. szeptember 5 Csoda történt az egri piacon! Leszállították a húsarakat. hogy hiába van tenger pénz forgalomban — mégis kevés van belőle. A hatósági sertéshúst som nagyon kapkodták már ma, 7 óra előtt alig volt az ajtóban 8—10 ember. A hús újonnan megállapított ára a következő: Marhahús 5600 Gulyásnak való 5200 Borjúhús 6600 Birkahús 5200 korona. A mészárosok az áresést avval magyarázzák, hogy a vásárokon olcsóbban hozzájutunk már a vágnivaló marhához, *•*+<•.$4«» AMNM» »>»11 03Qt »SO».»» a»» <!.»— B ><Nl‘ii«»»» *4MM Eger, 1923. szept. 4. Csakhogy már jót is írhatunk egyszer az egri piacról! Az, akit ma reggel a piacon, a húsos bódékhoz vitt a sorsa, arra ez örömteljes felfedezésre jutott, hogy az összes mészá rosok leszállították a hús árát. A fekete táblán már az új húsárak díszelegtek, kivévén a sertéshúst és termékeit, amelyeknek új ár^ nincs még megállapítva. A hús árának leszállítása ellenére igen csekély volt a forgalom, pedig népes piacunk volt, ami azt mutatja, A kis akadémikus sírja. Eger, 1923. szeptember 4. Vasárnapi számunkban a Ludovika Akadémia parancsnokságának kérésére fölhívtuk Eger város hölgyeinek figyelmét Lázár Imrének, az itt elhúnyt Kis akadémikusnak sírjára s szerető gondoskodásába ajánlottuk azt, a kegyeletes szívű egri nőknek. Kérésünk meghallgatásra talált, a- mennyiben már vasárnap levelet Kaptunk a következő tartalommal: «Az Egri Népújság útján tudomást vettem egy sírról, amelynek senki gondozója nincsen. Én honleányí szívvel veszem pártfogásomba s megígérem, hogy éveken keresztül gondozni fogom. Mert magam is olyan apáílan-anyátlan árva vagyok, mint Lázár Imre, ki az isteni hatalom végzése folytán anyafőldjébe nem kerülhetett. Legközelebb, szeptember 8 án fogom szeretettel megkoszorúzni, az örök pihenőre ideszakadt magyar testvérim sírját. Tisztelettel a sírnak szerető gondozója: Rudy Mária, érdemkeresztes hon leány.» Ismét temettek az egri cserkészek. Eger, 1923. szept. 4 Hosszú, gyötrő betegség után a napokban meghalt Egerben egy szegény hadiözvegy : özv. Bőta Andrásáé. A férje a prseaoieli vár árkában alussza már örök álmát. A szegény, szelídtekintetű hadi özvegynek egyedüli boldogsága gyermekei és az a kis darab föld volt, amelyet Eger nemeslel/cű főpásztora juttatott részére a káposztás földeken. Innen hordozgatsa haza a hátán, roxka- doző lábakkal az eieséget négy gyermekének és egyetlen sovány malackájának. De a sorvasztó betegség csakhamar ágyba döntötte. A négy gyermek (kettő' még iskolaköteles) napról - napra dolgoztak, munkába jártak, hogy édesanyjuk életét megnyithassák. Nagy lelki örömmel hordták össze az orvosságra való és az orvos nak szükséges pénzösszeget. De mindhiába, meghalt a szegény hadi özvegy . .. Nem maradt utána más, csak a négy kiskorú árva, a sivító sovány malac és a rettenetes szegénység. Megtudták ezt az egri cserkészek. Emberséges szivük rögtön érezte, hogy segíteni kell a szegény árvákon. Eljártak mindenben, így a temetést teljesen dijta- talanul végezte a pap, meg a kántor. Az oszlásnak indult halottat pedig egyszerű fakoporsóban a Dobó- és a Bornsmisszg- cserkószcsapatból hat cserkészfiú vitte — közel félkiiométer úton a temetőbe, rekkenő hőségben. A gyászmenetből egy két föld mívesember fel akarta váltani a derék cserkészfiűkat, mert némelyikről szakadt az izzadtság, s megingott a lábuk a nagy teher alatt, de ők nem fogadták el a segítséget, hanem vitték tovább a szegény hadi özvegyet, mint egykor Jézus vitte a keresztet a Golgotán. — A koporsó és a szemfedél közel 100,000 koronába került, amelyet kölcsönkép szereztek meg a gyermekek. Oázisok a kövek között. Eger, 1923. szept. 2. A lakott helyek csinosítása és befá- sítása, terek útcák ker'.osítése, virág az utcai ágyakban, oszlopokon és ablakokban a müveit lakosok környezetében mindig otthonos szokott lenni. Elvesztett városaink közül Arad, Besztercebánya, Temesvár, stb. ezért is nemzeti büszkeséggel töltött el bennünket. Hiszen ami szép, az mindenkinek örömet okoz. Egernek még a száraz nyárban is szép Deák Ferenc- Káptalan-utcája és árnyékos terei szintén kellemesen hatnak, mert életet jelentenek, illatot lehelnek. Szerető pillantásunk simogatja az ültetvényeket. Hálásan gondolunk az ültetőre, óvjuk a bokrokat, megdorgáljuk, sőt fel is jelentjük az önfeledt rongálókat. Mindez azért, mert művelt lelkünk kívánja, óhajtja azt, ami kellemes. Az épületek egyhangúsága között a tarka szinek változatossága még a tikkadt nyárban is jól esik. Ennél még kedvesebb a harmatos levelek alatt az 'üde természet. Milyen ridegok volnának e paloták e tarka, pompás környezet nélkül! És amilyen szép ez a törekvés, ez a szépítés, ez az emberséges, szelíd kultúra, olyan fájdalmas egy-két űtcávai odébb az előbbinek a hiánya. Megnevezzük azokat a — szintén forgalmas — utcákat, amelyekben augusztusra már méteresre nőtt a bojtorján — minden szárazság dacára is ? Megsé- táltassuk az útcai tisztaságért felelős köz- rendészeinket városunk azon pontjain, ahol gyomfoltok váltak gyomerdőkké? Ahol a ragadós magvak milliói szóródnak szét a talajon és terjesztik az élősdi gyomok kultúráját. — Ki győzné még ezt is! Hiszen ennél százszor fontosabbak elmaradnak !? Tudnánk tanácsot adni annak, aki a köztevókenységet vállalta és ily fáradt sóhajjal intézné el ezt a kérdést. Ezúttal csak megállapítjuk, hogy törvény kötelezi a hatóságot arra, hogy még magántelken is hatóságilag irtassa a gyomfoltokat. Mennyivel inkább köteles tehát közterületen tenni ezt! Azután a város lakosságáról sem szabad feltételezni, hogy nem szívesen tenné meg azt, ha minden házigazdának kötelességévé tennék, hogy portája előtt az utca középig eltakaríthatja, megszárithatja és felégetheti ebben a tü- zelőiuaéges világban az irtani valókat. Hiszen az ő háza tájának tisztasága az ő háza becsülete a többié pedig az egész űtcáé. Szóvá kell ezt tennünk, hiszen szükség van arra, hogy a nagy dolgokat kicsiségeken szokjuk meg, ha a müveit nyugat szép vonásait akarjuk megszerezni felfelé törekedve, nem pedig a Balkán piszokjához akarunk iesülyedni. Előbb legyünk itthon különbek ellenségeiüknél, ezután vessük a követ rájuk, vagy akkor agyon is üti őket a kő a mi teljes igazságunk súlyától! Mi az Amerikába szakadt magyarok legnagyobb panasza? » Eger, 1923. szept. 4. A napokban összehozott a sors egy Amerikából jött magyarral. Persze, sok mindent kérdeztem tőle, úgy, hogy alig tudott felelni a kérdéseimre az Amerikába szakadt honfitárs. — Minden megindult a háború után — mondja, van már egy kevés munka- alkalom is. Sokan szeretnének hazajönni s földbe fektetni a dollárokat. Hiába, akármilyen szerencsétlen is ez az ország, de már csak itthon szeretnénk mindnyájan meghalni. — Nagy-e a drágaság, fizetnek e sok adót? — kérdezem tőle. — Bizony elég nagy és adót is fizetünk eleget. De ha a jövedelmi adót kifi zeti az ember, nyugodtan hagyják egész esztendőben. Szóval nincs semmi bajuk az Amerikába szakadt véreinknek — ügye? — Dehogy nincs kérem, még pedig nagy. — ? ? — Hát nem lehet szeszt innya! KIS HÍREK a nagyvilágból Külföld. Japánban ismétlődnek a földlökések. — Görögország Jugoszlávia támogatására számít. — Stresemann nyilatkozott Németország külső politikai helyzetéről. — Lemondott a spanyol kormány. — Megkezdődött Bécsbsn a nemzetközi rendőrkongresszus. — 50 milliót érő bélyegek is voltak a bécsi kiállításon. — Parisban megint kísérleteznek kormányoz ható léghajóval. — Olaszország nem tekinti háborús oknak a rajta esett sérelmet, de megtorlást követel. — A hollandi királyné negyedszázados uralkodói jubileumát üli. — Van Dick, a világhírű tenorista meghalt. Magyarország. P. Bangha elutazott Rómába. — Töttössy Béla műegyetemi professzor meghalt. — Ólmosbottal támad Vák meg az Új Nemzedék szerkesztőjét. — Esküdt Lajost bevitték a főkapitányságra. Árpádkori tamplomromra akadtak Óbudán. — Szász Zoltán ügyét ma tárgyalják a Táblán. — Stromfeld alezredes ma délben szabadult ki a fogházból. 'gxxarrnw «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen.«
