Egri Népújság - napilap, 1923/2

1923-08-31 / 196. szám

2 EtfRl JNEPÜJSAÜ 1923. augusztus 31 Fájdalom ez igaz. Egy közszeretet­ben álió tudós férfiúval találkozom a mi­nap. Tudom, nagy irodalmi munkán dol­gozott. Kérdem, befejezte-e már ? — Nem. Megakasztott a betegség. Leánykám beteg. Egész nyáron át szen­vedünk. — Mi a baj ? — Mi ? — Tífusz! A lakás környé­kén lévő kut k fészkei a betegségnek. Nincs italunk. — Ingyeit Eger ! Csinos, kedves vá­ros, de a legszükségesebb, ami az ember' tömegeknek nélkülözhetetlen, az hiányzik belőled ! Járunk e panaszos hazában bár­merre, mindenütt látjuk azt az igyekeze­WKI Mfey «Mt» —­tét, hogy a létfentaríáshoz szükséges ele­meket a lakosságnak közeiébe hozzák. Reméljük, talán nem hiú reménység, hogy'azok, akik hivatva vannak a közjó intézésére, megtalálják a módját ma is annak, hogy a Bükk és Mátra forrásaiból az egészséges, tiszta, ivó viz bevezetödjők í a járványoktól állandóan szenvedő lakos- j ság közelébe minden városrészbe, minden utcába, sós minden udvarra ! A lehetetlenségek ott kezdődnek, ahol nincs komoly akarat. Az életszük­ségletekről való gondoskodáshoz nem lehet eléggé korán ós eléggé erősen akarni, de minden sallangnál és frázisnál mégis csak | ez az előbbre való. I Azárt kiáltjuk: Vizet! Vége a vakációnak! A hét végén itt lesznek a diákok. — Sokba kerül a „tudomány“. * Eger, 1923. aug. 30. Vége a vakációnak! sóhajtják a diák­mesteremberek még ma otthon a kedves kis faluban a vén eperfa alól, a hús udvar házban, odakünn a susogó erdőn, a kakuk- füveí réten . . . Minek is van iskola a világon! csak még egy hétig tartana! mondogatják, sőhajtgatják. De hát Istennek hála, van iskola ós a mamuska már süti is a «hamuban sült pogácsát» drága cseme­téinek, a pakolja diákládába a holmit el elrejtvén a sarkaiba néhány diákkincset ... Milyen öröm lesz, ha túr hálás közben rátalál a gyerek egy kis diákabrakra . . . A papák ? Óh, azok szegények, na­gyon idegesek. Az utazás, a beiratás, a könyvek ós iskolaszerek, a szeptemberi kosztpénz izgatják őket . . . Már hetekkel ezelőtt megindulj a tudakozódás kosztadó-helyek iránt. Min­denütt pénzt és terményeket kérnek ellá­tási díj gyanánt. Tisztán kosztpénzül két és fél métermázsa búza árát kérik. Lakásért kiszolgálással 20 — 25 ezer koronát kérnek személyenkint. De ebben az összegben nincs benne a fűtés és világítás. Az inter- nátusok persze olcsóbbak, de ide bekerülni a jelentkezők mindig nagy számánál fog­i i i va nehéz. — A szegény vidéki tisztviselő ilyenformán ugyancsak törheti a fejét, hogy mit csináljon a gyermekeivel s hogy sze­rezze meg nekik a kosztol, kvártélyt ós az iskolai szereket. Könyvek, iskolai szerek ? Óh, ezek is megfizethetetlenek már manapság. Könyv- kereskedők nyilatkozata szerint egy kö­zépiskolai diák tankönyve 50—80 ezer koronába is belekerül. Egy békebeli krajcáros irka 120, egy 8 lapos füzet 300, 12 lapos 380 korona. Egy kis poigárista leány füzetszük- ségiete 15—20 ezer koronába kerül. Rövid szótár 300, 100 lapos 1600, iskolai gyakor­lati füzet 850, a legrosszabbfajta ceruza 300—500, egy írótoll 70, szárral együtt 220 korona. A törlőgummit 100—500, egy háromszög vonalzót 600—1000, fejes vo­nalzót 600—1200, egy rajztömböt 3—5000, egy rajzfüzetet 300—800 koronáért árulnak. Hogy miképen tud majd a szegény diák iskolai felszerelést szerezni ezek foly­tán, nem tudjuk. Azt azonban reméljük, hogy iskoláink derék szaktanárai mindent el fognak majd követni, hogy a lehető legkisebbre szorítsák le tanulóik iskolaszer­szükségletét. „Balra hajts, jobbra mellőzz!“ Eger, 1923. aug. 3». A ma embere sok mindent elfelejtett már a régi jó világból: ami hasznos, szükséges és ésszerű volt. A kocsisok ábécéjének sarkalatos elve volt hosszú időn át a cBalra hajts, jobbra mellőz!» A külvárosok bejáróinál valami­kor táblára is festteíte a magisztrátus ezt a figyelemreméltó utasítást. A betűk azon­ban lekoptak a tábláról, az oszlop pedig a kopott táblával együtt «elkallódott» a felfordult világban. Ez elvégre nem volna baj, csak a kocsisok fejében maradt volna benne az utasítás. De ez is kipárolgott és mi minden ember, akinek gyeplő van a kezében, úg> haji, amint neki jól esik! Itt említek néhány esetet, amelynek szemtanúja voltam: Tegnap a tihaméri országúi jobb­oldali gyalogjáróján haladt egy süket, 75 éves asszony. Utánna hajtott egy két lovas vidéki szekér, s mert bokáig érő a por, a kocsis a jobb oldal felé, a keményebb ré­szén az útnak hajtott sebesen ós eléggé gondatlanul. A vidéki atyafi kocsijának lőcse ilyenformán az árokba fordította a szerencsétlen süket asszonyt, akit zúzödá saival ismerősei vezettek haza, a kocsis pedig ószrevévén a veszedelme:, a lovak közé csapott és meg sem állott hazáig. Az elmúlt napokban asszonyok bú­csúról jöttek hazafelé — kocsin. A lovakat egy ember hajtotta, aki szintén az országút jobb oldalán hajtott. Egyszer aztán szem­ben jött velük egy palóc szekér. Egyik sem tér ki egymásnak s a két kocsi meg­áll, egymással szemben. — Miért nem tér ki? kérdi a búcsú sokat hozó ember. — Nem ismeri kend — a «balra hajts» ot? — volt a felelet. S talán kocsilőccsel mentek volta egymásnak, ha Krisztus keresztjét kezé­ben tartó asszony nem könyörög kocsisuk­nak, hogy térjen ki. A szerencsétlenségek és civakodások elkerülésére jó lenne, ha az illetékes ható­ságok ismételten kioktatnák a kocsistár­sadalmat a «Balra hajts, jobbra mellőzz» igazságára. B. G. Televény-fold. — Széptelki Endre. — Televény-föld a szív mélye, Magot az ég szót beléje; S e magvakból, ha kistélnek Lesznek a vágyak — érzelmek. Kikel a mag minden szívben, De nem virul olyan könnyen. Sokban akkor jön fagy rája, Mikor nyílnék a virága. Öntözhetjük aztán könnyel, Soh’sem éled az többé fel; , Szent halottunk lesz belőle S szívünk annak temetője. Látogatás Széptelki Endrénél, a Matra siketnéma poétájánál. Párád, Üveggyár, augusztus. Gyönyörű nyári nap. Kék lepelben a Kékes orma s lenn a verőfényben minden, de minden úgy örül az életnek. Jő is itt, ; kimenekülve a kalmárszellemű falvakból, j városokból, nem gondolva másra, csak a j tüdőt hasító drága levegőre, az ünnepies I csendre, mely uralja a tündérszép Mátra- J alját. Pedig van itt ember elég. Szeré- j nyék, csendesek, pihenésre vágyók... Fenn a fürdőben számukra nem jutott hely, j ▼agy nem telik a drága szobára s így itt ! húzódnak meg egyszerű emberek, egy­szerű, de tiszta taksásházaiban. Schüszler Sándor uradalmi tiszt — az üveggyár égésekor, önfeláldozó mentő- munkától még most is betegen — a ka­lauzom. Schőngrundner (Szépteiki) Endré­hez, az ásványvízforrások asztalosához, a Mátra eiketnéma költőjéhez igyekszünk, aki itt lakik az uradalmi kert szomszéd ságában. Schüszler atyai patrónusa a poé­tának. A hóna alá nyúl, ha bajban van — ebben pedig bőven van r’észe a sze­gény embernek, különösen, ha még poéta is hozzá. Alig hogy elhagyjuk a forrásházat, már ott is vagyunk Széptelkiók lakásánál. Karóból vert kerítés választja el az úttól a házat az udvart. Nagy tisztaság fogad, egy szalmaszálat sem találni az udvaron. Vékony, sovány, bánatos arcú asszony jön felénk. — Széptölkiuő — mondja a kísérőm. Köszönünk és mondjuk, hogy keres­sük az urát De már meglátott bennünket a költő és jön hozzánk nagy sietve. — Emiékszik-e reám ? kérdezem tőle a siketnémák beszédmódjával. — Igen — mondja. Az Egri Népúj­ságnál találkoztunk. — Hogy megy dolga ? — kérdezem tovább. Nagyot sóhajt Istenem — mondja — még elmondani is nehéz! (Lelkileg is, technikailag is.) A siketnémák sajátságos, kiabáló kiejtésével beszéli sorsát. — Alig van mit ennünk, Uram. A forrásnál vagyok asztalos, én csinálnám a ládákat a csevicás-üvegek szállítására. Azonban gyengén megy az ásványvíz­üzlet, kevés kell a ládából, így alig kere sek valamit. Van egy kis szénám, négy mázsu búzáért akarom eladni, de nem kell senkinek. Én nem vagyok konvencióé al­kalmazott, nekem nem már az uradalom. Az uradalmi kertet kezelem s a gyümölcs tizedrósze az enyém. Ebből pedig nem jut még kenyérre sem, nemhogy ruhára. Nagy bajomban is látogat az Isten. Öt gyerme­kem van Anna szolgál. Jolán itthon van és segít az anyjának, Bandi hat elemit végzett. . . Kitűnő eszű gyermek. A plébá­nos űr folyton biztat, hogy taníttassam, mert ilyen tehetség még nem tanult apa rádi iskola falai között. A tanítónő őnagy- ságának is ez a véleménye. De miből ta­níttassam uram? Már egy évet itthon volt, s ha sorsom nem fordul, kénytelen leszek mesterségre adni . .. Aztán itt van a kis Jani. Sáppadt, beteg gyermek. Most vol­tam az ügyében Gyöngyösön gyalog a a kórházi orvosnál. Elmondtam a baját, hogy aérve van, operálni kellene. A dok­tor azt mondta, vigyem ba a gyereket s

Next

/
Thumbnails
Contents