Egri Népújság - napilap, 1923/1
1923-06-29 / 145. szám
Ára 40 korona, Előfizetési dijak postai szállítással Egg hóra . . 900 E j Egész és félévi élőfizetést Negyed évre 2600 K — nem fogadunk el. ürítések Q cm. 15 K. Kishirdetések szavaoként 15 K. Eger, 1923. június 29. péntek. XL évf. 145. sz. POLITIKAI NAPILAP. Feklő* szerkesztő: BREZNÄYIMRE Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefon szám 11. Te Deum . . Eger, 923. junius 29. Évtizedek óta hangos, vidám és kedves napja Egernek, az iskolavárosnak, Péter és Pál apostolok napja. Ha mindig július és augusztus lett volna a diákok nagy szünideje, azt is mondhatnánk : évszázadok óta. Ámde ez a rend alig 5—6 évtizedes, mert azelőtt augusztusban és szeptemberben szüneteltek az iskolák. És mintha jobb és alkalmasabb is lenne ez az időpont a Te Deumra. Ekkor kezdődbe az aratás, a mi áldott földünk termésének betakarítása. Az édes anyaföld termőerejének és az ember verejté- kes munkájának gyümölcsét kezdjük szedni ilyenkor. És ekkor van aratása az iskoláknak is. Mindkettő az életet, mindkettő a jövőt adja. Egyik az ember megélhetését biztosítja, másik a nemzet életének folytonosságába kapcsol be egy-egy nemzedéket. Méltán repül tehát sok százezer gyermeki ajkról a hálaadó ima és ének, a mai napon. S méltán csillan meg a hála köny nyűje a szülők szemében, hogy egyetlen örömüket, gyermekük haladását megérhették. Szándékosan beszélünk csak az öröm ről, mert — Istennek hála — kezdünk visszatérni a békebeli állapotokhoz és az iskola munkája lassankint oly eredményes lesz, mint volt a béke boldog éveiben. Nemcsak abból látszik ez, hogy a megró vidított iskola év, a hevenyészett évzárás, a májú i Te Deum — kezd megszűnni, hanem abból is, hogy ifjúságunk ismét j komolyan és kitartással dolgozik. Évről- j évre jobban tünedezik a háború lazító és i a forradalmak fegyelemrontó, bomlasztó j hatása. Ifjúságunk, bár roppant anyagi ne- j hézsegekkel kell küzdenie, mindjobban : baszokik a munkába. S örvendetesen \ megérti, sőt megérzi, hogy reá vár az or- j szágépítés nagy munkája. Agyát és izmát, í lelki és testi erejét egyaránt edzi, hogy erre | a nagy munkára — ha fölhangzik a tettre hí- j vő szózat — minél alaposabban kész legyen. Ebben a folyton erősbödö, szép jelenségben van a Te Deum roppant nem zeti jelentősége. Ebben van a mi szerencsétlen sorsban sínylődő nemzetünknek legfőbb reménysége. Alattomos ellenségeink elvehették hegyeinket és folyók'kát, erdőinket és bányáinkat ; leszakíthattak a nemzet testéről millió és millió magyart : de a ma- ! gyár ifjúság a miénk itt is, a kicövekelt határvonalakon túl is. És ez az ifjúság mindjobban belátja, tudja és érzi, hogy mit vár tőle az édes magyar haza s a ke , serü sorsú magyar nemzet. Szívből fakad tehát ma a Te Deum. Az igazi szociológia. Eger, 1923. június 28. Férfikorban, őszülő hajjal sietett a vidéki pap a főváros útcáin A csendes Szentkirályi-utcában, a Szent István-Tár sulat pirostéglás palotája előtt, lábatlan férfi ült háromkerekű kocsijában, mit két mankójával tologatott odább a első kerekét kormánnyal igazgatva tartotta egyenes irányban. Szánandó volt a szegény rokkant. Fejére a nap heve szórta izzó sugarait, arcát veríték mosta, izmos törzse izzadt eágtói volt nehéz szagú. A Zsigmond-utcába, a Rokkantak foglalkoztató üzletébe törekedett. Az út e járművel, saját hajtó ere jével, teljes két óra — a József körúton át. Levelezőlapjait a Múzeum-téren már el adta s ott újabb anyagot akart vásárolni. A szerencsétlent megszánta a vidéki pap, ki hóna alatt szociológiai műveket vitt a vidékre s előre örült a gazdag anyagnak, akár a hajós a gazdag zsákmánynak. Elméjében forgatta a sokatmondó címeket: Einführung in die Soci- ologie. Territorium und Stadt. The wag in to industrial peace, stb., amikor tekintete a rokkantra esett. Elhatározó gondolat villant át agyán : A főváros forgalmas, elegáns utcáin végigtolni a kocsiban ülő Mihály bácsit. Az elhatározást tett követte. Mihály bácsi kényelmesen elhelyezkedett a kemény ülésen, két mankóját, melyekkel pár pillánál előtt evezett — hogy tovább lódítsa a város aszfalt-tengerén a primitiv jármüvet, — maga mellé tette; nagy illedelmesen megemelte kalapját, fogta a vas- kormányt, gondolta: Fakó, Ráró most már rajta ! A fürgelábú, gyalogló vidéki áldozár pap tudományos könyveit Mihály bácsi kocsijába tette, kalapját letéve, megindult sebesen a teherrel. Mihály bá’ alig győzte igazgatni a kormányt. Gyorsvonaton képzelte magát. — A fövenyes aszfalton könnyű a kocsi, de a puhán nehéz — magyarázta élményeit ... A háborúban vesztettem el lábaimat. Elfagyott mindakettő. Leamputálták. Nyomorék vagyok: a háború nyomorékja. Nem tudom, miért. — Nyomorék ez a szegény orazág is. Lábatlan, kezetlen. Csonka. És miért? Oly kérdés, amelyre könnyebb hallgatni, mint felelni, — mondotta a pap. A kocsi szaporán haladt. Nehéz tár- szekerek tértek ki az útból, köszöntgették a két halandót. Ugyan kinek szólt a köszönés? A kocsiban ölő rokkant vitéznek-e, vagy a fekete ruhásnak ? Azt hiszem mindakettőnek: a haza és Krisztus katonájának egyaránt. . Űtjokba egy másik rokkant esett, de ez nem kocsin vonszolta tagjait, hanem mankókon dobálta testét előre. A két vitéz összenézett. A közös sors testvérekké tette őket Talán most látták egymást először és utoljára. — Szervusz ! — így szól a köszönés. — Ki az ? kérdi a pap. — Nem ismerem. — De hát szervusz! kiáltott feléje. — Mi már így szoktuk, — volt a kurta válasz. Végre a Zsigmond-utcába érnek. Pontosan a bolt előtt megállanak. Az üzletvezető kiszalad, köszön a papnak, aki pár koronát csúsztat Mihály bá’ kezébe és tova siet útjára. Mihály bá’ visszatekint, hátra szeg zett Dyakkal kiáltja: Isten áldja meg, tisztelendő úr! A könyvek ismét a hőn alatt. Izzadton siet a pap az állomásra, meri vonata nemsokára indul. Töpreng könyvein, keresi a világ bölcsességét. A világ bölcsessége pedig elméleteket, társadalmi rendszereket állít föl, törvényeket szab; kigondol módokat, hogy a társadalmi békét, a társadalom jólétét megalapozza. S szemébe ötlik Marx pirosbetűs neve. Olyan ö a világ bölcsei előtt, mint a. pirosbetűs nap a kalendáriumban, de rendszerében nincs meg a vasárnap ünnepi csendje, áhitatos hangulata, szent kolostori komolysága. Ellenben van forradalmi szellem, kihivás, harc az osztályok ellen, a háború minden borzalmával. Babeuf — Marxot, tanítását megveti: kommunizmusban az üdv, | kiáltja a világoa. Elmélete az életbe át- I víve: kártyavár; nyomában: szenvedés, ! jaj, fü*t, romok, halál, éhség ; — sehol béke, sehol jólét — csupán pokol. E rendszerek tehát nem életrevalók. Élő halottak. Nincs lelkűk; nincs szivök. Hiányzik a «spirituä rector» ; hiányzik a legfőbb mozgató: a tevékeny szeretet, a krisztusi irgalmasság, a krisztusi igazság. A krisztusi szeretet: szeresd feleba- i rátodat. . . Amit egynek cselekedtetek az én atyámfiai közül az ón nevemben, azt nekem cselekedtétek. Krisztusi igazság: amit nem akartok, hogy az emberek cselekedjenek nektek, ti se cselekedjétek nekik ! E nagy, társadalmat fenntartó valóságok értékét érezte a kocsit toló áldozár. S érezte a rokkant. Némán mondották egymásnak : ez a társadalmi béke felé vivő út, the way in to pence of society... Ez az igazi szociológia. Vájjon Elentheropulus, Wallershausen is ezt mondják, az elválik az olvasásnál. A legfőbb mester, az élet, — így tanítja.. . Dr. Csepela Lajos.
