Egri Népújság - napilap, 1923/1

1923-06-26 / 142. szám

I 1923. június 26. Megható, szép és kedves beszéd volt i ez, a női lélek gyöngéd érzelmeivel ügyesen I álszőve. A Himnusz eléneklóse s Patrcvics Gyula kanonok buzdító beszéde uián a bensőséges ünnepség véget ért. A líceumi elemi iskolák évzáró ünnegségén, amely tulajdonképen Petőfi ünnep is volt, n így és előkelő közönség vett részt s mindjárt c-lőre is megállapíthatjuk, hogy mindenki a legteljesebb elismeréssel adó­zott ennek a magas színvonalú népiskolá nak most is éppen úgy, mint a nagyon látogatott évzáró vizsgálatok alkalmával. Meglepő volt a másfélszáz kis diák fegyelmezett énekkara, mely első számnak a Himnuszt és Hiszekegyet, közben pedig a pápai Himnuszt énekelte és még két más számot adott elő igen szép kidolgo­zásban Biró Kálmán vezetése mellett. Kelemen Lajos igazgaló-tai ítő éves jelentése most is vérbeli pedagógus élve­zetes felolvasása volt, tele poetikus rész­letekkel, pompás hasonlatokkal, szebboél- szebb gondolatokkal. Méltán szolgált rá a zajos tapsra most is éppen úgy, mint tavaly. A kis diákok közül négy csoportban 3—3 íanúló szavalt hibátlan előadásban és nagy elismerést aratva. Külön idtak elő a szülei iránt érzett szerétéiről, haza és szülőíöld-szeretetérői tanúskodó költe menyeket s három csatadalát. A bevezető beszédeket Sümeghy László, Szongott Er­vin, Halasy László és Merezel Géza IV. oszt. tanulók mondották röviden, velősen, ügyesen. Ezután Babocsay Sándor kormány- főtanácsos, az isksz. világi elnöke, osztotta ki a Rajner-jutalmakat s szép és tanul­ságos beszédet intézett a kis tanúinkhoz a háláról, önzetlenségről és a hazaszere­tetről. A szépen sikerült ünnepséget az énekkar Szózata fejezte be. Az egész programra bizonyára mély nyomokat ha­gyott úgy a tanulók, mint a szülők lelké­ben. S ez a legnagyobb siker. KIS HÍREK a nagyvilágból Külföld. Francia pénzügyi körökben kedvezően fogadják a magyar kölcsön tervét. — Németország Melon közbelépő sében bízik. — Románia részt követel a jóvátételből. — Szerbia megerősíti a ma cedon határt. — Lausanne ban csönd van. — Az elkeseredett bécsiek még Magyar- országot is írígylik. — Csehország elis­merte a Carnkov-kormányt. — Augusztus 15-én kezdődik Prágában az interparla mentáris konferencia. — Angliában köz­vetlen tárgyalások megindulását várják Franciaország és Németország között. — A cseh sajtóiroda szerint Massaryk területi ajánlata régen aktualitását vesztette. Magyarország. A Ludovika Akadémia most ünnepli működésének 50 éves jubi­leumát. — Eddig 30 embert vettek őrizetbe az ekrazitos összeesküvés miatt. — Július 1-én ünnepli Budapest az Egyesült Államok 6zabadságüQnepét. — Véget ért a diák- konferencia — 50 éves a budapesti állam rendőrség. — Továbbképző kurzus lesz Budapesten hitoktatók számára. — A Fel­vidéken tilos a Petőfi bélyegek árúsílása. — A talajvíz munkája folytán sülyed a szegedi kultúrpalota. SPORT. Győztek az egriek a Move Ese Országos női propaganda uszóversenyén Vasárnap dél után szokatlanúl nagy érdeklődés mellett tartotta meg a Mese országos női propa­ganda uszőversenyét a férfi-uszodában. A versenyszámok ügyes rendezésben gyor­san követték egymást s a közönség fe­szült érdeklődéssel kisérte a verseny me­netét, mely az egri úszók fölényes győ zelmével végződött. Este a Koronában bankett volt. A részletes eredményt leg­közelebbi számunkban közöljük. EGRI NÉPÚJSÁG HÍREK. Eger, 1923. június 26. A Gárdonyi - Társaság is résztvesz a székesfehérvári és agárdi Gárdonyi ünnep­ségeken. A Társaság Képviseletében Molnár Kálmán dr., Tordai Ányos dr., Vucskits Jenő és Gáspár Jenő (Budapest) utaznak szombaton Székesfehérvárra. Molnár Kál mán dr. egyébként, mint értesültünk Eger városát is képviselni fogja a két emléktábla leleplezésén. Befejezték a parádi diákkonferenciát s a vendégek elutaztak Parádfürdőról, melyet mindannyian igen megszerettek. A magyar vendégszeretetre s magára Párád fürdőre is, úgy hisszük, igen kellemesen fognak visszaemlékezni a világ minden részéből idejött diákok. A konferencia sok, igen életrevaló eszmét és javaslatot tárgyalt le, amelyek között az a legfontosabb, hogy á menekült és a kisebbségi területeken élő diákok gazdasági szervezetbe fognak tömörülni. A munka általában igen seré­nyen folyt s a kongresszus irodájában állandóan két gépíró kisasszony dolgozott. A Polgári Dalkör hangversenyét zsúfolt nézőtér előtt tartották meg f. hő 24 ón, va­sárnap délután a Kát. Legényegylet dísz­termében. A hangversenyt Pogatschnigg »Dal a dalról« c műve nyitotta meg, majd Gyulai István Végvári-verseket szavalt nagy temperamentummal. Eichbrun Gyula kedves magyar dalokat énekelt, Vitkovszky Tercsiké Gyulai Pál »Pőkainé« c balla­dáját adta elő drámai hévvel. A Polgári Dalkör minden egyes ének száma, de kü­lönösen a mesteri kidolgozású Lányi— Petőfi-dal aratott nagy sikert. A dalárda ezzel a számmal versenyez Szombathe lyen. A Polgári Dalkört Grónay Andor lelkes fáradozásai ismét a régi színvo­nalra emelték s reméljük, hogy a szom­bathelyi kirándulás nem lesz eredmény nélkül való. Az érsekfőpásztor és az Egy házmegyei Takarékpénztár 10—10,000, Su bik Károly érs. tiikár pedig 1000 K adó mányozott a szombathelyi útra. A Hevesmegyei Orvos Fiókszövetsóg ma délután 7»6 órakor ülést tart a Várme­gyeház kis tanácstermében. A Koszorús Dalkör ma, kedden délután 6 órakor a Líceum zenetermében közgyű­lést tart Kirándulás. Az egri érseki tanítóképző­intézet növendékei f hő 23-án, szombaton — tanáraik vezetése mellett — kirándultak Szarvaskőre. A borús, esős idő ellenére is kitűnően sikerült a kirándulás, melynek még kellemesebbé tételére Szmrecsányi Lajos dr. egri érsek, az intézet kegyura, 2 birkát adományozott. A birkák húsát nagy gyönyörűséggel főzögették Ízletes guiyásossá az alkalmi szakácsok. A kirán­dulók egy kellemes nap kedves emlékével, az esti vonattal tértek vissza Egerbe. Az Egri Műkedvelők Köre £. évi július hő 1-én vasárnaD délelőtt 7,11 órakor az állami főreáliskola földszinti zenetermé­ben közgyűlést tart a következő tárgy- sorozattal: 1. Titkári jelentés. 2. Pénztár­noki jelentés. 3. Alapszabályok módosí­tása. 4. Tisztikar megválasztása. 5. Munka terv. 6. Indítványok. A közgyűlésre a ta­gokat ez utón hívja meg az elnökség. A Gáspárdy-féle zeneiskolában kedden, szerdán délután 5 órakor fartják meg a szokásos vizsgahangversenyt más más mű sorral. Péter Pálkor nyílik meg a veszprémvár- megyei ipari és gazdasági kiállítás. A Veszprém vármegyei ipari és gazdasági kiállítás, amelyet a háború óta először rendeznek, a vidéki ipari és gazdasági testületek, Pó tér Pál napján, azaz pénteken nyitják meg Veszprémben. A kiállításon nemcsak a du­nántúli és veszprémi ipar és mezőgazda­ság fejlődését mutatják be, hanem az or­szág iparosságával és gazdáival az ipari és gazdasági többtermelés különböző mód­szereit is megismertetik. A kiállítás kap­csán 29 én nyílik meg az országos iparos- kongressus, az Ipartestüleiek Országos Szövetségének rendezésében. 3 360 korona a piacon egy kilo árpa. Az itcéspiacon a szemet áruló nénikék, úgy látszik, nagyon nézik a tőzsdei árakas, mert a mai napon az árpa kilóját már 360 koronára csapták fel. Ügy látszik, hogy az árak ellenőrzése nem érinti az «itcéspiacot.» Tánciskola. Vasárnap, julius l-én kezdődnek a nyári új tánctanfolyamok a Kaszinó dísztermében. Miként már emlí­tettük a szünidői gyermek és diák tanfo­lyamok állanak az érdeklődés központjá ban. A tíz hónapi szorgos tanulás végez­tével kellemes szórakozás után vágyódó ifjúság alig várja már julius 1-ét, amikor a gyermek és diák csoportok tanfolyamai kezdődnek. Ugyan csak e napon indul meg a felnőttek tanfolyama is. Conrad Veidt-film az Urániában. Ma a cenzúra rendelet értelmében csak 16 éven felülieknek »Az országúit tragikus játék Dimitri Buchowetzki művészi ren­dezésében, főszerepeit Conrad Veidt, Ca­rola Toelle és Fritz Kortner alakítják. • Elveszett: Vasárnap este 6 és 7 óra között Servita templomtól a piacon át Lí­ceumig egy arany karkötő. Szives meg­találó Nyár u. 1. adja be, hol illő jutalom ba részesül. iBBGanataigicsiBaaBaiafaisiiBa aKsansanaasa SZINIIÁZ, IRODALOM. Heti műsor: Kedden: Tökmag. Szerdán: Papp Manci felléptével, Lengyelvér. Csütörtökön: Papp Manci felléptével, Marinka, a táncosnő. Pénteken: Papp Manci felléptével, Hamburgi menyasszony. Szombaton: Papp Manci felléptével, Marinka, a táncosnő. Vasárnap: Papp Manci felléptével, Marinka, a táncosnő. Kezdete este 8 órakor. Az egégz heti műsor jegyeit árűsítja a pénztár. Kedden Nikodémi poetikus vígjátéka a Tökmag kerül színre. Szerdán a zajos sikert aratott és telt házakat vonzott Lengyelvórt adják Papp Mancivel a fő­szerepben. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 100 100 100 TŐZSDE. Zürich (Budapest) 0*06 Va Mennyit ér ma a korona? A mai napon belekerült: font sterling 38.160 magyar koronába dollár 8262 hollandi forint 3.239 svéd korona 2190 dán korona 1484 norvég korona 1373 cseh korona 2477a svájci frank 1480 francia frank 517 435 371 94 89 421 belga frank líra dinár leva lei it lengyel márka 810 osztrák korona 1165 német márka 7'80 Terménytőzsde. Hivatalos árak: Búza tiszavidéki 76 kg.-os 41500—42000, egyéb 40500—41500, búza tiszavidéki 78 kg.-os 42000—42500, egyéb 41500-42000, rozs 31000—32000, ta­karmányárpa 28000—29000, repce 61500 — 65500, zab 32000—33500, tengeri 30500 -31500, korpa 15000—16000. Közgazdasági hírek. A minisztertanács elrendelte a malmok szigorú ellenőrzését. — Ausztria a víz energiájának felhaszná lásával pótolja a szenet. — Ismét felemel­ték a liszt árát. — A tőzsde-tanács újabb szünnapokról tárgyal. Kiadótulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadóhiv. igazgató: Radii Károly.

Next

/
Thumbnails
Contents