Egri Népújság - napilap, 1923/1
1923-06-17 / 135. szám
riGKi NÉPÚJSÁG 1923 június 17. 2 ■»watrmzn Rend és nyugalom van Bulgáriában. Szófia. A Bolgár Távirati Iroda jelenti : A külügyminiszter tegnap fogadta a diplomáciai testület tagjait. Általános volt a benyomáe, hogy a külföldi képviselők átérzik a bolgár mozgalomnak tisztán nacio- nálista jelentőségét, egyébként a read gyors helyreállítása és az élet nprmális képének visszatérése telje* mértékben igazolja a nemzet mozgalmát a volt kormányt megdöntő mozgalom iránt és ékesen széló cáfolatot nyújt Az első pillanatban eltér jedt célzatos híresztelésekre, mozgósításokra, amelyekről szintén beszélnek, egyBudapest. MTI. Ma d. e. 10 órakor nyitotta meg a városligeti Műcsarnokban az első országos gyermekügyi kiállítást. A lobogókkal és virágokkal feldíszített előcsarnokban előkelő közönség várta Horthy Miklós kormányzónak és kíséreté nek megérkezését. Megjelent Klebelsberg Kunő Vass József, Lukács György volt miniszter és még számos előkelőség. Pont 11 órakor érkezett meg a kormányzó feleségével, Koós Miklós szárnysegéd kieé rétében. A kormányzó megérkezésekor a Német utcai polgári iskola ének és zenekara a magyar Hiszekegyet játszotta. A föméliőeágű párt Viczek Frigyes fogadta és felvezette az előcsarnokba, ahol Lukács György, a kiállítás elnöke, mondott üdvözlő beszédet Az üdvözlésre a kormányzó a következőket válaszolta: Ez a kiállítás bizonyságot szolgáltat azokról a nagy eredményekről, amelye- ket a gyermekvédelem és a gyermek testi és lelki kultúrájának emelése körül elértünk. Az utolsó évtizedben a gyér mebvédelem terén intenzív munkát fejtettünk ki, a nemes célt szolgáló intézmények megállják a helyüket akkor is. Eger, 923. junius 16. A B L. legújabb jelentése szerint a borpiac szilárd nívón mozog, de még min dig nem pénzünk elértéktelenedésének arányában. Árjelentések: Gödöllő 100, Zala megye 100—150, Pécel 95—100, Gyöngyös 110—135, Kalocsa 90—110. Balatonvi- lágospuszta 200, Inárcs 80—100, Szekszárd 100—130. A pálinkapiac is szilárd. Törkölypálinka 1380, seprőpálinka 1200, szilvő rium 1550- 600, borpárlat 1700 korona literenként. KIS HÍREK a nagyvilágból Külföld. A kisantant konferenciát tart Belgrádban a magyar jóvátétel napirendre erőszakoiása miatt. — Sztambulijszky segítséget kért a szerbektől. — Massaryk Algírba utazott — Szófiai jelentés szerint Sztambulijszkyt megölték. — Párisban kínos meglepetést keltett a belga kormány j lemondása. — Franciaország közölte Ang- j liával a jóvátétel új feltételeit. — A Nép- j szövetség főtitkára türelmetlenséggel vá- ‘ dolja a nemzeti kisebbségeket. — A szer- bek a kisautant beleegyezésével meg akarják szállni Szófiát. — Höllein német kommunistát a határra vitték a franciák. Magyarország. A kormány állást fog lalt az indexrendezer ellen. — Cseh monitor támadta meg Ásvány község lakossait. — Az ifjúság a numerus clausus szigorú megtartását követeli. — 40 millió értékű a pécsi hazaárulók elkobzott vagyona. — Megnyílt az országos gyermekügyi kiállítás. — Megérkeztek atlétáink Párisből. — A lazaristák és irgalmssnővérek generá lisa Budapestre érkezett. általában nincsen, szükség. A:;bolgárok, akik öoszán tűkből siettek a polgári hatóságok segítésére, már visszatértek rendes foglalkozásukhoz Az államférfiak körében kitűnő benyomást keiten a külügyminiszternek az a kijelentése, hogy a kormány békés szándékot táplál és egyrészt mindent megtesz, hogy a nagyhatalmakkal és a szomszéd állaatokkal fenntartsa a barátság kötelékét és még szorosabbra fűzze azt, másrészt rendíthetetlen elhatározása, hogy tiszteletben tartsa a nemzetközi jogokat és kötelezettségeket. ha a nyugati államok hasonló berendezéseivel hasonlítjuk össze. A gyermek védelem munkáját az állam a társadalommal karöltvs végezte. A magyar jövő biztosításának ezt a fontos kérdését, a gyermekvédelem ügyét, a jövőben még nagyobb odaadással kell felkarolnunk, mert ahhoz, hogy a mai nehéz küzdelmek eredményesek legyenek, lélekben és testben erős új nemzedékre van szükség Abban a reményben, hogy a kiállítás újabb »lkaimul fog szolgálni, hogy a társad-dóm érdeklődését a gyermekvédelem ügye iránt ébren tartsuk, a kiállítást ezennel megnyitom. Lelkes éljenzés követte a kormányzó szavait. Ezután Lukács György a kiállítás vezetőségének egyes tagjait mutatta be a főméltőságú párna«, még pedig : dr. Lévai Tibort, a kiállítás igazgatóját, Hajnik Géza egyetemi tanárt és Mosdóssy Imre kir. tanfelügyelőt, a pedagógiai csoport elnökét. Ezután a főméltóságú pár a kiállítás megtekintésére indult. Lukács György, Hajnik Géza és Neubauer Vilmos dr., valamint Mosdóssy Imre szolgáltak felvilágosítással a főméltőságú párnak. Nagy áremelkedés a nemes fémek piacán. Eger, 1923. június 16. A P. T. írja, hogy az elmúlt héten már igen érezhető volt a nemesfémpiacon a korona romlásának hatása. — Alig hogy a korona további áresésének jelei mutat koztak, azonnal megindult a nemesfémpiacon az áremelkedés. A múlt héten még 4.460,000 K volt egy kilogramm szinarany és 130 000 K , 1 kilogramm szinezüst s ma már az arany I 5.100.000, a szinezüst 150,000 koronáért is ! alig kapható. A tört arany grammja 2830 K-ig emelkedett, a 20 koronás ára pedig ma már 32,500 K, a 10 koronásé pedig 16,300 Az ezüstkoronás 570, a 2 koronás 1140, a forintos 1520 K. A platina grammja 23,500 korona. SZÍNHÁZ ÉS ZENE. Heti műsor: Vasárnap: Hazudik a muzsikaszó. Hétfőn : Papp Manci felléptével: Lengyelvér. Kedden: Aranymadár. Szerdán: Papp Manci felléptével: Lengyelvár. Csütörtökön: Névtelen asszony. Pénteken : Papp Manci felléptével, először Marioka, a táncosnő. Szombaton: Papp Manci felléptével, másodszor Marinka, a táncosnő. Vasárnap: Papp Manci felléptével, harmadszor Marinka, a táncosnő. Hétfőn: Nicodémi világhírű vígjátéka, 1 először: Tökmag. Az egész heti műsor jegyeit a mai naptól kezdve árúsítja a pénztár. Kezdete este 8 órakor. Átrobogtak a városon a gépkocsik. Eger, 1923. június 16. Tegnap, a kora reggeli órákban, nagy élénkség uralkodott azokon az útvonalakon, amelyeken végigmentek az egész Ausztriát és a mai Magyarországot bejáró versenyző automobilok. Az utcakeresztezéseknél már reggel 5 órakor felállították a rendőröket, továbbá az utat jelző fiúkat, akik nemzeti- színű zászlócskákkal mutatták az irányt a gépkocsik vezetőinek Az első automobil 5 óra 50 perckor haladt át a Baktai-úti vámon és mérsékelt gyorsasággal futott keresztül a váró son. Utánna néhány percnyi időközökben jött a többi, valósággal porfelhőbe búr kolva az útvonal lkat. A por csökkentésére persze Egerben senki sem gondolt. Pedig mi lett volna pénteken későn este, vagy szombaton a hajnalt órákban végigszaladni az öntözőkocsival legalább a nagyon poros külvárosi utcákon. A gépkocsikon különben nagyon meglátszott a hosszú út. Kivétel nőikül piszkosak, porosak voltak, meglehetősen gyűröttek utasaik is, akik közül igen sok az igazak álmád aludta a kényelmes ülésekben — mialatt áthaladtak Dobó városán. A utolsó automobil 9 óra felé hagyta el a várost. Innen Nyíregyháza felé hajtattak, majd Debreczen, Püspökladány, Kecskemét szakaszon át tértek vissza Budapestre. Pest megyében megkezdték az őszi árpa aratását. Eger, 1923. június 16. Még jó néhány nap választ el bennünket Péter-Páltól, az aratási időszak kezdetétől, de máris azt az értesítést kap jus, hogy Pest vármegye egyes részein peng a kasza és vágja az őszi árpát. Igen, Pest megye egyes községeiben már megkezdődött az őszi árpa aratása. Az őszi árpa korai beérósének oka a túlságos meleg májusi időjárás s avval kapcsolatos szárazság volt. A terméskilátások itt is kedvezőek. Öt évet kapott egy anya-gyilkos. Eger, 1923. június 16. Tegnap, 16-án, délelőtt 9 órai kezdettel volt a főtárgyalása annak a 17 éves su hancnak, aki a múlt hő 7-ón mostoha anyját meggyilkolta A tárgyaláson Ficzere Béla dr. kir. Ítélőtáblái bíró elnökölt, a vádat Encsy Kálmán dr. kir. ügyész, a védelmet Pataky István dr. képviselte. A vádlott a fötárgyalás folyamán avval védekezett, hogy mostoha anyja vele és testvéreivel rosszúl bánt és keveset kaptak enni. — A vádlott atyja és három kiskorú leánytestvére ellenben egyértelműig azt vallották, hogy a meggyilkolt mindnyájukkal jól bánt, sőt a vádlottnak f. év húsvétjára, férje tudtán kivül még ruhát is készíttetett. A tanúvallomásokból kitűnik az is, hogy a vádlott, legidősebb nőtestváre tulajdonát képező és meghalt édesanyjuktól örökölt arany női órát és gyűrűt eladta, mostoha anyja és testvérei tudta nélkül. Kihallgatták még Békeffy József keres kedőt, a vádlott főnökét és Szarvas Mihályt, a házigazdát is, a meggyilkolt családi körülményeire vonatkozóan. A tanúvallomások után az elnök töredelmes vallomástételre szólította fel a vádlottat, ki azonban konokul megmaradt előbbi védekezése mellett. A kir. törvényszék */«2 óra tájban hirdette ki az ítéletet, melynek értelmében a vádlottat 5 évi fogházbüntetésre ítélte, tekintetbe véve fiatalkorát és büntetlen előéletét. Az ítélet ellen az ügyész semmiségi panasszal élt, a vádlott és védője megnyugodott az ítéletben. íáegayflt az dső Országos GyermcHögyi ^állítás. Szilárd a borpiac.