Egri Népújság - napilap, 1923/1

1923-03-17 / 62. szám

1923 március 17 • i.i i - : feider püspök virágvasárnapján költözik Szegedre. — A belügyminiszter látogatást tett a tolonoházban. — Hoffmann Hugó volt kassai kerületi parancsnok meghalt Jávor Pál festőművész meghalt. — Olasz jugoszláv magyar kereskedelmi ka mara lesz Fiúméban. — Ma már a vas munkásokkal is tárgyaltak a kizárás ügyé­ben. -* Fábián Béla detektívet kivégezték Jugoszláviában. — A kormányzó a jövő hónapban meglátogatja Nagykanizsát. — Ismét tűz volt a zalaegerszegi táborban. Korányi francia követ megbízóievetének átadása. Paris MTI. Az új magyar követ megbízólevelének átadása a szokásos szer tartások között ment végbe. A menet lovas díszszázad kíséretében ment az elnöki palotába.- Az útvonalat kiváncsi néptömeg szegélyezte. Az első hintóbán Fouquires foglalt helyet, jobbján báró Korányi Fri gyes követtel. A második kocsiban He vésy Pál és báró Láng Boldizsár követ s^égi tanácsosok, Barköczy György konzul és Végh Miklós kővetségí titkár ültek. A magyar urak valamennyien fekete disz- magyart viseltek Millerand elnök a szó kásos nyilatkozaíváltás és bemutatás után igen szívélyes hangú társalgást folytatott Korányival és a magyar követség tag jsival. Meghalt a montenegrói királyné Nizza. (Havas) Miléna királynő, Nikita volt montenegrói király özvegye meghalt. Eger, 1923 március 17 Olvasóinkhoz! Tisztelettel tudátjuk lapunk szíves olvasóival, hogy az Egri Népújság a mai naptól kezdve Füzesabonyban a vasúti álló uiási hirlapárúsítőnál állandóan kapható. Budapestről és Miskoiczról a reggeli vénátokkal érkező utazó közönség a reggel 5 óra és 7 órakor Egerbe indűló vonatoké­nál az Egri Népújságot már megkaphatja Füzesabonyban. Ismételten felhívjuk az utazó közön ség szíves figyelmét, hogy az Egri Népújság légujabb száma az Egerből 11 óra és reggel € órakor induló vonatoknál az állomáson a hírlap árusítónál állandóan kapható Eger, 1923. március hő 15. Az Egri Népújság kiadóhivatala. Eszterházy rekviem Tegnap délelőtt 9 órakor volt a Líceum kápolnájában az Rszterházy rekviem, amelyet Ambrus Ist­ván dr. rektor kanonok celebrált. A gyász misén résztvettek a Líceumban elhelyezett összes iskolák növendékei. A lelkigyakorlaton, melyet P. Müller jezsuita tart a Ferencrendisk templomá­ban, tegnap nagy számmal voltak jelen. Ma, szombaton; este 6 órakor is lesz szent beszéd, és vasárnap reggel 9 órakor is. Toronykóy Albert számtanácsos meghalt. Mély részvéttel vettük a hírt, hogy Torony- kőy Albert pénzügyi számtanácsos, h. hi vaiali főnök, 49 éves korában elhúnyt. A megboldogult puritán jellemű férfi, példás, vasezorgalrmí hivatalnok volt, kora reg géltől késő estig dolgozott, úgyszólván a halál is a munkaasztal mellől szólította el. Hosszú huszonhét esztendőt töltött el az áilem szolgálatában. Temetése ma délután 3 órakor lesz a Makiári ut 35 ik számú, Csőnk féle házból. Az Angolkisasszonyok tanítónöképzö-inté­zeteaek Eger város által, a magyar iroda­lom történetében kiváló előmenetelt tanú sító növendéke jutalmazására adományo­zott 500 koronát, Petheő Ilona IV. é. tanító nőképző intézeti növendék kapta. Eljegyzés. Permayer Artúr 24 -ik század­beli v díisrkapitány eljegyezte Sümegh Gézának a Kaszinó-szálloda volt bérlőjének leányát, Juliskát Petófi-ünnep a főgimnáziumban. A niárc. 15-diki Petőfi ünnepet vasárnap (18 án) délután %6 órakor megismétlik? Jegyek ma reggeltől 100 koronájával válthatók a Kor. SajioszövelkezPt Propaganda üzleté ben (Érsek u.) A kis lord c. bájos élettörténetet ked den, szerdán és csütörtökön (márc. 20-án, 21- óa 22 én) adja elő a Műkedvelők Köre. A kedves fehér darab, melyben bájos énekszámok és finuin táncok vannak, bi zonyára a legteljesebb erkölcsi sikert fogja aratni. Jegyeket a Kér. Sajioszövetkezet hírlap-üzletében lebet'kapni. Kultúrdélután a Kai. Legenysgyletbsn A Kát. Legényegylet f. hó 18 án, vasárnap, este Va6 órai kezdettel tartja meg szokott kuliúrdélutánját. A műsor a következő: 1. Kosár Tusika szaval. 2. «Czinka Panna.» Melodráma. Előadják: Veress B., Thún E., Tares D. és Egeríand I. 3. Frindt Jenő hittanár előadása, 4. Fuvola duett. Előad ják: Füszter János és Bukucs Ignác. 5. Lepjük meg őket. Bohózat 1 felvonásban. Szereplők: Vitkovszky Tercsi, Lakatos Rózsi, Zahradnik Rózsi, Veress Gy., Stug- ner I, Gulyás L. és Berkes Ignác. Az «Egri Énok- és Zeneegylet» ma, szom baton délután 6 órakor fontos zenekari pióbát tart. A szomoiyai r. k. népiskola vasárnap tartja meg március 15. i ünnepségét. Az ünnepi beszédet Kondás István tanító mondja a a gazdag műsor keretében egy élőképet és egy irredenta jelenetet is elő­adnak. A sikeresnek Ígérkező előadást Deliey József, Kondás István és Daragő Gizella tanítók rendezik. A húsvéti iskolai szünet. Kultuszminisz­ter! rendelet ért-slmében a középfokú isko­lákban virágvasárnap kezdődik és április 3-án bezáróan végződik az iskolai szünet. A hetivásárban. Semmi vigasztaló nincs abban, ha az újságíró végigjárja a piacot, mert úgyszólván uapról-napra a drága ságrői Kell keseregnie s az églek nem ad­ták meg neki azt a módot, hogy a bajo kon segíthessen. A mai hetivásáron az árak a következőképen alakultak: 1 kocsi dorongfa 7500 K tói 8000 K ig, 1 kocsi színfa 8000 K-től 9000 K ig, a felvágott fa ára kocainkim (kb 4 - 4 métermázsa) 4 és 6 ezer korona között ingadozott. Vetőmag árpa egy véka 2200 K, vetőmag zab egy véKa 1400 K, egy métermázsát pedig 10 ezer koronára tartottak. A tejtermékeknél nagy kínálat mutatkozott, a falusi terme lök 60 Kárt árusították a tej literét. A tejfölt literenként 240—260 koronáért árú sítják. A túró ára csomónként 30—35 K. A tojás kezdetben 28 Kért kel dara bonként, do a nagy kínálat 27, majd 25 koronára szorítja le. A vaj ára kilogrammonként 1300 1360 K között in gadozott. A viszontelárúpííókná! 20 —30°/o- kai magasabb árak dominálnak. 1 puttony burgonya (kb. 14—16 kg.) 600 K, egy fcgr. bab 120-140 K, kalssrábé egy drb 10—20 K, hagyma 1 kgr. 100 K, vetőmag hagyma, dughíjgyraa 300—320 K, zöldségmagvak literje 600 K, kelkáposzta csomója 100— 120 K, fokhagyma kilója 120 K Még ká­poszta is akad, persze nagyon silány kis fejek 90 120 koronáért. A húspiac foly­ton emelkedő áraival előttünk — már nem újság s nem is hat meglepetésszerűen, hogy a jövő héten ismét ugrani fognak az árak. Az újabb áremelésre a vágómar hák folytonos drágulása kényszeríti a hús iparosokat Sportgyülés. Az c Old Boy» csapat tsgjai, folyó hő 17 én, szombaton este ‘/aü órakor a Korona kistermében gyűlést tartanak. A gyűlés tárgya az ez évi működés meg­beszélése. Sportbarátokat, valamint aktiv sportembereket, kik a,csapat tagjai óhajta­nak lenni, szívesen lát a vezetőség »Intolerance az Urániában. Ä »Ngukosz« fogy. és ért. szövetke­zet közgyűlésének az igazgatóság által végrehajtandó alapszabály szerint kötele­ző határozata folytán értesittetnek a szö­vetkezei mindazon tagjai kik csak egy üzletrészszel bírnak, hogy f. évi ápi’ilis 2 ig okvetlenül legalább még egy üzlet­rész váltására köíeléztetnek. Egyszersmmí figyelmeztetjük a tagokat, miszerint f. hő 1 tői kezdve üzletünkben eszközölt vásár­lások után év végével százalékos vissza­térítésekben fognak részesülni, minélfogva a színes ellenőrző blokok megőrzendők Igazgatóság. »Intolerance« Grifith film az Urá*- niában­Kerékpárok újak és használtak leg­tartósabb külső s belső gumik, mindenfaj ía kerékpár alkatrészek legnagyobb rak­tára Lusztig Sándor Fő u. 9. Használt ke­rékpárokat a legmagasabb árban veszek. Vidéki viszont eladók kerestetnek. Foot ball labdák valamint tenis s mindenfajta sport áruk dúsan felszerelt raktára. Teljes egyesületi felszerelések. Több sport egylet szállítója. Telefon 30. Intolerance. A Grifith-filmek első re mekműve ma és holnap, mindkét nap há rom előadáson, a film nagyságára való te kiniettel 27a. órás műsorban 4, y*7 és 9 órai kezdettel kerül bemutatásra az Urá niában. E szenzációs világfilm a fővárosi első és legnagyobb mozgőszinházainak műsordarabja, nagy utánjárás és áldoza tok árán sikerült csak ez egri Uránia ve­zetőségének e nagyszabású filmet most műsorra venni. LEGÚJABB A cseh szlovák népgárt a pozitiv- polilika útjára tér s legutóbbi tanáesko zásán már Hlinka is részt vett. — A bu dapesti mezőgazdák egyesülete megala kult. — A görög török foglyok kicserélése ma kezdődik meg. — Az angórai kormány hozzájárult ahhoz, hogy 30% erejéig elő­legezze azokat a költségeket, amelyeket a görögöknek kell fizetni az elpusztított területek helyreállítására. — Fiume és Susák forgalmi egyezményét egy évre meghosszabbítják. — A török javaslatok szakértői Londonba utaznak, hogy Our- zonnal tárgyaljanak. TŐZSDE. Zürich (Budapest) 016 i, Mennyit ér ma a korona? A mai napon belekerült: 1 font sterling 14.975 magyar 1 dollár 3200 < 1 hollandi forint 1250 « 1 svéd korona 850 «­1 norvég korona 577 *• 1 cseh korona 95 « 100 német tnárks 15 00 € 100 lei 1450 < 100 dinár 3205 a 100 líra 15.400 « kor. hí. 100 francia frank 20000 100 lengyel márka 7 00 100 osztrák korona 4.95 100 svájci frank 59.500 100 belga frank 17.200 100 léva 1950 100 dán korona 61700 Terménytőzsde : Hivatalos árak : Búza tiszavidéki 76 kg. os 15400—15500,egyéb 15200—15400,bűz tiszavidéki 78 kg. o# 15500—15600, egyéb 15400^—15500, rozs 9400—9600, takarm. árpa 8900- 9100, zab 9900 10100, sörárpa 9200- 9600, tengeri 8200—8300, korpa 5400-5450 Közgazdasági hírek A kormány és a malmok között készülő szerződős okozza a liszt drágulását. — Ugrásszerűen drá gul Budapesten a zsír. — A nagybankok enyhíteni akarnak a valuta kiutalás ne hézségein — Zürichben állandóan emel­kedik a dollár. — 30 koronával drágult az élőmarha. — 70 milliárd értékű expor­tot irányzott elő a kormány. — Az árak emelkedése világjelenség Kiadótulajdonos t »OKI K.KKESZTÉNY SAJTÓSZÖVSTKEZK’ •Kiadőhl? igazgató: Radii Kírolr

Next

/
Thumbnails
Contents