Egri Népújság - napilap, 1923/1

1923-03-09 / 55. szám

1928 aiárcms 0 Ti U «I r; A állomáson is. Megérkezésük után magán házaknál szállásolják el a vendégeket. A gyűlésnek, amely délelőtt 10 érakor, a Városháza nagytermében lesz, legfőbb tárgya az egri szőlősgazdák pinceszöveí- kéz '-ének megalapítása. A gyűlésen be­szélni fognak Czettler Jenő dr„ Nagy Já nos dr. nemzetgyűlési képviselők, egy kis­gazda és a vendégek közül többen. K ;íi jEüßäK A NAGY VILÁGBÓL Külföld Csehországban mesterségesen szorítják le a nemzeti kisebbségek száza lékát. A kancellár Franciaországot tár­gyalás kezdeményezésre, a küföldei közbe lépésre hívta föl. — Az angol aisőházban Anglia közbelépését sürgette a német kér désben. — Katolikus naggyűlés lesz Bécs bí'L — A franciák népszavazással szeret Bének dönteni a német repülőforgalomről — Piriét árvíz fenyegeti. — Becsben soha­sem volt olyan nagy az antiszemitizmus, mint ma. — Bemutatkozott az új cseh pénzügyminiszter. — A román parasztplrt "utcai harcot hirdet Bratianu alkotmány javaslata ellen. — Lengyelország is beve ze'tí a numerus clausust. Magyarorszag. Fejérpataky László dr. államtitkár, egyetemi tanár meghalt. — A mai gazdasági viszonyok között aligha leh t elhelyezni az ^lbocsájtandó tisztvisa löket. — Posztoctsy-Zichy Kristóf ellen hazaárulás és koimányzósértés miatt kö­rözd levelet adtak ki. — Újabb gyermek- vonat érkezett Hollandiából. — Eltemették fár^di Antalt. — Ma kezdik tárgyalni a köztársasági párt bűnpőrét. — Magyar képzőművészeti kiállítás lesz Krisztiániá ban — Az oláhok a gyulafehérvári «Erdély» «mű lapot beszüntették. — Frankovics bat. pap éhségsztrájkba kezdett a kassai fogházban. HÍREK. Eger, 1923 március 9 Gáspárdy Katinka zeneiskolájának hang­versenye. Gáspárdy Katinka zeneiskolájá­nak növendékei március hó 12 én, hétfőn este 7*8 órakor, a zeneiskola helyiségé ben, hangversenyt rendeznek. Belépődíj 150 K; jegyek a zeneiskolában válthatók. A tizenkét számból álló és igen érdekes­nek ígérkező hangversenyre felhívjuk az érdeklődő közönség figyelmét. Görögkatolikusok figyelmébe. A hejőke- reszíőri gör. kát. plébános márc. hő 14 én, szerdán reggel 7 órakor a Minoriták tem­plomában szent misét végez. Ekkor minden Bgerben s környékén lakó görögkatolikus elvégezheti a húsvéti szent gyónást ás áldozást A főgimnázium, főreáliskola, an­golkisasszonyok intézete, a polgári állami Fiú és leányiskola igazgatóságait kérjük, hogy a gör kai. vallásű tanulóikat a jel­zett napon reggel 7 tői 9 óráig a Minoriták templomába a szent gyónásra és áldozásra küldeni szíveskedjenek. A sárospataki jogakadémia sorsa A sá­rospataki főiskola igazgató tanácsa leg utóbbi ülésén foglalkozóit a jogákadémia jövőjével s beható vita alá vette az ál­lamsegély megvonása következtében elő­állott helyzetet. A tanácskozáson elhatá­rozták, hogy ha az egyetemes konveiit az egyetlen ref. jogakadémiát Sárospatakon helyezné el, úgy a tiszáninneni egyházke­rület három tanszék fenntartását bizto­sítja. A hivatalos lapból. A hivatalos lap leg utóbbi száma közli a m. kir. minisztérium- *ak a nem hivatásos állományból szár­mazó hadirokbantaknak mesterséges test részpőtlőkkal és gyógyászati segédeszkö­zökkel való ellátásáról szóló rendeletét. — Az Országos Központi Árvizsgálő Bizott­ságnak az ecet tájékoztató árának újból való megállapítását elhatározó rendeletét. ■ ji Húsvétkor vendégszerepel a Szentiványi drámai együttes. Budapesti tudósítónk írja: A »Levendula« d ljáték szenzációs sikere miatt, a Czakó társulat kénytelen volt vendégszereplését elhalasztani. A végle­gesen megállapított új dátum április i-seje és 2-ika, azaz, hűsvct vasárnapja és hétfője. Mindkét napon két két előadást tart a társulás (bohózat, vígjáték, dráma) melyek nek keretében fellép: U. Dinnyééi Juliska, Orbán Viola, Lányi Ilona, Szenüváuyi Béla, Audai Ernő, Bagiii Gyula, Saári János etb. Minden szereplő egy egy kedvenc szerepét fogja eljátszani, ami eleve érdekességet biztosít az előadásnak. Jegyek már e hét folyásién kaphatóit. Szélcsend a rendőrségen. A rendőrség bűnügyi osztiiyában egyelőre szélcsend van. Mondják hogy 1919. őta még ilyen nyugalmat nem tapasztaltak a kózrendé- szet terén, mint az elmúlt hónapban s különösen a jelenben. Pályázat honvódtisztek gyermekei számára. A honvédelmi miniszter pályázatot hirdet honvédtisztek jól tanuló gyérünkéi szá mára. Egy-egy ösztöndíj összege 2600 K. Folyamodványok, szolgálati úton adandók be a honvédelmi miniszterhez címezve. A túró karrierje. Az újságírót már is­merik a kofák s azért ha az árakról ér deklődik, kedvesen mosolyogva, a világ legolcsóbb árait diktálják be neki. A tej literje 60 X (adják 80-ért). A tűrő 28 K. Az árak eszerint a kedves néniknél soha­sem változnak. Ma azután véletlenül rájöttünk a nem egészen kegyes csalásra. Egy taáziasszoay túrót vásárolt a tejpia­con. Megkérdeztük, hogyan vette.- «Nyolc vau koronát adtam két csomóért» — mon­dotta. — Ejnye, mélyen tisztelt tejkeres­kedő asszonyok, önök 28 koronát valla­nak be a hivatalos közegeknek s az uj súgnak. S egy csomó túróért a 28 korona kétszeres árát követelik. Mégsem illenék ennyire becsapni az újságolvasó közön- get, amely a 28 koronás túróra is azt só­hajtja, hogy módfelett drága. ' «Utána megy még a háza ...» Egyik februári számában a hűsforgalomraal fog­lalkozva a Magyar Szó megírta, hogy egy árvizsgálő bizottsági tag a Kossuth-téren egy húsiparosnak úgy nyilatkozott, mintha «utána megy még a háza» kijelentéssel élt volna a húsiparosok az OKÁB hoz való fölebbezése alkalmával. Közölte továbbá, hogy ezt a küldöttség «zővá tette az OKÁB előtt, ahol megígérték, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben. Illetékes helyről nyert információ szerint ez nem igaz. Az OKÁB elnöke Fülöp Zoltán TÁB. elnök­nek kijelentene, hogy a dologról tudomása nincs, így nem is mondhatta, hogy vizs­gálatot indít. A hortobágyi telefonközpont felállítása. A Hortobágyon telefonközpont felállítását rendelte el Debreezen város törvény ha tő sági bizottsága A telefonközpont felépítése két millió koronába kerül. A virtuskodas vége. Stajics Luka 28 éves dalmát munkás a Monos bél ás Egeresein között közlekedő sodronypálya mellett haladt 2 társával. Közben egy mozgásban lévő csillébe, társai figyelmeztetése ellenére, beleugrott s 30 méter magasságból kiesett. Egyik láb'át és karját eltörte. Társai a bányakórházba vitték. Mert 40 koronával többet követelt egy kilo zsírért... Pók Lászlóné szül. Nagy Ju­lianna 29 éves egri lakost azért, mert szép tember 2 án 1 kilogramm sertés-zsírért, a hatóságilag ímegállapított 160 K helyett 200 koronát követelt, az egri kir. törvény­szék, mint uzsorabiróság, 14 napi fogházra mint fő-, 1000 K pénzbüntetésre, 1 évi hi­vatalvesztésre s erre az időre politikai jogainak felfüggesztésére, mint mellékbün­tetésre ítélte. Az ítélet jogerős. A keresztény-szocialista földmunkásoknak f hó 11 én a csizmadiák árúcsarnokában tervezett népgyűlése a pinceszövetkezet gyűlése miau elmarad s a következő va­sárnap fogják megtartani Uránia. Ma »A szerelem halála« szín­mű hat felvonásban. Holnap »Göre Gábor« filmszkeccs, három előadáson 5, 7 éa 9 órai kezdettel. LEGÚJABB Az angorai nemzetgyűlés Görög országtól jóvátételt követel. — A franciák folytatják a megszállást; Oberhauaenben megtámadtak két rendórhivatalnokot Az egyiket lelőtték, a másikat puskatussal agyonütötték. — A német szakszervezetek kiáltványt bocsátottak közre, amelybe* megtagadták a franciáknak azt a parancsát, hogy tagjaik névsorát alapszabályaikkal együtt szolgáltassák ki. Felszólították \ hivatalnokokat, hogy a franciák jogtalan követeléseinek ne tegyenek eleget. — A francia csapatok száma a megszállt német területeken a megszállás kiterjesztése síött 91.000, azután pedig 116 000 fő volt. Lesz rézgálie! Eger, 1923. inán;. S Megírtuk, hogy Eger szőlősgazdáinak már nem jutott abból a rézgálicból, amit a földművelésügyi miniszter kötött la a magyar szőlősgazdák számára. Az egri szőlősgazdák pinceszövetke­zetének intézői — bár a szövetkezet még meg sincs alakulva —'nehogy az egri szőlősgazdák a közvetítő kereskedelem bevonásával, méregdrágán jussanak róz- gálichoz, elhatározta, hogy a Duna Lloyd útján a pinceszövetkezet' tagjai részére megfelelő mennyiségű rézgálicot köt le. A rézgálie ára jelentékenyen olcsóbb lesz, mint a kereskedelemben. Azért figyelmez­tetünk minden gazdát, hogy saját érdeké­ben igyekezzék pinceszövetkezeti részvényt jegyezni, mely alkalommal a kívánt réz- gálic mennyisége is bejelenthető. Kedvez ményes árú rézgálicot csak pinceszövet• kezeli tag kaphat. Részvényjegyzések és a kékkőszük séglet Dallos Iván dr. ügyvédnél jelen­tendő be. ■iiTi»iiaaiTiiinil»eiSin»n«Wi«i»i^ TŐZSDE. Zürich (Budapest) 0*17% Mennyit ér ma a korona? A mai napon belekerült: 1 iont sterling 13980 magyar kor. ha 1 dollár 2975 • / 1 hollandi forint 1175 « « 1 svéd korona 792 « 1 norvég korona 542 t t 1 cseh korona 881/ 2 * 100 német inárka 15 00 € « 100 lei 1400 < « 100 dinár 3025 « * 100 líra 14.100 < « 100 francia frank 18000 < < 100 lengyel márka 678 * * 100 osztrák korona 4.30 € i 100 svájci frank 55 500 C 4 100 belga frank 15.700 « « 100 léva 1700 < < 100 dán korona 57000 « « Terménytőzsde : Hivatalos árak : Búza tiszavidékí 76 kg. oe 14000—14100,egyéb 13900—14000, búza tiszavidéki 78 kg. os 14100—14300, egyéb 14000—14200,rozs 8900—9100, takarna, árpa 8800—9000, zab 9300- 9600, sörárpa 9000— 9400, tengeri 8100—8300, korpa 5250—53. Közgazdasági hírek. Ismét 60%-kai csök­kentik az ellátatlanok számát. — Megszű­nik a közmunkatanács. - A szikes földek megjavításával 700 ezer holddal lesz több termő területünk. — A kereskedelmi mi­niszter foglalkozik a kizárt munkások ügyével — Újabb magyar—osztrák gaz­dasági tárgyalások indultak meg. — A szén fölszabadítása a bányák diktaturájá hoz vezetne. — Megint panamáztak az el­látatlanok lisztjével. Kiadóiusajdouoí SOKi HLKRKSZTÉNY SA.ITÖ8ZŐVSTK.SZST, Kiadőhiv, igazgató: Radii Károly, \

Next

/
Thumbnails
Contents