Egri Népujság - napilap 1922/2
1922-07-16 / 159. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG 1922. július 16. HÍREK. Eger, 1922. július 16. Levél Kínából. Érdekes és kedves levelet hozott ma nekünk a szerkesztőségi posta. Hasenőhrl Ferenc volt 60. gyalogezredbeli főhadnagy küldte, ki orosz hadifogságba esvén, Kbí- nába jutott s ott alapított családi tűzhe Jyeí, feleségül vevén Eger társadalmának egyik kedves tagját, Száz Etát, aki a f. év márciusában ment ki régen látott jegyeséhez. — A levél a következőképen szól: »Igen tisztelt Szerkesztőség! Olvastam az Egri Népújság március 18-i számát, amelyben menyasszonyom, Száz Eta Sangliaiba utazása alkalmából oly melegen megemlékeztek. Kötelességemnek tartom, hogy ezért legforróbb köszönetemet nyilvánítsam. Egyúttal küldöm házassági értesítésünket azon kéréssel, hogy legye nek szívesek levelem vétele után becses lapjok valamelyik számában a következőket közzétenni: Hasenőhrl Ferenc Sanghai és Száz Eta Eger 1922. május 18-án Szent József templomában Sanghaiban házasságot kötöttek». Érdekes a fiatal pár esküvői kártyája. A lap egyik oldalán németül, a másikon khínai betűkkel és nyelven értesítik ismerőseiket házasságuk megkötéséről. Nekünk, akik készséggel teljesítettük az idegen földön élő boldog fiatal pár kívánságát, csak az az óhajtásunk, hogy nagy boldogságukban is minél többet gondoljanak nyugat felé, feldarabolt, porig alázott szegény hazánkra! Jubiláris díszgyülés. Mint jeleztük is már, a Természetbarátok Tűrista Egyesületének egri csoportja f. hó 16 án, délelőtt 10 órakor tartja a Városháza termében 10 éves fennállásának alkalmából rendezendő jubiláris díszgyűlését, melyre ezúton is meghívja Egerváros közönségét. Este, 8 órai kezdettel, zártkörű táncmulatság lesz a Koronában. Adomány. Zsolczer Antal a Minoriták templomának javítási költségeire 200 K-t adományozott. A kioszk megnyitása. Ma, f. hó 15-én, ünnepélyesen nyitották meg a Forgalmi R. T. kioszkját. A Koszorús Dalkör tüzes magyar dalokat adott elő s a színtársulat tagjai kedves kabaré számokkal szórakoz tatták a szép számban megjelent közönséget. — Vasárnap délelőtt a katonazenekar hangversenyez, délután pedig a Polgári Dalkör. A hivatalos lapból. A pénzügyminiszter a gyümölcsfélék kiviteli illetékét a következőképpen állapította meg. Alma csomagolva métermázsánként 400, csomagolatla- nul 200, szilva 300, ringlót 300, görögdinnye 300, sárgadinnye 100 K. Párádon hangversenyszett a Máv. tisztviselők dalárdája. A Máv. Tisztviselők Dal- és Műkedvelő Köre e hő 15-ón, szombaton este 9 órakor Parád-fürdőn jőtékonycéiú hangversenyt rendezett. A dalárdát Beregszá- szy Károly karnagy vezényelte, azonkívül Rákos Arnold zenetanár hegedüszámok- kal, Hornyák Olga pedig énekszámokkal járúltak hozzá az estély sikeréhez. A befolyt jövedelem egy részét a vasutas árvák javára fordítják. A szűkölködő posta- és táviró alkalmazottakért. Budapest. MTI. A belügyminisztérium megengedte a menekülő és nehéz anyagi viszonyok közzé került Posta-távirő és Távbeszélő Alkalmazottak Közp. Segélyező Bizottságának, hogy emberbaráti cél- jaik megvalósítása érdekében július 15 tői számított 6 havi idő tartamon át Budapest székesfőváros kivételével az ország egész területén gyűjtő ívekkel a Magy. Kir. Posta Távirda-hivatalok utján pénzbeli adományokat gyüjthessenek. Házasságok. Domány Ödön ügyvéd (Eger) és galanthai dr. Balogh Ilonka állami leánygimnáziumi tanár (Szombathely) házasságot kötöttek. — Egressy János pénzügyi számtiszt ős Osadő Józsa házasságot kötöttek. A Hevesmegyei Méhészeti Társaság tegnap délután tartotta meg közgyűlését, melyben kimondotta, hogy nem számol fel, hanem tovább folytatja működését. Szünidei zongora és énektanítás. Komáromy Ödön ének és zenetanár ez utón értesíti a zenekedvelő közönséget, hogy a nagy szünidőben is tanít és julius 1-től zeneiskolájában (Deák Ferenc utca 2. földszint) zongora és ének órákat állandóan tart. — Jelentkezőket naponkánt fogad d. e. 9 —12 ig és d. u. 2—5 ig. Dr. Kállay Zoltán jogi szemináriuma — Budapest, Andrássy ut 8. és Szeged, Pal- lavicini u. 3. felelősséggel és biztos sikerrel készít elő bármely egyetem és jogaka- dómia összes jogi vizsgáira ős az ügyvédi vizsgára. Jegyzet-Bérlet ! Rekapituláció ! Minden felvilágosítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. 6—10 Szép férfi aranyórákat, brilliánst, tört aranyat ős ezüstöt, napi áron veszek. Tarbay ékszerész. 6—8 Több ezer beteg használta sikerrel különféle bajok ellen az «Asfe/^-esszenciákat, amelyek a klinikai gyógyszerek méregtelen hatóanyagát mind magukban foglalják s ezért mindenféle készítményt felülmúlnak. Felvilágosítást levélben is ad az «Aster» kiadóhivatala: Budapest III., Nád-u. 1. sz. 7— Äki jól és olcsón akar vásárolni az olvassa el a mai számunkban megjelent budapesti Fenyvesféle áruház (Károly-körut 10.) hirdetését, amely mindennemű ruházati cikkek meglepően olcsó árait közli. Ha tekintetbe vesszük, hogy a cég elsőrendű minőségű árút tart, bizvást mondhatjuk, hogy a Fenyves-áruház az ország legelőnyösebb bevásárlási forrása. Mintákat bárkinek készséggel küld. Az Uránia műsora; Ma vasárnap 6 és lh9 órai kezdettel a Hindu síremlék befejező része az Esnapuri királytigris 8 felvonásban. — Hétfőn szünet. Kedden: Ezerarcú ember V. része a Tőrbecsalt torreádor 5 felvonásban. — Csütörtökön az Elvarázsolt fel- leegvár, szenzációs álomjáték 4 felvonásban, főszereplő : Pola Negri. — Szombaton és vasárnap Lady Hamilton, mommentális világtörténelmi dráma 2 részben. I. rész 6 felvonásban : A posvány. Főszereplők: Conrad Veidt. Liane Haid, Verner Krauss és Reinhold Schünzel. 14— TŐZSDE. Zürich (Budapest) 042 Budapest. Magánforgalom.’ Minimális forgalom mellett az irányzat tartózkodó. Dollár 1260—70, Márka 288—89, Szokol 2925 Kiadótulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadóhiv. igazgató: Radii Károly. 12596/1922. Hirdetmény. Közhírré tétetik, hogy Eger r. t. városban a szarvasmarhák között rag. száj és körömfájás lépett fel. Figyelmeztetem az állatbirtokosokat, hogy az állataik belső megbetegedését és elhullását a m. kir. főállatorvosnál bejelenteni kötelesek. Beteg állat húsát, bőrét, gyapját fertőtlenítés és engedélyem nélkül felhasználni, vagy forgalomba hozni, az 1888 évi VII. te. 15. szakaszában, illetőleg a 1£3. szakasz d) pontjában meghatározott büntetés terhe alatt tilos. Eger, 1922. julius 12. Trak Géza s. k. 1 h. polgármester. Ingatlan Árverés. Egerben a Csiky Sándor utca 17. szám alatti 189 □ öl területű ingatlan a rajta lévő házzal 1922. julius hó 31. napján d. e. 9 órakor a Telekkönyvi hivatalnál (Törvényház földszint 28 ajtó) önkéntes árverésen eladatik. Kikiáltási ár 400.000 korona bánatpénz 10°/o-a a vételár 30 nap alatt fizetendő. Kikiáltási árnál alacsonyabb áron alul nem adatik el. Ä ház áll 6 szoba és mellékhelyiségekből, istálló és három ágú pincéből. 1—2 Divatáru üzletünkben azonnali belépéssel alkalmazunk ügyes, intelligens a szakmában képzett, kiszolgáló fiatal segédet vagy leányt. Ajánlatok Egri Hangya Szövetkezet irodájában (Kossuth-tér 4.) nyújthatók be.» i _9 C séplőgéphez való Sport* íűoveEse öreg fiúk - színészek csapata. Eredmény 0:5. Az érsekkerti kioszk megnyitása előtt hangulatkeltőnek a MoveEse «Old-boy« csapata mérkőzött a sport pályán a szín- társulat csapatával. Az első félidőt Marezinka Vica rúgása vezette be, a második félidőben pedig Bánfty Annie tette az első rúgást. A fiatalabb színészek a nehezen mozgó öreg fiúk ellen könnyen győztek, mert az első félidőben 2-, a másodikban pedig 3 goalt gurítottak az öreg fiúk kapujába. A tréfás mérkőzésen jól mulatott a közönség, mely együtt érzett a játékosokkal. Legérdekesebb volt az egészben az, hogy úgy a játékosok, mint a közönség — epedve várták a bíró lefúvő sípjelzését. A kerületi uszóverseny, mely iránt méltán mutatkozik általános érdeklődés, félhatkor kezdődik. A Magyar Uszószövetség kiküldöttei tegnap este érkeztek a mérkőzésre. Legújabb hireink. Millerand merénylője kijelentette, hogy nem akart senkit sem megölni, csupán az volt a célja, hogy a lövésekkel felhívja a világ figyelmét a proletáriátus kétségbeesett helyzetére. — A volt m. kir. 1. honv. huszárezred elesett hőseinek emlékére aug. 17-én d, e. 10 órakor a Ferencrendi- ek templomában gyászistentiszteletet tartanak. — A Nyugatmagyarországiak nem fogadják el az osztrák koronát. Mentő szekrény és hozzá való kötszerek legolcsóbban beszerezhetők Telefon 246. Izsák kötszerésznél. ____________ _____ 1-1 É rtesítés. Igen tisztelt vevőimet értesítem, hogy bátyámmal Viberánszky Jánossal kádár üzletközösségünket közös megeggezés- sel megszüntettük s üzletemet Tél-utca 1. szám alól Hold-utca 17. szám alá helyeztem át s azt önállóan folytatom. Vevőim szives pártfogását kérve maradok tisztelettel Viberánszky Viktor, kádár mester. STELLA 5HÍ6EH vamlm cukor puddig por salicgl Gyár: Budapest VII. fíottenbiller utca 46. Lessive Phenix mosópor vezérképviselete. KÖSZVÉNY, CSÚZ, RHEUMA, SZÚRÁS, szaggatás, csontfájdalmak enyhítésére évtizedek óta kipróbált legjobb szer a KRIEG!» REPARATOR Kapható minden gyógyszertárban. Egyedüli készítő 1—2 PTRTPrílSIPL? GYÓGYSZERTÁR Budapest Kálvin-tér. o ' Íó gazdasszony Brázay Menyecske szappanával mos és mosat Mosáshoz, mosdáshoz ioZCp meny CCöKC, kitűnő, gazdaságos, potomáru — mert ruha kimélő !