Egri Népujság - napilap 1922/2
1922-07-14 / 157. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG 1922. július 14. Túlzsúfoltak a vonatok. Kevés a fővonalon az öt vonatpár. — Már Budapesten megtelnek a vonatok. — Túlzsúfoltak a folyosók is. — Neveletlen utasok. Eger, 1922. július 13. Június elseje óta öt vonatpár közlekedik a Budapest—miskolczi fővonalon. Ez az öt vonatpár kezdetben kielégítette az utazó közönség igényeit, azonban ma már — amikor minden család, amely csak teheti, menekül a főváros gyilkosán forró levegőjéből — bizony kevés az öt vonat. A túlzsúfolt vonatok mutatják ezt, amelyekben valóságos tortúra az utazás. Egymás nyakán állnak az emberek, ülőhelyhez nem igen jutnak, mert Budapesten pillanatok alatt, a beszállás pillanatában már minden hely el van foglalva. Persze, hogy ez a tüneményes elhe lyezkedós nem egészen tiszta munka, mert igen gyakran megtörténik, hogy egész más publikum indul el a vonattal, mint amely a beszállás alkalmával a helyeket elfoglalta. Persze, az ember hiába megy helyet kérni a kalauztól. Egyetlen hely sincs a vonaton. Az a felelet, hogy — Ha még tíz kocsink volna, az is tele volna. A hely nélkül maradt utasok természetesen hiába dühöngenek és egyéb megoldás hijján befurakodnak a folyosók szá- nalomraméltő utasai közé. Ezek között a szerencsétlenek között aztán akad mindenfajta ember, fiatal, öreg, kisgyerekes asszony, vagy nyomorék utas. Az ülő utasok azonban, — akik között nem egy tejfeles szájú terpeszkedik az ülőhelyen, — megelégedetten legeltetik szemüket a folyösóuíasok bosszankodó arcán. S míg 100—200 kilométert halad a vonat, esze ágában sincs egyik pofozni való fiatalnak sem, hogy legalább egy félórára néha néha átengedje helyét a megrokkant öregnek, vagy a kisgyermekes anyának. Általában ma a vasúti utazás is olyan alkalom, ahol iskolapéldáját láthatja az ember a legteljesebb önzésnek és a legnagyobb- fokú neveletlenségnek. Néhány kérésünk van ezek után a Máv. hoz. Csatoljon több kocsit a fővonalon közlekedő szerelvényekhez, vagy iktasson be még egy <fürdővonatot>. Utasítsa a kalauzokat, hogy megfelelő forrná ban a jólábú fiatal ficsurakat figyelmeztesse az illendőség, a méltányosság és udvariasság legelemibb szabályaira, ha adott esetben órák hosszú során át állani lát gyermekes asszonyt, megrokkant öreget. A Máv. kalauzai ilyen dolgokkal nem igen törődnek, pedig szerény nézetünk szerint — kötelességük volna. A jóvátétel kérdése az angol Alsóhá2ban. London. Reuter. Az angol Alsőházban Wedgewood kérdést intézett a kormányhoz, hogy vájjon a márka zuhanására való tekintettel a hatalmak nem fogják-e újabb megfontolás tárgyává tenni a volt ellenséges államoktól, mint Magyarországtól követelt jővátételi összegek behajtását. Horne kincstári kancellár a kormány nevében válaszolt Emlékeztette Wedgewoo- dot, hogy a jővátételi bizottság a béke- szerződés értelmében éppen azért alakult, hogy állandó figyelemmel kisérje a jóvá- tételi kérdést. Tétlenül állnak a magyar pénzverő-gépek. Budapest.«A Pénz» c. pénzügyi és köz- gazdasági szaklap írja, hogy a magyar pénzverő-gépek tétlenül állanak. Váltópénzre már huzamosabb idő óta nincs szükség a napi forgalomban, mert a folyton növekvő drágaság a kis 20 és 50 filléres részben vas-, részben papír címleteket fölöslegessé teszi. Teljesen céltalan tehát az új aprópénz forgalomba hozása. Szakemberek állítása szerint a mai előállítási költségek mellett a 10 és 20 filléres fémpénzek ve- retése többe kerül, mint amennyit az általuk kifejezett pénzérték képvisel. • A magyar pénzverő gépek számára belföldi munka még hosszú időn át nem fog kínálkozni. Legfeljebb arról lehet szó, hogy a jóvalutájú külföld számára bérmunkát végezzen. Nincs kilátás tehát arra, hogy egyhamar újból ércpénzt veressen a magyar kincstár. Nemes fémből — a mai valutáris viszonyok mellett — még akkor is hálátlan feladat lenne pénzérmeket készíteni, ha a kincstár rendelkeznék is a szükséges arany- és ezüstrudak felett. Sajnos, a kincstárnak nemesfém készletei nincsenek. Egyelőre tehát az a szomorú jövő lebeg előttünk, hogy a megmaradt néhány magyar pénz- gyártó gép csak az önálló magyar nemzeti jegybank fémfedezetének megalapozásakor fogja hivatását teljesítenie Ezt az időpontot azonban még senki sem tudja. Kis. hírek a nagy világból Külföld: Anglia 3 évi moratóriumot akar kieszközölni Németország számára az ántántnál. — Parslonov orosz tábornok lakaíosmester lett Bécsben. — Cseh légionáriusok szétverték a német szocialisták gyűlését. — Bécsben tüntettek a hadirokkantak. — György szerb herceg Belgrád- ba utazik. — A kisántánt sajtófőnökei ér tekezletet tartanak. — Bécsben felhőszakadás volt. — Javul a német pénzügyi helyzet. — Ciicierin Berlinbe utazott. — A jővátételi bizottság 50 millióról 32 millióra csökkentette a júliusi német jóvátételt. Magyarország: A Ganz-villamgyár kizárta a iakatosmunkásokat. — Az erkölcsi nevelés kongresszusán Genfben 10 magyar pedagógus tart előadást. — Zala György és Szentgyörgyi Tstván inzultálták egymást a Greguss-dij miatt. — Ankét volt a korona zuhanásáról. — Megtalálták a legrégibb pécsi székesegyház maradványait. — Erdély megünnepli a Petófi centenná- riumot. — Mérsékelték a lakás ős boltbé- rek emelését. — Budapesten 70 ezren kertéit magyar állampolgárságuk fenntartását. — Tegnap iktatták be hivatalába az új főkapitányt. — A budapesti egyetemen nyári kurzus kezdődik. — 1610 új autótulajdonos van Budapesten. — A rendőrség sűrűn megismétli a tőzsdekörnyéki razziákat. — Rendelet lesz a zugbörzések ellen. — A magyar kormány retorzióval él, ha a szerbek folytatják a kiutasításokat. — Fogadás volt a francia követségen. — Ostenburgot szabadon bocsátották. — 15 millió adót szedtek be a tőzsderazzián. A lakások kiutalásának új díjai. Eger, 1922. július 13. A hivatalos lap július 12,-i száma közli a népjóléti miniszter rendeletét, a- melyben a vidéki lakásügyi hatóságok előtti eljárásban fizetendő illetékeket szabályozza. A rendelet szerint a lakásügyi hatóságoknál benyújtott beadványokra és szóbeli kérelmekre felvett jegyzőkönyvek illetők alá esnek. Az illetékeket készpénzben, illetően az e célra rendszeresített bő- lyegjegyekben kell leróni. Az illeték a lakásügyi hatóság költségeinek fedezésére szolgál, így az ebből származó bevételek felett az a hatóság rendelkezik, melyet az illető lakásügyi hatóság költsége terhel. Minden beadványról és szóbeli kérelemről felvett jegyzőkönyv után 20 K illetéket kell kiróni. 50 K állandó illeték jár: 1. A szabad rendelkezési jog megállapítására irányuló kérelmek után. 2. A szabad bérbeadási jog megállapítására beadott kérvények u- tán. 3. Az igőnyjogosultság megállapítása, valamint lakás-kiutalás céljából beadott kérelmek után. 4. Végleges mentesítésre irányuló kérelmek után. 5. Panaszok után. 100 K illeték alá esnek a bérlői vagy albérlői minőség megállapítására irányuló kérelmek. Lakásigazolvány kiállítása szobánként 40 K. Ha a lakás négynél több szobából áll, a negyediket meghaladó minden további szoba után 100 K illetéket kell leróni. Csere alkalmával mind a két fél köteles illetéket fizetni. Iroda, üzlet, raktár kiutalása iránti kérelmek után 200—500 K fizetendő. Méltánylást érdemlő esetekben a lakáshivatal vezetője illetékmentességet engedélyezhet. Kikiáltották az ír köztársaságot. Becs. A Neues Wiener Journal jelenti Londonból. Dublini jelentések szerint Corgban, ahol ezidő szerint De Valera tartózkodik, kikiáltották a köztársaságot. Eddigi jelentések szerint a köztársasági fel kelők leverése folyamán 93 embert öltek meg és 390 megsebesült. Barton, egyike az fr szerződés aláíróinak, akit Collíné parancsára letartóztattak, tegnap 12 más politikai fogollyal megszökött. Színház és Művészet. Heti műsor: Pénteken, 14-én : Elnémult harangok. S. Fáy Szeréna asszony, a Nemzeti Színház örökös tagjának első vendégjátéka. Bérletszünet. 30%-kai fölemelt helyárak. Szombaton, 15-én: Bánk bán. S. Fáy Szeréna asszony, a Nemzeti Színház örökös tagjának második vendégjátéka. Bérletszünet. 30% kai fölemelt helyárak. Vasárnap, 16-án, délután 4 órakor: Az elvált asszony. Papp Manci, Marczinka Vica, Bánffy Anni, Nagy Pál és Baghy Gyula föliéptével. Rendes helyárak. Vasárnap, 16 án, este: Hollandi menyecske. Bérletszünet. Árnyhalász. A Czakó-társulat drámai együttese tegnap, f. hó 12-én, ismét az Árnyhalászt játszotta. Az előadás az erkölcsi siker jegyében folyt le. riii----frnmwiiiMMMnmwwimiw -f^rtiiwniT—w— «H iszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen.»