Egri Népujság - napilap 1922/2
1922-07-23 / 165. szám
mm népújság 1922. július 23. egész Ausztria-Magyarországon ; ebből erre a csonka országra körülbelül 500—600 • millió eshetett. Hogy a lejtőn oda ne jussunk, ahova Ausztria és szovjet Oroszország jutott: a bankőprést meg kell állítani. A másik kötelessége a kormánynak oda törekedni, hogy a költségvetésből a hiányt eltüntesse. Ennek ma csak két módja van. Az egyik az államháztartásban a legnagyobb takarékosság. Anglia erre a célra külön takarékossági minisztériumot állított fel, mely mint pénzügyi diktátor a minisztériumok költségvetésével a legradikálisabban bánik el. Kegyetlenül törül belőle minden fölösleges kiadást. Csak a minap bocsájtott el Anglia, a takarékossági miniszter javaslatára, 32,000 tisztviselőt. Másik eszköz az állam bevételeinek fokozása. Mivel csonka hazánkban az államnak nincs számottevő vagyona, válla lata, melynek jövedelmezőségét fokozhatná, hanem csak az adó, ezért az államháztartás deficitjének megszüntetésére az állam kénytelen az adópréshez nyúlni. Különben a bankőpréshez kellene nyúlnia, ami pedig a legsúlyosabb adó, mert a polgárok egész vagyonát felhígítja és végeredményben az összeomlás veszélyének teszi ki. Az adó ugyanis csak egy részét veszi el a vagyonnak, a megmaradt részt pedig erősíti és biztosítja. A polgároknak ma az állam iránt egy kötelessége van: semmit sem várni az államtól, de amennyit csak elbír, annyit adni az államnak. (Itt kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy minden ember, minden közület, vagy intézmény — még az egyházakat sem véve ki — akik, vagy amelyek magukat eltartani bírják, a hazaárulás vádját közelítik meg, ha az államtól segélyeket fogadnak el, mert fölöslegesen terhelik az amúgy is kuldús és szinte tehetetlen államot.) Állami feladat a rossz pénz, valutakülönbözet és nehéz gazdasági helyzet szülte visszaéléseket a törvény kivételes szigorával megtorolni. így a valuta és devizaforgalmat megkötni, a valuta és deviza exportját megtiltani vagy szabályozni, a valuta és devizaforgalmat m g- adóztatiii, a zugbörzóket, zug-valutaüzleteket, bezáratni, magát a börzét megrend szabályozni; mindazokkal szemben, akik az állam gazdasági és pénzügyi hitelét rontják, a legszigorúbban eljárni. Nem any- nyira Zürichben vannak a gazemberek, hanem inkább itt bent az országban. Ha itt a valutaspekulánsok elkezdenek játszani és fölverik az idegen valutákat, ezzel lebecsülik n magyar koronát. Amint azután Zürichben látják azt, hogy maguk a magyarok sem becsülik a pénzüket, ók sem becsülik többre és esik a korona. Budapest és Zürich többnyire összejátszanak. Ebben a hazai valutadzsungelben alaposan szét kell ütni! Az állam feladata továbbá: a kivitelt, behozatalt és magát a kereskedelmet is szabályozni, azt figyelemmel kísérni, illetőleg a visszaélésekre azonnal rácsapni, mint a résgálic és cukorügynél történt. A spekuláció letörésére az állam egyes árúkra a monopóliumot hozhatja be és a szállítást korlátozhatja. Például a búzát az idén a gazda — tanulva a tavalyi eseten, mikor 800—1200 koronáért adta el és ké eőbb a búza a gabonakereskedők kezén 3—4 ezer koronára emelkedett — nem vi szí piacra. Nincs kínálat, ezért a kereslet már 5800 koronára verte föl a búza árát. Ezt sem maximálással, sem rekvirálással nem lehet letörni; legföljebb az állam elrendelhetné, hogy búzát csak saját szükségletre és hatósági igazolványra lehetne vásárolni és ezenkívül csak az állam vásárolhatna; kocsin vagy vasúton szállítani is hatósági igazolványra lehetne. Ezzel a kereskedelem ki lenne zárva. A kereslet kevesebb lenne, de még mindig kérdéses marad, hogy dadnäe a gazda ily körülmények között a búzáját és nem vernék-e föl a búza árát azok, akik a maguk szükségletére vásárolnak. A szabadkereskede- lem drágít, de előhozza az árút, állami beavatkozásra viszont elbújik az árú. Még a bankokkal, különösen a nagy bankokkal szemben is fölléphet a kormány, hogy a bank-spekulációt és bank- uzsorát letörje. Fölléphet pedig azon az alapon, hogy a Jegyintézet a nagybankoknak, a hiteligények kielégítésére, nyolcmil- liárd koronát bocsátott rendelkezésére 6 százalék mellett. És ezt a nagy összeget ezek a bankok vállalatoknak 24 — 32 százalékra adják kölcsön, vagy valuta-speku lációkra adják a velük összeköttetésben lévő kisebb bankoknak és ezen a réven hallatlan nyereségre tesznek szert és egyúttal rontják a magyar pénzt és drágítanak. Hogy a Jegyintézet a hiteligények kielégítésére olcsó kölcsönt ad, ez kötelessége, de ne a bankokráciát hizlalja vele, hanem adja a Pénzintézeti Központnak, mely az állam áital meghatározott kamat ra adja a vállalatoknak, még pedig csak termelő munkára, árúk beszerzésére. Ezek ma a többek között az állam kötelességei a visszaélések megszüntető sere, a drágaság fokozásának megakadályozására, vagy lassúbbá tételére. A pécsiek Mikófalván. Eger, 1922. július 22. Pécsről, a nemrég felszabadult derék magyar városból és környékéről, szombaton reggel 3/í9-kor másfélszáz főből álló társaság indúlt el, hogy megnézze a mikó- falvai passió játékot. A társaságot P. Károlyi Bern át h. házfőnök és Kelemen Andor dr. pécs-belvárosi plébános vezetik s velük jön : Széli József Máv. állomásfőnök ős családja, több vasúti tiszt, Horvát Lajos dr. ős Glatt Adolf képezdei tanárok, Grekea Etel post. táv. főellenőr, Germán István dr. kórházi főorvos és családja, Forgács János dr. katonai főreáliskolai tanár, Forgács Vilmos csendőrszázados. A délvidék sokat szenvedett s nemrég felszabadult magyar népe örömmel ragadja meg ez alkalmat, hogy a legnagyobb élő magyar írót, az «Egri csillagok« szerzőjét, hódolattal üdvözölje. A pécsiek ma reggel érkeznek Egerbe s 9 órakor misét hallgatnak. Azután meg tekintik a város nevezetességeit s mint már fentebb említettük, tisztelegni óhajtanak Gárdonyi Gézánál, majd a déli vonattal tovább mennek Mikófalvára. Űj harang Egerben. Eger, 1922. július 21. A hatvani I. és II. negyed derék fertálymesterei elhatározták, hogy a Fájdalmas (vagy máskép Hatvani) temető kápolnájának elrekvirált harangját, közadakozásból pótolják. Az egyházi hatóság jóváhagyásával meg is indították a gyűjtést, amely igen szép eredménnyel folyik ma is. Mindenesetre dicséretes dolog, hogy a Hatvani I. és II. negyed derék lakossága mintegy harmincezer koronát adott össze erre a nemes célra. A harangot már meg is rendelték s a jövő hót közepén készen keli lennie, hogy e hónap végére leszállíthassák. Az ugyanis a terv, hogy a szokáfos búcsún, mely az idén augusztus hatodikára esik, már fölszentelve átadják magasztos rendeltetésének. A gyűjíőbizottság ezúton kéri fel a más negyedbeli érdekelteket, hogy — amennyiben kedves halottjuk nyugszik a Fájdalmas-temetőben — szintén szíveskedjenek hozzájárulni az uj harang költségeihez, 8 melyek 50 ezer koronán felül lesznek. Bízunk benne, hogy ha már a Hatvani két negyed oly szépen megtette a Az alapkőletétel emlékezetes napján, 1736. augusztus 2-án, gróf Erd'ódy püspök fényes segédlettel végezte a szertartást. Erclemezbe vésték a főpapság, a szerzet résztvevőinek neveit és azt behelyezték az e célra kivájt alapkőbe. Csak egy név maradt el, a mü tervezőjének, megalkotójának a neve. Különös sajátsága ez a szerzetesi rendházak történetének, hogy mindenkinek, a gyakori asztali vendégeknek nevei pontosan föl vannak sorolva, csak épen a művészekről szólva, elégszik meg a krónikás a névtelen «pictor», »sculptor» és «murariorum magister» jelzőkkel. Pedig művészetünk története számára milyen nyereséget jelentene, ha a szerzetesi följegyzésekből, különösen hazai mestereket felszínre lehetne hozni az ismeretlenség homályából. A szentélyt 1744. augusztus i-én szentelte föl Püspöki András kanonok. 1750-ben bontották le a mecsetet, úgy, hogy «kő kövön nem maradt». A templom hajója csak öt év múlva, 1755-ben készült el. Ismét hosszabb szünet állott be. A rendház története nem szól elég világosan arról, hogy a mecset mellett volt-e torony, 1 i vagy harangláb. Inkább csak következtetést von le abból, hogy a Rákóczi harangja bizonyosan már egy meglévő toronyban nyert elhelyezést. Később arról történik említés, hogy a torony félbenma- radt s nem volt a rendház falánál magasabb. Az azonban kétségtelen tény, hogy a tornyok fölépítésére a mostani magasságig csak tizenhét év múltán került sor, azután, hogy a templom hajója elkészült. 1772-ben Kriston Fülöp, a rendház akkori főnöke, erélyes buzgalommal karolta föl újra az építkezés ügyét és megbízta Nietschmann Nép. János építőmestert (murariorum magister), hogy a tornyokat fölépítse. A barokk-templomoknak jellegzetes sajátsága, hogy az oldalfalak rendszerint minden plasztikai díszt nélkülöznek. Legfeljebb sima lizénák keretelik. A művészi eszközök erőkifejtése a tornyok közé foglalt bejárati homlokzaton összponto- súl. Azért volt értékes fölfedezés a rendház történetének útvesztőjében az a mellékes följegyzés, hogy névszerint ki volt a Ferencrendiek templomtornyainak fölépítő je. Más forrásból sikerült megállapítani, hogy ugyanez a Nietschmann vette át a meghalt Fáik János után a minorita templom befejezését s ő építette a minorita rendházat is. Hogy vájjon tervező művész volt-e, vagy csak vállalkozó építő mester, azt már bajosabb eldönteni. A Ferencrendiek templomának kéttor- nyos főhomlok zata annyira egyöntetű, szervesen átgondolt építészeti alkotás, hogy semmiesetre sem lehet valamely félbenmaradt régebbi részletnek kiegészítése, hanem a maga egészében egy tervezésnek, egy művészi alakításnak eredménye. Ezért bátran feltehetjük azt is, hogy amikor Kriston, a derék házfőnök, Nietschmannt a tornyok felépítésévéi megbízta, ő kidolgozta az egész főhomlokzatnak egységes tervét s ennek az egri mesternek műve őrizte meg százötvenéves tiszteletreméltó külsejét. Nietschmann kevéssel a keleti torony betetőzése előtt, 1773. július i-én meghalt. A torony fedelét ő bizonyosan máskép tervezte, de nem telt a pénzből s e- zért a krónikás szerint csak szegényes — «vulgo petasus« — papsipka alakú alacsony sátortetőt kapott. A keresztje bádoggal bevont fából készült.
