Egri Népujság - napilap 1922/2
1922-11-19 / 264. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG 1922. november 19. Hockey mérkőzés. A Magyar Hockey Club I. és II. csapata között ma délután Va 3 órakor kezdődik a nagy propaganda mérkőzés. Korzó hely: 100 kor., első hely : 60 kor., deák és katona jegy : 20 kor. A mérkőzés résztvevői a 8/< 1 órai vonattal érkeznek Egerbe. Borkereskedaimi részvénytársaság van alakulóban Győngyöshaláezon. A mozga lom élén Csomós Jőzssf gazda, Kachó László és Jesztrebényi Lajos dr. állanak. A meg alakulás biztosra vehető. A Tisza vízállása. Mint illetékéé helyről értesülünk, a Tisza október havi legmagasabb vízállása 516 cm. volt, azután le esett, majd pedig november 3 án újra 549 cinre emelkedett ős azóta újból csökkent ,a vízállás. Ár víz veszedelem miatti aggó dalomra azonban nincs ok. Mit jelent a tarifaemelés a miskolczi üzletvezetőségnek? A jelenlegi tarifa szerint a miskolczi üzletvezetősőg gyüjtőpónztá- rában havonként 150 millió korona folyt be. Az új tarifa szerint ez a bevétel nov. 20-tól 300 millióra emelkedik. Házasság. Singer Emilia és Alexander Behr házasságot kötöttek New-Jorkban. (Minden külön értesítés helyett.) Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak kik felejthetetlen jő férjem temetésén megjelentek és nagy fájdalmamban osztoztak, fogadják ezúton köszönetemet. özv. Klein Jenőné. Felhívjuk olvasóink figyelmét egyik legelőkelőbb fővárosi cégünk Kotányi János tea és kávékülönlegességi árúház mai hirdetésére. 1—1 A Mária-utcai Földműves Olvasókör f. hé 26-án vasarnap délután 3 órai kezdettel táncmulatságot rendez, melyre Egerváros földműves leányait és legényeit meghívjuk s egyben kérjük a katonaságot, hogy akik a mulatságon résztvenni akarnak oldal fegyver nélkül jelenjenek meg. 1—2 Az Elnökség. Dr. Kállay Zoltán jogi szemináriuma Budapest, Andrássy út 8. és Szeged Pallavicini u. 3. felelőséggel és biztos sikerrel készít elő bármely egyetem ős jog- akademia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. JP1GYZETBÉRLET (Rekapituláció). Minden felvilágosítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság, 9—15 Illés Gyula ma és minden este a Széchenyi kavéházban hangversenyez. Influenzás . időkben ügyeljünk a belek rendes működésére. A Hunyadi János víz mint szabályozó, enyhe hashajtó e célra a legalkalmasabb. 1—2 Az Uránia műsora. Ma vasárnap fél 6 és 8 órai kezdettel: A Hold. leánya III. és IV. (befejező) része egy műsorban — Hétfőn: Kanada fiai, amerikai történet 5 felvonásban, főszereplő: Jack Pickford. — Kedden: Aragóniái véreb, nagy történelmi dráma 5 felv. főszereplő: Emil Jannings. — Szerdán-csütörtökön : Stella Maris, amerikai szinmű 6 felvonásban, főszereplő : Mary Pickford. — Pénteken: Fekete lovas dráma, főszereplő: Beregi Oszkár. — Szombaton és vasárnap: Úr és szolga (Egyenlőség) világszenzáció, főszereplő: Lia Lea. 16— Budapestre felránduló közönség figyelmét felhívjuk lapunk mai számában megjelent Fieisch- mann áruház (Budapest, Károly-körut 24.) hirdetésére, ahol szükségleteit még ma is mindenki a legolcsóbban szerezheti be. 5 — 10 Kiadótulajdonos: SORI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETSEZET. ' KíadőMv. igazgató: Radíl Károly. Csúz,kőszvény,rheumara csakis Ezereumot használjunk. Évtizedek óta van forgalomban. Főraktár Ő RANGYAL gyógyszertár. 1—5 Almagyar utca. TŐZSDE. Zürich (Budapest) 0*22Va Valuták: Osztr. kor. 325- 375 Lei 1550—1650 Szokol 7800-8200 Sv. frank 450 — 65 Dinár 3760—920 L. márka 16—17 Holland frí 965 — 977 Napoleon 9000 Aug. f. 11.100—11.300 Léva 1650—750 Dollár 2465—2550 Fr. frank 161 — 167 Márka 40—45 Lira 113—114 Belga fr. 154—159 Terménytőzsde: A mai terménytőzsdén a hangulat valamivel kellemesebb volt. Az árak azonban változatlanok maradtak. A forgalom búzában megélénkült. Rozs valamivel gyengébb, 100 koronával olcsóbbodott. A többi cikkek árai változatlanok. A liszt ős órleménypiac csöndes. Korpát jelentősen kináltak, úgy hogy ára 1/2 koronával esett. Hivatalos árak: Búza tiszavidőki 76 kg. os 10250 — 10300, egyéb 10200—10250, búza tiszavidőki 78 kg. os 10350—10400, egyéb 10300 — 10350, rozs 6700 — 6800, takarmányárpa 6800—7000, sörárpa 7300—7600 köles 8000—8500, zab 6500 -6600, repce 14000—14500, korpa 4450 4550. Hangszerek. Zongorák. Grarnofónok. Minden hangszerünkért jótállást vállalunk. "í# Királyi udvari hangszergyár fernberg Budapesten, Bákóczi út (Zf\ I számú saját palotájában VJv// c írja meg azonnal, hogy milyen hangszerre van szüksége és mi arról díjtalanul küldünk árajánlatot, ha ezen újságra hivatkozik. — Javítandó hangszerét küldje postán gyárunkba. Jutányosán újjáalakítjuk. — Grainofontulajdo- nosoknak legújabb hanglemezekről ingyen és bérmentve küldjük müsorjegyzékünket. 14—r* BUTORÜDVAE-ban Hálószobák, ebédlők, kárpitosárük, irodaberendezések, stb. legjutángosabban beszerezhetők Schwarcz Lipot és Testvére 6 —20 T^Y ff 9 [ -köpenyek |V^ ) -ruhák Á I I B -fehérnemüek -cipők-kabátok -bundák x boák és muffok # legolcsóbb árban nagy választékban HOLZER divatházában 7-25 Budapest, Kossuth Lajos u. 9. ! -C Szőrme V iszketeg rtihesség ellen használja a régóta bevált Antiscabin magyar neve: BORÓKA-KENŐCSÖT Kis tégely ára 150 K. Nagy tégely ára 200 K. Kapható minden gyógyszertárban. Vidéki szétküldés: Kozmocrémia rt. Budapest, IX. Ráday-u. 12. 6-20 T .......É F igyelmeztetés! Nagy nyersanyagkészleteink módot adtak arra, hogy a kereskedelmet lényegesen olcsóbb áron elláthassuk a kiváló terpentines »Pyram« cipőkrémmel. A közönség saját érdekében cselekszik, ha szükségletét sürgősen fedezi, mert, ha a kereskedők készletei kifogynak, már csak jóval drágábban lesz beszerezhető a »Pyram«. A gyári árak már is magasabbak és továhbi árváltozások várhatók. A terpentines »Pyram« évekig elte- hető, s a gyár — mely a szakmában a legelső és legnagyobb — garantálja, hogy a mai »Pyram« cipőkrémnél jobbat, tökéletesebbet s a cipőre előnyösebbet előállítani nem lehet. BENES TESTVÉREK VEGYÉSZETI GYAH HT. 1—8 Gi)őr, Budapest, Temesvár, Wien. Üzlet áthelyezés! Értesítem nagyra becsült rendelőidet ős a n. érd. közönséget, hogy Kaszinó utcai czipészűzletemet, november 1-től Széchényi utca 31 szám alá (Szürke nónikék templomával szemben) helyeztem át. És g közönség igényeinek megfelelően ren deztem be. Mérték utáni rendelések, női czipők a legdivatosabbtól a legegszerübbig, férfi czipők, sport, vadász czipők, csizmák kizárólag jó anyagból, valamint javítások is pontosan és gyorsan készülnek. További szives pártfogást kér Gaál Lajos czipész mester. Egy jó házból való fiút tanulónak föl veszek. 7—7 Köszvóny, csúz, rkeuma szúrás, szaggatás, csontfájdalmak enghitésére évtizedek óta kipróbált legjobb szer a Kriegner-féle SEPARATOR — Kapható minden gyógyszertárban. — Egyedüli KBIEGNER ggóggszertár készítő Budapest, Cálvin-tér. ____ í SZÁMOK BESZÉLNEK ÖN CSELEKEDJÉK Rendeljen egy postacsomagot a következő tartalommal: V2 kg. elsőrendű pörkölt kávé V« » frank kávé '/♦ » hollandi cacaó » tea »Kotányi Sangbai« keverék V2 lit. rum »Monopol« 1/2 l$g. I a. teasütemény í tábla I-a csokoládé 1 üveg Schloesser cognac 2 rúd francia vanília V« kg. »Kotányi« édes nemes paprika. Postán bérmentve szállítva a vételár előzetes beküldése vagy utánvét mellett KOTÁNYI JÁNOS tea és kávékülönlegességek nagyáruháza. BUDÄPEST, VI. Terézkörut 7. Alapittatott: 1881. 1—1 K. 4600. RUHASZÖVET, KAHATBELES vásznak, selymek, cérnacsipkék és fiiggönybatisztok legolcsóbban kaphatók Klein Antal divatáruházában. Budapest, Király-u. 53. (Teréz-templom mellett.) 6 10 H ogy az „EGRI NÉPÚJSÁG“ mily nagy elterjedtségnek örvend, a legjobban igazolja n a gy mennyiségű hirdetésünk is.