Egri Népujság - napilap 1922/2

1922-11-18 / 263. szám

1922c november 18. EGRI NÉPÚJSÁG Pinceszövetkezet van alakulóban. Vasár nap délelőtt 11 órakor nagyarányú gyűlést tartanak az egri bortermelők a Városház nagytermében. Ezen. a gyűlésen három mélyen szántó előterjesztést lesz alkalmunk hallani. Egy a pinceszövetkezet közgaz­dasági, eey üzleti, egy pedig politikai szempontból világítja meg az egri bor vidéknek ezt az életbevágó fontosságú kérdését. Az utőlsó beszédet Nagy János dr. nemzetgyűlési képviselő mondja, a másik két előterjesztést pedig két orszá­gosan ismert szakembertől lesz alkalmunk hallani. Mindazok, akik rokonszenveznek evvel a fontos tervvel, jelenjenek meg a gyűlésen. Horthy-gyűjtésűnkre az Angolkisasszo­nyok iskolái a vasárnap tartott Petőfi- ünnepségen befolyt önkéntes adományok­ból 3000 koronát, — Thiesz János és csa­ládja Kalmár Gáspár elhalálozása alkal­mából, koszorú megváltás címén — 2000 koronát küldött szerkesztőségünknek. Ed­digi gyűjtésűnk 112.090 K 72 fillér. Gárdonyi Géza mauzóleumára Novák Károly plébános (Domoszló) 500 koronát küldött. Eddigi gyűjtésünk 25,300 korona. Köszönet nyilvánítás. Mindazon jő ismerőseinknek, barátainknak és jóakaró­inknak, kik jó uram és édes apánk teme­tésén részt vettek, mérhetetlen fájdalmun­kat bármi módon enyhitetiék, igaz 'kö­szönetét mondunk. Kalmár család. A polgári fiúiskola a madarak védő máért. A hét folyamán a polgári fiúiskola IV-ik osztályos növendékei 28 madárházat he­lyeztek el Volszky István polgári iskolai tanár vezetésével az Eszterházy-parkban és a Városi Színház előtt lévő kertben A közeledő téltől rettegnek a madarak is. Az erős fagy nagyon sokat pusztít sora­ikban s a gyámoltalan madárkák bizo­nyára hálával gondolnak az egri polgári iskola IV-ik osztályos tanulóira, akik me­leg fészekről gondoskodjak a kis didergő szárnyasok számára. A Szociális Misszió figyelmébe ajánlja az érdekelteknek Kuncz Teréz nőmet óra­adó tanítónőt (Deák F.-ut 76. sz). Az -Egri Ének és Zeneegylet« ma, szom­baton d. u. kivételesen pontban 5 órakor tartja zenekari próbáját. Az EKASE műsoros tánccal egybekötött tea estélye ma, szombaton este lasz a Ka- ■zinő termeiben. Hétfőtől ismét korlátozzák a vasúti for­galmat. Hétfőtől kezdve a vasúti személy forgalomban ismét korlátozások lesznek, melyek azonban nem fogják meghaladni a nov. 5 tői 12 ig elrendelt korlátozások mértékét. A korlátozás oka a szénhiány és a hirtelen beállott hideg, továbbá a megnövekedett áruforgalom, A korlátozás 20 án lép éleibe s azokra a vonatokra terjed ki, amelyek eddig sem voltak kel­lőképen kihasználva. A középiskolák karácsonyi szünete A kul­tuszminiszter akként intézkedett, hogy a folyó iskolai évben a tanulók karácsonyi szünete december 22-ón kezdődjék és be­zárólag január 3-ig tartson. Országos vásár Mezőkövesden. Mezőkö­vesd Községben a szokásos András napi országos vásár november 27 ón lesz. Egyesületek is szedhetnek telefondíjat. A kereskedőim! miniszter megengedte, hogy azok az egyesületek, társaskörök, kaszi nők, amelyeknek távbeszélő állomása a tagok által is hozzáférhető helyiségben van, a tagoktól beszélgetősenkint 5 korona díjat szedhetnek, mely teljes egészében az egyesületé. A volt hadifogoly-bajtársak f. hő 19 én, vasárnap, délután 4 órakor az Aranyszólő- vendéglőben barátságos összejövetelt tar tanak. Térítés elveszett ajánlott küldeményekért. A külföldre szőlő ajánlott küldemények elveszése esetén az aug. 1 tői okt. 4 ig feladott küldemények után 1200, később feladottakért pedig 5(00 koronát térít meg a postakincstár. Borforgalom. A borforgalom silány árak melleit továbbra is . csöndes és csupán, a belföldi kereslet kielégítéséről van ezó. A megindult kereskedelmi és gazdasági tár gyaláeokrol még pontos adataink nincse­nek. Általában azok kedvező kialakulá­sára számíianak, ami szintén hozzájárult a szilárduláshoz. Az árjelentésekben meg lehetős nagy áremelkedések vannak és az idei 11° os borok már a termelőknél lOO k. árak felé haladnak, ruíg a* homoki jobb­fajta borok 60—70 koronáén cserélnek gazdát. Csscsemöhuilát találtak egy sírban. A rendőrségről értesültünk, hogy feljelentés alapján a Hatvani temető kápolnája mö­gött lévő sirok egyikében caecsemőhullát találtak. Novák Mihály rei.dőrfogalmazó bontatta föl a í-írt s körülbelüljegy méter nyi mélységben egy kis korhadó fako­porsóra bukkant, melyben egy körülbelül esztendős, oszlásnak induló csecsemőhulla feküdt. A hulla jól fejlett újszülött cse­csemő hullája volt. A nyomozás lesz hi­vatva megállapítani, hogy bűntényről van e szó. Esögép-bemutató lesz Debrecenben. A Ti­szántúli’ Mezőgazdasági Kamara november hó 19 én esőgépet mutat be a nagyerdei villamos végállomás melletti térségen. A sárospataki diákok hangversenye Put- nokon. A putnoki ref. egyház november 19 én jőtékonycélű hangversenyt rendez, amelyen a sárospataki főiskolai diákok 50 tagú énekkara is közreműködik. Tolvajok jönnek át Szabolcsba a meg szállott területekről. A Nyírvidék írja, hogy valósággal ellepték Szabolcsvármegyét a megszállott területről átszökött gonoszte­vők. A nyíregyházi rendőrség már többe­ket ártalmatlanná tett közülük. Szabad a petróleum-forgalom. A hivata­los lap közli, hogy az ásványolajok és termékei forgalmát kísérletileg szabaddá tette a minisztérium. A Hold leánya befejezése. Ma 7* 6 és 8 órakor kerül színre az izgalmas és látványos Hold leánya című amerikai film kolosszus III. és IV. része. Főszereplő a bátor Mária Walkamp. A III. rész alcíme Diadalmas hazatérés 10 felvonásban. A IV. rész : (befejezés) Újra a poklok fergetegében 8 felvonás. Jegyek előre válthatók az Ura nia tőzsdében. 15— Illés Gyula ma és minden este a Széchenyi kávéházban hangversenyez. 1-2 Sorjegg tulajdonosok figyelmébe. Mind­azok, akiknek Couvertált, Hazai Bazilika, Erzsé­bet, Jósziv, Olasz és Osztrák vöröskereszt sors­jegy, továbbá Részlet-ív, Letét-ív Csoport könyv van birtokában, nyeremény jogosultságuk meg­állapítása végett közöljék címüket a «Sorsjegy Újság« kiadóhivatalával : Budapest, VI., Szondy- utca 90. Sport. Korcsolyázni fogunk . . . ! Nem is kell valakinek jó öreg egri polgárnak lenni, hogy visszaemlékezzék arra a kieB pocsolyára, amelyet mi, valódi egriek, nagy büszkén, korcsolya tónak ne­veztünk. Mesés hely volt ez. A békák százezrei «bájdalú» hangversenyekkel gyö­nyörködtették, e danáktól mámorba rin­gatott környéki lakosságot, a szúnyogok milliárdjai pedig csodaszép hólyagokat csíptek a gyönyörű, de annál békauyála- sabb tő partjaihoz tévedt gyermekeken. Mondhatom, igazán szép volt ez a tó sha még hozzávesszük azt, hogy mily fölsé- gesen hasították a víz színét elborító ma szatot a hattyúnyakú ludak: oly látvány­ban volt részünk, amely nem minden ha­landónak adatott meg. Ez a minden tekintetben meseszerű tő a múlt évben egyszerre csak eltűnt. A szúnyogok, irtóztató zümmögés közben, egyik gyűlést a másik után tartották; a békák rekedtre brekegték magukat a víz- telenné vált pocsolyában s a ludak úszó mozdulatai is mocsárba fulladtak. Lelkei lenség is volt ez a «Mese« részéről, mert annyi óletegzisztenciáí egyszerűen (mond­hatnám: «Mese»-szerűen) tönkre tenni, még sem járja. Hiába volt az érdekelt békák stb. küldöttsógjárása, nem használt semmit. A tó kiszáradásra Ítéltetett. Egyszer azon­ban csoda történt. Nagy esőszakadás után a tó medre ismét megtelt vízzel s békáék újból ezrével lepték cl ősi birodalmukat. Vígan fürdették már kiszáradásnak indúló tagjaikat a most már üde hullámokban és diadalérzettől megszentelt bájbrekegésük, diadalmasan szállt a magasság felé. Sze­gény kutykuruttyok! Hiába örültetek. A novemberi, korai fagy lefagyasztotta, mondhatnám befagyasztotta legszebb ál­maitokat is s jéggé dermedve, a jég alól voltatok kénytelenek tűrni, hogy jéggé fagyott hátatokon viruló kisleányok s ki nyílt szépasszonyok tiporják lábbal nyá­ron oly szép birodalmatokat. . . Az idei őszi eső ismét nagy tavat varázsolt a kiszáradt, ősi bóka birtokra. Fagyos éjjeli szelek borzolják a «tiszta« hullámokat s e szép hullámok meg-meg- borzadva gondolna«: már a közeljövőben bekövetkező s meg nem változtatható szomorú sorsukra, a megfagyásra. Egy két jeges éjjel s jégpáncél födi a tavat. Nehány naps ismét fölcsendüi hátán a csengő gyermekkacaj. Kipirult arcú kor­csolyázók fognak tovasiklsni a zene hang­jaira s a mikor köröskörül fehér, hideg zúzmara föd el mindent: egymásba simuló forró kezek mondják majd el egymásnak azt, ami, az életben a legszebb : az ifjúság rajongó érzelmeit. A vasárnapi hockey-mérközés iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg város­szerte. A mérkőzés után az előkelő fővá­rosi vendégek a főszékesegyházat tekintik meg, ahol Meiszner Imre főszékesegyházi karnagy orgona-művészetében fognak gyö­nyörködni úgy a sportvendógek, .mint a helybeli érdeklődők is. 7 órakor sport­vacsora a Katolikus Kör helyiségeiben a vendégek tiszteletére. Jelentkezéseket a Sajtóvállalat Érsek-utcai üzlete fogad el. 8HHÖS3SH LEGÚJABB. November 21-én a helsingforsi Városi Színházban Petőfi-ünnepélyt tartanak. — Az űj angol kormánynak 70—80 többsége lesz az Alső házban. — Kohner Adolf báró az inség-akciő céljaira most újabb 500.000 koronát, Haas Fülöp és Fiai 500.000 koronát adományozott. — Az este hat óra tájban kihirdetett angol választási eredmények szerint eddig 343 konzervatív, 141 munkapárti, 57 liberális, 52 nemzeti liberális és 10 nemzeti képvi­selőt választottak meg. — A török nem­zetgyűlés elfogadta Kemál pasa indítvá­nyát, amely követeli, hogy a miniszterta­nács tagjait és a szultánt helyeszék vád alá, de a határozat végrehajtását későbbre tartsák fenn. ________*________ • TŐZSDE. Zürich (Budapest) 0*22 Valuták: Osztr. kor. 325—375 Lei 1550—1650 Szokol 7800—8200 Napoleon 9200 Ang.f. 11.100—11.400 Léva 1650—750 Dollár 2500—575 Sv. frank 460—75 Fr. frank 161—167 Dinár 3760—920 Márka 40—45 L. márka 16—17 Lira Belga fr. 113-114 154—159 Holland frt 980—992 • Zürichi zárlat: Berlin 8V, Zágráb 216 Hollandia 213% Bukarest 350 Newyork 5463/« Szófia 385 London 2431 Varsó 37* Páris 1735 Bécs* 73 Milánó Prága 2495 1735 Bélyegzett 075 Kiadótulajdonos: SORI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET, Kiadőhiv. igazgató: Radii Károly,

Next

/
Thumbnails
Contents