Egri Népujság - napilap 1922/2
1922-10-29 / 247. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG 1922. október 29. Figyelmeztetés. Akik földadójukat a városi adóhivatalnál ez ideig nem fizették be, azok október harmincegyedikéig kapnak kedvezményt, azontúl a város kedvezményt nem ad. Adóhivatal. Aki jól és olcsón akar vásárolni az olvassa el a mai számunkban megjelent budapesti Fenyvesféle áruház (Károly-körut 10.) hirdetését, amely mindennemű ruházati cikkek meglepően olcsó árait közli. Ha tekintetbe vesszük, hogy a cég elsőrendű minőségű árút tart, bízvást mondhatjuk, hogy a Fenyvesáruház az ország legelőnyösebb bevásárlási forrása. Mintákat bárkinek készséggel küld. 4— Budapestre felránduló közönség figyelmét felhívjuk lapunk mai számában megjelent Fleischmann áruház (Budapest, Károly-körut 24.) hirdetésére, ahol szükségleteit még ma is mindenki a legolcsóbban szerezheti be. 2 ~i0 Szenzációs nyeremények: Két millió, három millió, sőt öt millió koronát is nyerhet az u( m. kir. osztálysorsjátékon. Hivatalos árak: egész 200 kor., fél 100 kor., negyed 60 kor. Rendeljen levelezőlapon november 12-ig, mert á sorsjegykészlet a nagy kereslet folytán húzás előtt elfogy. Ä rendelt sorsjegyet és hivatalos játéktervet azonnal küidi Benkő Bank részv. társ. Budapest Annrássy-ut 60. 3—4 Az Uránia műsora: Ma vasárnap V26 és 8 órai kezdettel: Zé-Zé, szenzációs párisi erkölcsrajz, I. rész, két fejezet, 8 felvonás. Jegyeket a délutáni torlódás elkerülése miatt célszerű már délelőtt megváltani az Uránia tőzsdében. — Hétfőn 6 és 8 órakor: Legyen igazság 1 (Fiat Justitia) Sorstragédia 5 felvonáshan. Csak 16 éven felülieknek. — Kedden és szerdán: Sybill Morgan, egy gazdag leány regénye 5 felvonásban, főszereplő: Hilde Wolter. — Csütörtökön és pénteken A grenerlei rejtély (Szürkeruhás hölgy) Ohnet György regénye 6 felvonásban, főszereplő : Helena Makowska. — Szombaton és vasárnap a Zé-Zé befejező része. 25— ^ár. Berlinben is bombával ijesztgetnek. Becs. MTI. Tegnap Berlinben nagyszámú rendőrség zárta körül a Wilhelm- strasset, a birodalmi kancellár palotáját, valamint a birodalmi elnök palotáját. A feltűnő intázkedősak azoknak a feljelentéseknek alapján történtek, amelyek szerint a jobboldali radikális elemek rajta akartak ütni a birodalmi kancellárián. A két palota kerljében robbanó anyagot ástak el, melyet föl akartak gyújtani. A rend őrség vizsgálata alaptalannak állapította meg a följelentést. «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen » TŐZSDE. Zurich (Budapest) 0*22 Valuták: Napoleon 9200 Ang. f. 11.200—11.500 Léva Dollár Fr. frank Márka Lira Belga fr. Berlin Hollandia Newyork London Pária Milano Prága 1650-750 2500—575 176—81 60—70 95—100 164—169 Osztr. kor. 345—355 Lei 1600—700 Szokol 7800-8200 Sv. frank 460—75 Dinár 3760—920 L. márka 211/*—23x/2 Holland frí995 —1007 Zürichi zárlat. 137, 215‘/t 553 V® 2472 3905 2190 1740 Zágráb Bukarest Szófia Varsó Bécs Bélyegzett 2327, 365 370 31—32 0.0072 0.0078 Terménytőzsde: Hivatalos árak: Búza tiszavidéki 76 kg.-os 10850—10900, egyéb 10800—10850, búza tiszavidéki 78 kg. os 10900—11000, egyéb 10850-10900, rozs 7100—7200, takarmányárpa 7150—7300, sörárpa 7400—7600, zab 6700—6800, repce 16000 — 17000, korpa 4750—4800. STELLA 5H*Íe5£ vamlin cukor pudding por salicgl Gyár: Budapast VII. Rottenbilíer*utca 46 Leasive Phenix mosópor vezérképviselete. LEGÚJABB. A nyugat-ausztráliai kormány 6 millió sterlinget szavazott meg arra a célra, hogy 7500 angol férfi és nő gyermekeivel együtt bevándorolhasson, illetve letelepedjen Ausztráliában. — A szovjet forradalmi haditanács tárgyalt Besszarábia vissza- hódítása kérdéséről arra az esetre, ha Besszarábia visszaszerzése diplomáciai ú- ton nem sikerülne. — Tescheuben néhány heti szünet után újra megindúlt a szlovák lap. — A belügyminiszter a «Közlekedési munka» c. időszaki lapot betiltotta. — A lausannei értekezleten Görögországot Ve- nizelosz fogja képviselni. — A belügyminiszter Csongrád nagyközségnek rendezett tanácsú várossá való átalakulását megengedte. — A pápa kihallgatáson fogadta Tirpe Morgant, az ismert amerikai emberbarátot. — A Magyar Állami Fatermelő R. T., a Fatermelő és Faipari R. T. és a Sajóvölgyi Fatermelő R. T. együttesen 10 vaggon tűzifát ajánlottak föl a budapesti nyomoreuyhitő akcióra, ssas» ssmesj ^saaisasas A nemzet- és országmenfő, az élet- és vagyonvédő Horthy-gyűjtésre minden adományt szívesen fogad, nyilvánosan nyugtat és rendeltetési helyére juttat az Egri Népújság szerkesztősége. Kiadótulajdonos: Söfíí KERESZTÉN Y SA-JTÓSZÖVETKEZET. Kiadőhiv. igazgató: Radii Károly. Nyilt-tér.*) Bodor Dezsőről állítólag elterjedt hír, akiről én semmiféle nyilatkozatot nem tettem, valótlan. Eger, 1922. október hó 28. Angyal Sámuel. •) E rovat alatt közöltekért felelősséget nem vállalunk. S z e r k. Tüdőbajt, köhögést, mindennemű hfilést biztosan gyógyít a hires Dr. Jármay Csodamelltea kapható minden gyógytárban és drogériában. "RTTIÍTTM Á köszvémj 1VI.1U kJ ivAxA. csonthasogatás „I I csakis az egyedül biztos általánosan ismert és minden esetben bevált Kapcin kenőcs segít. Ezt kérje minden gyógytárban és drogériában. Utánvét mellett küldi: »Oroszlán« gyógy- szertár, Budapest. 1V„ Papnövelde-u. 2. 1—12 Női Szőrme-köpenyek -ruhák -fehérnemüek -cipők-kabátok -bundák boák és muffok legolcsóbb árban nagy választékban HOLZER divatházában 4-25 Budapest, Kossuth Lajos u. 9. áz „Első Keresztény Biztosító Intézet R T.“ hevesmegyei kirendeltsége az Egyházmegyei Takarékpénztár kebelében — Kartellen kivűl! — Elfogad: tűz, jég, betöréses lopás és élet- biztosításokat a legelőnyösebb feltételek :: mellett. :: sAláirási felhívás. Alulírottak az egri és környékbeli orvosok támogatásával a közönség minden igényét kielégítő Röntgen és eiektro therápiai intézet felállítását tervezik. A vállalat célja: az egri és környékbeli orvosoknak oly modern gyógyító és vizsgálati segédeszközökkel való ellátása, melyek jelenleg csak a fő városban találhatók és mellyel a nagy közönséget a költséges fővárosi utazástól megkímélik ; másrészt az itt elhelyezett kórházak és rendelő intézetek számára egy pontos bel- és sebészeti ellenőrző állomás létesítésével a kezelés megkönnyítése. Tartama: 25 év. Alaptőkéje: 2.000,000 korona, mely 400 drb. egyenként bemutatóra szóló 5,000 korona névértékű részvényből* állana. Címe: Röntgen Laboratórium R. T. Eger. Az alaptőke lejegyzése után az alapítók hírlap utján fogják a részvényeseket az alakuló gyűlés időpontjáról értesíteni. Aláírási ívek az összes helybeli gyógytárakban és az alapítóknál vannak elhelyezve. Ez alapítók fentartják magukaak a jogot az első igazgatóság és intéző bizottság kinevezésére. Eger, 1922. október 29. Isaák Gyula s. k. Trak Géza s. k. alispán, a kér. munkéspénztár polgármester. kormánybiztosa Dr. Glósz Kálmán s. k. Dr. Czigler Henrik s. k. városi főorvos. városi orvos, hevesmegyei orvosszövettség az egri kér. elnöke. munkáspénztár ig. főorvosa. Dr. Czekkei Ferencz s. k. Dr. Szabó Ödön s. k. járás orvos. városi orvos. Velcsey István s- k. hevesmegyei gyógyszerész kerület elnöke. Dr. Ács István s. k. Dr. Bállá Mór s. k. Dr. Gallasy József s. k. Dr. Görög Simon s. k. Dr. Hibay György s. k. Dr. Koltai Aladár s. k. Dr. Mészáros Bála s. k. Dr. Preszí.er Gyula s. k. Preszler Ármin s. k. Dr. Guttmann Vilmos s. k. Dr. Grünblatt Ármin s. k. Dr. Gyenes Ervin s. k. Dr. Hibay Károly s. k. Dr. Sándor Imre s. k. Dr. Simkovits József s. k. Dr. Szabó Jenő s. k. Dr. Temesváry István s. k. Dr. Türk Szilárd s. k. RUHASZÖVET, KABÁTBÉLÉS 1 vásznak, selymek, cérna- csipkék és függönybstisztok legolcsóbban kaphatók Klein Antal divatáraházában. Budapest, Kiráiij-u. 53. (Teréz-templom mellett.) 3 10 ZSOLDOS TANINTÉZET Budapest, VII. Dohány utca 84. Telefon József 124—47. a legjobban készít elő magánvizsgákra. BUTORUDVAR-ban Hálószobák, ebédlők, kárpitosárúk, irodaberen- dezések, stb. legjuíányosabban beszerezhetők Schwarcz Lipot és Testvére 3-20 Hangszerek. Zongorák. Gramofónok. Minden hangszerünkért jótállást vállalunk. Királyi hangszergyár öfernberg Budapesten, Hákóczi út fZf\ számú saját palotájában / / c írja meg azonnal, hogy miigen hangszerre van szüksége és mi arról díjtalanul küldünk árajánlatot, ha ezen újságra hivatkozik. — Javítandó hangszerét küldje postán gyárunkba. Jutányosán újjáalakítjuk. — Gramofontulajdonosoknak legújabb hanglemezekről inggen és bérmentve küldjük müsorjegyzékünket. 11—30