Egri Népujság - napilap 1922/2
1922-10-26 / 244. szám
1922 október 26 BGfeU tt&PUJSAU Maczky Emil főispán, Nagy Elemér gö- möri alispánhelyettes, Fáy Gyula képvi selő, Kertész csendőrparancsnok, Mofgyo- róssy és Lukács főszolgabírók és Waffka, az ózdi csendőreőg parancsnoka. Ünnepi díszben az egész falu. Meg- illetődött csend. A francia, olasz, cseh megbízottak a hivatalos formaságokkal most adják vissza azt a kid magyar földet, aztán elindul a bizottság ás lezárja az üj határt. Kezdetét veszi a község ünnepsége. Ignécsy Béla a susai, most már újra magyar állami tanító mondja az ünnepi be szedet Majd villogószemű bátor kisdiák, Lóhi Zoltán áll elő és szaval hangosan, érzéssel egy sikerült alkalmi verset. Majd Waffka Ernő egy szakasz daliás csendőrrel átveszi a közbiztonság fölött v lő felügyeletet. Tábori díszben voltak a csendőrök. Kemények voltak, erősek, fegyelmezettek, nagyok ! És voit igazi népünnepély, igazi öröm : ökörsütés ; maguk a gazdák csapiak nagy vendégséget, amelyre meghívták a csendőröket is ,' Susa ízig-várig magyar maradt a megszállás aiatí s jőszerencséje annak az ottragedt négy cseh finácnak, hogy a magyar csendőr mindig tudja a kötelességét, mert hanem úgy lenne, aligha tudtak volna ép bőrrel szabadulni a magyar Susából. De szabadultak, mert a csendőrök megvédíék őket a magyar ököltől és le* fegyverezem után átdobták-őket a határon.» KIS HÍREK a nagyvilágból. Külföld: Kemál Gallipoli átadását kö vételi. — Véres kommunista-gyűlés volt Bulgáriában. — Anglia segíteni akar a rossz valutájú országokon. — A német kancellár nagy beszédet fog mondani az időszerű kérdésekről. — Német és osztrák katonatisztek 10 kötetben megírják a Világháború történetét. — A lengyelek Galíciában apácákat is letartóztatnak. Magyarország: Egy váci fegyenc 26 tagú beiörőbandája 20 millió értéket ra bolt Össze. — A Népszövetség az erdélyi székelyek sérelmeit is felülvizsgálja. — Elutasították a lokereskedők export-kérelmét. — Gíatifelder püspök megtiltotta papjainak, hogy a román földosztás ünnepein részt vegyenek. — A svédek milliókat osztanák szét hazatért hadifoglyainknak. — Lebontják a régi összekötő vasúti hidat. — A hő végére a vidék befizeti a búzaadó legnagyobb részét. — Dunai uszály- hajókon csempészik ki a vajat Becsbe. — A kieantant pénzért kínálja vissza nevezetesebb szobrainkat. Színház és Művészet. A műkedvelő-színpad hírei. Eger városában, ahol a művészetek és a tudomány meleg otthona van, nagy szeretettel keresik fel az őjszi, téli ős kora tavi?zi hónapokban a színpadot a mű kedvelők. Fölösleges rámutatnunk, hogy milyen fontos kultúrmisszict teljesítenek. Elsősorban kell megemlékeznünk a Mű kedvelő« Köréről, amely a műkedvelős átlagát jóval felűlhaladő előadásokkal nemcsak szórakoztatja, hanem tanítja is a kö zöm éget, mert műsorán az idegen és ma gyár klasszikusokat is megszólaltatja. De komoly érdemük van az ad hoc műkedvelő társaságoknak is, melyek a jótékonyság szolgálatában állanak. A Léni néni c. ötletes francia bohózatra készül most a Műkedvelők Köre. A szerepek hivatottak kezében vannak. Udvardy Cs. Jen.ő, Nagy László, Lestál Anna, Lestál Miklós, Papp Zoltán, Petkovies Iván dr. komikus alakításain sokat fog nevetni a kö- zöns -g. A főbb női szerepeket Lábos Bella ős Elekes Böske úrleányok játsszák. A Páholy c. 3 felvonásos bohózatot adja elő egy lelkes műkedvelő társaság f. hő 28 án ős 29-éo a N spközi Otthon javára. Az előadás anyagi sikerében Csoór Szeréna, a Napközi Otthon tevékeny vezetője, buzgólkodik, míg a művészi rendezés Illényi Domonkos kezében van, aki egy burleszk szerepben, mint nő i mi iá tor kacagtatja meg a közönséget. Szerepelnek: Gaál Berci, Adler Vers, Jakab Mariska, Salap Ellus, Kormos Toncsi, Bődi Janka, Gyulai Miklós, Vincze Andor, Kameniczky Eta, Rusz Miklós, Hadobás Rózsika és Kucsay Sándor. — A darab Illényi Domonkos ügyes átdramstizáiásá- ban antiszabadkőműves propaganda darabnak is beillik. A derék műkedvelők, akik a Napközi Otthonért fáradoznak, minden támogatást megérdemelnek. Jegyek előre válthatók a Tisztviselők Fogyasztási Szövetkezetében. Eger, t.922. október 26 Miniszterek Diósgyőrött Kállay Tibor pénzügyminiszter és Valkő Lajos kereskedelmi miniszter Diósgyőrbe érkeztek a vasgyár megtekintésére. A miniszterek ma, csütörtökön utaznak vissza Budapestre. A Ciszterci Diákszövetség tagjai holnap, pénteken, reggel 8 órakor az egri főgimnázium volt tanítványainak lelkiüdveért tartandó gyászmisőn vesznek részt. Házasság. Kovács Erzsiké ős Mihal- csik István földbirtokos, folyó hó 23 án tartották esküvőjüket a tiszaörsi plébániatemplomban. Nem lehet takarékoskodni. A hivatalos lap mai száma kereskedelmi miniszteri rendeletet közöl a hiányos címzésű táviratokért beszerzendő kézbesítési díj tárgyában. A miniszter — amint a rendeletben mondja — azt tapasztalja, hogy a közönség, a szódíj megtakarítása céljából, részint felületességből, táviratait hiányos címzéssel adia fel. Az ilyen távirat kézbesítése azután a távíratkihordók részéről temérdek időveszteséggel jár és a kincstárnak indokolatlan kiadást okoz. Ezt elkerülendő, ezután a hiányos címzésű táviratok címzettjei — ha felkutatásuk sok idejébe kerül a kézbesítőnek — 30 koro na tudakozódási díjat kötelesek fizetni, különbem nem kapják meg a táviratot. Házasság Mihalcsik Veronka ős Sági Ignác földbirtokos, folyó hó 23 án tartották esküvőjüket a tiszaörsi plébániatemplomban. Kinevezés. Az egri m. kir. pénzügyigazgató Kelemen Balázs napibőres szolgát az egri állampénztárhoz altisztté ne | vezíe ki. A csehek megszigorították a vámellenőrzést A Felvidékről érkezett utasoktól arról értesülünk, hogy a csehek a vámellenőrzést, a Salgótarján — Sátoraljaújhely közötti vonalszakaszon, néhány nap óta, fel tűnőén megszigorították. Minden cseh-szlo- vák állampolgárról, ski átlépi a határt, jegyzőkönyvet vesznek fel a cseh pénzügyőrök, akik a cseh szlovák állampolgárok útleveleibe azt is bevezetik, hogy az illetők milyen színű ruhában jöttek át. Ezenkívül minden utast megmotoznak. A visszatérő felvidékieket szigorú vizsgálatunk vetik alá és ha olyan ruhadarabot találnak rajtuk, mely az útlevélen vezetett jegyzékben feltüntetve nincs, azt elvámol ják. Az egyes elváinolí ruhadarabokat a cseh pénzügyőrök pecséttel látják el, hogy a megvámolást bizonyítsák. A vámellenőrzés megszigorításának az oka abban keresendő, hogy a felvidéki kereskedők érdekében meg akarják nehezíteni, hogy a felvidékiek Csonka-Magyarországon szerezzék be szükségleteiket. Újabb munkabóremelés a nyomdaiparban. Olvasóink előtt nem lesz ismeretlen az a havonként megismétlődő rnunkabéremelés, melyben a könyvnyomdái alkalmazottak az index számadatok alapján részesülnek. Most újabban 25 és fél százalékkal emelkednek a munkabérek; ugyanennyivel, sőt egyes kategóriákban még magasabb százalékkal a papirosárak. Nem is beszélve az egyéb anyagokról, hu Ivek már utólér- hetetlenségba törő magasságot értek el. Nem lesz érdektelen, ha némely cikk ezidoi százalékszerü emelkedését ide iktatjuk, hadd lássák olvasóink, hogy miért «drága» a nyomtatvány. Munkabér 632, újságpapír 400, sima nyomópapír 473, famentet fehér- papiros 456, fogalmazó papiros 428, uj ágfesték 525, szén 306, fa 495, betű 863. ólom 1293, rézléniák 2000, tisztító rongy 296, villany 1180. a nyomtatvány pedig — 160 százalékkal. Ha most ehhez hozzá számítjuk azt a veszteséget, amely abból áll elő, hogy mennyi ideig kell a nyomtatvány árára várni, ez a 160 százalék nagyon le fog csappanni. — Az index- számítás különben október 29 én megszűnik, hogy helyet adjon egy elérhetőbb ős kölcsönös méltánylást figyelembe vevő számításnak. Milliós postarabíás Az a hir járja, hoiry kedden e3te az Egerből Füzesabonyba érkező vonat posta-szállítmányából több milliós értékű csomagot ismeretlen tettes ellopott. A vizsgálat megindúlt. Bővebb részleteket nem sikerűit megtudnunk. A faellátás befejezése. Az érseki rakodóból a közszolgálati alkalmazottak ré szere kiutalt fa e héten feltétlenül elszállítandó. Aki kedvezményes fáját még nem kapta volna meg, hétfőn délután a Halaspiaci elosztóban feltétlenül jelentse be, saját érdekében. Burgonyaosztás. A közszolgálati alkalmazottak ügyvezetője annak megállapítására kért föl bennünket tegnapi közlésünk kapcsán, hogy a Halas piacra csak annyi burgonyát visznek egyszerre, amennyit egy nap alatt szétoszthatnak. Van hely tárolásra is, de a burgonyát a közalkalmazottak kényelmére hordták oda. — A mi megjegyzésünk csak az, hogy a burgonyára vonatkozó hírt a tisztviselők panaszkodása miatt írtuk, tehát közérdekből. Házasság. Schwalb József Eger, Kállay Zoltán u. 12, Susitzky Emtny, Hing foiyő hó 18 án Balassagyarmaton házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés he lyeit.) Ä háromnejű ember. Bűnügyi dráma 5 felvonásban. Főszereplő: Várkonyi Mihály. Bemutatja ma 6 és 8 órai kezdettel az Uránia. — Holnap reggel már megkezdődik a jegykiadás a Zé-Zé szombati és vasárnapi előadásra. A Zé-Zé című 2 részes, 4 fejezetes ős 16 felvonásos ezen záciős francia film. I. része mindkét nap kivételesen fél hat és nyolc órakor kezdődő két és félórás előadásokon kerül színre. 22— Ä Talmud magyar fordítása, ami tíz évvel ezelőtt akkora konsternációt keltet s a fordítót any- nyira üldözték miatta, sőt az oláh censura is letiltotta az újabb kiadását, — kibővített tartalommal újból megjelenik, azonban a nyomdai drágaság miatt csak korlátolt példányszámban. Az érdekes mfl egyedül a kiadónál: Luzsénszky Alfonznál kapható (Budapest 111., Nád-u. 1. sz.) Ara 200 korona. 10—10 Ä Talmud magyar fordításának I. része (Mik a nemzsidók Talmud szerint. Emberáldozatok) megjelent. Az egész mü ára 200 kor. (Utánvéttel nem küldhető, mert az utánvétel dija 68 kor.) Minden öntudatos kereszténynek fel keil olvasni a Talmudot, mert ennek ismerete nélkül tökéletlen és komolytalan minden akciónk. Az érdeklődők szíveskedjenek most megszerezni, mert újra nem fogom nyomatni. Luzsénszky Alfonz szerkesztő (Budapest, III., Nád-utca t. sz.) 3—4 TŐZSDE. Zürich (Budapesti 0-218/« Kiadótulajdonos: SGtRí KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadőhiv, igazgató: Radii Károly,