Egri Népujság - napilap 1922/2

1922-10-05 / 226. szám

mm NEFö'j&áe­m/. -JXbäämesmBSKk 1922. október 5. Gazdasági kérdések lesznek a tárgyai az Egységes-Párt értekezletének. Budapest (Virradat): A politikai vi­lág érdeklődése ma az Egységes Párt ér­tekezlete felé fordul, melyen Bethlen mi­niszterelnök, Bánffy Miklós gróf külügy miniszter is meg fognak jelenni. Bethlen látván gróf miniszterelnök nagyobb be­széd keretében fog foglalkozni a belpoli­tikai helyzettel és az általános gazdasági kérdésekkel. Ezek az intézkedések első sorban a fa- és szén beszerzésére vonat­koznak. Ebben az ügyben a miniszterelnök tegnap már tárgyalt illetéke# körökkel. A keresztény koncentrációról is sző lesz, amely a nyilvánosság előtt olyan nagy port vert fel, Eger, 1922. október 4. Eger közönségének régi sérelme, hogy az egri vasúti pénztárnál nem adnak ki közvetlen jegyeket a Füzesabony—debre- czeni vonalon lévő állomásokra. Ugyancsak hiába kér az utas j8gyet a Mátra—körös­vidéki vasút állomásaira is. Ha Tiszafüredre akarunk utazni, csak Abonyig, ha Párádra, akkor Kálig kapunk jegyet. Természetes azután, hogy úgy Fü­zesabonyban, mint Kálban, csak a legna­gyobb kellemetlenkedés, tolongás útján kap az ember további utazásra érvényes jegyet, amint a következő, föltétlenül meg­bízható forrásból származó levél is bizo­nyítja. •Tekintetes Szerkesztőség! Tisztelettel kérem közérdekű soraim szíves közzétételét. Szombaton. September hő 30 ű.n, a délután 2 óra 40 perckor in dúló vonattal kisfiámmal Tiszafüredre utaztam. Csak Füzesabonyig adták ki a jegyet. Az egri vonat 10—1‘2 percnyi ké­séssel indult s így. mire Füzesabonyba ériünk, akkorra már készen volt a tisza­füredi szerelvény s azonnal be is lehetett abba szállani. Ki fiamat ős csomagjaimat el is helyeztem a vonaton eztán siettem jegyet váltani. A pénztárnál rengeteg utas tolongott (1 jegypénztár volt nyitva!) így meglehetős izgatott volt a hangulat az olyan utasok közölt, akik Tiszafüred felé voltak indulandók. S néhány porc múlva, ahogy mi egriek beállottunk a sorba, egy­szerre csak halljuk a tiszafüredi vonat kísérőinek az indulást jelző aiphangját. Persze otthagytuk a helyünket és rohan­tunk a vonathoz, hogy valamikép le ne maradjunk. A kalauzt kérdeztük aztán, hogy ki­adja e a jegyei a vonatban, mert kéznél van az Egerben váltott jegyünk ? — Nem lehet, volt a felelet. Tessék a szolgálatvezetővel beszélni, ott van a jegypénztárnál. — Hát nem indul még a vonat? — Indul, indul, de egy-két percre le intették az indulást. Megyünk tehát a jegypénztárhoz vissza. Ä szolgálatvezető, valami Ivanics nevű altiszs, zsebreíeíf kezekkel szemléli a jegyosztást.-- Kérem alássan, — mondom neki,- megválthatom meg a jegyemet, vagy csakugyan indul a vonat és jegy nélkül maradunk ? — Maga már nem állhat be a sorba, miért meat el a pénztártól. — De kérem, indulási jelzett a vonat. — Mindegy, nem állhat be a sorba! Nem kap jegyet! És mg is jelölte azt az Budapest (Magyar Hírlap): A nem­zetgyűlés összehívására irányuló mozga­lom ma komolyabb formát vett. A szociál­demokrata párt politikai frakciója vette kezébe az ügyet. A drágaság rohamos emelkedésére való tekintettel lépések meg­tételét kérte a nemzetgyűlés legsürgősebb összehívása érdekében. A szociáldemokrata párt vezetőségének információja szerint remélik, hogy a szükséges számú aláírások már a közeli napokban együtt lesznek és az összehívást kérő ívet átadhatják a nemzetgyűlés elnökének, hogy a kívánt időben a Ház elnöksége intézkedjék a nemzetgyűlés összehívása iránt. utolsó embert, akinek a pénztáros még adhat jegyet. . . Egy űtüársam, aki szintén eljött a pénztártól az indulás jelzésére, — egy hor­dárt kerített, aki jegyünket jő borravaló­ért sz utolsó pillanatban meg is váltotta. így nagy izgalom árán mégis meg­szabadultunk a dupla űtiköiiségtől ehren­des jeggyel ülhettünk vonatra. Tekintetes Szerkesztőság! Teljesen híven — mire t&nűim is vannak — irtani le ezt az esetet, csak ép­pen az Ivanics altiszt udvariatlan és fö­lényes hangja hiányzott belőle. Hát kérem ez tűrhetetlen állapot! Ezen segíteni kell, ha a Máv. régi, jóhiréből valamit meg akarnak még menteni. A Tiszafüredre vagy tovább érvényes jegyeket itt a kényelmesebb kezelés szem- pontjából nem adják ^'.Viszont Füzesabony­ban semmit sem tudnak arról a régi ren­delkezésről, amely pedig még a boldog béke­időből benne van az üzletszabályzatban : hogy az az utas, aki egy fél órával előbb érkezik ugyanarra az állomásra, ahonnan más irányba manó vonata indul, — je­gyét a vonatban is megválthatja. Hanem ahelyett temérdek izgalom­ban, kellemetlenségben s nem egyszer — mint a jelen esetben is — durvaságban van része a Máv. alkalmazottai részéről a közönségnek, ahelyett, hogy udvariasság­gal, kezéfa járással tussolnák a Máv. nak az utasok érdekeit semmibe sem vevő in-- téskedéseit. Fogadja a tekintetes Szerkesztőség soraim közzétételéért — amitől föltétien orvoslást várok —- hálás köszönelemet. Aláírás.» KIS HÍREK a nagyvilágból. Külföld: Ma kezdődik a mudinai kon­ferencia. — Anglia elismerte az új görög királyt. — Ángőra a szultán lemondását fogja követelni. — Amerika a keleti bo nyod’rilom miatt nem szerelheti le hadi­hajóit. — Konstantin király New-Yorkba vitette a pénzét. — A pápa segíti a kis- ázsiai hajléktalanokat. — Magdeburg pá­lyaudvara leégett. — Tirol el akar sza­kadni Ausztriától.— A moszkvai kormány halálraítélt 4 katolikus papot. — Oroszor­szág részt vehet a tengerszorosok konfe­renciáján. — Az angol munkások antimi- Piarista mozgalmat fejtenek ki. — Orosz országban kötelező a katonai szolgálat. — Németország jóvátételül vasúti kocsikat szállít Jugoszláviának. — Berlinben meg adóztatják a lakmározőkat. — A román tisztviselők sztrájkkal fenyegetőznek. — Károly román király nem maga irta em­lékiratait. — Bathenau gyilkosának pőrét ma kezdték tárgyalni Lipcsében. Magyarország: A kormánypárt mai ér­tekezletén folytatják a koncentrációs liszta aláírását. — Húsz csődbe jutott színtársu­lat oszlott föl. — órabér-differencia miatt még nem kezdik meg a fővárosi tanonc- oktatást. -- A Túrán Szövetség ma üd­vözli a török-testvérüket. -- A kisantant ismét fölvetette a Habsburg-kérdést. — Biharban leszállt egy román repülőgép. — Ismét megszűnt két vidéki lap : a debre- czeni Tiszántúl m a nagykanizsai Zala. — A Magyar Grafikai Intézet szállította a bolgár államkötvényeket. — A magyar­szerb határon a trianoni vonal lép ér­vénybe. Színház és Művészet. Utolsó heti műsor. Csütörtökön,október 5 én, estes órakor (Szelvények érvényesek) Hamburgi meny• asszony. Pénteken, október 6-án, este 8 órakor Ünnepi díszelőadás (Szelvények érvénye­sek) U. Dinuyéssy Juliska búcsűfellépése : Trianon. Szombaton, október 7-én, este 8 órakor (Szelvények érvénytelenek) Papp Manci és Latabár Kálmán búcsűfelléptéül Sybill. Vasárnap, okt. 8-án, délután 5 órakor mérsékelt helyárakkal, utolsó délutáni elő­adás Papp Manci, Solymossy, Latabár és Tihanyi felléptével János vitéz. Este 8 V* órakor, rendes helyárakkal (Szelvények érvénytelenek) ifj. Latabár Kálmán javára 20°lo al felemelt hely­árakkal Papp Manci és Latabár Kálmán búcsűfelléptéül: Sybill. Csütörtökön, október 5 én, a Hambur­gi meny asszony-t játssza a színtársulat. A magyar levegővel teli operett még min­dig az érdeklődés középpontjában áll. A főszerepeket Papp Manci, Orbán Viola, Latabár, Tihanyi é3 Vadnay játsszák. Mar- czinka Vica szerepét Beődy Annus játssza. A nagy érdeklődésre való tekintettel, aján­latos a jegyeket előre lefoglaki. Pénteken, október 6 án, az aradi vér­tanúk emlékének áldoz a színtársulat. A nemzeti ünnep méltóságát egy eredeti, ir­redenta dráma, a Trianon bemutatásával emeli. Á felvidéki magyarság sanyarga- tolt helyzetét tárja elénk Walter Ernő megkapó darabja. Az előadás ünnepi elő adásszámba megy, mert a társulás köz­kedvelt drámai színésznője, U. Diunyéssy Juliska búcsúzik benne. A többi szerepe­ket a társulat legkiválóbb színészei játsz­mák, Ungváry Ferenc, Széntiványi Béla ős a darab ötletes rendezője, Bihari László, kinek magyaros'alakítása nagyhatásúnak ígérkezik. A darab előtt Szántó karnagy vezényletével a közkedvelt postás-zenekar ünnepi nyitányt játszik. János vitéz. Daljáték 3 felvonásban. Irta: Bakonyi Károly, a verseket: Heltai Jenő. Zenéjét szerzetté: Kaesóh Pongrác. A legnagyobb magyar lírikus dra­matizált, világhírű meséjét, a «János vi­téz»-t adta elő tegnap a Ozakő társulat. A népiélek poézise, a f lu tiszta költésze­te sugárzott le a színpadról és áhítatos ünneppé varázsolta e színházi estét. Pe­tőfi Sándor alföldimádő Isiké szálldosotí a kulisszák festett világában. Kaesóh Pon­grác zenéje, a szívet lelket ríkatő, vidá- mítő, lelkesítő magyar muzsika könnyet csalt mindenkinek a szóméba. Az országos hírű Postás-zenekar is ezen az estén mutatkozott be az egri kö­zönségnek az orcheaterben s a siker első felet az ő számlájára írjuk. Tihanyi Béla (Kukorica Jancsi) megdöntötte azt az elő­ítéletet, hogy csak nő játszhatja e szere­pet. Férfias, ksdves volt, mint Petőfi Ku korica Jancsija. Papp Manci finoman raj­zolta meg a sokat szenvedett Iiuakát s valóban olyan volt. mint a mezők vadvi­rága. Bagót Solymossy játszotta lírai hév­vel. Nótáit megkönnyezte a közönség. Papp Miért nem adnak ki menetjegyeket a Füzesabony— debreczeni vonalon eső állomásokra ?

Next

/
Thumbnails
Contents