Egri Népujság - napilap 1922/2

1922-09-24 / 217. szám

2 EGRI NÉPÚJSÁG 1922. szeptember 24J nak» vagyis ««ummásnak» nagyobb gaz­daságokba (még a Dunántúlra is) hét nyá­ri hónapra elszegődtek, honnan november hő 1 őa egy munkás hét, sőt nyolc mázsa gabonát is hozott falujába. Ennek a ke­resetnek csak egy minimális részét tar­tották vissza, míg legnagyobb részét azon­nal eladták, azzal, hogy majd még dolgo­zunk télen is, akkor is beszerezhető lesz a még szükséges gabona. A múltban, mikor az ellátatlanokról volt ezó. ezek az úgynevezett zsellér csa ládok a legelsők voltak a liszt-kiváltásnál, de egyszersmind leghangosabbak is. Hiá­ba volt az elöljáróság felvilágosító szava, hogy: ti hoztatok gabonát, miért adtátok el kereseteteket. Mégis kierőszakolták liszt- mennyiségüket, természetes, az igazán nél­külözök kárára és rovására. Ez így van ma is az ország igen sok községében. Kérdezem, nem lenne-e az most hamarosan szükséges, a község elől járósága által, a szolgabirői hivatal ellen őrzésével, nyilvántartásba foglalni: kik vol­tak nyári munkások és így kik hoztak haza gabonát. Ha ugyanis ez meg nem történik, nagy igazságtalanság fogja érni azokat a munkásokat és nélkülözőket, a- kik bármi más ok miatt ily munkába nem állhatták. Másrészt megnehezíti a segély-bizott­ság munkáját a segély kiosztásnál, ha a földtelenek előállanak segélyt kérve és a bizottságnak semmi támpont nincs a ke­zében, amellyel a segélyezésnél, a segé­lyezési különbséget megállapíthatja a mun­kához nem jutott munkás és a nyári mun­kát végzettek között. Hány hadi özvegy és hadi árva szegődött el ily nyári mun­kára, kik rokonaikkal egy háztartásban élnek! Egyszerre előállanak az iiyenek az ő, igaz, szerencsétlen helyzetökkel és a segély bizottság, — ha nincsen előtte il^en nyilvántartás, csak szerencsétlen helyzetü­ket veszi tekintetbe s ismét előáll az, hogy az igazi nélkülözők rovására megy a dolog. Azt se felejtsük el végül, hogy ez a jótékony adakozás, ha sikerül is, még ak­kor sem fog olyan megszámlálhatatlan összeget eredményezni, hogy ezzel a be jövő segélyösszeg elosztásánál, minden megfontolás és irány nélkül lehessen ada­kozni. Bátor voltam ezekben a segély bizott­ságok figyelmét fölhívni az itt közöltekre. S abban a reményben fejezem be közle­ményemet, hogy úgy a segély bizottságok, mint a hatóságok be fogják látni, hogy Horthy Miklós kormányzó úr őföméltősága nevéhez fűzött jótékony akció sikere ér­dekében minden körülményt meg kell fon­tolni, hogy a hazafias és nemes terv úgy egészében, mint részleteiben sikerülhessen. Pétervására, 1922. szept. 21-én. Hazafias tisztelettel: Gróf Keglevich Gyula. Adomány a Horíhy-gyüjtésre. Eger, 1922. szeptember 23. Múlt vasárnapi számunkban jelentet tűk be, hogy a Horthy Miklós kormányzó kezdeményezésére és fővédnöksége alatt megkezdett gyűjtésre az Egri Népújság is szívesen elfogad adQmányokat. E célra eddig 8034 kor. 52 fillér ér­kezett hozzánk, melyhez most a Hunyor Béla főkáptalani jószág felügy elő húszezer koronás adományát nyugtázzuk a legőszin­tébb elismeréssel és örömmel. Hunyor Béla nem tartozik az úgy­nevezett nagyvagyonú polgárok közé s hogy most ilyen tekintélyes^ összeggel áll be az ország- és nemzetmentő munkába: ezzel áldozatos hazafias érzését és társa dalmi kötelességeinek bölcs megértését bizonyítja. Vajha sok-sok követője akad­na ennek a nemes példának! Egy egri újságíró ezer koronát adott a nemes célra. * . Eddigi gyűjtésünk eredménye 29,034 K 52 f. Csendélet Nyitrán. Nyitráról írják: A múlt vasárnap tartották a nyitrai megyeházán a C3eh állami tisztviselők tiltakozó gyűlésüket a 100%-os drágasági pótlék törlésé és egyéb követelmények miau. A gyűlés elfogadta az általános tiltakozó javaslatot, melyhez hozzácsatolták még a nyitrai áll. tisztvi­selők, katonatisztek és altisztek külön ké­relmét a lakásépítés azonnal való megkez­dése végett. A gyűlés végén a cseh himnuszt, utána a «Hej Siováci» című dalt énekelték, amiben a helybeli Narodna Stráz cimú kormány lap illetlenséget lát. * * * Nyilatkozat. A Nyitrai Lapok két kéttel ezelőtt hírt adtak az Erger-Berger nótának egy nyitrai kávóházban történt megrendeléséről. Minthogy elöltem érthe tetlan okból hire terjedt annak, hogy a közleményt én írtam, kijelentem, hogy a közleményhez semmi közöm, azt nem ír­tam, s aki annak ellenkezőjét állítja — hazudik. Fürst Fülöp. A noszvaji kuruzsló-asszony a bíróság előtt. Eger, 1922. szeptember 23. A környékbeli falvak hiszékeny la­kossága még mindig «bedől» a kártya- vetők és kuruzslóasszonyok ostobaságai­nak. A javasasszony aztán alaposan el bánik velük; megpumpolja, meglopja őket úgy, hogy arról koldulnak a hiszékeny áldozatok. Egy ilyen kuruzsló csalási ügyét tár­gyalta a héten a mezőkövesdi járásbíró­ság. A vádlott Lukács Kálmánná noszvaji lakos, aki március havában megjelent Bor- sodnádasdon s miután kiszimatolta, hogy Révai Jánosnő már évek óta betegeskedik elment a lakására és kijelentette, hogy ő minden betegséget meg tud gyógyítani. Az élethez ragaszkodó beteg termé­szetesen belement a kezelésbe. Ez abból állott, hogy az asszonyt felöltöztette a va- dunatuj ruhájába, majd egy új lepedőt terített rá és parázzsal megfüstölte, mi­közben értelmetlen szavakat mormogott. 10 perc elteltével pedig ráütött az ágy fájára és kijelentette, hogy a beteg 19 nap múlva meg fog gyógyulni. A kuruzsló a hókusz-pókusz után 400 korona készpénzt, 25 kg. lisztet, 10 liter babot, 10 liter árpakását, 11 kg. szalonnát, kolbászt, füstölt húst, egy tyúkot, 8 kg. káposztát, 1 vasfazekat, 1 abroszt, 2 asz­talkendőt, 1 vászonlepedőt, 1 szakajtót tele korpával, 3 darab szappant követelt az «orvosi» díjazás fejében. A beteg meg is adta, sőt el is szállí­totta a természetbeni járandóságot; de A képviselő-testület a 10 milliót átengedte a Közellátási Vállalatnak a sertéshizlalás céljaira. A képviselő-testület rendkívüli közgyűlése. Eger, 1922. szeptember 23. Ma, f. hó 23 án, délelőtt 10 órakor tartotta a városi képviselőtestület rendkí­vüli közgyűlését, amelyen az utóbbi szél csendes ülések után ismét hangot adtak azok, akik minden áron meg akarják akasz­tani ezt a várost fejlődésében s akiknek t zó­tárában csak a szűkkeblűsőgnek ez ez egy kifejezése áll: «Nsm szavazzuk meg!» Sze­rencsére a többség higgadt gondolkozása konszolidált viszonyokat teremtett s a ser- j téshizlalis, mely biztosítja a város zsír-és j hússzükségle ét, végre «keresztül ment» a j képviselőtestület közgyűlésén. A közgyűlésről a következőkben szá- í mólunk be: Trak Géza h. polgármester elnöki megnyitójában ismertette a fóméltóságú kormányzó fogadtatását, amelyről hír-rova­tunkban számolunk be, majd kegyeletes szavakkal parentálta el a meggyilkolt Birinyi Károly hegybiztost akinek az em ■ lókét a képviselőtestület jegyzőkönyvében | örökíti meg. Majd felelt Tóth Csepreghy Andrásnak az elmúlt közgyűlésen elhang­zott interpellációjára a városi mosoda drá­gasága tárgyában. Kijeién tette, hogy a jövő ben a mosatási díjat, a ruhák súlya szerint i állapítják meg, egykilós egységárban. Mindaddig azonban, míg ez a javaslat elkészül, a képviselő türelmét kérte. Tóth Csepreghy a polgármester válaszát tudó- másúl vette. Kisebb vita után fogadta el a kép­viselőtestület a villamvilágítás egységárá­nak fölemelését, mely szerint augusztus­tól kezdve (tehát visszamenőleg), az ipari áramdíj 8 korona, a világítási áramdíj pedig 10 korona lesz hektó wattonként A M. Kir. Állami Jegyintézet Egri Fiók intézetének átirata ért<-lmóben a köz gyűlés úgy határozott, hogy a 22 milliós kölcsönért a város egész vagyonával ke­zeskedik s a váltót a város ndvében a h. polgármester irja alá. Továbbá a kölcsön megszavazásának azt a záradékát,-hogy a közellátás zsír és szalonna beszerzésé nek céljaira 10 milliót engedélyez s ezt az összeget a közellátás sertőshizlalásra föl nem használhatja, törölte, mert a Jegyin­tézet nem vállalhatja e záradék teljesíté­sének felügyeletét. A 10 millióra vonatkozó hizlalási ti­lalmat egyébként a város Kakuk Ignác, Kánitz Gyula dr., Lang Nándor, Hecser Béla és Mlinkő István fölszólása után föl oldotta és a sertóshizlalásra megadta az engedélyt a Közellátási Vállalatnak. Hecser Bóia, a Közellátási Vállalat igazgatója, részletesen ismertette program­ját, kifejtette, hogy a szalonna ő* zsír vásárlás egyformán rizikóval jár. Ha ta­valy elfogadják javaslatát, ma már 420 sertést lehetne hizlalni a vágóhídi telepen. A hizlalást tavaly a vállal it saját tőkéjé­vel indította meg s nagyon szép ered­ménnyel z árúit. Mlinkó István siketnómaintézeti igaz gatő zárta be a parázs vitát.* — Jól van, ne hizlaljunk sertést, — mondotta. — Majd hizlalnak számunkra Kőbányán, vagy nem tudom én hol s a hízott sertéseket Eger majd potom áron fogja megkapni. E szavak nem tévesztették hatásukat s a javaslatot elfogadták. Kálnoky István dr. h. főjegyző ezután a Korona-bérlete ügyében megtartott ver­senytárgyalásról referált. A versenytár­gyaláson csak az Egri Forgalmi R. T. jelent meg, melynek a feltételeit az Egri Népújság annak idején ismertette. Átala­kítja a Koronát, a 12 szobához még 11 et épít s fizeti 11 szoba évi bérösszegének 50%-át, a szerződőst 10 esztendőre köti, melynek a leteltével az átépített Korona a város tulajdonába megy át. Az előnyös feltételeket a közgyűlés tifogadta, csupán azt kötötte Ki, hogy a Forgalmi 1 millió kártalanítási tőkét helyez letétbe, mely a várossá lesz arra az esetre, ha az építésekre vonatkozóan szerződésileg vállalt kötele­zettségeit nem teljesíti. A város első szál­lodája tehát jó kezekbe került. A nemzet- és országmentő, az élet- és vagyonvédő Horthy-gyűjtésre minden ado­mányt szívesen fogad, nyilvánosan nyugtat és rendeltetési helyére juttat az Egri képújság szerkesztősége.

Next

/
Thumbnails
Contents