Egri Népujság - napilap 1922/2

1922-07-08 / 152. szám

1922. július 8. EGKI NÉPÚJSÁG 3 és a vérző emberi sorsok fölé emelkedett anyai fájdalmával. Alig méltathatjuk elég­gé. _ Tarnay Margit a megbecsülő test­véri szeretet élő szimbóluma volt. — Bod- roghy Margit (Auguszta) és Püspöky Róza (Wendlovszky Franciska) jellemalakítása értékes, a szerző szándékainak megfelelő volt. Czakó Pál (Schwartze alezredes) több volt, mint színész. «Ember» volt a maga szomorú valóságában. Katona és apa, aki meghalt a leánya gyalázat miatt. Nem ját­szott, hanem élt, szenvedett, küzdött alak­jának lázongó indúlataival. Földessy Sán­dor Hefferdingh lelkének finomsága, le­mondása és hite, valamint Andai Ernő Rollerjének diplomata hűvössége, ariszto­krata gőgje és hitványsága méltóan illesz­kedtek a drámai együttesbe. Szentiványi Béla (Wendlovszky) kedves játéka szin­tén részese a nagy, megérdemelt és ra­gyogó sikernek. (J-) Komáromi Pál és K. Makai Berta müvész- esfélye a színházban. Komáromi Pált és K. Makai Bertát a színház igazgatóságának sikerült föllépésre megnyernie. F. hó 10 én (hétfőn) este a művész-esten, melynek ke­retében Ozakó igazgató és a színház leg­előkelőbb tagjai is fellépnek, Komáromi Pál részleteket fog énekelni a Zsidónő, a Faust és a Hugenották operából, továbbá elénekli Schumann—Heine Két gránátos-ki és Nádor—Arany Árva fiú-ját. K. Makai Berta a Pillangó kisasszony nagy áriáját és műdalokat énekel. Jegyek az előadásra, 30°/okal fölemelt helyárak mellett, már most válthatók a színház pénztáránál. HÍREK. i Eger, 1922. július 8. Esküvők. Herési és oláhsági Piáesek Márta, herési és oláhsági Piáesek András földbirtokos f. hő 5 én tartották esküvő­jüket Mezőnagymihályon. Násznagyok vol­tak: niebentraui Fridi Gyula ny. rendőr- kapitány és herési és oláhsági Piáesek Károly 'földbirtokos. — Leopold Rezső si- ketnémaintézeti tanár s a közigazg. tan­folyam prefektusa, ma (szombaton), dél után 6 órakor vezeti oltárhoz Mlinkó Mar­gitkát, Mlinkó István siketnámaintézeti igazgató leányát. Öreg diákok találkozója. Pécsről jelen­tik, hogy július 6 án tartották meg Pécsett, az ezelőtt negyven évvel érettségizett öreg diákok találkozójukat. Volt tanáraik kö­zül már csak a jó öreg Kassuba Domokos van életben, akinek meleghangú üdvözlő táviratot küldtek Szentgotthárdra. A jegyzők parádi mulatsága holnap, va­sárnap, 1h6z s előreláthatóan igen nagysi­kerűnek Ígérkezik. A művész-est prolog- ját Brogli József, a Jegyzők Orsz. Árva- ház-Egyesületének igazgatója mondja s a programmon több előkelő fővárosi művész szerepel. Úgy tudjuk, hogy Egerből is so­kan mennek'Parádra ebből az alkalomból. Az ipariskolai rajzkiáilítás. Amint már megírtuk, Magyar Endre iparoktatási fő­igazgató a rajztanítással foglalkozó tani tókat 4 vármegye területéről két napi ér­tekezletre Egerbe rendelte. Az értekezlet, amelynek vezetője Förstner Tivadar ipar­iskolai rajzoktatási igazgató, tegnap, 7-én, pénteken kezdődött a hal-piaci áll. el. is­kolában, hol a kiállított rajzanyagot vette kritika alá. Az értekezlet ipari rajz-peda­gógiai kérdésekről vitatkozott és megálla­pította a rajz oktatás módszerét, melynek egyik sarkalatos tétele, hogy a műhelyt össze kell kötni az iskolával. Rajzokat ál­lított ki a diósgyőri, a miskolezi, ózdi, sá­toraljaújhelyi, mezőkövesdi, tiszafüredi, mezőcsáti, hatvani és egri ipariskola. A diósgyőri és ózdi ipariskolák mértani szakrajzai keltettek feltűnést. Leggazda­gabb anyaggal lépett a nyilvánosság elé Eger. Faipari, építőipari és cipészipari szakrajzai, tervezetei találkoztak elisme­réssel. A kiállítás általában szak ipari szempontból nagyon színvonalas és ta­nulságos, nem is említve a díszítő motívu­mokat, a szebbnél szebb kézügyesítő raj­zokat. A kiállítás megtekintését melegen ajánljuk az iparosok figyelmébe. Az érte­kezleten körülbelül 35 rajztanító vett részt. A mai jogászmulatság iránt nemcsak Egerben, hanem az egész vármegyében is szokatlanul nagy az érdeklődés. A tánc- mulatság pontosan 9 órakor kezdődik a Koronában. A hevesmegyei kéményseprő munkások panasza. Vettük és közöljük az alábbi so­rokat : Tekintetes Szerkesztő Úr! Azt hi­szem, emlékeznek még a március 22-iki le­vélre, melyben kértük a munkadíjak eme­lését s evvel kapcsolatban a kéményseprő- tarifa méltányos megállapítását is. A ta­rifa-emelés azonban elmaradt s így a ké­ményseprő-segédek helyzete ma is váltó- zatlanúl vigasztalan. Az árak rohamosan emelkednek. A termelő és a szabad pá­lyán dolgozó munkás is lépést tarthat a drágasággal, de mi nem. S ugyanazok sza­vazták le a kéményseprési díjak emelé­sét, akik nagyon jól ismerik a mai viszo­nyokat s akiknek biztonsága fölött a ké­ményseprő őrködik. Meggondolták-e ak­kor azok, akik egyszerűen «mem adjuk meg»-et kiáltottak, hogy a kéményseprő segédek tömegesen hagyják el állásaikat és más keresetforrás után néznek? Any- nyi bizonyos, hogy nem fog senki se jön­ni Hevesmegyébe. Arra kérjük az illeté­kes hatóságot, hogy szívlelje meg a ké­ményseprő-munkások sorsát. Mi nem aka­runk sem fenyegetőzni, sem sztrájkolni, csak kérni addig, amíg nem késő. Tiszte­lettel a hevesvárme§yei kéményseprő-mun­kások. A mikófalvai passiójátékot holnap (va­sárnap) is előadják. A mostani, űj menet­rend szerint igen kényelmes a kiutazás Mikőfalvára s este 10 órára vissza lehet jönni Egerbe. A közkutak. A közk utakra a város — ügy látszik, — nem fordít elég nagy gondot. A Vöröskút-utcában is van olyan kerekes közkút, a hatvani-temető bejáratánál, mely teljesen használhatatlan, mivel a kereke eltört. Hogy ez a kút elromlott, nagyon megérzi a lakosság, mivel ivóvizét ebből a kútból nyerte, valamint a temetőt is in­nen öntözték. Bátorkodunk az illetékes hatóság figyelmét felhívni a rozoga köz- kutakra. Van több is : a Sáncban is, az Árpád utcában is. Egerben is megkezdődött az aratás. Eger határában is vannak már «csomók», az aratás megkezdődött. Persze még nem min­denütt, csak helyenkint, sávonkint vágták le az életet. A kalászok elég szépek, így jő közepes termésre van kilátás. Lopás a piacon. A tejpiacon tegnap egy asszony zsebéből kiloptak 150 koro­nát. A károsult egy cigányasszonyra gya­nakodott, akinek mentötanűja támadt, aki azt állította, hogy a cigány asszony libát adott el és azért kapta a nála lévő 220 koronát. Kecskemétiek Mikófalván. Július 16-án különőonat indul Kecskemétről a mikőfal- vipassiőjátékokra. Hír’szeriní a ««hírős vá­ros» lakossága közül sokan eljönnek meg­csodálni a mikófalviak játékát. A zöldség piac. Vigasztalan a helyzet. A szárazság mindent fölperzsel, kiéget, csak a piaci áraknak csinál jő, bőven ter­mő talajt. Zöldbab literje 40 K, zöldség csomója 6 K, uborka (beraknivaló) 4 K, salátának való 20 K, krumpli kilója 60 K, hagyma csomója 6 K, paprika darabja 2 K, bolgár paprika 4 K, borsó literje 40 K, kalarábé 3—5 K, tök kilója 6 K, saláta darabja 3 K. A Katholikus Legényegylet hagyományos majálisát folyó hó 9-én, vasárnap, fogja megtartani Szarvaskőben s mint más évek­ben, most is szívesen látja ott az Egylet barátait és támogatóit. A résztvevők a nagyállomáson gyülekeznek és a reggel 8 órai vonattal, külön kocsikban, mennek ki Szarvaskőre, ahol szent misét hallgat­nak, mely után az erdőaljban megkezdődik a majális. Azokat, akik Egerből a délután 1 óra 20 perckor induló vonattal mennek ki, a szarvaskői állomáson az Egylet jel- vényes rendezői fogják fogadni és a ma­jális helyére kalauzolni. Szarvaskőről este 9 órakor indul vissza a majálisoző társa­ság és az egervári állomáson kiszállva, zeneszó mellett, lampionos menetben vonul be az egyleti házba. — Részvételi dij sze- mélyenkint 20 korona. Ételekről és italok­ról a rendezőség gondoskodik. e—3 Cipész közgyűlés. F. hó 9 én (vasárnap) d. u. 4 órakor az Ipartestület helyiségében tartandó rendkívüli értekezletre az önálló cipész urakat tisztelettel meghívja az El­nökség. Egyben felkéri a vásározó cipész urakat, hogy az iparigazolványukat hozzák magukkal. i_2 Hindu síremlék. Az Uránia ma saját áram­fejlesztőjének igénybevételével kivételesen két elő- előadást tart 6-tól ‘/2 9-ig és Va 9-től 11 óráig. Eme két és félórás grandiózus előadások keretében színre kerül a világ legmonumentálisabb filmalkotása, a két részes hatalmas filmremekmű a Hindu síremlék 8 fel- vonásos I. része a Túlvilág vándora. Főszereplők: Olaf Föns, Mia May, Conrad Veidt, Erna Merena és Pufii Lya. Mérsékelten felemelt helyárak. 7— Sport. Vasárnap a M. F. C. bajnokcsapata mér­kőzik a Mesével. Vasárnap délután kiválóan szép footballmérkőzés lesz Egerben. A Mű­egyetemi Football Cluh bajnokcsapata fog játszani a Mesével. A M. A. F. O. a II. oszt. bajnokságot nagy fölénnyel nyerte meg. Hatalmas játékerőt képvisel, úgy, hogy szereplése valóságos football-attrak- ciőnak tekinthető. TŐZSDE. Zürich (Budapest) 0*44. Utótőzsde: Dollár 1272—95, Napoleon 5000, font 5750, francia frank 1001, márka 258—57, leu 726-v30, dinár 1478, lira 57, szokol 2700—720. Nemes fémek : Ezüst egykoronás 100 —114, ezüst forint 270—75, ezüst ötkoro­nás 530 — 80, Napoleon 4675—990, arany húszkoronás 4700—5000, dupla dukát 4900 —5100. •snHCMnnBaw nmmama «aaMHHBHaai ««Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen.» Kiadótulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadőniv. igazgató: Radii Károly. Tőzsdei megbízásokat, alapján bonyolít le az Egyházmegyei még az nap legelőnyösebben, budapesti telefon összeköttetés Takarékpénztár R. T. 3_

Next

/
Thumbnails
Contents