Egri Népujság - napilap 1922/2
1922-09-03 / 200. szám
1922, szeptember 3. Ma kezdődnek meg a tárgyalások a földadó-reform végrehajtásának ügyeben. Budapest. Ma megkezdődtek a miniszterelnökségen azok a tárgyalások, amelyekkel a földadóreform végrehajtását óhajtják elérni. Ezen az értekezleten, mint jeleztük, a szakminiszterek, a minisztériumok szakképviselői ósr a meghívott képviselők vesz nek részt. A meghívott képviselők között vannají Máyer János, Neubauer dr. és Csontos Imre. A mai értekezlet csak kezdete lesz annak a hatalmas munkának, amelyet a bizottságnak el kell végeznie. Illetékes helyről nyert értesülésünk szerint a földbirtok reform végrehajtásának gyorsítása nem hozhat olyan eredményt, hogy az már ebben az évben mutatkozhatnék. A pénzügyminisztériumban tegnapelőtt tartott értekezlet foglalkozott a nagybirtokok természetben lerovandó vagyon- váltságának kérdésével is és elvileg ■ kimondotta, hogy az ezer holdon felüli bir tokból föltéllenül és minden melléktekintet nélkül, természetben követeli meg a vagyonváltságot. Ez a határozat a nagyagráriusok körében nagy izgalmat keltett. Szó volt arról is, hogy a pénzügyminiszter honorálja Takács Andor indítványát, aki azt kívánja, hogy az államra eső birtokok ideiglenes haszonbérletét búzában követelje az áilam, amely így több száz ezer mm. gabonához jutna már ebben az évben is. Színház és Művészet, Műsor: Vasárnap, szept. 3 án, este 8 órakor: Bob herceg. (Bérletszünet.) Hétfőn, szept. 4-én, este 8 órakor: A tolvaj. (A bérlet, 32. szelvény.) Kedden, szept. 5-én, este 8 órakor: Csárdáskirálynő. (B. bérlet, 34. szelvény.) Szerdán, szept, 6-án, este 8 órakor:. Csárdáskirálynő. (A. bérlet, 35. szelvény.) Csütörtökön, szept. 7-én, este 8 órakor: Ártatlan Don Juan. (B. bérlet, 35. szelvény.) Pénteken, szept. 8-án, délután 4 órakor, mérsékelt helyárakkal: Kis kadét. — Este 8 órakor: Csárdáskirálynö. (Bérlet- szünet.) Szombaton, szept. 9 én : Ártatlan Don Juan. (A. bérlet, 34. szelvény.) Vasárnap, szept. 10-én, délután 4 óra kor, mérsékelt helyárakkal: Bob herceg. — Este 8 órakor: Ártatlan Don Juan. (Bérletszünet) A Bob-herceg mai vasárnap esti előadásán a címszerepet ismét annak nagyszerű kreálója, Papp Manci játssza. Annie szerepében hosszas betegség után először lép fel Marczinka Vicza. Hétfőn Kovács Lulu, az egri közönség által is már elő nyösen ismert új hősnő mutatkozik be a Tolvaj női fő szerepében, a férfi főszerepben Unghváry Ferenc az új prózai bon- vivant mutatkozik be. Kedden a Csárdás királynő, rég várt felújításán lép először lámpák elé az új operett bonvivant, Ti hanyi Béla. A címszerepet Papp Manci játsza, ki e szerepében sok meleg estet szerzett az egri közönségnek. A többi szerepeket a nagyszerű operett ensemble legjobb erői játszák. Marczinka Vicza, Soly- mossy, Latabár és Vámos Jenő. Csütörtö kön, mivel az őszi szezon első bemutatója a Renaissaince Színház szenzációs sikert aratott fiber bohózata, az Ártatlan Don Juan kerül színre, a címszerepben Czakó igazgatóval. Ez a mulatságosabbnál mulatságosabb helyzetekkel teli bohózat állandóan sorozatos zsúfolt házakat vonzott Pesten. Czakó igazgatónak nagyszerű alakításra nyílik alkalma. A szezon első délutáni előadásául pénteken, Kisasszony nap ján a Kis kadét kerül színre az esti előadások valamennyi szereplőjével. Kellemes újítása a színháznak, hogy ezentúl a délutáni előadások mérsékelt helyárúak lesz- - nek. Vasárnap délután a Bob herceg van műsoron. EGEI NEPÖJSA« HÍREK. Eger, 1922. szeptember 3. Az utcasarkon képeslap hevert. Az Alföldről került a forgatagba. Nefelejts-bokréta volt a dísze. Egyik sarkábah két égő szív lángolt. Aranybetflk koszorúzták a szíveket. Az aranybetűk csillogása írta: A TIED VAGYOK ÉDES ANGYALOM. A lap ilyen volt az első oldalon. — — — Gyámoltalan kéz írt a képeslapra. Panaszkodott a sűrű ákombákom : «Továbá tudatom, hogy elhagyót cse lédnek szerződtem«?!. pesten átam hejbe . . . úgy vártam ot magát... Sok sor írásom kűtem onan el. Sok sor írásom ment, de nem gyöt egyse. Oszt eccer ángyom írta, Hogy maga jános bátyám az észtért veteel.. .. lúgot itam mer n6m tutam, mi lesz velem. rókusba vitek. Kigyógyútam, éssa- nyám haza vitt, ide miháfalvára . . . . . . Án gyom Legént is Hozot a portára ... Aszonták Menyecske leszek a fassangon. ne haragugyon tisztelem a csalágyá- val továbá tudatom hogy a portán- nem lesz soha Lakadalom. Veronyékná nem lesz soha lakadalom ... A lap ilyen volt a másik oldalon. (J. J.) Kinevezés. A hadügyminiszter Szita Mihály ezredest a Vármegyei Hadigondozó Hivatal fősökévé nevezte ki. — A vár megye tehát visszakapta a rokonszenves, népszerű ezredest, aki higgadtságával a forradalmak alatt is nagyon sok szolgálatot tett nemcsak Eger város, hanem Hevesmegye közönségének is. . HivaUlvizsgálat. Puchlin Lajos vm. fő jegyző, mint alispán-helyettes, a napokban megvizsgálta a gyöngyösi közellátási hi vatalt s az adminisztráció fölött legnagyobb megelégedését fejezte ki. A közellátás, mely mindent olcsóbban ad 1—2 koronával, mint példáúl az egri is, egymillió korona nyereséggel zárta le könyveit a múlt évben. A közellátás érdemes vezetője Orosz Ernő városi tanácsos. Maximálják meg a termelőket is, cimű cikkünkre a következő hozzászólást kaptuk: A gyümölcs- és konyhakertészeti termények árának meghatározásához a termelők részéről bátorkodom hozzászólni. Elsősorban az l3ten, az áldásos eső és az egészséges verseny hozná meg a kívánt olcsóságot. A görög dinnye szereti az aszályt, a felhozatal nagy, tehát látjuk, hogy önmagától letöri az árakat, s ezzel be van bizonyítva a fennti állítás. Némelyik napon az egri termények is olcsóbbak, ha sok a reggeli felhozatal s kevés a vevő. Sőt néha árán alul is odaadjuk, ha vissza nem akarjuk vinni, mert a gyümölcs rom landó s másnap már kevesebbet ér. A termelőktől a ßulyra való vétel már ki volt próbálva, de nem győzték mérni és ellenőrizni a sok száz puttont és kosarat, a termelők pedig nem eruek rá ott ácso rogni. Hanem az bizonyos, hogy sok az üldögélő ismételadó piacunkon. A harmadrésze elmehetne termelő munkára. Nehéz idő jött az idén a konyhakerti növényekre. Ezek gyökerei nem hatolnak oly mélyre, mint a gyümölcsfáké és a szőlőé s a szárazságot nem bírják ki; ez alól kivétel a mélyrétegű talaj, vagyis a fordított föld, vizek melletti, öntözhető terület, vagy ahol egy kis esőben részesültek növényeink. Ily területeken adnak jövedelmet. Számtalan ember megdolgozta földjét idejében, de mivel a fennti föltételek nem voltak meg, soknak annyija sem te rém, mint amit elültetett. Ezért drága a bab, a krumpli, a kukorica stb. Mititzky Pál, kertész. 3 Bujtogatnak a hóstyákon-című, tegnapi számunkban megjelent cikkünkbe sajnálatos sajtóhiba csúszott be. A tisztviselők fejadagjánál a 80 deka cukor ős 80 deka zsír havonként és nem hetenként értendő. Hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák, gkik nincsenek felvéve a közellátásba, igazolványaikkal jelentkezzenek vasárnap délután 4 órakor hivatalos helyiségünkben, a Líceumban. Hevesmegyei Rokkant szövetség. \ A miskolczi személyvonat karambolja. A Budapestről tegnapelőtt délután 5 órakor indúlt 414. számú miskolczi Személyvonat Gödöllő és, Aszód között beleszaladt egy mozdonyba, amely téves jelzés folytán, a nyílt pályán állott. A mozdonyt teljesen összerombolta az összeütközés ereje, a sze mély vonatnak ellenben nem történt külö nősebb baja. Az utasok természetesen rémült riadalommal ugráltak ld“a vonatról, de az izgalom csakhamar elmúlt,* amikor kiderült, hogy a karambolnak nincs ember áldozata. Á mozdony roncsainak eltávolítása azonban hosszú időt vett igénybe és így a vonat 1 órai késéssel érkezett be • Miskolczra. Ha szűk az útca. A napokban megjelent egy rendőrkapitányi rendelet, mely megtiltotta, hogy a Jókai-utcába a Kállay Zoltán-utca felől kocsik közlekedhessenek. Kapcsolatban ezzel a rendelettel, több pa nasz érkezett hozzánk. Az utca t. i. any- nyira szűk, hogy ha egy kocäi megáll valamelyik ház előtt, a következő már nem tud mellette, illetve a házak mellett ve szélytelenül elmenni. S a házak faláról a vakolatot esetenként lehorzsolják. Erre a körülményre felhívjuk a rendőrhatóság figyelmét. A rendeletet megfelelően módosítani kellene. Megkerült a gépszijjak tolvaja. Az Egri Gőzmalom R.-T. malmából hónapok óta lopkodták a gépszíjjat. Legutóbb is beszámoltunk egy 30.000 koronás gépszíj- lopásról. A nyomozás során kiderült, hogy a gőzmalomnak házi szarkája van, Gold- ner Géza 22 éves gépész személyében, aki a gépszíjjakat egy egri cipészmesternek adta el. Goldner Gézát a rendőrség letartóztatta és álkísérte az ügyészségre. Háromszáz korona lesz a cukor kilója. A kormány a cukor-szükséglet fedezésére hollandiai cukor behozatalát határozta el. A fogyasztók azt remélték, hogy a hollandiai cukor behozatala a cukor árára is kihatással lesz. Ez nem történt meg. A cukor jövőbeni ára nem lesz kevesebb; körülbelül 300 koronában fogják megálla pítani. A Deviza-központnak az az álláspontja, hogy a hollandiai cukor behozatala már fölösleges, minthogy októberben már belföldi cukrunk lesz. Az elbocsátott kocsis bosszúja. Tegnap este V*8 őrá előtt tűzoltó kocsik robogtak át a Széchenyi utcán. Kigyúlladí az Egri Vendéglősök Szikvízgyára R.-T. Uszoda- utcai háza. Mikor a harang-vészjelzések megszólaltak, az önkéntes lűzoltőság már serényen dolgozott s egy órai megfeszített munka után lokalizálta a tüzet. A tűzoltásnál serényen segédkeztek a Dobó 1st yán cserkészek és a Move cserkészjelöhjei is. A megtartott tüzvizsgálat során kiderült, hogy a tüzet gyújtogatás okozta. A * rendőrség a r.-t. elbocsátott kocsisát őrizetbe vette, mert alapos a gyanú, hogy a házat ő gyújtotta fel. Az elbocsájtoti ko csisnáí elfogatásakor sok lopott holmit találtak. A szülők és a tanulóifjúság figyelmébe ajánljuk az Egri Keresztény Sajtószövet kezet könyvkereskedését (volt Szolcsányi üzlet). Itt bőséges választékban kaphatók az összes iskolákban használatos irkák, gyakorlatok, rajzszerek, nemkülönben Írónők, körzők s egyéb írószerek. A Cifranegyedí Ifjúsági Egyesület f. hó 3-án, vasárnap, a Cifra téri iskola udvarán táncmulatságot rendez. Belépődíj 30 korona. %