Egri Népujság - napilap 1922/2

1922-09-01 / 198. szám

Ära 5 korona Eger, 1922 szeptember 1. péntek XXXIX. évf. 198. sz. Előfizetési dijak postai szállítással | ©OLiTIKÄI WftDII „ ö Egész ésfélévl előfizetést nem fogadunk el. i 1 i 1 a Ä 1 1 Li& P. Negged évre 350 K. — Egg hóra 120 K. f * "?tefos seefkes*tő» 8REZNM I1I»E- «K53fcgi 325aggr»;r3a»*5 ( Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefon szám II. képesség nélkül — akarják kezükbe ra­gadni kelen Európa politikai irányítását. Ebben pedig, nyilván látható, nagy vesze­delem rejlik Nyugatra nézve. Föltéílen ellenségeinknek halálosan szorító gyűrűje azonban csak úgy lenne teljes, ha legalább is összekötő utat, kor­ridort kapnának Nyugatmagyarország tes­téből. Ez szabaddá tenné úgy politikai, mint kereskedelmi és katonai érintkezésü­i két és együttmunkálkodásukat a pánszlá­vizmus érdekében s legfőkópen mi — el­lenünk. A korridor, amelynek megvalósításá­ért most oly erősen mozgolódik úgy Cseh- Szlovákia, mint Jugoszlávia: kegyelem­döfés lenne Magyarországnak. Európa nyugalma érdekében és Olaszország se­gítségével mégis bíznunk kell abban, hogy elmúlik tőlünk e keserű pohár. A korridor. Eger, 1922. augusztus 31. A megdagsdt szláv önérzet ismét fel­ült régi vesszőparipájára és erősebben óhajtja, kívánja, követeli az északi és déli szlávok egyesítését. Nem új dolog ez. Sőt nagyon régi. Pár évvel régibb keletű, mint Magyaror­szág. Már Szvatopluk meg akarta csinálni a IX. században. S csakugyan, szinte egy lépés választotta el a szláv uralkodót at­tól, hogy politikai álmát megvalósítsa. Ámde jött Árpád s jöttek a magyarok, éket verve az északi és dőli szlávok közé. Olyan éket, amely ma is megvan fi remél­jük, meglesz az idők végtelenségéig. Jött azután a második kísérlet: az Ottokáré. Ez az uralkodó is a pánszlá­vizmus híve és harcosa volt. Kétségtelen, hogy nem közönséges politikus. Olyan mértékű, hogy egyenesen fenyegette a Habsburgi Rudolf alapvető politikáját. 1278-ban mérték össze erejüket a Morva mezőn s a küzdelemből a szegény gróf Habsburg! került ki győztesen. Diadalát azonban a magyaroknak köszönhette, mi­vel egyedül semmi esetre sem lett volna képes arra, hogy legyőzze a cseh-morva uralkodót. A XIII. században is a magyarok akadályozták meg tehát az északi ős déli szlávok egyesülő ét. Ottokár álma ismét száífoszlott akkor, midőn a most említett dürnkruti csatatéren örök álomra hűnyia szemét. Hatszáz esztendőnél tovább pihent ez a gondolaté közben csak egyszer akadt hivatott képviselője: kétszáz évvel ezelőtt Nagy Péter, a minden oroszok cárja. A pánszlávizmus, minden szlávnak egyesí­tése mégis csak elmélet maradt a — ma­gyar nemzet miatt. Ez az ék erős volt, egészséges volt. Minél jobban ütötték, an­nál erősebben állott az egyesülés útjába. S a világháborúnak kellett eljönnie, hogy a szlávok ennyire megerősödjenek; a nemzetsorvaaztó alattomos munkának, hogy mi ennyire elkorhadjunk. A szlávok, északon és délen, megiz­mosodtak, mi pedig meggyöngültünk. És míg a magyar katonák százezrei dicsősé gesen véreztak a harcok mezején : Mas- saryk és Pasics állandóan a mi sírunkat ásták az antant köreiben. Az ő munkájuk egyelőre több ered­ménnyel járt, mint a mi önfeláldozó har­cainké: megdagadt Csehország is, Jugo­szlávia is. Cs:ik éppen hogy össze nem érnek Magyaror zúg nyugati részén. Ebbe azonban még a nagy antant rövidlátó politikusai sem akartak s ma sem akarnak belemenni. Észrevették már, hogy a szlávok — minden államalkotó Enyhült a külpolitikai helyzst Budapest. Magyar Hírlap. Ma délután 5 órakor tartják meg a kormány rendes heti minisztertanácsát, amelyet ezúttal a külföldi vendégek fogadtatása miatt tarta­nak meg ogy nappal előbb. A miniszter- tanácson határozott enyhülést mutató kül­politikai helyzetről számolhat ba a minisz­terelnök, aki a távollevő külügyminisztert is helyettesíti. Valószínű, hogy ezen a ta­nácskozáson terjeszti elő Káilay pénzügy­miniszter a kisgazdák mozgalma követ­keztében a földadó javaslaton eszközlendő változtatásokat íg. A Népszövetség a világbéke temetését biztosítja. München. (Wolff.) A német katolikus nagygyűlés tegnapi záróülésén Paul Ha­ber bíbornok, müncheni érsek beszédet mondott az egyházi békeműről. Beszédé­ben élesen bírálta a Népszövetség mostani összetételét. A Népszövetség ma nem a világbékét biztosítja, hanem temetését. Franciaországhoz a bíbornok ezzel a kér­déssel fordult: «Nem érzitek-e át, hogy katolikus szivünket facsarja, amikor ép ma, a katolikus rajnai tartományokba, fel­ügyelőim! pogányok aí, és mohammedáno- kat küldenek.» Az elnök zárószavai után a gyűlést berekesztették. Ha Jugoszlávia „nem értené“ mag Ausztria integritását?!!... Bécs. MTI. A Deutsche Allgemeine Zeitungnak jelentik Rómából. Az olasz kormány elhatározta, hogy nem küld Ausztriába csspatot'mindaddig, amíg Ju­goszlávia meg nem sérti Ausztria területi integritását Ha azonban Jugoszlávia be­vonul Ausztriába, ebben az csatban Olasz­ország közös akcióra hivaá fel a szövet Bőgőseket, vagy pö'dig külön akcióra kér­ne engedélyt. Fényes Lászlót rendőri felügyelet alá helyezték. A kortesek ellen megszüntetették a rendőri eljárást. — Fényes László levele a válasz­tókhoz. — *Első* beszéde a parlamentben. — Miért «üldözik» Fényes Lászlót ? Eger, 1922. augusztus 31. Emlékezhetnek rá olvasóink, hogy a választások alatt Fényes László és korte­sei ellen inter álási eljárás indult meg. Az volt ellenük a vád, hogy a fennálló tár­sadalmi rend ellen izgatnak, titkos kommu­nista összejöveteleket tartanak és hogy titkos kommunista szervezet tagjai. A belügyminiszter Manner Károly 23 éves rk. föld; lives, Kiss Dezső 35 éves földmives, Farkas János 59 éves földmí­ves, Nagy József 41 éves kovács mester verpeléti lakosok ős Tóth Líjcs szű­csi lakos ellen a rendőri eljárás (az internálás, rendőri felügyelet alá való helyezés, Verpalét községből való kitiltá­suk mellőzésével) megszüntetését elren­delte, Fényes László ellen pedig internálás és kitiltás mellőzésével szüntette meg a rendőri eljárást, de rendőri felügyelet alá helyezte. Az indokolás kifejti, hogy a föntebb elsorolt személyek ellen nem merültek föl pozitiv adatok arra nézve, mintha a tár­sadalmi rend ellen izgattak s titkos kom­munista szervezet tagjai lettek volna, akik kommunista összejöveteleket tartottak. Fényes Lászlóra vonatkozóan meg- állapitást nyert, hogy a választások előtt »Kedves dolgos Testvéreim!« megszőli fással széles körben terjesztett egy leve­let a választék között. »Üldöznek engem — mondja többok között a levél — mert a képviselöházbcsn legelső beszédem az volt, hogy itt a falu­ban ne üldözzék a hadi asszonyokat....« > . . . 1919. őszén — noha tudták, hogy ártatlan vagyok — vizsgálati fog­ságba csuktak ... és most megint félnek hogy a képviselőházba beülök, reá muta­tok a drágaság igazi okaira, a nép nagy sérelmeire, üldözöttségére. Számon kérem, hogy hová költik az adókból befolyó mil- liárdokat...» A belügyminiszteri indokolás kifejti, hogy Fényes agitáciőja a legnagyobb mér­tékben alkalmas arra, hogy a népben a közhivatalok iránt bizalmatlanságot kelt­sen ős a fennálló rend ellen elégedetlen­séget szítson. Ezért Fényes Lászlót rend­őri felügyelet alá helyezi.

Next

/
Thumbnails
Contents