Egri Népujság - napilap 1922/2

1922-08-30 / 196. szám

mm népújság 1922. augusztus 30. 1271-ben II. Ottokár elfoglalta Bra- tiszlavát, sőt Nyitrát is. Ez időben ura volt Szlovenszkőnak. Tehát akkor a Cseh- birodalom a Balti-tengertől az Adriai-ten­gerig húzódott (!!). Szlovenszkő királyai között szerepel Csák Máté, továbbá Clibor, Beczkó-vár ura. Zsigmond után 100 év múlva lett is mét független Szlovenszkő. Függetlensé­gét a hussziták szerezték vissza. Hussz, a nagy cseh-mester, népét magas erkölcsi színvonalra emelte. Az volt a főtörekvése, hogy <jó katolikus» legyen. Mégis meg­égették, mert azt vallotta, hogy az ember két részből áll (?!), testből és lélekből. Utóda Ziska lett, aki háborút viselt Zsigmond ellen. A Morváig való vísszí- vonulása a legfényesebb haditettek közé tartozik. László alatt Jiskra volt Szlovenszkő kormányzója. Jiskra Hunyadival háborút viselt (??) és Losoncznál tönkre verte. E 2 csatában a magyarok megüzenték a szlo­vákoknak, hogy adják meg magukat, kü­lönben kivégzik Kozolupi Jánost, a cseh lovagot, a fogságba került szlovák neme­seket pedig megölik és a disznóknak ad­ják. Mikor az egyik cseh lovagot a vesz­tőhelyre vitték, eldördült egy ágyú és a magyarok legjobb két zsoldosát megölte. A magyarok erre malomba törettek két nemest. Ekkor eldördült a másik lövés is, amely szétmozsolta a malomkereket, s be­csületes halált halt a kőt szlovák, akiknek testét így már nem adhatták oda a disz­nóknak. Ilyen esetekből áll a szlovák törté­nelem, no meg a szlovák nagyok dicsére­téből, akik között ott van Jánosik, a hí­res rablóvezér is, aki nemzeti hős lesz a szlovák történelemben. A történelem Massaryk és St6fanik, mint a szlovák nép fölszabadítóinak élet­rajzával fejeződik be. Színház és Művészet. Szeptember 2-án kezdődik és október 15-én végződik az őszi színi-idény. Az új helyárak. — Szelvény-bérletet nyit a színház igazgatósága. Két hetes szünet után, szeptember 2 án kezdődik meg a Városi Színház új szezonja. Új erővel indul a Czabő társulat az őszi idénynek, mely körülbelül október 15 ig tart. Amint már megírtuk, a színház színre hozza úgy a fővárosi színpadok legújabb bemutatóit, mint a régi nagy si­kereket aratott színdarabokat. A nehéz viszonyok arra kényszerí­tették Czakő Pál színigazgatót, hogy a helyárakat emelje. Ez a helyáremelés azon­ban mérsékelt. A helyárak olcsóbbak, mint bármely más vidéki színházban. Helyárak: földszinti és emeleti pá­holy 450 K, (délután 300 K), zenekari ülés 130 K, (délután 90 K), földszinti zártszék: 1—3 sor 110 K, (délután 75 K), 4—6 sor 95 K, (délután 65 K), 7-9. sor 80 K (dél­után 55 K), 10—12‘ sor 65 K (délután 45 K), földszinti állóhely 25 K (délután 20 K), II. eai. erkélyüiés 1—2 sor 50 K (délután 30 K), 3—4 sor 40 K (délután 25 K), kar­zati ülőhely I. sor 40 K (délután 25 K), karzati ülőhely 2—3. sor 30 K (délután 20 K), karzati állóhely 20 K (délután 15 K). A bérletek továbbra is érvényesek, a hely- árkülönbözetet persze meg kell fizetni. A színház igazgatósága a közönség kényelmére szelvény bérletet nyit. A szel- vénybériet 10—15, vagy 20 előadásra szól és a bérletszünetes előadások kivételével a szezon bármely előadására érvényes. HÍREK. Eger, 1922. augusztus 30. Bérmálás Hatvanban. Dr. Hanauer A. István, váczi megyés püspök, szeptember 23 án bérmálni fog Hatvanban. A tűzoltó tanfolyam záróünnepa. Az Egri Ónk. Tűzoltó- és Mautóegyesület augusz­tusi képzőtaufoiyama ma délután 4 órakor zárul az őrtanyán. A tanfolyam záróün­nepsége méltán számíthat a közönség ér­deklődésére. Az árvizsgáló bizottság f. hó 31-én ülést tart. A Hsvesmegyei Törvényhatósági Ár- vizsgáió Bizottság tagjait folyó hó 31 éra összehívták, hogy a követendő eljárás fö­lött határozzanak. Az ülésen résztvesz- nek az érdekeltségek képviselői is. Éríesülé- sülésünk szerint az Árvizsgáló Bizottság különösen a hús és vendéglősipar, vala­mint a piaci árusok körében mutatkozó túlzott árkövetelések letörésére fogja a célirányosnak mutatkozó intézkedéseket megtenni. Őskori telepek a Sajó és Boltivá mentén. Nyíry Dániel raiskolczi városi főlevéltár- nők Sajókerosztúr Ó3 Sajóecseg között a Sajó mentén több őskori telep nyomára bukkant. Az ásatásokról a mai drága nap- számbérek miatt egyelőre nem lesiet szó. 240 rendőri állás van üresedésben a ke­rület állományában. A belügyminiszter a rendőrlegénység létszámának kiegészítése céljából felhívást tett közzé, mely szerint rendőri állásra pályázhat minden 21 élet­évet betöltött, katona volt, írni olvasni tu­dó, ép., egészséges, büntetlen előéletű ma­gyar állampolgár. A belépők hat évi rend­őri szolgálatra kötelezik magukat. A ren­delet részletesen ismerteti a fizetési félté teleket és a kedvezményes ruhaellátáson kívül a lakbér, lakbérpőtlék összegét is. A rendelettel kapcsolatban említjük meg, hogy a miskolczi kerületi főkapitányság állományában közel 240 rendőri állás van üresedésben, melyre jelentkezni a kerületi főkapitányságon (Miskolcz, Abbázia-szállő) lehet. Amint értesültünk, az egri állam- rendőrség létszáma sem teljes: 8—9 rend­őrrel kevesebb az előírt legénységi állo­mány. Mozgósították a cseh hadsereg összes hadosztályait. Sátoraljaújhely. M. T. I. A cseh hadsereg összes hadosztályait mozgósították. A hadsereg nagyobbik fele Csehország dőli részén, az osztrák és német határ köze­lében gyakorlatozik. A Felvidéken, Szlvenszkőban csak a 12 dik számú ungvári had­osztály maradt, amely Páris tábornok vezetése alatt Ungvár, Nagyberezna és Péra- cseny környékén tartja gyakorlatait. Jellemző, hogy a fegyvergyakorlatra még a lel­készeket is behívták, akiknek legnagyobb része mint közlegény szolgál. A nagyköveti értekezlet maga akar ítél­kezni a német háborús bűnösök felett. Berlin. A párisi német követség jegy­zéket kapott a háborús bűnösök kérdésében a nagyköveti értekezlettől. A jegyzék sze­rint a nagyköveti értekezlet a hadi bűnö­sök ellen maga fogja, szükség esetén, in contumaciam, az eljárást lefolytatni. — A Wolff-ügynökség ezzel kapcsolatban meg­jegyzi, hogy a jegyzékkel ellentétben, Né­metország pártatlanságát, különösen angol , részről, elismerték. Ebben a kérdésben a j német kormány tanácskozni fog az illető- ! kés hatóságokkal. | KIS HÍREK A NAGYVILÁGBÓL. Külföld: Vasárnap éjjel Havreban j gyilkos összetűzésekre került a sor a sztráj- i kóló munkásság és a francia katonaság 1 között; 37 munkás és katona megsebesült, i — Olaszország nem avatkozik bele Auszt­ria belső politikájába. — A bolseviki flotta-gyakorlat nagy nemzetközi botrány­nyal végződött, mert kiderült, hogy a gya­korlat célja kalózkodás volt. — Anglia ellenzi a konstantinápolyi olasz csapatok megerősítését. — Csöia-Sziovákía és Jugo­szlávia katonai előkészületeket tett egy szláv korridor létesítésére. — Ausztria sorsáról a Népszövetség fog dönteni. — Thomas Brock angol szobrász meghalt. — A múlt héten 741 utas repülte át a La Manche csatornát. — A bolsevikiek Kun Báiáí Szibériába száműzték Magyarország: Ősszel nyújtják be az új munkásbiztosítási törvényt. — A Prágai Magyar Hírlap írja, hogy Iglö város pót­adója 300%-ra emelkedett. — A bölcsé sz9ti kar első évfolyamára 300 hallgató iratkoz hátik be. — Magyar kormánykörök szerint Ausztria nem csatlakozik a kis- antanthoz. — Vitéz Szimérfalvy Tihamér vezérkari ezredes Algyőn a kormányzó képviseletében tegnap iktatta be ünnepé­lyesen vitéz Varga Sándort, vitéz Molnár Mártont, vitéz Török Mikályt a gróf Pál- lavicini áital adományozott 60 holdas vi­tézi telekbe. — Betiltották a Rokkant Új­ságot. — A mohácsi csata négyszázadik évfordulója török-magyar nemzeti ünnep lesz. Az egri nemtörődömség az Országos Bor­es Szölö-gazdasági Kiállításon. Nagy János dr. nemzetgyűlési kép­viselő a bor-kiállításról munkatár­sunknak a következőket mondotta: — Az Országos Bor- és Szőlőgizda- sági Kiállítás jó egy hete megnyílt. A meg nyitásról beszámoló fővárosi lapokban azonban hiába kerestük a hi.os egri bort és hiába kereste a kiállítást látogató kö zönsőg is Eger és Vidékének pavillonját. Az egri bor a Haiduska-cég cé­gére alá menekült s az egri bor «Gyön­gyös és Vidéke» termésekópan szerepelt. Itt láttam egy bor-fajtát, melynek a neve «Eger gyöngye» volt. Elszomorodva mentem tovább, mert tudtommal Egernek ilyen nevű bor specialitása nincs. Leg­feljebb a konjunktúra használhatta ki as egri bor jó hírnevét. . . Ez a kiállítás már majdnem egy éve húzódik, volt idő tehát elég arra, hogy az egri szőlősgazdák is elkészüljenek a kiállításra, hogy az egri borral minél töb­ben részt vegyenek a nemes versenyben. A pavilion felállítása sem ütközött volna nagyobb akadályokba. Különben, kár a szót fecsérelni, eső után késő a kö­pönyeg. E kiállítással kapcsolatban az egri nemtörődömségről állítottunk ki szegény­ségi bizonyítványt. Pótválasztás lesz Hódmezővásárhely második kerületében. Szeged. MTI. A Hódmezővásárhely második kerületében lefolyt szavazás ered menyét ma délelőtt fél 11 órakor hirdet­ték ki. Beadtak összesen 5851 szavazatot, ebből érvénytelen 113 szavazat. Takács József szociáldemokrata 2350, Kun Béla független kisgazda 2193, Lázár Dezső egy­séges párti 735, Budavári László Wolf pár­ti 431 szavazatot kapott. Takács és Kún Béla között pótválasztás lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents