Egri Népujság - napilap 1922/1

1922-06-20 / 137. szám

EGRI NÉPÚJSÁG 1922. június 20. 2 de után, Magyarország kormányzója ne­vében adta át Hellebronth altábornagy a vitézi telket Ördögh Gábornak. Majd Búrom István V. o. t. a gyer­meksereg nevében üdvözli a hőst, akit ez a föld hívott Kápolnára, mivel ezt a föl­det az Isten szolgája adományából a ma­gyar királyság feje adta a vitéznek a ha­za földjéből. Ezért az Isten, király, haza irányítsa a vitézt minden cselekedetében. Majd kis társai nevében ünnepélyes foga­dalmat tett, hogy visszafoglalják a régi Eger, 1922. junius 19. Az országosan megindult mozgalom, amely tömöríteni akarja a magyarországi ciszterci főgimnáziumok egykori tanítvá­nyait, — mint már említettük is, — Eger­ben szintén megértő lelkekre talált. Az egri osztály alakulásának meg­beszélésére május elején igen tekintélyes számban jöttek össze az «öreg diákok». S az a bizottság, amelyet az előmunkála­tok elvégzésére küldöttek ki, azóta is szor­galmasan dolgozik. A gondolat szépsége, a cél nagysze­rűsége és a leendő egyesülés ereje igen szépen szaporítja a tagok számát. Az örökítő tagok közé 10 ezer ko­ronával beléptek újabban: Bőhm János dr. prépost-kanonok, Keller László hittantanár (Miskolcz) és Könyves Árpád birtokos (Ecséd). Az ezer koronás alapító tagok szin­tén szép számmal jelentkeztek. Azt a név­sort, amelyet már közöltünk, most kiegé­szítjük a következőkben: Hámán András apát-kanonok, Lukács Ferenc plébános (Hevesbátor), Kovács Károly birtokos (Mikófalva), Ringelhann Béla villamgyári igazgató, Ambrus István dr. és Venczell Ede prépost kanonokok, Ott Péter dr. ügy­véd, Zábrátzky György apát kanonok (Miskolcz), Bárczy István nyugalmazott főpolgármester (Budapest), Kontra László esp.-plébános (Gyöngyössolymos), Csókás István ügyvéd, Tarnay Gyula nyug. főis­pán (Miskolcz), Dely Nándor közs. jegyző (Nagyláng), Liptay Endre nyug. ítélő táb­lai bíró, Légár Húgó plébános (Előszállás), Hanák Kolozs kúriai bíró (Budapest), Ká- nitz Gyula dr. ügyvéd, Majzik Viktor köz- igazg. bíró (Budapest), Kiss László apát, esperes plébános (Mezőkövesd), Medits Ká­roly min. tanácsos, pénzügyigazgató (Szé­kesfehérvár), Kubik Nándor birtokos, Fe­Eger, 1922. junius 18. Már nagyon régóta méltatlankodnak az egri háztulajdonosok a «népjőlétet» előmozdító lakástörvény ellen. S megvan az az elégtételük, hogy ebben a tekintet­ben nem állnak egyedül a téren. így van­nak ezzel a kérdéssel a pesti, a miskol- czi, a szegedi, meg minden iVáros házi­gazdái. Követelik a lakás szabadforgal­mát, avval érvelvén, hogy ha a társada­lom elbírja a búza szabadforgalmát, a la­kás szabadforgalmát is el fogja bírni. Mindenesetre változtatni kellene a viszo­nyokon, de, hogy gyakorlatban miképen festene a lakás szabadforgalma, arról ma nagy hazát. Könnyek gyűltek a jelenle­vők szemeibe a kis fiú beszéde alatt... Mindenki érezte, hogy amit a kis szónok igér, annak be is kell következnie. Krisztián Imre beszéde, majd az is­kolások éneke fejezte be a lélekemelő ün­nepet, amely után barátságos vacsorára gyűltek össze a vendégek, amelyen Hel­lebronth altábornagy, Isaák alispán, Cse- pela Lajos dr. esperes-plébános, Popputh Albert községi jegyző mondottak felkö­szöntőt. renczy Zoltán gyógyszerész (Füzesabony), Ridárcsik Miklós gazdatiszt (Kápolna), Ke­rekes Pál dr. h. államtitkár (Budapest), Breznay Imre tanítóképző tanár, lapszer­kesztő, Négyessy László dr. egyet, tanár (Budapest), Szobek Lóránt nyug. ciszt. r. főgimn. tanár, Kovách Demjén ciszt. r. fő- gimn. tanár, Danassy Viktor nyug. állat­egészségügyi főtanácsos és Petravich Gyu­la birtokos. (Akiknél a lakóhelyet nem tét tűk ki, azok egriek.) Az egri Osztálynál eddig 6 örökítő és 57 alapító tag jelentkezett, a rendes tagok pedig, — akik évenkint 50 koroná­val járulnak a Szövetség és az Osztály céljaihoz, — eddig 140 en vannak. Minden­esetre tekintélyes szám, de még megköze­lítően sincs arányban az egri főgimnázi­um nagy múltjával és volt tanítványainak igen nagy számával. Meggyőződésünk, hogy az eddig hiányzó jelentkezők elma­radása leginkább csak feledékenységből történt. S bizonyosra vesszük, hogy az eddigi — körülbelül 200-38 — taglétszám legalább is megháromszorozódik. Szükségesnek tartjuk annak hangsu lyozását is, hogy nemcsak azok lehetnek tagok, akik mind a nyolc osztályt, itt vé­gezték, vagy itt érettségiztek, hanem tag lehet mindenki, aki — hacsak egy évig is, vagy ennél rövidebb ideig — növen­déke volt az egri főgimnáziumnak, vagy itt tett vizsgálatot. Az egri osztály alakulása f. hónap 29-én délelőtt lesz, a főgimnázium záró ünnepsége után. Az előkészítő bizottság bizalommal kéri fel mindazokat, akiket illet, hogy szíveskedjenek tagúi jelentkezni (akár Írás­ban) az egri kát. főgimnázium igazgató­ságánál s egyúttal a Péter-Pál napján tartandó alakúló közgyűlésre minél szá­mosabban .jelenjenek meg. Ítéletet nem tudunk mondani. Tán ezrek­kel szöknék föl a lakbér, tán mérsékelten. Bizonyos azonban, hogy a háztulajdono­sokat nem a lakáshiány megszüntetése vezeti, hanem a saját zsebük. A köztiszt­viselő, vagy a fixfizetésű hivatalnok na­gyobb lakbért nem fizethet annál az ösz- szegnél, amit erre a célra kap. A szabad- forgalomban a vagyonosabbak, a tehető­sebbek annyira fölvernék az árakat, hogy a kisfizetésű emberek egymásután kerül­nének az utcára. A lakás szabadforgalmáról is csak akkor lehet beszélni (Apage Satanas!), ha a kormány már jőelőrs intézkedik a lakbér uzsora ellen. Adják vissza tehát a lakások fölött való rendelkezési jogot a háztulajdonosoknak, de gondoskodjanak egyszersmind arról is, hogy a lakókat ne uzsorázzák ki. Az Egri Háztulajdonosok Szövetsége f. hő 18 án, vasárnap délelőtt, a vármegye- házán alakuló közgyűlést tartott. A Szö­vetség az egri háztulajdonosok érdekeinek megóvására alakult és követeli a lakás szabadforgalmát. A Szövetség a következő kéréssel járult a kormányelnökhöz : Miniszterelnök Úr! Kegyelmes Urunk! Nagyméltőságodnak a Budapesti Ház- tulajdonosok Országos Szövetségének kül­döttsége, de mások előtt is több ízben ki­nyilatkoztatott bölcs belátása és állásfog­lalása a valósággal elkommunizált házak­nak a tulajdonosok rendelkezésére való visszabocsájtása és ezáltal a házbirtok és lakás tekintetében is' a szabadforgalom és magántulajdon alapjára való visszatérés tárgyában arra késztet bennünket, Dobó István városának háztulajdonosait, hogy egyéni jogainkban való immár tűrhetetlen korlátozásnak megszüntetése céljából tö­mörüljünk. Azt mondja ezután a kérvény: ... A Szövetség minden törvényes eszközt felhasznál arra, hogy . . . az u. n. Tanácsköztársaság által éietrehívott és a polgárok szabadságát minden irányban bilincsbe verő jogtalan intézkedések utol só maradványa is végleg eltűnjék. Mert ha társadalmunk elbírja a búza szabad- forgalmat, el fogja birni a lakás szabad- forgalmát is. (Sovány vigasztalás ez a nem-háztulajdonosokra nézve.) Az utolsó sorok így szólnak: . . . Méltóztassék a lakáshivataiok azonnali feloszlatását és azok működésé­nek azonnali beszüntetését elrendelni és a kidolgozás alatt álló lakásrendeletet a sza­badforgalom és a magántulajdon szentsé­gének elve alapján fölépíteni. . . Nem tudjuk, mit szól hozzá a minisz­terelnök. Az alakuló gyűlésen elnöknek válasz­tották meg Okolicsányi Imre főszolgabí­rót, alelnökök lettek Bárány Kálmán dr. és Tóth Ágoston. Ügyész Bárány Kál­mán dr. Pénztáros lett Bablonkay Gyula, ügyvezető igazgatóvá Demetrovics Andort választották meg. Az elnöki szék betöltése még nem végleges. Állítólag Okolicsányi Imre fő­szolgabíró nem vállalja az elnökséget. A Szövetség a jövő vasárnap, 25 én, gyűlést tart, amelynek a tárgya az alap­szabályok megvitatása lesz. Kis hírek a nagy világból Külföld : Praznovszky átadta megbízó­levelét a spanyol királynak. — Ausztriában nagy agitációt fejtenek ki a kommunisták. — Lloyd George és Poincare tanácskoznak Londonban a hágai konferenciáról. — A monarchists mozgalom erősödik Német­országban. — A tőt nemzeti tauács Prá­gába költözött. — Javaslatot tettek a prá­gai nemzetgyűlésen a magyar zászló hasz­nálatáról. — Gorkijt nem engedik be Fran­ciaországba. — A megszállott területek tótjai és magyarjai szövetkeznek a csehek ellen. — Lemondtak a moszkvai pör vé­dői. — Wanderweldét állítólag Moszkvá­ban meggyilkolták. Magyarország: 15 uj Corvinát fedeztek föl Bécsben. — A Máv. gépgyárának mun­kásai nem lépnek sztrájkba. — A magya­rok tömegesen keresik fel a németországi fürdőket. — Nyugtalankodnak a győgy- szerészsegédek a megélhetés gondjai miatt. — Az amerikai magyarok csak 2 millió dollárt jegyeznének a jegybank részvé­A Ciszt. Diákszövetség Egri Osztálya. A laHás szabadforgalmát HíVetelifs az egri háztulajdonoson. Megalakult az Egri Háztulajdonosok Szövetsége.

Next

/
Thumbnails
Contents