Egri Népujság - napilap 1922/1

1922-06-09 / 129. szám

■■■ •&.* •-• tro*>*l - ' -*../• \ ztW&V* * S«!*»**»

* «v «»»#».***«84 aci» í»gaö®;>« *t.---S»** IM K. — J£gg kór* #Ott, POLITIKAI NAPILAP.

Felelő»szerkesztő: BREZNAY IKRE

i»«r*.ciut6z*ä * £uci, £**«•»»* XisdIéhlTattli Licenmi ngom Telető» «sin 11.

Munka és ellenzékieskedés.

Eger, 1922. június 8.

Aki az elmúlt két hónap választási küzdelmeit nyitott szemmel nézte végig, nem háríthatja el magától azt az érzést, hogy az új nemzetgyűlési mandátumok egy része nem kis szépséghibával született meg. Az u. n. alkotmányos küzdelem szomorú képet mutatott. Az ellenzék féktelen demagógiája új felfordulás veszedelmével fenyegetett s a kormány kénytelen volt a még alig mégszilárdult, inkább csak láb badozó közrend védelmére a szabadság jogokat nagy mértékben megszorítani. Hogy az ily légkörben megszületett nem zetgyűlés nem a száz sebből vérző nemzet szabadon megnyilatkozó akaratának hamisíttatlan szócsöve: azt sajnosán érezzük, tudjuk s ha őszinték akarunk lenni, nem is tagadhatjuk.

Mégis van ennek a választásnak le nem kicsinyelhető, kézzelfogható eredmé nye. Számbelileg is erős, színvonal szempontjából is örvendetes haladást mutató kormánypárt jött végre létre, amelyre támaszkodva erélyes, céltudatos és nyugodt kormányzati tevékenységet lehet kifejteni. Nem kis dolog ez azután a sivár kép után, amit az előző nemzetgyűlésnek úgy a kormányzat, mint az ellenzéki ellenőrzés szempontjából is teljesen megbízhatatlan csoportjai, az egyre új pártokat a- iakítő, innen kilépő, oda belépő kolompo- sok s a kis képességet nagyképűséggel takargató törtetők és akarnokok érdekharca tárt szemünk elé.

A helyzet ma a következő: Akárhogyan jött is létre ez a nemzetgyűlés, a szilárd támpontot nyújtó többségi párt mégis csak megnyitja a komoly munka i lehetőségét. És ha nem osztja is valaki mindenben a mai kormány programmját, azt be kell látnia, hogy az összes elkép zelhető kormánykombináciők közül mégis csak a Bethlen kormány rátermettsége és programmja nyújtja a legtöbb garan ciát arra, hogy a konszolidáció munkája végre komolyan megindűljon. Mégis csak a Bethlen kormánytól és a magyar politikai életnek mögéje sereglett legértékesebb és legtapasztaltabb elemeitől várhatjuk leginkább, hogy a józan középutat meg tartják s ősi jogrendünk egyedüli viharálló szilárd alapjaira helyezkedve s onnan kiindúlva igyekeznek a korszerű fejlődés új utait megnyitni.

Végzetes hibaj volna az ellenzék részéről, ha a nemzetgyúlés születésének szépséghibáját, — ami nem kis mértékben éppen az ellenzék áital kezdeményezett harcmodor szükségszerű folyománya, — az új nemzetgyűlés komoly munkájának raegakasztására akarná ürügyül kihasználni. Éppen elég volt már a feleselgetés- ből, a leleplezésekből, a hibák és bűnök kölcsönös felhánytorgatásából. Ezekkel torkig vagyunk. Komoly munka után vágyunk, komoly munkát követelünk, mert éhezünk és iongyoskodunk, pusztulunk és veszünk s ha száz honmentő torok száz orvosszert kínál is nekünk: kétségtelen bizonyos, hogy csak egy igazi orvosságunk, egyetlen mentségünk van: a megfeszített komoly munka. Bizony-bizony a mi szempontunkból nem annyira fontos, hogy a tülekedő és törtető politikusok közül ki ment meg bennünket, a fődolog, hogy valóban megmentsenek, vagy legalább is a mentés munkája végre komolyan megindűljon.

Szedjük össze végre a józan eszünket, fegyelmezzük meg fékezhetetlen temperamentumunkat s szálljunk le az elvi ellenzékieskedés vesszőparipájáról, míg nem késő.

A magyar faj politikai éretlenségének egyik legkiáltóbb hirdetője a tetszelgő ellenzékieskedés. És ennek, — valljuk be, — különösen itt Egerben, gazdag talaja van.

Pedig hát ellenzékinek lenni önmagában véve éppen úgy nem érdem, mint ahogy nem érdem, vagy nem hiba kormánypártinak lenni. Mindig az a kérdés, hogy mit ellenzőnk, illetőleg mit támoga tunk. Aki az üdvös irányzattal szemben ellenzékiségét hangoztatja, éppen olyan ostobaságot tesz, mint aki helytelen irányzatot támogat. Viszont aki a jó politikának háta mögé áll, éppen olyan okos és hazafias magatartást tanúsít, mint aki a káros politikának ellenszegül.

Alig ismerek komikusabb pózt, mint mikor valaki politikai megnyilatkozásait mindig e büszke szavakkal kezdi: «Egész életemben mindig ellenzéki ember voltam», vagy: «Ennyi és ennyi évtizedes ellenzéki műit áll mögöttem.» Ugyan lehetne e azt az államot kormányozni, mely csupa olyan nyakas ellenzéki emberből állana, aki elvből mindig, minden kormánynak frontot csinál ? Ugyan nem ez a szellem ölte-e meg az ellenzéki koalíció kormányát is (1906—1910), amely megbuktatta ugyan a régi kormányzati rendszert, de maga is keresztülbukott a mindenáron ellenzékies- kedőknek minden kormányzást lehetetlenné tevó gáncsvetésein.

Az ellenzékieskedést sokak előtt az teszi rokonszenvessé, hogy ebben valami különös férfiasságot vélnek fölfedezni. Régente meg is volt e fölfogás alapja. A Boc3kayak, Bethlenek, Rákóczyak, Thökö- lyek, Ko8suthok valóban a férfias ellenzékiség gyönyörű példaképei, akik hazafias meggyőződésükért nyugalmukat, boldogságukat, vagyonukat és életüket kocká*- tatták és adták áldozatul.

Manapság az ellenzékiség megszűnt par excellence férfias magatartás lenni. A magyar szabadság mellett az ellenzékieskedés nem valami kockázatos elhatározás; jő torok és megfelelő páthosz gyakrabban játsszák itt a főszerepet, mint az elvekért helytállás bátorsága. Bátorságra sokszor inkább annak van szüksége, aki polgártársai ellenzékieskedő hangulatával s ennek társadalmi megnyilvánulásaival szemben épp’ oly nyiltan odaáll a kormány mögé, ha ennek munkáját üdvösnek tartja, amily nyiltan és határozottan helyezkednék ellenzéki álláspontra, ha a kormány politikáját károsnak Ítélné.

Az öntelt ellenzékieskedők gondoljanak csak vissza 1918—1919-iki szereplésükre. Aki ennyi vagy annyi évtizedes ellenzéki múltra szeret hivatkozni: ne feledje el, hogy a magyar szabadság és jogrend védelme alatt nem olyan nagy dolog volt ellenzékinek* lenni. De mikor beütött az őszirózsás népszabadság, az országrontás és lélekmérgqzés brutális kormányával szemben bizony nagyon sok, előbb hangos ellenzéki férfiú vált csendesebbé s nagyon sok keménynek gondolt ellenzéki derék hajlott meg és remeg-tt a prolikormány idejében. Abban a szánalmas csoportban, arait ama bizonyos tanácsköztársasági választás alkalmával nyáj módjára tereltek az urna elé, hej’ sok ellenzéki farkas dobta be szelid bárányka- képen az elvtársak által a kezébe nyomott prolilisztát. Pedig éppen ebben az idő ben lett volna szép tere az igazán férfias ellenzékiségnek! Persze akkor nem dicsőségre menta játszma s az elszánt elvhűségnek ugyancsak kevés világító példáját láttuk.

Jó ezek fölött a dolgok fölött kissé gondolkozni. A mindenáron ellenzékiség sem nem okos, sem nem hazafias dolog.

Nagyon sokan vagyunk, akik nem mindenben osztjuk a kormány irányzatát. De mégis úgy érezzük, hogy meg kell várni, mit fog tenni a kormány most már erős többséggel a háta mögött. A kedve zőbbő vált helyzetet ki tudja-e és ki fogja e aknázni? Megkezdődik-e végre a nemzet- mentő, komoly munka?

Bár megkezdődnék! Bár látnánk az erős többségre támaszkodó kormányt elszántan megindulni az új honfoglalás nehéz útján! Bár mögéje állhatnánk mind és részt kérhetnénk magunknak az új honalapítás munkájából és dicsőségéből.

Egyelőre reméljünk, várjunk 6 minden elhamarkodott állásfoglalástól tartózkodjunk. Az ellenzékieskedés hajlana ne tegyen senkit az égetően szükséges komoly munka adályozójávő és kerékkötőjévé.

Dr. M. K.