Egri Népujság - napilap 1922/1
1922-06-07 / 127. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG csánszky Mihály, Hartl Gyula, Juhász László, Keresztényi Gyula és Martin Antal. Az internátusi kedvezményeken kívül 56684 K 38 f. ösztöndíjban és segély- | ben részesültek a hallgatók. Jutalmazd- sokra is nagyobb összeget fordítottak. Öt hallgató — Szabó László, Koncz László, Simonyi János, Bicsánszky Mihály és Eisenmann László — egyenkint 1000 kor. jutalmat kapott; húsz hallgató 500—500, egy pedig 700 K t. Csekély magának a pénznek értéke, ámde «az érdemek elis-^ mérésének erkölcsi értéke arany valutában számít». Külön elismeréssel emlékezett meg az igazgatói jelentés Torday Ignác hallgatóról, akifáradhatatlan buzgalmatTej- tett ki a tanfolyam és a hallgatók érdekében. Puchlin Lajos h. igazgató lendületes' buzdító szavakkal fejezte be az éves jelentést, melyhez azután Isaák Gyula al ispán, igazgató, fűzött az ő egyéniségéből fakadó meleg szavakat, jő tanácsokat. A hallgatók nevében Gönczy László szép beszéddel mondott köszönetét a tan folyam vezetőinek és "az előadóknak, egyszersmind fogadalomszerű ígéretet tett, hogy minden tudásukat, testi-lelki erőiket a köz, a nemzet, a haza javára gyümöl- csöztetik. Méltó befejezése volt a — külsőségekben egyszerű, de — tartalomban oly gazdag évzárásnak a Himnusz, melyet a jelenvoltak lelkesen énekeltek el. Fölavatták az egri postások zászlóját. Eger, 1922. junius 6. A zászló a legszebb szimbólum, amely színeivel, vezérmondatával, díszes kiállításával egy ország, egy egyesület, vagy más társadalmi alakulat eszmekörét, ideáljait hirdeti. Közös kifejezője annak a gon dolkozásnak, amely szárnyai alá hajtja az egyazon eszmékért lelkesülőket. Pünkösd első napján szentelték föl az egri posta-altisztek zászlóját nagy ünnepélyességgel. Egy szentelt zászlóval tehát ismét gyarapodott a csonkaország tábora, hogy kifejezője legyen annak a nemzeti és polgári becsületnek, amely áthatja azokat, akik körülötte csoportosulnak. Az Egri Népújság munkatársa a zászlóavató ünnepségről a következőkben számol be : Felvonulás a föszékesegyhazba Az első számú postahivatal udvarán fél kilenc órakor már együtt voltak az előkelőségek. Ott láthattuk: Trak Gézáné zászlóanyát, Demény Károly államtitkárt, Battenberg Lajos pt. főigazgatót (Budapest), báró Szalag Gábor (Budapest), Eberhardt János (Budapest), Rákóczy Mihály (Mis- kolcz) főigazgatókat, Alkér Sándor dr. igazgatót (Budapest), Klamartsik Antal tanácsost (Miskolcz), Albrecht Gyula dr. titkárt (Budapest), Vass Zsigmond dr. titkárt (Budapest), Barabás Jenőt (Budapest), Sors Sándor főfelügyelőt (Miskolcz), Melna Gyula főfelügyelőt, Kertész Elemér dr. pt. főtisztet (Budapest), dr. Záboczky Gyula főfelügyelőt. A nyoszolyóleányok és vőfélyek félkör alakban sorakoztan az udvaron. Az elindulás előtt Sas József pt. altiszt mondott rövid üdvözlő beszédet, a- mely után a postás-zenekar a Himnuszt játszotta. Félkilenc órakor kanyarodott ki a menet a postahivatal udvarából. Elül a postás-zenekar haladt, utána sorakoztak a megjelent társadalmi egyesületek zászlóik alatt. Az egyesületeket a díszbe öltözött postaaltisztek csoportja követte s a még föl nem szentelt, fehér lepellel borított zászló, melyet a lobogó postakürtös rúd- ján vállonvitt két fehérkeztyűs postaaltiszt. A zászló jobb- és baloldalán 11—11 fehérruhás nyoszolyóleány és vőfély haladt rózsaszínű csokrokkal. Középen, a vendégektől körülvéve Trak Gézáné, a záizlőanya lépdelt, nagy fehér virágcsokrot, a postaaltisztek ajándékát, tartva a kezében. A menetet az érdeklődő közönség zárta be. A díszes felvonulást a járókelők százai gyönyörködve nézték végig. A főszékesegyház lépcsőzetének felső terraszán és a lépcsőkön a zászló s a koszorúsleányok, a zászlóanya és az előkelőségek a pöstaaltisztek sorfala között vonultak el. A főtemplom bejárata előtt a koszorúsleányok és vőfélyek sorfala között vonult be a templomba a zászló után a zászlőanya. Az ünnepi mise. Kilenc órakor a főszékesegyházban ünnepi szent mise volt, melyet Szmrecsányi Lajos dr. érsekfőpásztor pontifikáit fényes papi segédlettel. A szent misén ott láthattuk Bobory György dr. főispánt', Isaák Gyula alispánt, Juhász László ezredest, Trak Gézát, Egerváros polgármesterét és a közhivatalok vezetőit vagy képviselőit. Az összes magánintézetek, bankok és kereskedelmi vállalatok is képviselve voltak. A szentély lépcsői előtt helyezkedett el középen a postaaltisztek zászlója, balról a postaaltisztek csoportja a budapesti postások zászlójával, jobbról a megjelent társadalmi egyesületek zászlói sorakoztak. Az egri postások zászlója után álltak föl kőt sorban a koszorűsleányok ős vőfélyek. Mise alatt Meiszner Imre főszékesegyházi karnagy vezetésével negyventagú vegyeskar énekelt és a postás-zenekar játszott. Meiszner Imre karnagy, a kórus, valamint a postás zenekar pünkösdi szent miséje valóban etismerésre méltó. Maguk a vendégek is kifejezést adtak őszinte csodálatuknak, amikor megjegyezték: — Ilyen misét még a Bazilikában sem halottunk. Mise után Kriston Endre' apátkanonok, érs. irodaigazgató hazafiúi fájdalomtól reszkető szentbeszédet mondott, melynek befejező soraiban méltatta a zászlő- szentelési ünnep jelentőségét. . . Hogyne áldaná meg azt a zászlót — mondotta- — amely alatt az Istenben s a magyar feltámadásban bízók sorakoznak! A zászlószentelós. A szentbeszéd befejeztével a zászló, amelyet a zászlőanya, a vendégek, a közhivatalok képviselői, a koszorűsleányok, vőfélyek és a postaaltisztek "követtek, a szentélybe vonult. A zászlót egy kis asztalkára helyezték. Pár pillanat múlva Kriston Endre apát-kanonok nagy segédlettel hozzákezdett a zászlőszentelés szertartásához, mely után szép beszéd kíséretében ütötte be a zászlőrűdba a magyar címert ábrázoló nagy ezüst szöget. Sas József postaaltiszt átvette a megszentelt zászlót, Ígérve, hogy azok, akik e zászló alatt állanak, sohasem fognak megfeledkezni arról, mi a kötelességük a hazával és a társadalommal szemben. Teljes erejükből azon lesznek, hogy ők is részeseivé válhassanak annak a kitartó munkának, mely Magyarországot ismét naggyá, széppé teszi. Trak Gézáné zászlóanya ütötte be ezután a zászlőnyélbe az ezüst zászló szöget, kifejezést adván annak a hő óhajtásnak, hogy azok mellett az eszmék mellett, a- melyekre fogadást tettek, mindvégig tartsanak ki. Végűi Demény Károly pt. államtitkár helyezte el az ezüst zászlószöget komoly, tartalmas beszéd kíséretében, az áldozni kész és áldozni tudó kötelességtudásra intve a postásokat és Isten áldását kérve további munkálkodásukhoz. A szertartás alatt a Polgári Dalkör Grónay Andor karnagy vezetésével énekeit. Az államtitkár beszéde után a menet kivonult. A főhajóban a zászlókat háromszor meghajtották a postások zászlója előtt. A főtemplom lépcsőzetének széles terraszán a védnökök: Battenberg Lajos pt. főigazgató, Bobory György dr. főispán, Csekó Gábor prelátus nagyprépost, Eberhardt János pt. főigazgató, Isaák Gyula alispán, Látőczy Mihály pt. főigazgató, Trak Géza h. polgármester és Melna Gyula pt. főfelügyelő helyezték el a zászlószögeket az erre a célra készített keretben, a- mely Magyarország nagy címerét foglalta be. A zászlószögek beverése közben a postás-zenekar adott térzenét az ezrekre menő közönségnek. Háromnegyed tizenkettőkor vonult be a postás-zenekar harsogó indulói közben az új zöld selyemzászlö a postaépületbe. A bankett. Délben a Koronában bankett volt, amelyen kétszáznál többen vettek részt. Az első pohárköszöntőt Demény Károly államtitkár mondotta, aki Horthy Miklós kormányzóra ürítette poharát. Trak Géza h. polgármester a vendégeket köszöntötte szíves Istenhozottal, akiknek a nevében báró Szalay Gábor köszönte meg az üdvözlést. Battenberg Lajos főigazgató mondott ezután gyújtó, hazaszeretettől átitatott pohárköszöntőt, melynek során Szmrecsányi Lajos dr. érsekfőpásztort köszöntötte, aki lehetővé tette, hogy a postások pünkösd napján kétszeresen ünnepelhessenek. Izzó lelkesültséggel beszélt a munkáról, mely hazaszeretetre s a hazaszeretetről, amely munkára n9vel, amely elhozza azt az időt, amikor a Tátra havas ormain tekint szét visszahódított országán a magyar. Kriston Endre apátkanonok válaszolt szives szavakkal Battenberg főigazgatónak. Nagy János dr. nemzetgyűlési képviselő és Babocsay Sándor mondottak még pohárköszöntőt. Az ebéd, mely a Korona vendéglősét dicséri, nagyon ízletes volt. ízletes volt azért is, mert anekdotákkal, humorral, jókedvvel fűszerezték. Este a Koronában táncmulatságot tartottak, amelyen Eger város társadalmának minden rétege képviselve volt. A Korona