Egri Népujság - napilap 1922/1
1922-05-14 / 109. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG A hatóságilag megállapított árakat ki kell függeszteni. Ezelőtt nem nagyon függesz- telték ki, sőt a hatósági árakat — feífüg gesztették. Sem kávéházban, sem vendéglőben, cukrászdában nem történt meg ed dig az a csoda, hogy a vendég a hatóságilag megállapított árak szerint étkezhetett volna. A vendéglőket és a kávéháza kát nem is vették komolyan, így a vacsorákért, a sörért, vagy akármilyen süte menyért hatszoros árakat kellett fizetni a táncmulatságokban, kizsarolva a fiatalemberek és a gardepapák fixfizetésből táp lálkoző gavallériáját. Az OKÁB (Országos Központi Árvizsgáló Bizottság) ren deletet adott ki, amelyben szigorúan utasítja a közszükségleti és élelmicikkek árú sításával foglalkozó kereskedőket, húsipa rosokat, vendéglősöket stb., hogy az árakat feltüntető táblákat függesszék ki, még pedig jől látható helyre. Ha jól emlék szünk, már volt egy hasonló rendelettel dolgunk, de sokan nem hederítettok rá. Elszenvedték az egy-kétszáz korona büntetést és az árjelző táblácskák sutba kerültek. «Milonga» a budapesti előkelő tánc intézetek szenzációja Blagusz táncintézeté ben. A naponta növekvő különórákra való tekintettel, ajánlatos már két nappal előbb órát jegyezni. «Milonga» rendkívül finom, ízléses, könnyen tanulható, gyönyörű ze névéi rendelkező szalon tánc! — Alapos «Boston» különórák, «Chuchu», «Shimmy» sib. — Az esti tánctanfolyam felnőttek rá szére már megkezdődött, felvételek még eszközölhetők. —- Classikus és színpadi táncok tanítása olcsó dijazás mellett. — Minden vasárnap d. u. 4 — 6-ig csoportos különóra az új táncokból. Szives párt fogást kér Blagusz Elek oki. tánctanár. 2—2 Ezüstlakadalom. Erdélyi György és neje szül. Árvái Erzsébet házasságuknak 25 éves jubileumát tartják folyó hó 17-én reggel 7 órakor a nagytemplomban. Az Egri Építő Ifjúság Tánczmulalsága Az Egri Építő Ifjúság ma vasárnap 14 én a Korona vendéglő kerthelyiségében zártkörű nyári tánczmulatságot rendez. Kezdete este l!^20 órakor, vége reggel. A mulatság iránt igen nagy az érdeklődés. Az egri ifj. ácsok, asztalosok és famunkások folyó hó 21 én a Korona vendéglő kerthelyiségében, szerpentin és konfetti csata val egybekötött tánczmulatságot rendeznek, melyre a m. t. nagyközönséget tisztelettel meghívja a Rendezőség. Kezdete este 7 órakor, vége reggel 5 órakor. Akik meghívónkra igényt tartanak és esetleges gondatlanságunk folytán meghívót nem kapnának, azoknak meghívóval bármikor tisztelettel szolgál a Rendezőség. Tüdőbajnál, asztmánál, gyomorbajnál, emészíetlenségnél, székrekedésnél, májbajnál, sárgaságnál, vérszegénységnél, rheumánál, érelmeszesedésnél, verbajnál stb. már 1912. óta több ezer esetben meglepő sikerrel beváltak a báró Luzsénszkyék receptjei szerint készülő esszenciák, amelynek mindegyike a hivatalosan íegkiválóbbnak elismert 6—8 szerből készül. Valamennyi különleges szert felülmúlnak, fölöslegessé tesznek és nem drágák. Kérjen ismertető leírást (válaszbélyeg küldésével) az »Äster« kiadóhivataltól ■' Budapest III. Nád-utca 1. 21878 év óta fennálló Keleti J. orvosi müszer- és kötszergyártó-ezég Budapest, IV., Koronaher- ezeg-uteza 17. elsőrendű kivitelben, legolcsóbb napi árak mellett szállít: sérvkötőket, haskötőket, guminigörcsérharisnyákat, orthopädiai készülékeket, mülábakat, mükezeket, járógépeket, betegápolási és egészségügyiczikkeket valamint mindennemű gummiárukat. 5—10 Dr. Kállay Zoltán jogi szemináriuma — Budapest, Andrássy ut 8. és Szeged, Pal- lavicini u. 3. felelősséggel és biztos siker- rel-készit elő bármely egyetem és jogaka- démia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. Jegyzet-Bérlet ! Rekapituláció ! Minden felvilágosítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. 1—10 Szép férfi aranyórákat, briliánst, tört aranyat és ezüstöt, napi áron veszek. Tarbay ékszerész. 1—8 . Az Urániában jövő héten két szenzációs világhírű sorozatos film kezdődik: Csütörtökön: „A kis hazátlanok“ (Páris gyermekei) 4 részben. Szombaton és vasárnap: „Sándor Mátyás“ (Jules Verne) 4 részben. Székrekedés. Bamberger bécsi profesz- szór, a szívbetegségekről szóló könyv szer- I zője, megállapította, hogy a «Ferenc József» | keserüviz nagyon megbízható hashajtó. Az Uránia műsora. Ma 7 és 9 órai kezdettel: Madame Blanche leánya, művész dráma 5 felvonásban, főszereplő Francesca Bertini. — Hétfőn nincs előadás. — Kedden : Mindig a nő, egy táncosnő regénye, 4 felv., főszereplő: Dóra Menichelli, csak 16 éven felülieknek. — Szerdán: Fergeteg fiai, amerikai cowboy történet, 5 felv., főszereplő: William S. Hart. — Csütörtökön : A kis hazátlanok (Páris gyermekei) I. rész 6 felv. — Pénteken szünet. — Szombaton és vasárnap : Sándor Mátyás I. rész 6 felv. 11Budapesti Árumintavásár. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, Budapest székesfőváros támogatásával és az összes ipari és kereskedelmi érdekképviseletek közreműködésével, ez évben ismét megrendezi a Budapesti' Árumintavásárt. A vásár junius 17-én nyilik meg és 26-án zárul. R vásár céljaira ez évben Budapest városa egy nagyszabású uj csarnokot építtetett, úgy hogy a vásár anyaga most már nemcsak az Iparcsarnokot, hanem az uj csarnokot is megtölti. Rz ezévi árumintavásár tizenkét főcsoportra oszlik: üveg—porcellán, papír- Írószer, textil—bőr, norinbergi-díszműáru, vegyészet—kozmetikai ipar, cipőipar, iparművészet, élelmiszeripar, bútor- és kosáripar, apró vas- és fémáru, nehéz vas- és elektrotechnikai ipar, építőipar és végül az autó- és motorcsónak-kiállítás, melynek keretében helyet foglal az összes közlekedési cikkek ipara is. Az ezévi áiumintavásár felülmúlja az összes eddigi vásárokat és azon hatszáz gyáros és iparos vesz részt. Minden kereskedőnek érdeke, hogy az árumintavásárt megtekintse, mert hiszen megismerkedik a magyar ipar legfrissebb, legszebb és legjobb alkotásaival, amelyeknek ismerete megkíméli őt a felesleges és sokszor hiábavaló külföldi utaktói. A vásár ügyében minden felvilágosítást megad a kerületi Kereskedeimi és Iparkamara. 1—1 Sport* Lapdarugó mérkőzés. Ma délután 725 órakor az Érsekkerti Sporttelepen barátságos labdarugó mérkőzés lesz a Buda pesti Postatakarékpénztári Sport Egylet és a MESE csapatai közölt. Tekintettel a fővárosi csapatra a mérkőzés érdekesnek Ígérkezik. A Kát. Legényegylet majálisa miatt bejárat a Deák Ferenc utcán. Az Ete úszóversenye Az Egri Torna- Egyesület ma délután 3 órakor tartja meg a múlt vasárnapról elhalasztott szezonnyitó űszőversenyét. Ülőhely 30 K, diák- ős katonajegy 10 K. A versenyzők 2 órakor jelenjenek meg. A versenyt kedvezőtlen időjárás esetén is megtartják, mert a nézőtér fedett. Legújabb híreink* A felülbélyegzett egy koronásokat, valamint a tanácsköztársasági 1 koronás bankjegyeket június 13 áig a bankok 50 százalék levonással cserélik ki. — Lloyd George egy újság tudósítója utján kijelenti, hogy á Lloyd George és Barthou közötti szombati megbeszélés lényegében helyes volt ős nem tekinthető tendenciózusnak. — Schultzberg Anzelm tansr előadást tartott a magyar festőművészeiről Stokholmbari, vetített képekkel. A magyar festőmüvészeti kiállítás igen látogatott. — A belügyminiszter a Gyermekvédő Liga j gyűjtését engedélyezte. — Románián nagy I vihar vonult keresztül, amely házakat I döntött le s a viharral jövő jégeső nagy j kárt tett a vetésekben. — Wandervelí volt belga igazságügyminiszter, ismert szocialista-vezér Moszkvába utazóit, hogy átvegye a forradalmi törvényszék előtt a mensevikiek védelmét. — Az olasz-szerb differencia kérdésében Lloyd George vállalta a közvetítést. — A csehek az Erdős Kárpátok vidékének lapjaitól 20 ezer korona óvadék fizetését követelik. _ Az o lasz-lengyel kereskedelmi szerződést aláírták. — Szófiában május 1 éu nem vol tak zavargások. — Május 15 én lesz a pá- duai egyetem 700 éves emlékünnepe, a- melyre a világ valamennyi egyetemét meghívták. A Wrangel-hadsereg több tisztjét letartóztatta a szófiai rendőrség. Szófia. M. T. I. Az újságok hírt adtak arról, hogy a rendőrség házkutatást tartott a Continental szállóban, ahol aWran- gel-hadsereg menekült tisztjei laknak. A vizsgálat során beigazolást nyert, hogy a bolgár fővárosban tényleg működött a Wrangel-alakulat szervezete, melynek célja az orosz viszonyok tanulmányozása volt. Szohvaloff a rendőrség szolgálati főnöke eddig azt bizonyítja, hogy a szervezet különösen azokat az eseményeket tanul mányozta, amelyek az ország kereskedői mi életével vannak kapcsolatban, mint pl a bolgár kommunistapárt működése és az orosz bolsevista munkásság szereplése. A szervezetnek a bolgár fővárosban híradói voltak. Több orosz tisztet letartóztattak «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen. Kiadótulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadőhiv. igazgató: Radii Károly, Ipartestületi ügyek, 186/922. Meghívó. Az Egri Ipartesteiét f, hó 14-én délelőtt 10 órakor az Ipartestület hivatalos helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a testület tagjai tisztelettel meghivatnak. Tárgysorozat: Titkár választás. Figyelmeztetés! Azon esetben, ha a- közgyűlés határozatképes nem volna úgy az újabb közgyűlés f. hó 2!-én ugyanott és ugyanazon időben fog megtartatni, amikor tekintet nélkül a megjelentek számára, a választás meg fog ejtetni. Eger, 1922. május 3-án tartott előljárósági ülésből. Pataky István, Balkay Béla, titkár. 4—4 elnök. Nyilt-tér.*) A nagyérdemű közönség figyelmébe! A városban egy idő óta olyan értelmű hírek vannak elterjedve, mintha 30 év óta fennálló, az egész megyében közbecsülés- nek örvendő köztisztasági vállalatomat beszüntetni szándékoznám. Ez az állítás valótlan és cégem üzletmenetének rontását, illetve a nagyközönség félrevezetését célozza. Vállalatomat fokozottabb mértékben folytatom ős kérem a n. ó. közönséget, hogy b. megrendeléseivel továbbra is megtisztelői szíveskedjék, melyeknek szakszerű és lelki- ismeretes eszközléséért régi cégem jő hírneve kezeskedik. Kiváló tisztelettel Wcisz Adolf köztisztasági vállalkozó. 2—4 Eger, Vörösmarty utca 59. *) E rovat alatt közéltekért felelősséget nem vállalunk. S z e r k. KÖSZVÉNY, CSÚZ, RHEUMA, SZÚRÁS, szaggatás, csontfájdalmak enyhítésére évtizedek óta kipróbált legjobb szer a KRIEGNEB-ie RE PA RAT OR Kapható minden gyógyszertárban. Egyedüli készítő 1-2 KRIFfiNFR gyógyszehtá* IVIYIYJ IVr\ Budapest, Kálvin-tér. Meggyőződött már, hogy Pyram a legjobb terpentines czipökrém? 40-