Egri Népujság - napilap 1922/1

1922-05-03 / 99. szám

EGRI NÉPÚJSÁG 5 búbos mellett érzik jól magukat... Hiszi, hogy a magyar nép józansága meg fogja találni azokat, akik szivükön viselik a ma­gyar nemzet érdekeit. Beszéltek még Gömbös Gyula, Tóth- Csepreghy András, Plósz István és Nagy János dr. Eger, 1922. május 2. A bolseviki társaság nem tud nyu­godni. Ünnepet jelentett május 1-e. Ugy- látszik, a csendes ünneplésben nem tudott megmaradni. Vér kellett volna az ünnepre, hogy valóban vörös legyen. Rövid időn belül már ez a második bomba, amely a fővárosban robban. Szerencsére ember­életben nem esett kár. A merényletről a hivatalos közlemény­ben a következők vannak. Tegnap este 8 óra tájban a Ferencz József gyalogságig laktanya tiszti pavillonjában robbanás/ történt. A robbanást egy ekrazit szelence okozta, melyei az ismeretlen gonosztevő a tisztipavillon szabad tőrre nyíló pince abla­kában helyezett el és kibővített gyújtó- zsinórral meggyujtott. A véletlen folytán a i’obbanás nem a pincén belül történt, ennek következtében a pince oldalának A miniszterelnök délután megtekin­tette a sportpályát, végignézte a mérkő­zéseket. Megjelenésével kifejezést adott a sport nemzeti becsületének. Bethlen István gróf fél 6 órakor teán volt Szmrecsányi Lajos dr. érsekfőpásztor- nál és este 7 órakor utazott el külön vonatán. sérülésein kívül a pincében csekélyebb kárt okozott, azonban a légnyomás akkora volt, hogy az utcára szolgáló földszinti és emeleti ablakok betörtek. Emberéletben nem esett kár. A városparancsnokság ős rendőrség az éj miatt nem állapíthatta meg, hogy milyen robbanó eszközökkel történt a támadás, mert szilánkokat alig találtak. Ma délelőtt azonban a kutatás folytatódott. A tettes a sötétben elmenekült, mert nyom­ban a robbanás után kiküldött járőrök a környéken 20 embert összefogtak ugyan, de ezeket a rendőrség igazoltaknak találta. A robbanás után a város parancsnoksága a helyőrségben a szükséges ővintézkedé seket megtette. A rendőrségi razzia nem vezetett nyomra. Üjabb jelentéseink sze­rint a belügyminiszter 50 ezer koronát | tűzött ki a tettes kézrekerítésére. Újabb bombamerénylet Budapesten a Ferencz-József laktanyában. Választási mozgalmak. Eger, 1922. május 2. Alig jelent meg a választások ha­táridejét kitűző kormányrendelet, ország­szerte szokatlan élénkséggel indűlt meg a választási mozgolódás Egerben. Nem is szólva a nagyméretű nép- gyűlésről, mely városunkban tegnap le­folyt, megmozdúlt az ellenzők is. Erlach Sándor dr., aki páríonkivüli programmal lép föl, — mint értesülünk----vasárnap < 7-én) mondja el programmbeszédét. Meg­jelentek továbbá a Kórócli Katona János keresztény-ellenzéki jelölt plakátjai is. Úgy tudjuk, hogy mindkét jelöltnek erősen gyűjtik az ajánló aláírásokat. Mayer János körútja. Mayer János földművelésügyi minisz­ter három faluban: Mezőtárkányon, Be­senyőtelken és Dormándon mondotta el programmbeszédéí az elmúlt vasárnap. Mezőtárkányon 50 tagú lovasbandérium fogadta a minisztert. A raezőtárkányiak tisztelgő küldöttségét Szalmás János köz­ségi biró vezette és ugyancsak ő üdvö­zölte Mayer minisztert. Besenyőtelekre dél­után V22 órakor kisérte át a bandérium, ahol ugyancsak lovas bandériummal fo­gadták. A leányok virágcsokrokkal ked­veskedtek a képviselőjelöltnek. Besenyő- telken Csathó László üdvözölte. Onnét Dor- mándra jött a miniszter, ahol szintén nagy, lelkesedéssel fogadták. A jövő vasárnap Komlón, Átányoh és Erdőteleken mondja el programmbeszédét. A kápolnai kerületben föllépett Bech Jakab kompolti kisbirtokos, községi birő is, aki a Haller féle keresz­tény ellenzék hivatalos jelöltje. Vasárnap Kápolnán bontott zászlót Bech Jakab s onnét Kálba ment át. Egerből Kálnoky Viktor dr. ügyvéd vett részt a népgyűlé­sen, ki hosszabb beszédben fejtegette a Haller-párt programmját. A pétervásárai kerületben Plósz István és Bell Miklós egységes párti jelölteken kívül Fényes László is föllépett. Verpeléten, Feldebrőn, Balián, Pőtervásá- rán dolgozik a kortesnőta pro és kontra. Fényes László föllépését a választók jő nagy része nem jő szemmel nézi eddigi közéleti szereplése miatt. A poroszlói kerületben Demjén Lajos íiszanánai kisbirtokos lé­pett föl egységes párti programmal. Hogy áll a jelöltek ügye ? Bachó László, a gyöngyösi kerület egységes párti jelöltje az elmúlt héten há­rom helyen tartott programmbeszédet: Markazon,.Domoszlón és Kisnánán. Kísé­retében voltak: Lenkey Lehel, Dr. Jesz- trebányi Lajos, Zilay József, Sztankó Ist­ván és Csömör József. Dr. Bozsik Pál keresztény-párti je­lölt Visontán és Halmajon, Dr. Pápai, a Bozsik párt egyik támogatója Detken, Lu­dason és Hevesugrán egyengette jelölt­je útját. Ernyei Szabó Gyula is kiment né­hány községbe, hívei közül azonban sen­ki sem kisérte el. A pétervásárai kerületben, hír sze­rint, Béli Miklós ügye jól áll. Hatvanban teljes erővel folyik a harc Dr. Somogyi István, Mikovényi Jenő ős Beniczky Gyula között. A mezőkövesdi mandátumért öt je­lölt veszi fel a küzdelmet. Fellépnek: Si- monyi-Semadam Sándor dr. egységespárti, Bottlfti István pártonkivüli, Gallasy Ist­ván dr.. független kisgazdapárti és ifj. Vámos Mihály keresztény ellenzéki pro­grammal. «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen.» HÍREK. Eger, 1922. május 3. A főgimnázium igazgatósága tisztelettel értesíti az egri riszt, főgimnázium volt tanítványait, hogy akik a Szövetségbe be­lépni, vagy bárminemű fölvilágosítást ő- hajtanak, forduljanak Braun Jácint ciszt. Eőgimnáziumi tanárhoz. Bérmálás Egerben. A főszékesegyház­ban pünkösd másodnapján a 9 órai szent mise után bérmálni fog Szmrecsányi Lajos dr. érsek főpásztor. A főigazgató Egerben. Mázy Engelbert dr. főigazgató a három középiskola láto­gatására Egerbe érkezett. A főigazgató látogatását a ciszterciek főgimnáziumában kezdte meg. Adomány. Hámán András egri apát­kanonok a kompolti templomnak 10.000, a a kompolti szegényeknek 10.000, összesen 20.000 koronát adományozott. «A jótékony lelkű» főpap az aldebrői ős a siroki egy­házakról, a melyekben áldásos tevékeny­séget fejtett ki plőbánoskodása alatt, szin­tén újból gondoskodott. Az első vitézi telekbe-iktatás Hevesmegyé­ben. Nagy ünnep lesz vasárnap, május hő 7-őn Füzesabonyban. Ekkor iktatja be Hel- lebronth Gusztáv ny. altábornagy Heves­megye Vitézi Székének kapitánya az Egri Érsekség által adományozott vitézi telkek­be Antal Imre és Czeglédi Péter vitézeket. A beiktatást ünnepies istentiszteiét előzi meg. Az Egri Kath. Tudósító májusi száma most jelent meg gazdag és értékes tartalommal; Rubovszky Ferenc, dr. Kele István, a szer­kesztő és még mások írtak bele értékes cikkeket. Alapítvány. A kemecsei szegények ja­vára özv. Kriston Miklósné, szül. Mikecz Borbála egri lakos 10 ezer koronás ala­pítványt tett. Köszönet. Mindazoknak, kik felejthetet­len jó Édesanyánk elhúnyta alkalmával fájdalmunkban osztoztak, hálás szívvel mond köszönetét a Zsasskovszky család. Tanítógyülés. A középhevesi alesperesi kerület rk. tanítói köre május 11-őn dél­előtt tartja évi rendes gyűlését Aldebrőn. Az «Egri Ének és Zeneegylet» ma, szer­dán d. u. 6 órakor zenekari próbát tart. A mezőkövesdi <kuzsu>-varrást háziipar nak nyílvánították. Miniszteri rendelet sze­rint az ipartörvóny rendelkezései a me­zőkövesdi és környéki szűcsvarró házi­iparra nem vonatkoznak és így az azzal foglalkozókat iparigazolvány váltására nem lehet kötelezni. Villámcsapás Szihalmon. A múltkori jég­eső alkalmával Szihalmon becsapott a vil­lám Vitriol kereskedő raktárába. A rak­tár leégett. Adomány. A Stern-főle vendéglőben egy asztaltársaság 50 koronát gyűjtött Hubert Margit részére. Ui postabélyegek kerülnek legközelebb forgalomba. Az uj bélyegek 15—25 ős 40 koronásak és az országház képével vannak ellátva. E bélyegek egyszínű nyomásuak, a 15 koronás hamuszürke, a 25 koronás narancslakk, végül a 40 koronás selyem­zöld színű. Ugyancsak egyszínű kékes ibolyaszínű nyomással készül ezután a 10 koronás postabélyeg is. Jégeső. April 28-án Kápolnán egy per­cig tartó jégeső volt a feketei oldalon. A homokon csak eső volt. A jég diőnagy- Ságban hullott, de szerencsére tetemes kárt még nem okozott. ■ Takarékpénztár H* T. naponkint 11 órától, az az napi előtőzs- dei árfolyamon vesz, az Egyházmegyei

Next

/
Thumbnails
Contents